Különleges lehetőséget kapott Turán Frigyes és Zsiros Gábor, a Turán Motorsport párosa, amely az országos bajnokság idényzáró futama, a Mecsek Rallye helyett a Katalán Rallye-n, a világbajnokság idei szezonjának utolsó előtti versenyén áll rajthoz a Ford Fiesta R5-tel a WRC2 kategóriában.

Sajnos a hazai bajnokságban az idén nagyon sok műszaki problémánk volt, ezért, bár nehéz szívvel, de úgy döntöttünk, kihagyjuk a mecseki versenyt, s megragadjuk az alkalmat arra, hogy újra a világ legjobbjai között szerepeljünk - mondta Turán Frigyes, aki hozzátette, mindig is nagyon szívesen álltak rajthoz a Pécs környéki viadalon, amelyen korábban többször is szép eredményt értek el a fantasztikus közönség előtt, most azonban ez volt a legmegfelelőbb döntés a számukra.
A Katalán Rallye-n ugyanazzal a csapattal indulunk, amellyel itthon, az autót pedig ezúttal is a Tagai Racing Technology készíti fel, a támogatóinknak pedig nagy köszönettel tartozunk azért, hogy hozzájárultak ehhez a valóban különleges lehetőséghez - folytatta a pilóta, s visszautalt rá, hogy legutóbb, 2010-ben nagyon jó teljesítmény nyújtottak a spanyolországi versenyen, akkor azonban egy baleset miatt nem értek célba. A bukás előtt abszolútban hetedikek voltunk, ami egészen kiváló eredménynek számított, s azt kell mondjam, a balesetünk után megfogadtuk, hogy egyszer még visszatérünk erre a helyszínre. Már átnéztük a pályákat, hogy úgy mondjam, térképészkedtünk egy kicsit Gáborral. Egy szakasz biztosan megegyezik a 2010-essel, a többi új, illetve részben vannak átfedések az öt évvel ezelőtti etapokkal. Kétszer lesz lehetőségünk a hivatalos pályabejárás alkalmával végigmenni, az első az itiner felírásáról fog szólni, a második pedig az ellenőrzésről, Gábornak ez egy komoly feladat lesz, de ez egy vb-futam, itt ennyire van lehetőség.

A Turán Motorsport pilótája úgy véli, az autójuk nagyon jó, konkrét esélylatolgatásba és az eredmény megtippelésébe azonban nem kíván bocsátkozni.
Még egyszer ki kell emelnem, hogy ez egy világbajnoki futam, ezért nagyon nehéz az elvárásokat megfogalmazni, s a helyezéssel kapcsolatos konkrét célt kitűzni. Abban biztos vagyok, hogy a csapat kiválóan felkészíti majd az autót, ami több szempontból is fontos. Egyrészt lényeges, hogy ne legyen műszaki hibánk, másrészt annyira kevés lesz a szervizelési lehetőség, hogy csak tökéletes autóval érdemes nekivágni a versenynek. Utóbbiból, azaz a kevés szervizlehetőségből az is következik, hogy itt gyakorlatilag nem lehet hibázni. A legfőbb feladatunk az lesz, hogy mindennek a tudatában menjünk végig gyorsan az autóval - mondta Turán Frigyes, s kitért arra, hogy vélhetően visszatérnek majd arra a helyszínre is, ahol öt évvel ezelőtt elszenvedték pályafutásuk legnagyobb balesetét.
Azt gondolom, hogy már a pályabejáráson elő fognak jönni azok a 2010-es emlékek, de ez egyrészt természetes, másrészt pedig most sok minden másra kell figyelnünk, ezért biztos vagyok benne, hogy ez nem okoz majd gondot - jegyezte meg a pilóta.
A Katalán Rallye-t október 22. és 25. között rendezik meg, a verseny központja a Barcelonától délre elhelyezkedő üdülőváros, Salou lesz. Az indulókra 23 gyorsasági szakasz vár, az össztáv így 331,25 kilométer lesz.
A verseny hivatalos honlapja:
http://www.rallyracc.com/2015/en/index.html
Köszönjük a Partnereinknek!
Spanyol Rali riportja
2014. október 24-26.
Ogier ismét világbajnok!
Ami nem sikerült Sebastien Ogier-nek Franciaországban, az összejött neki Spanyolországban. A Volkswagen francia pilótája ugyanis megnyerte a Spanyol Ralit, s ezzel megvédte egyéni világbajnoki címét egy futammal a Rali Világbajnokság vége előtt. Ogier legnagyobb riválisa saját csapattársa, Jari-Matti Latvala, volt, aki végül mindössze 11.3 másodperc lemaradással ért célba másodikként. A dobogóra még Mikko Hirvonen állhatott fel harmadikként.
Sebastien Ogier számára tökéletesen sikerült a hétvége, aminek méltó befejezése volt a francia pilóta világbajnokká koronázása. A Volkswagen világbajnoka kényelmes előnyre tett szert a vegyes felületű rali első murvás napján. Csapattársa, Latvala, viszont nagyon elégedetlen volt autója sebességével murván, s bár nagyon keményen támadta Ogier-t a rali két utolsó aszfaltos napján, nem tudta kielőzni a bravúrosan hajtó franciát. Az immár kétszeres világbajnok pilóta így sorban a nyolcadik olyan raliversenyző, akinek egynél többször sikerült megnyernie az egyéni világbajnoki címet, ráadásul még egy verseny hátravan a világbajnokságból.
Egyetlen egy dolog hátráltatta a szupertehetséges pilótát, mégpedig az, hogy szombat délután sérült kerékkel kellett hajtania 20 km-en át, s attól félt, hogy kilyukad és akkor meg kell állnia, kicserélni azt. „Nagyszerű teljesítmény világbajnoki címet nyerni, még jobb, ha kettőt.” – nyilatkozta Ogier a célban. „Ez egy megerősítés számomra és bizonyítja, hogy az első világbajnoki cím nem a véletlen műve volt. Fantasztikus volt ez a hétvége, de nagyon nehéz is egyben. Az első nap során nagyon hajtottam és hosszú két nap volt aszfalton, ahol a szélsebes Jari-Mattin kellett tartanom a szemem. Okosnak kellett lennem és állandóan figyelnem őt.” - tette hozzá.
fotó: Amber PR
Mikko Hirvonen idén másodszor állhatott dobogóra. A Finn pilóta utoljára elég régen volt dobogós, még a Portugál Ralin szerzett egy második helyezést. Mads Östberg és Andreas Mikkelsen voltak a legnagyobb ellenfelei aszfalton. Östberg végül kénytelen volt beérni a negyedik hellyel. Mikkelsen pedig csak hetedik lett a szombat délutáni defektje miatt.
Dani Sordo az utolsó napon végig Östberg nyomában haladt Hyundai i20-asával, de a spanyol végül csak ötödik lett. Az első nap nagy hibát vétett Sordo navigátora, Marc Marti, aki elkalkulálta az egyik szakasz rajtidejét és ez a majd 30 másodperces várakozás sokba került a végelszámolásnál.
Bár Mikkelsen megelőzte Thierry Neuville-t az utolsó előtti szakaszon, de később 10 másodperces büntetést kapott és így a belga pilóta kapta meg a hatodik helyezést.
fotó: Amber PR
Martin Prokop, Hayden Paddon és Nasser Al-Attiyah zárja az első tizet. Ezen a ralin rajthoz állt az amerikai fenegyerek, Ken Block is, akitől Attiyah megörökölte a tizedik helyezést, mikor előbbi olyan balszerencsés volt, hogy az utolsó szakaszon szedett össze egy bal első defektet.
A szezon utolsó előtti ralija nagy kihívást jelentett a csapatoknak. A vegyes útfelszín már magában is megnehezítette a gumiválasztást és elég megterhelő volt a pilóták számára is az átállás. Ráadásul a Spanyolországban is váratlanul magas hőmérséklet igencsak kifogott a ralimezőnyön, hiszen ez mind a gumiknak, mind a fékeknek nagy megterhelést jelentett.
A mezőny tagjai ezután ismét egy hosszú, három hetes pihenőt vesznek, amikor is a szezon utolsó raliján, a Wales Ralin (2014. november 14-16.) mérkőznek majd meg egymással. Mivel a világbajnoki címek sorsa eldőlt, ez már csak örömzenélés lesz a csapatok többsége számára.
2014-es Spanyol Rali eredménye
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:46:44,6
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 3:46:55,9
3. Mikko Hirvonen (FIN) Ford Fiesta RS 3:48:26,8
4. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 3:48:57,9
5. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:49:06,8
6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 3:50:45,6
7. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 2 3:50:47,5
8. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta RS 3:54:51,4
9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 3:55:57,0
10. Nasser Al-Attiyah (QAT) Ford Fiesta RRC 3:59:24,4
A világbajnokság eredménye a Spanyol Rali után:
Egyéni
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 242 pont
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 211 pont
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 2 150 pont
4. Mikko Hirvonen (FIN) M-Sport WRT 108 pont
5. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 92 pont
6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 91 pont
7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 84 pont
8. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 71 pont
9. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team 42 pont
10. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 40 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport 416 pont
2. Citroën WRT 187 pont
3. M-Sport WRT 180 pont
4. Hyundai WRT 175 pont
5. Volkswagen Motorsport 2 133 pont
6. Jipocar Czech National Team 45 pont
7. Hyundai Motorsport N 26 pont
8. RK M-Sport WRT 25 pont
Forrás: Amber PR
fotó: Amber PR