SPEEDY Motorsport 2021
FIA European Rallycross Euro RX3 2021
Szíjj Zsolt “Jolly”, Audi A1 S1600
Höljes

 

A hétvégén zajlik Svédországban a 2021-es FIA Rallycross Világ- és Európa-bajnokság újabb futama. Akárcsak a szezonnyító versenyen, úgy Höljesben is ott lesz az indulók között Szíjj Zsolt “Jolly”, aki a bajnokság első futamán, Barcelonában remek versenyzéssel nemcsak megszerezte az Eb-futam összetett harmadik helyét, hanem a legeredményesebb magyar versenyző is volt. A csapat egyébként a korábbi 3-éves Skoda program után, ezúttal egy hasonló fejezetet indított el de már legfrissebb versenytechnikával, a Volland Racing csapatnál fejlesztett Audi A1 Super1600 versenyautóval.
SZÍJJ Zsolt “Jolly”: “Nagyon örülük, hogy a hosszú kihagyás ellenére, közel két év után ültem újra versenyautóban a szezon első versenyén, ilyen remek eredményt sikerült elérném. Fantasztikus volt a versenyhétvége, és bízom benne, hogy Barcelona után itt is meg tudjuk mutatni, hogy helyünk van a legjobbak között. A bronzérem mellett az előző futamon szinte minden megtörtént velünk ami a rallycross-t jellemzi. Talán a legnagyobb elismerés, hogy az eseménydús hétvégén a rajongók szerint az egyik előzésem volt a verseny legszebb, legjobb manővere. Azt hiszem az Európa-bajnoki dobogó harmadik helyével remekül kezdtük az évet, ennél rosszabbul sose induljon egy szezon. Persze milyen szép lenne még egy ennél is eredményesebb Svédországi folytatás!”

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top