ifj. Tóth János - Szőke TamásPeugeot 208 R5 Rendben, ebben benne van az is, hogy ifjabb Tóth János három évet kihagyott, de akkor is... Legutóbb 2011 augusztusában ünnepelt bajnoki futamgyőzelmet (Aradon), úgyhogy volt mit bepótolni vasárnap Székesfehérváron.Merthogy a hétszeres abszolút bajnok az…

Ogier ismét a nyeregben …harmadjára is nyert Szardínián

Olasz Rali riportja június 11-14. Ogier ismét a nyeregben …harmadjára is nyert Szardínián Nem unatkozott, aki figyelemmel kísérte az Olasz Rali történéseit. Hatalmas harc folyt ugyanis az új-zélandi Hayden Paddon és a címvédő Sebastien Ogier között az Olasz Rali győztes trófeájáért. Paddon…

Vezető pozícióból estünk ki

Nehéz döntést kellett hozni a Turán Motorsport versenyzőinek: a negyedik gyorsasági szakaszig az első helyen autóztak, a Ford Fiesta R5 kormányműve azonban elromlott, így szombat délután fel kellett adniuk a Székesfehérvár Rally-t. „Kifejezetten versenyképesen mentünk, az első három gyorsasági után vezettük az…
Nagyon szeretjük a fehérvári versenyszakaszokat és az ottani közönséget is. Minden évben fantasztikus hangulat kíséri az eseményt, remélem, hogy sikerül majd meghálálnunk a szurkolóink támogatását. Rendkívül izgalmas futamra számítunk, és ahogy az időjárást nézzük, a szó szoros értelmében izzani fog a levegő-…
Az MHH Team fennállásának egyik legsikeresebb versenye volt a tavalyi Fehérvár Rali, amelyen Krózser Menyhért megnyerte az első napi murva bajnoki futamot, másnap pedig az első kör végéig aszfalton is élen állt, végül pályafutása legjobb eredményét megismételve abszolút második helyen végzett. Az…

Új taggal bővült a csapat!

Balogh János – Holczer Dániel Székesfehérvár Rally előzetes Az év legkomplexebb futama vár a Balogh Jani, Holczer Dani párosra a hétvégén, Székesfehérváron. A nyári hőség mellett az első nap murván, majd másnap aszfalton kell a lehető leggyorsabban autózniuk ahhoz, hogy a kategóriában…

Ollé Sasa: Talajtorna

AS Rallyesport EuropeSzékesfehérvár Rallye, Beharangozó Ollé Sasa- Tóth Zsolt - Ford Fiesta S2000 Hosszú tesztekkel és teljes átvizsgálással készült az Országos Bajnokság második murvás futamára –legalábbis ami az első napot illeti, hiszen vasárnap aszfalton folytatja a mezőny-, a Székesfehérvár Rallye-ra az AS…

Gaál József átadja a stafétabotot Gaál Ádámnak

Gaál Ádám–Kalapács Kornél, Opel Ascona B 1900 Fehérvár Rali előzetes A Fehérvár Rali, Országos Historic Ralibajnoki futamon debütál Gaál Ádám a család már-már legendás Opel Ascona B 1900-asában, a volán mögött, míg a navigátori ülést Kalapács Kornél foglalja el. Édesapja, Gaál József…
A hétvégén rendezik az Országos Rallye Bajnokság negyedik fordulóját, a 8. Székesfehérvár Rally-t. A szezon egyetlen vegyes talajú versenyén az MR Racing SE öt első - és egy másodosztályú párossal képviselteti magát. Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes - Mitsubishi Lancer trió…

Fehérvárra végre minden összeáll?

Egerben technikai probléma és pontszerzés. Miskolcon technikai malőr, majd kiesés. Szombathelyen ismét csak nehézségek és pontszerzés. Spitzmüller Csaba és Bazsó Attila bízik benne, hogy ez a számukra kellemetlen sorminta megszakad a 8. Székesfehérvár Rally-n. A nyers tempót tekintve eddig minden futamon felvette…
316. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top