Szabó Krisztián ismét Magyarországon versenyez

A ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának harmadik helyezettje idén változatlanul a kontinens legjobb versenyzői ellen száll harcba, a szezonnyitó előtt azonban gyakorlásként még rajthoz áll Máriapócson, a magyar bajnokság hétvégi versenyén.

 

 

A 2016-os év az állandóság jegyében indul Szabó Krisztián számára: miután pályafutásának nagy váltását követően első ralikrosszos szezonját harmadikként zárta az FIA Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában, valamint egy futamot is megnyert, amely a történelmi első Eb-győzelem volt magyar versenyzőtől a szakágban, idén változatlanul ebben a sorozatban folytatja, továbbra is a Volland Racing által felkészített Mk2-es Skoda Fabiával. A szezon április közepén indul Portugáliában, ezt azonban megelőzi egy gyakorlóverseny, méghozzá idehaza, az országos ralikrossz bajnokság és közép-európai zónabajnokság (CEZ) március 27-28-án rendezett versenyén.

„Kipróbáltam már az autót a müncheni repülőtéren levő tesztpályán, de az csak egy begurulás volt egy héttel ezelőtt, ez lesz az igazi tesztünk. A megszokott autóval és csapattal indulok a húsvéti versenyen, a Super 1600-as kategóriában” – beszélt Szabó Krisztián, a korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok a hétvégi versenyről. „Eleinte az ob és CEZ Slovakia Ring-i fordulóján szerettünk volna részt venni, de addigra nem lett kész az autó.”

A hétvégi verseny érdekessége, hogy Krisztián hosszabb szünet után versenyez Magyarországon: legutolsó hazai szereplése 2014-ben volt, az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi állomásán, még ralikrosszra váltása előtt. „Kíváncsi vagyok, milyen lesz! Mindenképpen más, mint az eddigiek, hiszen korábban nem versenyeztem magyarok ellen. Igaz, hogy voltak magyar ellenfeleim, de most a mezőny szinte teljesen magyarokból fog állni. A pályán már jártam nézőként, de még sosem vezettem rajta, így ez szintén különleges lesz.”

És hogy milyen céllal vág neki a hétvégének, meg akarja-e mutatni a közönségnek és ellenfeleknek, hogy összetett Eb-dobogósként érkezik Máriapócsra? „Persze jó lenne nyerni, de nem akarom összetörni az autót, mert három hét múlva indul az Európa-bajnokság. Tesztversenynek kiváló lesz, és próbálok győzni, de nem minden áron” – mondta a 23 éves versenyző.

„Egészen gyorsan elrepült ez a tél” – tért ki Szabó Krisztián arra, hogyan teltek az elmúlt hónapok a szezonzáró óta. „A csapat az autón dolgozott, én az elmúlt néhány hétben kezdtem meg a felkészülést, nemrég Finnországban jártam, ahol Rolf Vollanddal autóztam. Most, hogy múlt héten beültem az autóba, már alig várom, hogy ismét versenyezzek!”

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top