Szenzációs fordulat: Thierry Neuville megörökölte a portugál győzelmet Sébastien Ogier-től

Portugál Rali riportja

  1. május 7-10.

 

Drámai véget ért a hétvégi Portugál Rali. Sebastien Ogier bár közel állt hozzá, mégsem szerezte meg rekordszámú nyolcadik Portugál Rali győzelmét. Ami a Toyotának veszteség, az a Hyundainak óriási nyereség. Miután a Toyota francia sztárjának nem jött össze a győzelem, az alzenaui csapat idei első győzelmét gyűjtötte be Thierry Neuville révén. A Toyota az Oliver Solberg és Elfyn Evans által szerzett második és harmadik hellyel vigasztalódhat. 

 

A versenygyőztes Neuville számára nehezen indult a szezon. Horvátországban az élről esett ki, s idén még egyszer sem tudott dobogóra állni. A Hyundai közben kénytelen volt elnézni, ahogy a Toyota minden eddigi ralin győzedelmeskedett. Úgy nézett ki sokáig, hogy ezen a hétvégén sem lesz ez másként. Az utolsó előtti gyorsasági szakaszig. Az addig vezető Sebastien Ogier akkor ugyanis megállt, hogy jobb első defektes kerekét kicserélje s ezzel elvesztette a győzelmi esélyét. Addig úgy tűnt, hogy a francia pilóta begyűjti rekordszámú nyolcadik Portugál Rali győzelmét. A reményei azonban hamar tovaszálltak köszönhetően a kátyús és sziklás portugál utaknak. Sami Pajari ugyanitt kapott defektet és esett vissza a harmadik helyről a hetedikre. 

 

Thierry Neuville közben tartotta a tempót a borzasztóan nehéz körülmények között is. Volt itt minden, eső, sár és folyamatosan változó tapadású utak. A belga az élre került a Fafe Power Stage előtt, s aztán simán behúzta a győzelmet. Neuville beírta nevét a történelemkönyvekbe, hiszen egyedülálló módon 12 különböző szezonban sikerült nyernie. Ezzel beérte Carlos Sainzt és Markku Alent. Egyedül Sebastien Ogier (16) és Sebastien Loeb (14) előzte meg.

„Ez egy nagyon különleges győzelem számomra. Azok után, ami Horvátországban történt, s a szenvedés után, amiben a közelmúltban részünk volt, ez nagyon jókor jött. Nem csak nekem, de Martijn (a navigátora) és az egész csapat számára. Soha nem adjuk fel és ez kifizetődött a hétvégén. Mindig az élmezőnyben hajtottunk, jó ritmusban mentünk. Semmi sem volt igazán tökéletes, de valahogy mindig túllendültünk rajta.” – szögezte le 2024 ralivilágbajnoka. 

 

Oliver Solberg is elégedett lehet, hiszen a szezonnyitó Monte-Carlo Rali győzelmet követően nem tudott dobogós helyezést elérni. Most viszont második lett a Toyota újonca megelőzve sokkal tapasztaltabb csapattársát, Elfyn Evanst. Neki sem volt könnyű versenye, többször is az élre állt, de neki is gondjai voltak az abroncsával és meg is pörgött a verseny során. 

 

Elfyn Evansé lett a harmadik hely, s bár nem igazán volt meg a tempója, a bronzérmes hely még mindig elég neki ahhoz, hogy megerősítse vezető helyét az egyéni ponttáblán Takamoto Katsuta előtt. 

 

A Hyundai második legjobban teljesítő pilótája Adrien Fourmaux volt, aki a negyedik helyre vitte célba autóját. A franciát is hátráltatta kettő defekt, de végül a Power Stage-en a leggyorsabbnak járó bónusz pontokkal gazdagodott. Az idén már két győzelmet is begyűjtő Takamoto Katsuta ezúttal az ötödik helyezett lett Sebastien Ogier és Sami Pajari előtt. Dani Sordo a harmadik Hyundai volánjánál a nyolcadik lett egy nehéz hétvégét követően. Az M-Sport lett autóversenyzője, Martins Sesks és a WRC2 kategória győztese, Teemu Suninen zárja az első tizet.

 

A mezőny aszfalton folytatja rendhagyó módon az őszi időpontról tavaszira váltó Japán Ralin (2026. május 28-31.)

 

2026-os Portugál Rali eredménye

 

  1. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 3:53:01,7
  2. Oliver Solberg (SWE) GR Yaris Rally1 3:53:18,0
  3. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 3:53:30,8
  4. Adrien Fourmaux (FRA) i20 N Rally1 3:53:56,5
  5. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 3:54:14,3
  6. Sebastien Ogier (FRA) GR Yaris Rally1 3:54:28,3
  7. Sami Pajari (FIN) GR Yaris Rally1 3:55:52,6
  8. Dani Sordo (ESP) i20 N Rally1 3:57:11,7
  9. Martins Sesks (LAT) Puma Rally1 3:59:50,9
  10. Teemu Suninen (FIN) GR Yaris Rally2 4:04:15,5

 

A világbajnokság állása a Portugál Rali után:

Pilóták

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 123 pont
  2. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 111 pont
  3. Oliver Solberg (SWE) Toyota Racing WRT 92 pont
  4. Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 79 pont
  5. Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT2 78 pont
  6. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 67 pont
  7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 65 pont
  8. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 21 pont
  9. Yohan Rossel (FRA) Lancia Corse HF 20 pont
  10. Leo Rossel (FRA) 2C Junior Team 18 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 311 pont
  2. Hyundai WRT 218 pont
  3. Toyota Racing WRT2 86 pont
  4. M-Sport Ford WRT 71 pont

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top