A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián idén két vasat tart egyszerre a tűzben: az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságon és a ChampTruck World Series-ben is a csúcsra tör. Július első hétvégéjén viszont egyszerre két helyen kellene lennie, és ez az, amire még ő sem képes, ezért fájó döntést kellett meghoznia: melyik versenyre utazik el, és melyiket hagyja ki?
A 23 éves pilóta, aki idén mindkét bajnokságban szerzett már győzelmet, illetve győzelmeket, végül hosszas mérlegelés után úgy döntött, Svédországba utazik el, és a ralikrossz Eb aktuális futamán áll rajthoz, míg a charlotte-i kamionversenyt kényszerűségből kihagyja. Döntését a következőképpen indokolta:
„Év elején, amikor belevágtunk ebbe a kettős projektbe, bíztunk benne, hogy mindkét bajnokság összes futamán rajthoz tudunk majd állni, a hivatalos versenynaptárak közzététele után viszont már láttuk, hogy lesz 1-2 időpontütközés, amikor fájó döntést kell majd meghoznunk. Mindkét bajnokságban szeretnék minél jobban szerepelni és minél előkelőbb pozícióban végezni az év végi összesítésben, ezért sajnálom, hogy valahol az egyik versenyt most muszáj kihagynom” – kezdi.

„Nehéz volt a döntés, de végül úgy határoztunk, hogy július első hétvégéjén a svéd ralikrossz Eb-futamra utazunk el, azért, mert ez a bajnokság kevesebb versenyből áll, így itt arányait tekintve nagyobb pontkiesést jelentene a távollétem, mint Amerikában. Ha már muszáj volt döntenem, hogy melyik kezembe harapok bele, akkor inkább a több futamból álló bajnokság mellett döntöttem. Így látok több esélyt arra, hogy elérjem a célomat, és mindkét sorozat pontversenyében jó helyen zárjam az évet. Köszönöm kamionos csapatomnak, a Truck Race Team USA-nak, hogy megértették és elfogadták a döntésemet, sőt, még sok sikert is kívántak nekem a ralikrossz Eb-s szereplésemhez, mivel ők is azt szeretnék, ha mindig, minden versenyemen a maximumot tudnám kihozni magamból. Bízom benne, hogy megtalálják a megfelelő helyettesemet erre az egy hétvégére, és egymástól távol is eredményes versenyt tudunk teljesíteni mindketten. Alig várom, hogy július 17-19-én a Gateway Motorsports Parkban újult erővel támadjak a kamionnal az USA-ban!” – teszi hozzá végül Szabó Krisztián, aki a ChampTruck World Series-ben jelenleg a második, míg az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájában a negyedik helyet foglalja el a bajnoki pontversenyben.
Szöveg: Borbás Bálint
A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián az elmúlt két hetet az Egyesült Államokban töltötte, ahol az idén újonnan elindult kamionos bajnokság, a ChampTruck World Series második és harmadik fordulóján vett részt. A mérleg tíz versenyen négy első, öt második és egy harmadik hely, azaz száz százalékos dobogós mérleg.
A 22 éves magyar pilóta bravúros thunderhilli bemutatkozása után a Pikes Peak International Racewayen rendezett versenyhétvégén is remekelt. A világ leghíresebb hegyi felfutó (hill climb) versenyének is otthont adó Pikes Peak hegycsúcs lábainál fekvő épített versenypályán Szabó Krisztián a hétvégén egy első, három második és egy harmadik hellyel örvendeztette meg csapatát, a Truck Race Team USA-t, melynek 800 lóerős Volvo VNL670-es kamionját először volt alkalma esőben is kipróbálni.
„Szombat reggel a bemelegítő edzés rögtön félig esőben zajlott, de tíz perc után felszáradt a pálya, és onnantól egész nap száraz is maradt” – kezdi beszámolóját a pilóta. „Az időmérő edzésen csak egy igazi gyorskört futottam, de láttuk, hogy ez is elég lesz a pole-pozícióhoz, ezért nem erőltettük tovább a dolgot, inkább a beállításokkal kísérleteztünk. Sajnos tévedésből már az első futam rajtjára is fordított sorrendben állítottak fel minket, így kerültem a mezőny végére. Innen sikerült feljönnöm a leintésig a 2. helyre. Eléggé gyerekcipőben jár még a bajnokság, így sajnos előfordulnak ilyen hibák. Ezzel is együtt kell tudni élni, és inkább a pozitívumokra koncentrálni” – kommentálta a furcsa történetet Krisztián, aki pontosan így is tett: csak előrefelé tekintett, és a második futamon egy szenzációs manővernek köszönhetően a leintés előtti utolsó métereken szerezte meg a győzelmet. Erről felvétel is készült, amit az alábbi linken lehet megtekinteni:
http://livestream.com/accounts/13626728/events/4061121/videos/88758578

„Nagyon jó érzés volt ilyen szoros csatában nyerni, és igazából ez volt a legjobban sikerült futamom a Pikes Peak-i hétvégén. Vasárnap a harmadik futamon csak 3. lettem, aztán a negyedik futam elején egy rövid időre elment a fékem és a kuplungom is vacakolt, így váltani sem bírtam rendesen. Közben meg is forogtak előttem, ami miatt visszaestem a mezőny végére. Aztán szerencsére ezek a hibajelenségek megszűntek, így végül a leintésig vissza tudtam zárkózni a 2. helyre” – haladt előre a történések sorában a versenyző.
A hétvége főeseményét a 35 perces dobogós futam (Podium Race) jelentette, amelyet már esőben, vizes pályán rendeztek. Krisztiánnak ezek voltak az első versenytapasztalatai ilyen körülmények között kamionnal, és noha saját bevallása szerint tanulnia kell még ezt, ám ez a teljesítményén egyáltalán nem látszott meg, hiszen az utolsó kör utolsó kanyarjáig a győzelemért csatázott a világ egyik legeredményesebb kamionversenyzője, a tízszeres brit és egyszeres Európa-bajnok Stuart Oliver ellen. Íme, két videó a párharc legkiélezettebb momentumáról és a befutóról:
http://livestream.com/accounts/13626728/events/4061121/videos/88890069
http://livestream.com/accounts/13626728/events/4061121/videos/88890469
„Összességében nagyon jó volt minden és élveztem ezt a hétvégét is, de úgy érzem, az esőben az erőket és a súlyokat szoknom kell még. Levontam a következtetést, és tanulok belőle. Örülök, hogy szabadkártyás indulóként egy olyan rutinos és rendkívül eredményes európai kamionversenyző is csatlakozott ehhez a hozzánk, mint Stuart Oliver, élveztem a vele való csatákat. A bajnoki küzdelem is jól alakult számomra, hiszen minden futamon az eddigi éllovas Mike Morgan előtt tudtam végezni. Nagyon tetszett az oválrész; néha hatalmas tempóval estünk be oda, és elindult a kamion hátulja is, de pont csak annyira, amennyire kellett. Marha jó volt, úgyhogy várom már a következőt” – tette hozzá végül Szabó Krisztián, akit legközelebb az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság németországi futamán láthatunk versenyezni június 20-21-én, de természetesen a ChampTruck World Series következő, július 17-19-i, Gateway Motorsport Parkban sorra kerülő versenyén is újra feltűnik majd a mezőnyben.
Szöveg: Borbás Bálint
Ha nem is a világ leghíresebb hegyi-felfutó versenyén, de az annak legendás helyszínén található épített versenypályán, a Pikes Peak International Raceway-en fog versenyezni a hétvégén Szabó Krisztián, aki a ChampTruck World Series harmadik fordulóján vesz részt a Truck Race Team USA 800 lóerős Volvo VNL 670 versenykamionjával.
A 22 éves magyar pilóta számára a bemutatkozás remekül sikerült az első amerikai kamionos versenysorozatban, hiszen az elmúlt hétvégén, Thunderhillben három első és két második hellyel indította tengerentúli karrierjét. Bár a többi versenyző eggyel több hétvégét teljesített, mint ő, ám legutóbbi remeklésének hála Krisztián így is a második helyet foglalja el a bajnoki összetettben, és egy a múltkorihoz hasonló pontterméssel ezen a hétvégén akár az élre is ugorhat, pláne, hogy a Pikes Peak International Raceway-en az előzetes programterv szerint nem is öt, hanem hat futamot rendeznek majd a kamionos mezőny számára.
A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok versenyző több dolog miatt is izgatottan tekintett a hétvége kihívásai elé. „Az első versenyhétvégém nagyon jól sikerült a ChampTruck World Series-ben, és mivel azóta csak néhány nap telt el, így még mindig bennem van az akkori pozitív érzés. Nagyon tetszett minden, és bízom benne, hogy most is egy hasonlóan jó hangulatú és eredményes hétvégét tudunk majd teljesíteni a csapattal. Pikes Peak az amerikai motorsport egyik szentélye, és bár az épített versenypályának a legendás hegyi-felfutó pályához nem sok köze van, ettől függetlenül megtiszteltetés lesz itt versenyezni. Ami külön izgalommal tölt el, hogy egy oválrész is lesz a pályán, én pedig ilyenen még nem mentem, úgyhogy kíváncsi vagyok rá nagyon, hogy milyen lesz. Az előzetes tervek szerint hat futamunk is lesz a hétvégén, remélem, sikerül majd minél több szép serleget gyűjtenem” – mondta el elöljáróban Szabó Krisztián.

A bajnokság állása: 1. Mike Morgan: 1580 pont, 2. Szabó Krisztian: 1220 pont, 3. Ricky Rude: 1125 pont.
A hétvége előzetes programterve magyar idő szerint:
Szombat (2015.05.30.)
1:00 – 1:35: Első futam
5:15 – 5:50: Második futam
23:30 – 0:05: Harmadik futam
Vasárnap (2015.05.31.)
2:00 – 2:35: Negyedik futam
4:45 – 5:20: Ötödik futam
7:00 – 7:35: Dobogós futam (Podium Race)