Újra a magyar bajnokságban áll rajthoz Csomós Mixi és Nagy Attila Skoda Fabia R5-tel. A HUMDA Academy párosa a Zemplén Rallyn szeretné megköszönni szurkolóiknak és támogatóiknak az idei évet. És persze lesz egy fontos feladatuk is: meg kell törniük az átkot. Az…

Wirtmann a csoport bajnoki címre hajt

A Zemplén Rallyn dől el szinte valamennyi bajnoki cím az Országos Historic Rallybajnokságban. Wirtmann Ferenc és Kerekes József az abszolút értékelésben, a D csoportban és a D3-as kategóriában is bajnoki eséllyel áll rajthoz. A 1,5-es szorzójú szezonzáró nehéz versenynek ígérkezik, ahol az…

Szezonzáró a visszatérő Japánban

Rali Világbajnokság, Japán Rali beharangozó november 10-13. Régóta vár Japán arra, hogy visszakerüljön a Rali Világbajnokság versenynaptárába, hiszen 12 év után rendeznek újra versenyt a hétvégén a Felkelő Nap országában. 2020-ban tért volna vissza, de a pandémiás szigorú beutazási korlátozások miatt szinte…
November 12-13. között a VIII. Zemplén Rallye-val zárul az idei Magyar Országos Rallye Bajnokság Rally1-es kategóriája, Turán Frici és Farnadi Ági azonban már az évbúcsúztató Szilveszter Rallye-ra készül. A páros ugyanis az előző versenyen történt baleset miatt végül nem áll rajthoz a…

Szívesen mentem volna még egy teljes napot!

Bassano Ralin járt a Juhász Csaba - Bencs Zoltán ralipáros. 11 ralipáros nevezett a Bassano ralira ezek közül az ötödik helyre kormányoztátok be a Peugeot Rally4-et. Hogy muzsikált alattatok a kis vas?- Az autó végig hibátlanul működött, ahogy egy ilyen gyári autótól…

Ausztriában álltak dobogóra Molnár Pistiék…

Nagyon elégedett a Molnár Pisti és Bárdos Peti duó, akik a múlt hétvégén a 25. Herbst Ralin jártak Ausztriában. A srácok terve egy szimpla célba érés volt, de az élet megajándékozta őket egy abszolút 19. és kategória 3. hellyel is. Látom sikerült…
Pályafutása első abszolút győzelmét aratta Zagyva Dorka az R-Cup Challenge királyszentistváni futamán. A 17 éves versenyzőnő most állt rajthoz először murvás versenyen, ennek ellenére két kategóriában – L.2WD és T2.0+ – valamint abszolútban is győzött. Nagy segítséget kapott ehhez a kétszeres magyar…

Ogier a Spanyol Rali bajnoka

Spanyol Rali riportja október 20-23. Ogier a Spanyol Rali bajnoka Kettős dobogós helyezésével a Toyota a világbajnok Csak nemrég derült ki, hogy Spanyolországban is rajthoz áll a nyolcszoros ralivilágbajnok, Sebastien Ogier. Hibrid korszakbeli első győzelmet így is behúzta a francia a szezon…

Toyota-fieszta Spanyolországban?

Rali Világbajnokság, Spanyol Rali beharangozó október 20-23. A Rali Világbajnokság utolsó előtti fordulójához érkezik a hétvégén. Spanyolországban mérkőzik meg a mezőny, ahol tavaly óta immár aszfalton zajlik a csata. Az egyéni világbajnoki cím sorsa Új-Zélandon eldőlt, Kalle Rovanpera beírta a nevét a…
Több év kihagyás után tért vissza az Ózd Rallyra Turi Tamás, hogy Kerék Istvánnal az oldalán először vigye éles táncba a GR Motorsport által fejlesztett Toyota GR Yarist. A szurkolók legnagyobb örömére Turi cseppet sem mutatta a rozsdásodás jeleit. Az autóval volt…
62. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top