Rovanpera kiesett, Evans behúzta

Finn Rali riportja augusztus 3-6. Kalle Rovanpera erősen kezdett és elindult afelé, hogy Észtország után a hazai raliját is megnyerje, de végül a sors közbeszólt. Pénteken összetörte az autóját, s helyét csapattársa Elfyn Evans örökölte meg, s szerezte meg idei második győzelmét.…

A murvás sorozat Finnországban folytatódik

Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó augusztus 3-6. A ralimezőny által igencsak kedvelt helyszínre érkezik meg a mezőny a megszokott augusztus eleji időpontban. A finnországi verseny tradicionálisnak számít a világbajnokságban, egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai…

Sikerre éhesen Észtországban

Rali Világbajnokság, Észt Rali beharangozó július 20-23. Egy hosszabb nyári szünetet követően ismét munkába áll a rali világbajnoki mezőny. A hétvégén a sorozatban negyedik murvás rali, az Észt Rali következik. 2020-ban debütált ez a verseny, így idén immár negyedszer látogat el a…

Toyota-uralom a Szafari Ralin

Szafari Rali riportja június 22-25. Nem hozott meglepetéseredményt a Szafari Rali. A Toyota akkora dominanciával versenyzett, hogy nem az volt a kérdés, hogy toyotás pilóta nyer-e, hanem inkább az, hogy Kalle Rovanpera valahogy el tudja-e csaklizni a győzelmet a nagyon erős Sebastien…

Irány Afrika! 

Rali Világbajnokság, Szafari Rali beharangozó június 22-25. 2021-ben 19 év kihagyást követően tért vissza a Szafari Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárába. Nagy csinnadrattával harangozták be a Rali Világbajnokság visszatérését Afrikába, s bár 2020-ban nem tudott debütálni a koronavírus járvány miatt, idén immár…

Neuville nyert és kilőtt az egyéni ponttáblán

Szardínia Rali riportja június 1-4. Az időjárás nem kímélte a ralisokat Szardínián. Szombaton az eső káoszt és meglepetéseredményt hozott. Thierry Neuville az utolsó előtti kaotikus napon ragadta magához a vezetést, és megszerezte első győzelmét a 2023-as szezonban. A Hyundai öröme felhőtlen, hiszen…

Szardínia: a legdurvább murván folytatják

Rali Világbajnokság, Szardínia Rali beharangozó június 1-4. Portugáliát követően ismét murván mérkőznek meg a ralisok a hétvégén Szardínián. Ez az a rali, ahol az elmúlt években nehezített körülmények között is rendeztek világbajnoki raliversenyt. Logisztikailag nem egyszerű ide eljutni és eljuttatni a felszereléseket…

Rovanpera újra a csúcson

Portugál Rali riportja május 11-14. Kalle Rovanpera visszatért a csúcsra azután, hogy Portugáliában idei első győzelmét szerezte vasárnap. A toyotás tehetség dupla sikert könyvelhet el, hiszen ezzel az eredményével az egyéni ponttábla élére ugrott. A Toyota is elégedett lehet, hiszen idén az…

Portugália, egy murvás menetelés kezdete

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó május 11-14. A koronavírus járvány miatt kiesett Mexikó Rali idén újra visszakerült a Rali Világbajnokság versenynaptárába. Így lehet, hogy a hétvégi Portugál Rali ezúttal nem a szezon első murvás ralijaként kerül megrendezésre, viszont egy zsinórban hétralis murvás…

Világbajnoki pontokat szereztünk a Horvát Rallyn

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a WRC2 kategória nyolcadik helyén ért célba a Horvát Rallyn. A ŠKODA Rally Team Hungaria párosának első világbajnoki futamán a WRC2 Challenger értékelésben pedig negyedik lett, így mindkét bajnokságban fontos pontokat gyűjtött. Biztos célba érkezés és tapasztalatszerzés…
12. oldal / 37

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top