Rallycross OB- Hankook Racer Cup RX - Kakucsring

A Kakucsringen vár újabb kihívás a Hankook Racer Cup RX mezőnyére

 

A hétvégén a Kakucsring nyitja meg kapuit az idén rallycross-ban szereplő Hankook Racer Cup mezőnye előtt. A 2019-ben a gyorsaságiból, a rallycross-ba „igazolt” szakág versenyzőinek, egy újabb hazai pályán és ismét ismeretlen környezetben kell újra próbára tennie magát.

A kakucsringi verseny különlegessége, hogy tulajdonképpen két kanyar kivételével az egész pálya aszfaltos, ahol valószínűleg a pályaversenyzők egy kicsit gyorsabban tudnak alkalmazkodni a körülményekhez. Ezen a viszonylag rövid pályán nagyon nehéz lesz előzni, ezért meghatározó szerepe lesz a rajtnak és a joker-taktikának. 

A joker-kör a rallycross versenyeknek egy speciális része, vagyis az előfutamok 4 körében, illetve a elődöntők és döntő 6 körében egyetlen körben ezt minden pilóta kötelezően teljesíti. Ez az úgynevezett joker-kör azt jelenti, hogy egy kanyarban egy alternatív szakaszt kell teljesíteni, ott egyszer mindenkinek ki kell menni egy másfajta vonalvezetésre. A joker-taktika előnye, hogy a versenyző maga választhatja meg, mikor kívánja ezt a kört teljesíteni. Éppen ezért fordulhatnak elő pozícióváltások és váratlan előzések.

A hétvége a szokásos menetrendben fog lezajlani: a két edzést követik az előfutamok, az elődöntők, majd a döntő. A bajnokságot két futam után magabiztosan Makai György vezeti, utána azonban nagyon éles küzdelem bontakozik ki a dobogós helyezésekért, jelenleg a második helyen Boldizs Bence áll, majd fej-fej mellett Somogyi Márk és Kismarty-Lechner Gábor. Így biztosan mérföldkő lesz a májusi kakucsringi verseny is, hiszen ebben a kategóriában nincsen mínuszolási lehetőség. Ebből a szoros csatából egy valaki biztosan ki fog szállni, Kismarty-Lechner Gábor ugyanis ezen a hétvégén egy Seattal a RedBull Ringen versenyez.

Az is nagy kérdés, hogy az eddig csúcsformában szereplő Makai Györgyöt valaki le tudja-e taszítani a dobogó legfelső fokáról, vagy továbbra is egyeduralkodó lesz? Szombaton és vasárnap tehát a harmadik versenyhétvégéjét teljesíti a Hankook Racer Cup RX mezőnye, ahol újabb izgalmas versenyeken gyűjthetik pontjaikat a versenyzők.

Somogyi Márk nyilatkozat a hétvégi Kakucsring előtt:

"Már nagyon ki vagyok éhezve a győzelemre, most is mint mindig a győzelem forog a szemeim előtt a csapattal, mindenképp szeretnék jól autózni és behúzni az első helyet. Szerintem a csapattársaim nevében is mondhatom, hogy Makai Gyuri feladta nekünk a leckét, nem titkolt célom, hogy megtörjem a nyerő szériáját. A kakucsringi pályát ismerem, hiszen év elején volt ott egy tesztünk, bízom benne, hogy az ott szerzett tapasztalataimat tudom majd kamatoztatni hétvégén élesben is."

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top