Kiválóan alakult az olasz FIA Rallycross Európa-bajnoki futam szombati első napja a sorozatban most debütáló Szabó Krisztián számára. Háromszoros autocross Európa-bajnokunk rekord gyorsasággal akklimatizálódott a számára új közegben, és egyből első napján felvette a kesztyűt az Európa-bajnoki Super1600-as mezőny legjobbjaival.
A 22 éves magyar pilóta rögtön ráérzett a Franciacorta International Circuit apró trükkjeire, amiben cseh csapatfőnöke, illetve mentora, a korábbi rallycross Eb-futamgyőztes Rolf Volland is segítette. A velük való folyamatos konzultációk felgyorsították a tanulási folyamatot az új információkra amúgy is rendkívül fogékony pilóta számára, és ennek köszönhetően Krisztián szombati teljesítményével megalapozta elődöntőbe jutási esélyeit élete első FIA Rallycross Eb-futamán.
Krisz a szabadedzésen és az első előfutamban egy 10. hellyel kezdett, a második előfutamban egy 9. hellyel folytatta, majd a harmadik előfutamban innen szeretett volna még előrébb lépni. Sikerült neki, annak ellenére is, hogy még az első körben lassú defektet kapott, miután áthajtott az egyik kerékvetőn.

Kiegyensúlyozott, erős teljesítményének köszönhetően összesítésben a 8. helyet foglalja az első nap végén, és a holnapi negyedik, egyben utolsó előfutamon egy az eddigiekhez hasonló eredménnyel magabiztosan bejuthatna a legjobb 12 közé, az elődöntőbe. Vasárnap minden erejével azon lesz, hogy ezt az egyelőre még feltételes mondatot kijelentővé változtassa.
„Ez eddig több mint szuper! Nagyszerűen alakult az első napom életem első rallycross Eb-futamán. Bár a harmadik előfutam nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de az összesített 8. hely több mint amiben így elsőre reménykedtem. Bízom benne, hogy holnap hasonlóan sikerül folytatnom, és bejutok az elődöntőbe” – értékelte röviden Szabó Krisztián első rallycross Eb-s napjának alakulását.
Szabó Krisztián hivatalos weboldala:
http://szabokrisz.hu/
Sportolói facebook oldala:
https://www.facebook.com/pages/Szab%C3%B3-Kriszti%C3%A1n/135684176476052?fref=ts
Instagram:
@SzaboKrisz23
A sajtóanyagokkal kapcsolatos további információk:
Borbás Bálint
70/4289-134
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fotó: Johnny & Frieda Loix




























