HIDEG RALLY TEAM – Weiz Rallye, Ausztria, 2016. július 21-23.

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Habár a Weiz Rallyet az újjáépített Mitsubishi főpróbájának szánta Hideg Krisztián, mégse tette alább a lécet a várakozásai tekintetében, mint egy-egy éles futam alkalmával. Navigátorával, Kerék Istvánnal jól is kezdtek, magabiztos fölénnyel vezették az ERT értékelését. Az 5. szakasz rajtja előtt azonban a hátsó differenciálmű megmakacsolta magát, és véget vetett a páros sikeres szereplésének.

 

Hideg Krisztián: Jól indult a versenyhétvégénk, de sajnos a végére egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt mi szerettük volna. Ultra technikás pályákon kellett autóznunk, ahol ráadásul állandóan változott a talaj minősége, több helyen kőkihordások is voltak. Ezzel még nem is volt gond, sőt, élveztük, igazi kihívás volt mindegyik szakasz. Volt pár necces szituációnk is, egyszer például egy háznak kellett „odébb ugrania”, hogy ne kapjuk telibe az oldalát, de szerencsére azt a helyzetet is megoldottuk. A motor eszméletlenül gyors lett, a Mitsubishi kanyarban és egyenesben is úgy működött, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Stabilan meneteltünk, kezdésnek rögtön abszolút 6. időt autóztunk, a 4. gyorsra pedig sikerült még két helyezést előrébb lépnünk.

Ekkor jött azonban a fekete leves: a hátsó differenciálmű feladta a harcot. Kettő darab, kétszáz forintos nagyságú lyuk keletkezett a fedélen, kifolyt belőle az olaj és dobálta ki magából az alkatrészeket… Azért is érthetetlen számomra ez az eset, mert ez a difi is teljesen új volt, nem pedig felújított, 15-20-szor többet kellett volna kibírnia, mint amit addig a pillanatig beletettünk. Ezért igazából senkit nem is tudok hibáztatni. Igaz, szuperrallyzhattunk volna másnap, mert a fiúk gyorsan orvosolták a problémát, de ahogy osztottunk-szoroztunk, jobbnak láttuk, ha inkább hazajövünk, mert érdemben nem tudtunk volna már beleszólni a csatákba.

A csapat hét elején szedi szét a Mitsubishit és felméri a károkat, de addig is sejtjük, hogy mi okozhatta ezt a hibát. Sajnálom, hogy így alakult, nem esett jól, hogy kiestünk, de még mindig inkább itt történjen ez meg velünk, mint ott, ahol nagyobb a tét. Eddig hétből hétszer célba értünk, most az egyszer ez nem jött össze – van ilyen, még a Forma1-ben is, ahol nagyobb költségvetésből gazdálkodnak…

Kerék István: Borzasztó érzés volt ennyire az elején kiesni a versenynek! Komolyan és alaposan készültünk fel a futamra, ami 8 különböző, hegyi gyorsasági szakaszból állt, kanyarokkal teletűzdelve. Egyenletes teljesítményt nyújtottunk, a kiesésünk előtt 25-28 másodperccel vezettünk az N csoport másodikjával szemben. A műszaki hibával egy sima csoportelsőséget és egy abszolút 4. helyet buktunk el, hiszen az ellenfeleink nem nagyon tudtak addig sem beleszólni az eredmény alakulásába.

Bosszantó, hogy a semmiből, egy apró műszaki probléma mekkora kárt tud okozni. A 4. gyorsról rendben lejöttünk, 2 kilométerre voltunk a következő szakasz rajtjától, mikor egyszerre csak egy hatalmas reccsenést hallottunk. Akkor még elrajtoltunk, de alig jutottunk pár kilométert, és az autó atomjaira hullott alattunk. Így ahelyett, hogy megnyertük volna a Weiz Rallyt, erős viharban, szakadó esőben, vaksötétben kellett megvárnunk a csapatot, amíg ki tudtak húzni minket a pályáról.

Persze, ez a verseny nem élvezett igazán prioritást nálunk, így gyorsan el is kell felejteni a bosszúságot. A soron következő Baranya Rally jóval nagyobb téttel jár majd számunkra, hiszen a Mitropa Kupában kell előnyt kovácsolnunk magunknak. Bízom benne, hogy a hazai pálya előnyt fog jelenteni nekünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Service Kft., Sky-Tools, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Aszú Étterem, Vázterv Mérnök Iroda Kft., Continental Group Kft., Mol-Tech, Euroll Kft., Köz-Meg-Vill Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.




KLAUS Motorsport – Weiz Rally, 2015. augusztus 7-8.

Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs, Renault Clio R3

 

Az elmúlt hétvégén Ausztriában, a Weiz Rallyn állt rajthoz Klausz Kristóf és Kecskeméti Balázs. A Renault Clio R3-mal versenyző alakulat számára fontos mérföldkő lehetett volna ez a futam, hiszen ha dobogós helyezést érnek el, akkor osztrák bajnokként térhettek volna haza. A műszaki hibák miatt ez most nem sikerült, de az augusztus 14-16-ai Kassa Rallyn megvan erre az esélyük, a magyar 2WD értékelésben.

 

Klausz Kristóf: Vegyes érzésekkel és kisebb eredményekkel zártuk az augusztus 7-8-ai Weiz Rallyt, ami az osztrák bajnokság soron következő fordulója volt. Hamar utolért bennünket a technika ördöge, ugyanis már az első gyorsasági szakaszon probléma adódott a Renault-val. Mindössze a második kilométerig jutottunk, amikor ki kellett állnunk, és vissza kellett vinnünk az autót a szervizbe. A csapat másnap hajnali kettőig kereste a hibát és dolgozott annak megoldásán – mint kiderült, a motorvezérlővel akadtak gondok.

A szerviz áldozatos munkájának köszönhetően – amit ezúton is köszönök – szombaton visszaállhattunk a versenybe, és a szuperrally szabályainak értelmében folytathattuk az autózást. Mivel pénteken egy szakaszt sem tudtunk teljesíteni, ezért 4X5 perces büntetés hátrányban voltunk a többiekhez képest. Ennek tükrében úgy fogtuk fel a dolgot, hogy a verseny további részében csak jól szeretnénk érezni magunkat, és gyűjteni szeretnénk a kilométereket illetve a tapasztalatokat. A másnap sem volt azonban problémamentes: a kuplung makacskodott, és csak önindítóval tudtunk rajtolni a Renault-val, ami szintén pár másodperces hátrányt jelentett számunkra a rajtokban. A szombati első kör után a csapat ezt a problémát is orvosolta, és a futam hátralévő részében már versenyképes időket tudtunk autózni az ellenfelekkel. Az egyes szakaszokon abszolút 6., illetve kategória 1. időket is elértünk.

A juniorértékelésben még így is sikerült felérnünk az 5. helyre, ami újabb bajnoki pontokat jelentett számunkra. A vezető pozíciót meg tudtuk tartani, ami öröm, viszont ha előrébb végeztünk volna, akkor már bajnokként jöhettünk volna haza Ausztriából. A döntés azonban az utolsó két fordulóra marad, ami így igazán izgalmas lesz.

Addig is lesz még két fontos megmérettetésünk. Az egyik a Kassa Rally lesz, ahol az elsődleges célunk a 2WD értékelésben a győzelem megszerzése lesz – magyarok és szlovákok között egyaránt. Ehhez a Renault egy teljes revízión fog átesni, és mi is igyekszünk majd fizikálisan és szellemileg és a legjobb formánkat nyújtani. Nem akarom elkiabálni, de ha ez sikerül, akkor Kassán már magyar bajnokok lehetünk a kétkerekesek között.

 

Kecskeméti Balázs: Igazán komoly mezőny képviseltette magát a Weiz Rallyn: 82 páros állt rajthoz ezen a versenyen, s ebből 44 duó a 2WD kategóriában. Összesen nyolcféle szakaszon kellett autóznunk, amik rendesen próbára tették az indulókat. Hiába jártunk korábban mi is ezen a versenyen, egyáltalán nem jelentett számunkra előnyt, hiszen több gyorsot más irányba kellett teljesíteni, valamint volt olyan, ami teljesen új is volt az egész mezőny számára. Vegyes érzelmekkel teli volt számomra azonban ez a futam, ugyanis sok műszaki hibával küzdöttünk, viszont amikor elkerült bennünket a technika ördöge, akkor nagyon jó időket tudtunk autózni. Amikor tökéletes volt a kocsi, akkor szakaszokat is tudtunk nyerni a kétkerekesek kategóriájában, és ez bíztató jel arra nézve, hogy jó irányba haladunk, folyamatosan fejlődünk.

Nincs sok pihenés számunkra, hiszen a hétvégén újra a magyar bajnokságban fogunk szerencsét próbálni. Bízunk benne, hogy most minden hiba kijött a Renault-n, ami csak kijöhetett és ezeket sikerült is teljesen helyrehozni annak érdekében, hogy Kassán sikerünk lehessen. Ha hozzánk képest, Borbás Szabolcs nem gyűjt 6 pontnál többet a magyar-szlovák bajnokin, akkor jövő hétvégén már a magyar kétkerekes mezőny bajnokaiként térhetünk haza. Tavaly nyerni tudtunk itt, s ezt az eredményt szeretnénk most is megismételni.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit



Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top