Lett Rali riportja
Rovanpera idén nem indul el a minden ralin a Rali Világbajnokságban, de ahol igen, ott meggyőző teljesítményt tesz le az asztalra. A Lettország fővárosában, Rigában induló ralin Rovanpera első helye soha nem volt igazán veszélyben. „Nagyszerű hétvége van mögöttünk. Király az első itteni győzelmet megszerezni, Lettország fontos helyszín számomra.” – szögezte le a Toyota versenygyőztes fiatalja.
Martin Seks, a helyi hős akár dobogós helyezést is szerezhetett volna, de balszerencséjére autójának sebességváltója meghibásodott. Így bár pénteken két gyorsasági szakaszt is megnyert, s az utolsó napot Tanak előtt kezdte meg, végül kénytelen volt beérni a hetedik hellyel.

Fotó: AmberPR
Az egyéni ponttábla első helyéért folyó küzdelem felerősödött, hiszen Tanak maximális pontot szerzett a Super Sunday pontokkal, s ezáltal a második helyre ugrott vissza. Jelenleg nyolc ponttal lemaradva követi az első helyet régóta elfoglaló Thierry Neuville-t. Öt verseny van még hátra, s Elfyn Evans, aki így a harmadik helyre csúszott vissza, könnyedén ledolgozhatja az öt pontos hátrányát. Neuville és Evans a nyolcadik és az ötödik helyen értek célba, ami váratlan e két éllovastól. Mindketten nagy hátrányt szereztek abból, hogy pénteken elsőként vágtak neki a ralinak, így nekik jutott a murva sepregetésének feladata.
Az M-Sport Ford raliversenyzője, Adrien Fourmaux ért célba a negyedik helyen, pedig kisebb motormeghibásodással küzdött az utolsó két gyorsasági szakaszon. Takamoto Katsuta ért célba hatodikként. Esapekka Lappi és Gregoire Munster zárja az első tizet úgy, hogy a rali végén mindketten autójuk technikai meghibásodásával küzdöttek.
Folytatás két hét múlva a Finn Ralival (2024. augusztus 1-4.).
2024-es Lett Rali eredménye
Forrás: facebook.com/amberprkft/