Juhász Csaba - Juhász István

Crash Men Team
3-Städte Rallye 2015
Honda Civic TypeR

 

Interjú Csabával a verseny után.

 

Egy rövidre sikeredett Mitropa Rally Cup futamon vagy túl a Honda Civic Type R-el.

Ennyire nem szereti a Honda a német hegyeket, hogy most is cserben hagyott?

- Nem vagyok babonás, de négyszer indultunk itt a Hondával és háromszor estünk ki műszaki hiba miatt. Talán az a gond, hogy ez az idény utolsó versenye és elfáradnak az alkatrészek. Egymás után nyolc versenyt teljesített a Honda, ez a kilencedik most nem jött össze, sajnos.

 

Péntek este a Reutern nevű gyorsot kétszer teljesítettétek. Miként sikerült végig menni az új lámpasor támogatásával?

- A lámpasor kiváló, bár egy kicsit túl közelre világított a beállítás miatt. A gond inkább azzal volt. hogy az ugratót rosszul diktáltam fel a pályabejáráson, mert mindig ott állt egy kamion az út közepén, amikor odaértünk. Ennek következtében az első alkalommal be is ugrattunk a fűbe, szerencsére megúsztuk defekt nélkül. Igaz a bal első kerék ezután rázni kezdett, ami lelassított miket. 

A második körben jobban sikerült az ugrató, fel is ütöttük az autó elejét.

Sajnos nem tudom miért, de ez a szakasz nem sikerült jól, így visszaestünk az értékelésben.


Szombat reggel köd fogadott a St. Salvator gyorson. Ide már a lámpa sor is hiábavaló ugyebár. 

Sikerült-e tempósan teljesíteni ezt a 28 kilométeres pályát?

- Szerintem jól sikerült, jó pár helyet jöttünk előre az abszolútban, egy Opel Adamot megelőztünk, a másikat pedig a célban értük utol.

A gumi választás is jó volt és az összhang is meg volt az autóban.

 

Következett a Haarbach szakasz ami alig nyolc kilométer hosszú. Ez nálunk egy sprintszakasz hosszának felel meg. Ott is sprint élmény volt, vagy sokkal kanyargósabb mint itthon a pálya?

- Eléggé kanyargós volt  és ebben a szakaszban is volt murva. A végén lefelé mentünk sárban az  erdőben egy szűk úton, ahol nem volt lehetőség a hibázásra.

 

A Fellner Arena-nal háromszor kellet volna körbe menni, ami sajnos a Honda meghibásodása miatt nem sikerült. Lehet-e tudni, hogy mi is történt  a vassal?

- Sajnos megállt a motor a második körben. Nagyon sajnálom, mert legalább még erről a szakaszról lemehettünk volna. Úgy éreztük , hogy egyre jobban eltaláljuk a tempót. Az időjárás is melegebb lett, a gumik jobban tapadtak és a szervizben a fiúk állítottak a hátsó futóművön , ezért az autó sokkal jobban viselkedett. 

Kíváncsiak lettünk volna, hogy  a következő szakaszon mennyit tudunk ezáltal javulni, de sajnos ezt  már nem tudjuk meg.

 

Összességében amíg haladt a Honda, hogy értékeled ezt a versenyt?

- A péntek nem sikerült fényesen, de a szombattal elégedett vagyok. Jó vezetni az autót, de most már egy kis fejlesztés ráfér.

 

Legközelebb, hol és milyen autóval láthatunk versenyezni?

- Mikulás Rally-n fogunk rajthoz állni, hogy milyen autóval az még nem biztos. Szeretnénk egy Clio R3-ast kipróbálni, de erről még tárgyalunk. 

 

Köszönjük Partnereink segítségét!
www.infovaros.hu,  Tiszaújváros Transz. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Komplex - D, ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Öko Transz. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft., Product T-Pride Kft., R-Pex2000 Kft.,  H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Baromfiudvar 2002 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Távit Kft. Autó M3 Szerviz és Diagnosztika. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. Technor 93 Kft., Vivifer.hu, Olvisz 98 Kft., Termix Bt, Magyar Ipar Kft., Dr. Lan Kft., Hernád Fólia Kft., Bója Teherfuvarozás, Flotál Kft, www.flotal.eu/kapcsolat, DruszAgro, Hunola Kft., TT Sped kft. DSG Tervezőiroda Kft, Natrur Gold Farms Kft., Bio Balls Kft., NBBH s.r.o, BB-Logistic Kft. Alföld Európa, H-Euro Consult Bau Kft., Baromfi Trans 2008 Kft., Vargatrade-Ferr Kft., Lanexpert Kft., Inter-Agrowashker Kft., Dentmark Kft., Glasstone Transz Kft., Total Wagon Management Kft., Akku-System Bt, Dexter Transz Kft., NGK Spark Plugs, Black Point Kft, Viveszt-Med Bt, Juhász-Média Kft., Crash-Men team Kft., Magyar Mélyépítő Kft. Diák Meló Miskolc.

 

- Hajósi Miklós -

 

Juhász Csaba - Bencs Gábor

Car Tools Kft - Honda Civic Type R

Juhász Csaba autóversenyzőt kérdem, a hétvégi Németországi Mitropa Rally Kupa után.


A Mitropa Rally Cup utolsó futamát, Németországban rendezték meg Passau mellett. Most Bencs Gábor navigálásával vágtál neki.


Baráti ölelések közepette foglaltátok el a szervizparkot. Milyen érzés volt újra Sportbarátok közt lenni?

- Valóban furcsa érzés, hogy egy külföldi versenyen az ellenfelek és a szervezők is Barátként üdvözölnek és kezelnek minket.

Talán majd egyszer itthon is lesz ilyen, de ahhoz úgy gondolom, hogy több sportembernek kellene rajthoz állnia a magyar bajnokságokban.

A lényeg, hogy az elmúlt két évben a Mitropa kupában végig úgy éreztem, hogy otthon vagyok.

Már az első nap meg kellett küzdeni a köddel. Miként sikerült teljesíteni az első két gyorsot a Fellner Arena gyorsokon?

- Na ezt jól megettük. A rajtban álltunk amikor megállították a gyorsot egy baleset miatt, húsz percet kellett várakoznunk, eközben szépen leszállt a köd, úgy hogy még az orrunkig sem láttunk. Idegen pályán két felírásból nem volt egyszerű teljesíteni a pályát. A második gyorsaságin, még az átbeszélőnkkel is némi gond támadt, ami még nehezítette a feladatot. Így nem is sikerült túl fényesen a péntek, de bizakodóan vártuk a szombati pályákat.

Szombat dél körül kezdődött az első gyors számotokra. Ami sajnos hamar véget ért. Mi is történt?

- Szombaton az első a gyorsaságit még teljesítettük, ez nem is volt rossz, kezdtem jól érezni magam az autóban. Régen versenyeztem a Hondával, de kezdtem visszaszokni az autóhoz. A második szakasz egy hosszabb körgyorsasági volt. Kezdtünk egyre jobban belemelegedni a versenyzésbe, amikor hirtelen az autó átállt vészprogramba és nem engedte a fordulatszámot 3000 fölé. Mivel ezt a pályán nem tudtuk orvosolni, ezért kiálltunk a versenyből.

Ha jól tudom a Mecsek Rally is tervben van még az idén. Addigra kiderítitek, hogy mi is történt a Hondával?

- Igen, szeretnénk indulni a Mecsek Rally-n, de ez attól is függ ,hogy a kedvesem megszüli-e addig az ikreinket. Az autót átnézi a csapat, aztán remélem megoldják a problémát és Hajrá!

Köszönjük Partnereink segítségét!

Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power.

Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft, Öko Transz,

Maldon Kft, Unify Plus Kft, Kartel 97Bt, Bezama Kft, Adó-Dó Plusz Kft,

Product T-Pride Kft, Oldpit Kft, R-Pex2000 kft, Andrezol-net Kft, www.madeinmiskolc,hu, H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi Kft, aquageneral.hu, Kelet-Atlasz Kompresszor Kft, Digit-Center Kft, www.infovaros.hu, Max Transport, Szenzortechnika, Baromfiudvar 2000 Kft, Castrol, Unilub Kft, Assist-Trend Észak Kft, BB-Logistic.eu, Balogh és Fia Trans Bt, Horváth Kft, Távit Kft, Autó M3 Szervíz és Diagnosztika, T-Rental, Indura 2006 Kft, D.D-Z.- MED Kft,Szamsped Transz Kft, Best Tyre Kft. TGK Trans Kft, Technor 93 Kft. Palviscsák Trans Kft., Midland Oil. www.infovaros.hu.


- Hajósi Miklós -


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top