Ugyan még az idei Autocross Európa bajnokság nem fejeződött be, de két versennyel a vége előtt már bajnokot avathatott a szakág. Kárai Tamás a Csehországban megszerzett győzelmével már Európa bajnok.
Az orosházi pilóta harmadik alkalommal bizonyult a kontinens legjobbjának. A hármas szám igazi mesebeli szám: gondoljunk csak a három kívánság vagy a három próbatétel mondájára. De a valósághoz visszatérve, kemény munkának köszönhető az elért siker.

„A cseh futam előtt nem akartam belemerülni az összetett számolgatásába. Technikai sportról beszélünk, tehát bármikor beüthet a balszerencse. A csapatom minden versenyhétvége előtt ugyan olyan lelkesedéssel és pontossággal készíti fel a Skoda Fabiat, mint ezelőtt mindig. Nem volt nagyobb technikai gondunk a hétvége folyamán. Az első versenynap után orvosoltuk, amit kellett, így nyugodtan vártuk a második napi folytatást. Az előfutamok összegzése alapján az első helyről indultam a döntőben és mivel Fejfar (cseh, Skoda Fabia) nem tudott felállni már a második előfutamra sem motorprobléma miatt, kicsit jobban tudtam az autóra koncentrálni, mint a versenytársakra. De a szintén cseh Vyborny az első körökben nagyon rajtam volt. Jó kis döntő volt!
Kívülről úgy tűnhet, hogy könnyen nyertük meg a bajnoki címet, hiszen eddig hat futamból öt alkalommal az első helyen végeztünk. De keményen megdolgoztunk minden másodpercért, minden előfutamért egész évadban. Ez a csapatmunka eredménye!”

Három a magyar igazság, mondja a közmondás. De folytassuk ezt tovább úgy, hogy jöhet a végtelen számú ráadás. A hangulatot fokozandó, hogy hétvégén Magyarországon, a nyirádi pályán bőgnek fel a motorok, ahol Kárai Tomi ismét a dobogó legfelső fokát célozza meg.
„Azzal, hogy már most megszereztük a bajnoki címet, az évad folytatódik és a motivációm sem csökkent. Rajthoz állunk a hátralévő két futamon, így Nyirádon is találkozhatnak velünk a szurkolók. Természetesen győzni szeretnénk a magyar közönség előtt, de mivel a bajnoki cím már biztosan a miénk, ezért van lehetőségünk a jövőre is gondolni és tesztelni a technikát.”
Várunk mindenki sok szeretettel augusztus 23-24-n Nyirádon, ahol az Autocross Európa Bajnokság hetedik futama mellett a rock szerelmesei is jól érezhetik magukat, az első Vörös Katlan Fesztivál és Motorostalálkozó keretein belül.
GyurisOrsi
Bajnokság állása (hat futam után):
-
KÁRAI TAMÁS 137p
-
Vaclav Fejfar 95p
-
Miroslav Neumann 88p




























