Idén is lett bajnokuk

Sikeres évet zárt a Horváth Rallye Ase csapata, több versenyzőjük szerzett év végi dobogós címet. „A Rally Hungary-n három versenyzőnk állt rajthoz, akik közül a Bertalan Marci – Paizs Róbert duó megszerezte a Peugeot Kupa bajnoki címét, amihez ezúton is gratulálunk. Három…

Nem ez volt a terv

Viszontagságos szezonzárót teljesített a Gulf Racing Hungary mindkét párosa. Strider Zoltán és Szilágyi Patrik is év közben állt a virtuális dobogó legmagasabb fokán, ám az utolsó verseny egyiküknek sem hozott szerencsét. „Jó lett volna előrébb végezni” – kezdte nagy sóhajtással a beszélgetést…
Nem kis feladatra vállalkozott Zagyva Dorka, aki idén debütált ORB2-ben, majd ORB1-ben, a Rally Hungaryn pedig egy teljes Európa-bajnoki távot kellett teljesítenie. Rutinos navigátorával, Spitzer Gáborral a céljuk a tapasztalatszerzés és a verseny teljesítése volt. Mindkettőt kipipálhatták, miközben a Peugeot Kupa értékelésében…

Wirtmann három futóperccel lett bajnok

A D csoportot és a D3-as kategóriát is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Országos Historic Rallybajnokság záró futamán, a Rally Hungaryn, amivel a csoport és a kategória bajnoki címet is megszerezték. Bár az időeredmények alapján úgy…
Bertalan Márton–Paizs Róbert, Peugeot 208 Rally4 Rally Hungary (2023. október 6–8.) Győzelemmel szerezte meg Bertalan Márton és Paizs Róbert a Peugeot Kupa, az RC4 és a 2wd bajnoki címét a szezon leghosszabb és legnehezebb versenyén, a Rally Hungaryn. Ezzel a 22 éves…

Megjelent a Közép-Európa-rali hivatalos rajtlistája

Over 70 teams will compete from 26 to 29 October World rally elite, strong WRC2 field and local heroes will be on the grid Match point: Toyota driver Kalle Rovanperä could secure the title ahead of schedule The fans have been waiting…
Beszélgetés az elsőbálozó Görög Petivel, élete első Rally2-es versenye után. A nyitónapon még "csak" tapogatóztatok, de vasárnapra szinte minden gyorsaságin az élemzőnyben mentetek. Nyertetek majd két szakaszt, sőt… a verseny végére abszolút harmadik helyen találtátok magatokat! Hogy is van ez, hogy egy…
Turán Frici és Farnadi Ági a péntek esti szuperspeciált megnyerve, hosszú, küzdelmes versenyen végül a magyar bajnoki értékelésben a második helyen, míg az EB mezőnyben az összetett ötödik helyen végzett a Rally Hungary háromnapos futamán. Friciék így a magyar bajnokságot is a…

Csomós Mixi: Hat szakaszgyőzelem a Rally Hungaryn

Az első tíz gyorsasági szakaszból hatot megnyert Csomós Miklós és Bán Viktor a Rally Hungaryn, ahol egy defekt ellenére is 15 másodperc előnnyel vezették a versenyt. A Hungarian Motorsport Academy párosát már csak két szakasz választotta el az első rally Európa-bajnoki futamgyőzelmétől,…
Mads Ostberg 2021 után másodszor nyerte meg a Rally Hungary-t – mellette a magyar bajnok Vincze Ferenc és a lett Martins Sesks állhatott fel az Európa-bajnoki futam dobogójára! A verseny legdrámaibb eseményét az utolsó előtti gyorsasági szakasz hozta, amelyen az addig magabiztosan…
34. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top