Szeretetre méltó verseny

ERT Croatia Rallye 2014. Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna kéthónapnyi „pihenő” után újra versenyez a Croatia Rallye-n. A csapat e hét eleje óta már a helyszínen tartózkodik és kedden valamint szerdán a pályabejáráson is túlestek. A…

A László Racing hétvégi „menüje”

Az elmúlt hétvégén az ország több pontján is megrendezésre kerültek autósport rendezvények. Ennek a László Racing színeiben versenyző rali pilóták olyannyira megörültek, hogy szétszéledtek, és különböző helyszíneken szórakoztatták a közönséget, és jómagukat. A hétvége történéseiről Csikó Zsoltot faggattam. Számos rali párossal büszkélkedhettek,…
AMTOSZ Közlemény2014/09.30 - Az AMTOSZ módosított versenynaptárában feltüntetett Pilisvörösvári versenyünkkel kapcsolatban /2014 10 25-26 /, azt a tájékoztatást kaptam az MNASZ részéről, hogy továbbra sem hajlandóak, semmilyen formájú együttműködésre az AMTOSZ-al. Elkerülve azt a kellemetlen és álláspontunk szerint jogszerűtlen helyzetet, amit a…

Isztriai kiruccanás a Mecsek Rally előtt

A Budapest Rallye ugyan elmarad, de a hétvégén mégis versenyautóba ül Maricsek Miklós és Kovács Szabolcs. A Maricsek Racing Team párosa a 41. Croatia Rally-n versenyez október első hétvégéjén. A kaposvári - pécsi kettős a horvátországi futammal készül a Mecsek Rallye-ra. Maricsek…

Kazár RS 2014 - Versenykiírás

Kazár RS 2014 10.18-19. A MARB Északi régiójának 7. futama, ahogy erről már értesítettünk titeket Kazár RS lesz, Vizslás - Kazár - Salgótarján szakaszon. Indulthat a nevezés az október 18-19.-i hétvége sprintversenyére. VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI LAP Hivatalos honlap: csapassunk.hu

Ogier ismét otthoni címvédésre hajt

Rali Világbajnokság, Francia Rali beharangozó 2014. október 3-5. Ogier ismét otthoni címvédésre hajt Nagy hagyomány szakadt meg 2010-ben a Rali Világbajnokságban. Ugyanis az azidáig Korzika Raliként (Tour de Corse) ismert versenyt áthelyezték Franciaország belsejébe, Alsace régióba és Francia Rali név alatt, Strasbourg…

Folytatás az ERT-ben

ERT Croatia Rallye 2014 Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna júliusban a Veszprém Rallye-n versenyzett utoljára a Super 2000-es Fabia-val. Az azóta eltelt időszakot a csapat és a versenyzők is szorgos munkával töltötték, most azonban jöhet egy…

Mekler csalódott az Elba Raliban

Scuderia Coppa Amici, Historic Rali-Európa-bajnokság, Elba Rali Mekler László–Mikó-Mekler Edit, Alfa Romeo Giulia Sprint GTA Pályafutásuk legrosszabb historic rali-Európa-bajnoki futamának nevezte Mekler László és Mikó Edit az Elba Ralit. Az Alfa Romeo Giulia Sprint GTA-val versenyző párost előbb a magas rajtszám hátráltatta,…

Wirtmann: Nem vágyom vissza Elbára

Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici – Elba Rali előzetes Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk I Meglehetősen hanyag munkát végeztek a rendezők a Historic Európa-bajnokság 12. futamán, az Elba Ralin. Wirtmann Ferencet és Kerekes Józsefet a Ford Escort Mk I-essel 79.-nek…

Kalandos hétvége…

A MARB Déli régiójának 5. futamán a Forrás Rally Sprinten szerezte meg újabb tapasztalatait a LiveWire Racing Team csapatában induló Ferjáncz András és Földi Niki versenyzőpáros. A szombati prológon jó eredmény elérése után jött a vasárnapi feketeleves, ahol izgalomban nem volt hiány,…
351. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top