Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó
- május 15-18.
Háromhetes szünet után folytatódik a hétvégén a Rali Világbajnokság idén először murván. Egy vadonatúj helyszínről, a spanyolországi Kanári-szigetekről költözik át a mezőny a közeli és már jól ismert Portugáliába. A szezon ötödik ralijával egy hosszú murvás menet veszi kezdetét, amely szeptember közepén ér véget Chilében. Az első európai murvás rali nagy népszerűségnek örvend, hiszen rendkívüli atmoszférájú a verseny mindig sok lelkes rajongóval. Nem véletlen, hogy nagy örömmel látogat el minden alkalommal a világbajnoki ralimezőny az Ibériai-félsziget délnyugati részén fekvő országba.
A Toyotának kitűnő emlékei vannak Portugáliából. 2019 óta csak Toyota-pilóta állhatott fel a dobogó tetejére Portugáliában. 2024-ben Sebastien Ogier ért célba itt elsőként, így 2017 után ismét a francia vihette haza innen a győztesnek járó trófeát. Nem véletlen, hogy idén ismét rajthoz áll itt a hatszoros Portugál Rali-győztes autóversenyző. Nem lehet más célja, mint az, hogy ismét hozzá és csapatához kerüljön a győztesnek járó trófea.
Az egyéni ponttábla első helyén álló Elfyn Evansnek lesz a legnehezebb dolga a hétvégén. Első helyezettként ugyanis ő rajtol elsőként, ami azt jelenti, hogy rá várnak majd sepregetési feladatok. Ez eléggé visszavetheti őt a mezőnyben.
A Hyundainál Thierry Neuville és Ott Tanak állhatott fel eddig Portugáliában a dobogó tetejére, 2018-ban és 2019-ben. Neuville 2018-as győzelme különösen emlékezetes volt a csapat számára, mivel ez volt a Hyundai legelső győzelme ezen a ralin. Az alzenaui csapat idén még nem szerzett győzelmet, s ez a kihívásokkal teli portugál murván sem lesz egyszerű feladat.

A Portugál Rali már a kezdetektől része a Rali Világbajnokságnak és egyike a klasszikus raliknak nehéz murvás útjaival keletre és délre Porto városától. A változó útviszonyok és a változékony időjárás nehezíti a csapatok dolgát. A rajongók körében mérhetetlenül kedvelt ez a helyszín, így ezrek várhatóak az utak mellé.
Bár a csapatok nagyon is ismerik a murvás portugál szakaszokat, azok még mindig tartogatnak meglepetést a résztvevők számára. Az utak az első körben puhák és homokosak, ami jó tapadást biztosítanak az első rajtolók számára. A második körben viszont már kövesek és szétszabdaltak lesznek. Egy sor trükkös kanyart rejtenek a dombok. A gyakran változó időjárás pedig még jobban megkavarhatja a lapokat.
S hogy mi történt tavaly az európai földrész legnyugatabbra fekvő országában? Sebastien Ogier Horvátország után Portugáliában is vetélytársai kudarca segítségével győzött. Ráadásul hatodik Portugál Rali győzelmével a francia pilóta megdöntötte Markku Alen addigi rekordját. A második helyen Ott Tanak ért célba a Hyundaijal. A bronzérmes helyezés Tanak csapattársáé, Thierry Neuville-é lett.
A rali
A 2025-ös Portugál Rali három napon át tart, s a 24 gyorsasági szakasz 344,50 km-t tesz majd ki. Az össztáv: 1790,65 km lesz.
A verseny útvonala az elmúlt évekéhez hasonló lesz, idén is Coimbrából rajtol el a mezőny. A rali csütörtökön veszi kezdetét a 2,94 km-es rövid, Figueira da Foz szakasszal. Idén visszakerültek olyan ismert szakaszok, mint a Lousa (3/6 gyorsasági szakasz) és a méltán népszerű Fafe (21/24 gyorsasági szakasz). Az utolsó nap nem szólhat másról ezúttal sem, csakis a híres Faféról és az oda kilátogató hatalmas tömegről. Az utolsó, a Fafe2 lesz a ralit záró Power Stage is.
A világbajnokság állása a Kanári-szigetek Rali után:
Pilóták
- Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 109 pont
- Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 66 pont
- Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 59 pont
- Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 58 pont
- Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 57 pont
- Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 44 pont
- Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 39 pont
- Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT2 19 pont
- Gregoire Munster (LUX) M-Sport WRT 16 pont
- Martins Sesks (LAT) M-Sport WRT 8 pont
Gyártók
- Toyota Racing WRT 208 pont
- Hyundai WRT 157 pont
- M-Sport Ford WRT 58 pont
- Toyota Racing WRT2 25 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Photo credits: ACP



























