Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny…

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,…

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az Eger…

Szeretnénk dobogóra állni!

2011 óta jár Juhász Csaba a Mitropa Rally Cup versenyeire, ahol Szántó Szabolcs, Bencs Gábor, Juhász István és testvére Juhász Zsolti navigált eddig neki. Abszolút negyedik hely volt a legjobb eredményük a bajnokságban. Idén a Mitropa Rally Cup bajnokságban láthatjuk majd őket.…

Fogasy: Még egy nehéz osztrák verseny

A dobogót célozza meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid a Mitropa Kupa második futamán, az osztrák Lavanttal Ralin. A bajnoki cím védői számára ismerősek lesznek a pályák, hiszen tavaly már versenyeztek rajtuk, amihez képest csak egy szakaszon lesz változás. Ettől függetlenül nem…

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind pedig…

Ismét a Mitropa győzelem a cél!

A Ritmus Ase csapata úgy döntött, hogy a sikeres Rebenland Rallye után, ahol a Klausz Kristóf-Csányi Botond kettős megnyerte a Mitropa Kupát, a Lavanttal Rallye-n is harcba küldi Kristófot. Hirtelen jött a döntés, mivel Kristóf szeretne az ERC-n is harcba szállni, ami…

Az autó jól működött!

László István - Holló BarnabásMOJITO LEMON Lyukóbánya-Parasznya a Build-IT kupáért - Rallye3Inter Europe Team Kft.2019.03.23-24. Interjú László Pistivel a Rally3-as verseny után. Az első négy gyorsot miként értékeled?- Igazából, olyan egyformának tűntek! Sokat mentünk rajta már külön-külön, most meg Hollóval együtt is!…
A Rallye2 első hétvégéjén Egerben megszerezte az abszolút és kategória győzelmet Tim Gábor. A többszörös bajnok versenyző futama azonban közel sem volt könnyű, hisz a verseny felénél közel állt a kiálláshoz. A Tim Gábor - Timár Tamás kettős téli felkészülése nem volt…

Eger Rali – Megérdemelt második hely

Turán Frigyes és Bagaméri László már az évadnyitó hétvégi Eger Rallye-n felállhatott a dobogóra, ugyanis kategóriáját az összetett második helyen zárta a Turán Motorsport párosa. Vasárnap hat szakasz várt a versenyzőkre, melyek közül a Mátraalmás-Szuha-Parádsasvár gyorsaságit kétszer is megnyerték Friciék. A szombati…
157. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top