Alsózsolcán mindössze két kört tudott menni Kurtos Robi és Fridrik Gergő, mert a féltengely bemondta az unalmast. A szűk gyártelepi autózást azért volt aki még jobban élvezte a családban, és Robiék helyett most Viki szerzett kupát. Hogy tetszett nektek és a versenyautónak…

Vasárnap irány Alsózsolca

Gurult már idén pár kilométert Kurtos Robi és Fridrik Gergő, de elmondani nem tudják mennyire várják már az igazi csatákat. Úgy fogalmazott Robi, hogy „Minket pont a versenyek töltenek fel… és most olyanok voltunk, mint a gyerekek, akiknek elvették a játékukat.” Hogy…
Lazultak a korlátozások, ennek örömére Csomós Mixi és Nagy Attila pedig előkapta a Skoda Fabia R5-ösét. A május leginkább a folyamatos edzésről és a Skoda Fabia R5 szerelésének, dekorálásának a befejezéséről szólt Csomós Mixiék életében. A lazításoknak köszönhetően viszont a hónap végén…

A Finn Ralin folytatódhat a harc

Rali Világbajnokság hírei május 20. Sokáig úgy tűnt, hogy a Rali Világbajnokság versenynaptárába idén visszatérő Szafari Ralival folytatódhat a világjárvány miatt megszakadt sorozat. Afrika régóta vágyott vissza a világbajnokságba, legendás versenyeket rendeztek ott a múltban. Nem véletlen, hogy az utolsó pillanatokig úgy…

Novák Balázs: Új év, új gép

Novák Balázsnak elkészült az új versenyautója. A kijárási korlátozás előtt még egy picit volt lehetősége tesztelni, de már Ő is nagyon várja a versenyeket! Szia Balázs! Az elmúlt időszak eléggé megviselte az embereket, bele értve a rally szerelmeseit az elmaradt versenyek miatt.…
Molnár Pisti és az EVO 69 is türelmetlenül várja, hogy rendeződjön a jelenlegi helyzet, és ismét lehessen versenyezni! Szia Pisti! Jó régen beszéltünk, talán a Szilveszter Rallye volt a legutóbbi verseny, ahol rajthoz álltál. - Sziasztok! Igen, sajnos a Szilveszter Rallye óta…

Nagy Attila: Már nagyon rajtolnék

Az East Motorsport sokszoros bajnok navigátora, Nagy Attila nem lazít a karantén idején. Nagy Attilával beszélgettünk. Attila dolgozik, edz, nem lazít, és a jelentős távolság ellenére nagy hangsúlyt fordít arra, hogy Csomós Mixivel közösen is készüljön a 2020-as bajnokságra. Hogy telnek a…

Rali Világbajnokság: július közepéig törölve

Rali Világbajnokság hírei április 20. A rali világbajnoki szezon korai kezdése miatt két teljes értékű és egy korábban befejezett versenyt tudhatott maga mögött mikor végül ezt a bajnokságsorozatot is utolérte a koronavírus járvány. Monaco és Svédország még rendben meg tudta rendezni a…

Már non-stop a gázon állnék

Tavasz eleji interjú Gerevich Dominik autóversenyzővel. Dominikkal utoljára ez év elején beszélgettünk óriási tervei voltak. Őt kérdezem, mi is történt azóta. Sok minden történt azóta. Megkaptam az “új“ versenyautót, amivel szerettem volna eredményesen versenyezni, de mire felkészítettük az autót beütött a Járvány.…

Új irányt veszünk 2020-ban

2020 Magyar Országos Rali-bajnokság - Előzetes Az idei bajnokság március utolsó hétvégéjén rajtolt volna, de az egész szezon csúszik, és egyelőre nem tudni meddig. Az Eger Rally sajnos halasztásra került és esélyes, hogy a helyzet még egy darabig más versenyeket is érinthet.…
125. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top