Kis Ádám autocross versenyzőt kérdezem először a szlovákiai verseny után.
Szeptember utolsó hétvégéjén a szlovákiai Dargov Dubiny-ben autocross versenyen vettél részt csapatoddal a Levianus Motorsporttal. Ez Országos bajnoki és ZÓNA, Osztrák és Szlovák bajnoki futam is volt egyben.
A pénteki nap csendesen telt adminisztratív majd gépátvétel várt rátok, illetve volt idő átnézni a kocsit a hétvégi futamokra.
Szombaton szabadedzés, időmérők és egy előfutam volt az időtervben.
Miként is sikerült a szombati napotok, egy számodra teljesen új pályán?
- Teljesen új csapattal vágtam neki a Dargov Dubiny-ben rendezett versenynek.
A verseny előtt lévő két hét, mozgalmas és munkával teli volt. Le a kalappal a srácok előtt, hisz fejet ugrottak az ismeretlenbe. Hál Istennek sikerült elkészülni az autóval, másként mondva Felkészítettük a versenyre az autót.
Pénteken érkeztünk meg a Dargov Dubiny pályára. Nyugodt és jó hangulatban telt a depó építése, és az autót utoljára még egyszer átnéztük a verseny előtt.
Szombati nap reggel, probléma mentesen zajlott az adminisztratív és technikai átvétel, így nyugodtan várhattuk a verseny kezdetét.
A pálya és a depó szenzációsan elő volt készítve, nem lehetett senkinek semmire panasza. Szabadedzéssel kezdődött meg a megmérettetés. Mely kategória első, illetve abszolút második idővel sikerült abszolválnunk.
Következett az első időmérő futam melyet szintén sikerült kategória első helyén lenni, de egy kis üröm is került az örömbe. Az időmérő utolsó körében a kormányösszekötő a hegesztésnél elengedett és megszűnt az autó kormányzása.
A második időmérőn sikerült még jobb időt autózni, így az első előfutamot pole pozícióból kezdeni. Nyugodtan vártam az első előfutamot.
Az első előfutamon rajt-cél győzelmet sikerült aratnunk, hatalmas fölénnyel.
Így a szombatot 100%-os teljesítménnyel zártuk.
Vasárnap két előfutam várt még rád a döntő előtt.
Az új pályán mennyire tudtad úton tartani Colt-ot?
- A pálya visszafordító kanyarokkal tűzdelt, de tempósnak mondható volt.
A második előfutamot az első helyről kezdtük. Viszonylag nagy előnyt tudtam kiautózni rövid idő alatt, ezután jött a feketeleves, az éjszakai esőzés meglátszott a pálya talaján melyet balga módon figyelmen kívül hagytam és az első igazi visszafordító kanyarban kicsúsztam a pályáról, előnyt adva a mögöttem autózó Marcel Dlesk-nek. Sajnos ugyan ezen hibámat még három körön keresztül sikerült ugyanott elkövetnem. A futamot két másodperces hátránnyal a második helyen fejeztem be. Átértékelve a második futam történteket vágtam neki a harmadik előfutamnak. Egy jó rajtot követően nagy előnnyel sikerült nyernem a futamot.
A döntőben történelmet írtál. Rajt-cél győzelemmel nyerted meg a futamot, így első lettél a TAX kategóriában.
Erre a versenyre teljesen új szervizcsapattal érkeztél. Van egy mondás: Jó csapat, jó autó, jó pilóta nincs kockázat.
Sejtésem szerint jól össze tudtatok dolgozni, ami meg is hozta a gyümölcsét.
Miként is tudtad magad mögött tartani a döntőben (is) a mezőnyt?
- Igen, mint már az elején is említettem új csapattal vágtam neki a szlovák versenynek. A fiúk szenzációsan dolgoztak, végig nyugalmat sugározva felém, és öröm volt nézni egész hétvégén a jól összehangolt és kivitelezett munkájukat.
Büszke voltam rájuk.
Három évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az autó igazi élményt nyújtson nekem.
Térjünk a nyirádi futamra.
Sajnos nem volt technikai gond mentes ez a verseny, de az előfutamok eredményei kárpótolhattak titetek. Mi is történt a Colt-tal, hogy ismét a „csápos” autó szeretetét élvezte? Miként is sikerült a szombati és vasárnapi nap?
- Az autón kisebb súlycsökkentést hajtottunk végre a verseny előtt. Kisebb javítások előzték meg a versenyt, felkészülten és nyugodtan vágtunk neki a nyirádi hétvégének.
Itt is gép- és adminisztratív átvétel várt ránk szombat reggel, melyet gyorsan abszolváltunk. Délutánig nem volt más dolgunk.
Szabadedzéssel kezdődött a megmérettetés, melyet első idővel zártunk. A pálya állapota az egész heti esőzéseknek köszönhetően rosszabbnak mondható volt, mint az augusztusi EB futamon.
A két időmérő edzésen mégis sikerült megverni az EB pole időt, bár a második időmérőn a bal első féltengelycsukló törése miatt csak egy gyors kört teljesítettünk!
Az első előfutamot nyugodtan, higgadtan vártuk az első helyről. Rajtunk jól sikerült, de a negyedik körben félpályás előnynél megszűnt a hajtás. Utolsó helyen zártuk így a futamot.
A váltó szétszedése után derült ki, hogy egy kapcsológyűrű négyfelé tört és ez okozta a problémát. Ezúton is köszönjük Zsolti és Gyuri segítségét a csapat nevében.
Nem izgultunk és nem voltunk idegesek, hisz az autó rendkívül gyorsnak bizonyult a szombati napon.
Másnap reggel, mint már megszoktuk októberben nyolc órás kezdés következett. Jó rajtot sikerült venni az utolsó helyről és a második kanyartól élre álltam. A vezető pozíciót nem engedtem ki a kezeim közül a leintésig.
A közös rendezésű futamok hátrányait „élvezve” rövid tisztogatás után állhattunk fel a harmadik előfutamra. A rajt jól sikerült, nagy előnyt autóztam ki az első kör végére, de a második kör második kanyarjánál járva visszaintették piros zászlóval a futamot. A megismételt rajt ismét kitűnően sikerült, és a második körtől csak tartanom kellett az előnyömet.
Az előfutamokat követően hat órás pihenő várt ránk a döntőig.
A döntőt második rajtkockából kezdhettük meg. A rajtnál le háromhengeresedett az autó, negyedik helyen fordultam az első kanyarban. Majd az egyenesben kiderült, hogy a váltóból eltűnt a harmadik, negyedik, ötödik fokozat. Ennek ellenére visszaküzdöttem magam a célegyenesig a második helyre, de az egyenesben nem tudtam tartani az ellenfeleket és visszacsúsztam az ötödik helyre.
Végig harcoltam az esetleges dobogóért, de a „technika ördöge” cserbenhagyott.
Így is pozitívan értékelem a versenyhétvégét, hisz a technikai probléma ellenére nem halmoztam hibát hibára. Az autó, a csapat és én is bebizonyítottuk, hogy gyorsak és eredményesek tudunk lenni. Utólag kiderült, hogy a kuplung totálkáros volt, a motorhiba pedig egy kábelszakadás miatt volt.
Összességében a csapatom és én is elégedettek lehetünk a nyirádi versenyhétvégével, és bizakodva nézhetünk a jövő elé!
Köszönöm a támogatóim segítségét! Alexandra Könyvesbolt hálózat, Agribiotech, Tabmark Kft., Imperium Computer Kft., Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Levianus Kft., Silk Brother Kft., Molnár és Társai Kft., Gearbox.hu, Smasher Training System, Hajoka.hu, Gaszisportvideo.hu, Molnár Enikő grafikus, Hornyák Erik Airbrush, Kiskastély Fogadó - Étterem - Füzesgyarmat, és természetesen a csapatom összes tagjának.
Kis Ádám
Levianus Motorsport.
Autocross OB Zóna futam
2014.08.10.
A hétvégén, Túrkevén fogod a Mitsubishi Colt EVO-t terelgetni a TAX kategóriában.
Úgy néz ki, hogy az Európa Bajnoki sorozatból Michele Ottoboni is tiszteletét teszi a versenyen.Tudjuk, hogy két hét múlva Csehországi Prerovban folytatódik az Autocross EB.
Milyen céllal is indulsz a Túrkevei versenyen?
- A túrkevei versenyre kisebb fejlesztéseket hajtottunk végre az autón, ezeket szeretnénk tesztelni a hétvégén. Sajnos csak a vasárnapi futamon tudunk rajthoz állni, mert a csapat több tagja is szabadságát tölti, és szombaton ér haza. Természetesen örülünk, hogy EB győztes autó ellen próbálhatjuk ki magunkat, így lesz verseny is a hétvégén. Szeretnénk megszorongatni és esetleg legyőzni neves vetélytársunkat a hétvégén.

Mennyire fogod odatenni magad?
- Biztosan gyorsnak kell lennünk, hogy legyőzhessük Ottoboni-t, de mindent megfogunk tenni, hogy a Tax döntő után a Magyar Himnusz szóljon.
Ottoboni indulása mennyire segíti a felkészülésedet a Cseh futamra?
- A Prerovi Európa Bajnoki futamra való felkészülés szempontjából mindenképpen örülünk, hogy egy EB-s vetélytársunk is eljön a túrkevei zóna futamra.
Jelenleg hol állsz az EB sorozatban?
- Jelenleg kilencedik helyen állunk a prerovi futam előtt az EB összetett pontversenyében, épp az olasz Ottoboni előtt.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Kis Ádám, Levianus Motorsport Kft
Mitsubishi Colt EVO.
Autocross OB Szeghalom
2014.06.14-15.
A következő németországi Autocross EB előtt, ami június 28-29-én lesz, Magyarországon Szeghalomban indulsz most a hétvégén.
Milyen céllal is veszel részt a honi versenyen?
- Sok új fejlesztést szeretnénk kipróbálni az autón, mint például az új kuplungot, rövidebb váltót, stb. Természetesen szeretnénk megmutatni a hazai közönségnek is a Coltot.

Korábban indultál-e már itt, és ha igen milyen eredménnyel?
- Egyszer indultam Szeghalmon versenyen, még amatőrként az 1,6-os Nissannal Duna Kupa keretein belül, második helyen értem célba.
A szeghalmi pálya hasonlít-e bármelyik EB pálya nyomvonalához, kialakításához?
- Az én meglátásom szerint nem, de igen jó pályának tartom, és szerintem Emődi Jani bácsi és Ilonka mindent megtesz majd, hogy felejthetetlen legyen a versenyhétvége.
Az utolsó Lett országi verseny óta lett-e átalakítás a Mitsubishi Colt EVO-n?
- Igen történtek módosítások az autón. Megérkezett a rövidebb áttételű váltónk, beraktuk a háromtárcsás kuplungot, áthelyezésre került az olajszűrő.
Támogatók: Belföld Sped Kft, LKL Color Kft, Adip' Art Kft, Levianus Kft,
- Hajósi Miklós-
www.hajoka.hu
Kis Ádám, Levianus Motorsport Kft
Mitsubishi Colt EVO.
Autocross EB futam. Bauska. Lettország
2014.05.24-25.
Egy fordulatokban gazdag Autocross Európa Bajnoki futamon vagy túl. Volt test-test elleni harc, csapatós kanyarok, motor csere, kemény „B” döntő, versenyzői felvonulás. Megosztanád a portálolvasókkal a Bauskai hétvégéd történetét?
Igen, szívesen.
Csütörtök - Péntek történések:
- Már az utazásunk is kalandosra sikeredett, hisz műszaki problémák miatt kerülő úton indultunk el a távoli Lettországba. Mintegy 26 órányi utazás után megérkeztünk a festői szépségű Bauskába.
A rendezők kedvesek és segítő készek voltak velünk korán reggel is, így sikerült depót cserélnünk, utólag is köszönet nekik. Sikeres adminisztratív után egy zökkenőmentes gépátvétel következett, majd az esti jól megérdemelt pihenés.
Szombat:
- Délben kezdetét vette a szabadedzés, melyen ismerkedtem a pályával, mely szenzációs állapotban fogadott minket. A szabadedzés elemzése után az első időmérőn már 2 másodperc javítást sikerült végrehajtanunk, és egy „kisebb” hiba javításán dolgoznunk egészen a második időmérőig.
A második időmérőn siker és kudarc is ért, hisz jelentős javulás produkáltam (7. hely), összetettben a 9. helyen végeztem. Sajnos viszont 1 körrel kevesebb jutott, és mint utólag kiderült egy futammal is, hisz a motorból „megszökött” az a pár liter olaj.
Sajnos hiába a második soros idő kihagyni kényszerültünk az első előfutamot. Az este, éjszaka folyamán kicseréltük autóm erőforrását, így felkészülten vártuk a vasárnapi versenynapot.

Vasárnap:
- Versenyzői felvonulással vette kezdetét az igen meleg vasárnap. Jó érzés volt ennyi néző előtt felvonulni szerelőimmel.
Kissé idegesen vártam a II. előfutamot, melyet az utolsó helyről kellett megkezdenem. Hál Istennek jó rajtot vettem és több előzést is végrehajtva az 5. helyen zártam a futamot, így két sort előrelépve a második sorból várhattam a III. előfutamot. A rajt mondhatni csodálatosan sikerült, második helyen fordultam el az első kanyarban, sajnos az első kör felénél érzékeltem, hogy az autó megtorpan így vesztettem egy pozíciót, és veszélybe került a harmadik hely is. Az autó új életre kélt és két körrel később sikerült visszaszereznem a második helyet, de sajnos a hátsó kanyarban vezetési hibát vétettem és újra a harmadik helyen találtam magam, mely a leintésig nem változott, így sajnos csak a B döntőbe kvalifikáltam magam, viszont az első sorba.
- A B döntő rajtját sikerült talán legjobban elkapni, de a technika közbe szólt. III. futamból jól ismer befulladással, sajnos itt elment a futam. ezek után szinte minden kanyarban befulladt az autó, és én is elvesztettem a fonalat, rengeteget hibáztam. Végül a negyedik helyen hoztam be a Coltot, melyből a végére az észt versenyző büntetése miatt harmadik hely lett. Összetettben 11. helyen zártunk 20 versenyzőből. Ürömben az öröm, hogy kiderült a váltóelektronika folyamatos szikra kivétele miatt volt a befulladás. Most már ezt is tudjuk, javítjuk. Összességében egy izgalmas és eseménydús versennyel lettünk gazdagabbak, sok-sok tapasztalattal és versenykilométerrel.
Gőzerővel készülünk a Matcshenberg-i futamra, melyen most már a célunk, reményünk egy A döntős pozíció. Köszönöm a csapatom, szponzoraim munkáját, mellyel segítették e tisztességes eredmény elérését. Úgy érzem, hogy sokat tanultunk és fejlődtünk a két EB futam alatt, és talán Fortuna is kegyes lesz hozzánk a harmadik futamon.
Köszönöm a Támogatók segítségét!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Kis Ádám, Levianus Motorsport Kft
Mitsubishi Colt EVO.
Autocross EB futam. Bauska. Lettország
2014.05.24-25.
Kis Ádám és a Mitsubishi Colt EVO, a lettországi Bauska versenypályáján száll harcba az idő és a sporttársak ellen.
Egy tanulságos Autocross EB verseny után vagy csapatoddal a Levianus Motorsporttal.
A Német Seelow-i Autocross arénában, egy technikás pályán kellett megküzdened a sporttársakkal és a pálya viszontagságaival.
Tesztnek szántad ezt a hétvégi futamot, viszont a vasárnapi „B” döntőben, amíg ment a technika, parázs csatát, s harcot láttunk tőled. Mi is történt? Mesélnél a portál olvasóknak a hétvégi futamaidról, élményeidről új Mitsubishi Colt EVO-ról?
- Kalandos utazásunk volt Németország felé, a szállítójármű és a hozzátartozó kiegészítőkkel (Sátor) ez egy időre rányomta a bélyegét a csapat hangulatára.
Majd mivel 10 percet késtünk a technika átvétel kezdő időpontjáról sokad magunkkal, a vezetőbíró utolsó figyelmeztetésben részesített minket és még huszonöt versenyzőt.
Ezek után kezdődött a versenyhétvége a szabadedzéssel melyen ismerkedtem az autóval és a pályával egyaránt. A szabadedzést követően az első időmérőre került sor, melyen az autó hátulja igen csak pattogott, mert keményre sikerült a gátló beállítás. 41mp körüli idővel a tizenegyedik helyen végeztünk. A csapat tagjaival kielemeztük a hibákat, beállítottuk a hátsó lengéscsillapítókat. Mindezek után következett a második időmérő futam melyen 39,7MP idővel 2,1 másodperces javulás volt. Így a kilencedik helyen végeztünk.
A mezőny sűrűségéről mindent elmond, hogy a harmadik helyen végzett Michele Ottoboni 0,9 másodperccel ment jobbat nálam. Így az első előfutam besorolása szerint az ötödik rajtkockából indulhattam.
Következett az első előfutam, a rajtot jó ütemben kaptam el, sajnos nem húzódtam eléggé belülre, középre próbáltam koncentrálni az autót a jó fordulás miatt. Előttem harmadik pozícióból induló Miroslav Neumann hatalmasat fékezett, így a mögöttünk lévő sorból, mind Brozek, Artur Ervandian megelőztek mindkettőnket.
Sajnos visszacsúsztam a hetedik helyre és a végéig így négyesben vonatoztunk. Szinte egyszerre futottunk be a célba. Így hetedik lettem az első előfutamban.

Az 1. csoport erősségét az is tükrözte, hogy a 2. csoport győztese 4.23 mp idővel nyerte a futamot, míg én a hetedik helyen az egyes csoportban 4.10 mp időt mentem. Sajnos a szerencse nem pártolt mellénk, hisz ha lehet mondani a következő előfutamban még erősebb mezőny állt föl.
Szombatról vasárnapra az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz (ömlött az eső) a rendezők úgy döntöttek, hogy megfordítják a kategóriák indulási sorrendjét.
A pályakarbantartások miatt a rendezők törölték a Touring Autocross 2. előfutamát, hogy tetézzék döntésüket, nem a két legjobb futam elért pontszáma alapján sorolták be a rajtrácsot a döntőre, hanem a két futam közül a legjobb eredmény alapján.
Így sok múlott a harmadik futam eredményén. A harmadik sor választójaként belső ívre álltam fel. A rajtot jól elkaptam, kb a negyedik helyen állhattam, amikor a kilencedik helyről rajtoló Peter Stecca fékezés nélkül belement az autó jobb hátuljába. Ellenkormányoztam, de a mellőlem befelé húzódó Ervandian hozzáért az autóm jobb elejéhez, és háttal találtam magam a mezőnynek. A három, négy kanyaros hátrányt sajnos nem sikerült ledolgoznom, így az utolsó helyen értem célba.
Mivel az autó az első előfutamban nagyon „tette” a hátulját, ezért a csapatom kerékösszetartást állított a „B” döntőre, melyen a hetedik rajtpozícióból indultam.
A döntő rajtjánál egyes fokozatból kettes fokozatba váltásnál a Wastegate szelep megadta magát, így a turbónyomásom kettő bárról, egy bárra csökkent.
A változatosság kedvéért találkoztam Peter Stecca-val a pályán. Ismételten a mezőny végéről, nagy hátrányból kellet felzárkózni. Még abban a körben utolértem három autót melyek közül a következő körben az olasz és cseh versenyzőt sikerült egy kettős manőverrel megelőzni. Ezután a harmadik helyen haladó DS3-al versenyző német hölgy következett volna, melyet egy kör követés után próbáltam előzni. Ezt szerettem volna tisztán végrehajtani, mely miatt a sok sártól elkezdett párásodni a szélvédőm. A fűtést sajnos későn kapcsoltam föl, és az ötödik körben a sikán előtt eltűnt a világ előlem, és fékezés nélkül sikerült a jobb oldali szalagkorlátot megsimogatni ahelyett, hogy előre léptem volna egy pozíciót. Az autó járóképtelenné vált, így kiestem a döntőből.

A hétvégén Lettországban indulsz szintén Autocross EB-n. A Seelow-i tapasztalatokat milyen mértékben tudod majd hasznosítani? A Colt EVO-ban történnek-e változások a Lett versenyre, ha igen miért is?
- Seelowban kiderült, hogy az autó végáttétele túl hosszú, hisz a kanyarokat jó tempóban csak egyes sebesség fokozatban lehetett bevenni, kettes fokozatban befulladt az autó. Rendeltünk rövidebb végáttételt, mely reményeink szerint versenyig megérkezik. A videó elemzések alapján, melye hazaúton végrehajtottunk szükségessé vált egy kormányáttétel módosító beszerelése melyet csak a szeghalmi OB-ra tudunk beszerelni és ott letesztelni. Szükségessé vált egy hosszabb váltókar beszerzése, hisz a váltókar mozgatása komoly erőt kivett belőlem. Rendkívül nehéz a kezelése így. Reményeink szerint Bauskára beszerelésre fog kerülni.
A Bauskai versenypálya lényegesen gyorsabb a Seelow-inál. Így reméljük a most bent lévő végáttétel megfelelő lesz a pályához. Természetesen a Bauskai versenyt is tesztelésre és fejlődésre kívánjuk használni. Szoknunk kell még a rendkívül erős mezőnyt.
Támogatók: Belföld Sped Kft, LKL Color Kft, Adip' Art Kft, Levianus Kft,
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Kis Ádám, Levianus Motorsport Kft
Mitsubishi Colt EVO.
Autocross EB futam. Seelow. Germany
2014.05.17-18.
Ádándon tesztelted a Mitsubishi Colt EVO Autocross versenyautódat.
Megosztanád a portálolvasókkal mi is történt valójában és milyen céllal teszteltél?
Kis Ádám:
Azzal a céllal teszteltünk, hogy jöjjenek elő az autó esetleges hibái és a németországi EB előtt kicsit hozzászokjak az autóhoz és a váltóhoz, hisz ez már szekvencionális.
Ezen kívül kilométer is kerüljön az autóba, ne éles versenyen kezdjek összeszokni vele. Kétféle általunk használt gumit is teszteltünk, saras vizes körülmények között. Az időjárás nem igazán kedvezett nekünk.
A szervizcsapatom és jómagam véleménye szerint is, a teszt sikeresnek mondható. Kisebb problémákkal megúsztuk a tesztet, mégpedig a váltó rudazatával akadtak kisebb gondjaink, de orvosoltuk a problémát.

Az autó murván félelmetesen gyors. Szoknom kell még ezt a tempót. A Coltot teljesen másképp kell terelni, mint a tavalyi EVO VI-ost. A két autó fényévekre van egymástól.
Ilyen teszt után milyen céllal is indulsz a SEELOW-I EB.-n?
- Céljaink az EB első pár versenyén összeszokni az autóval, és körről körre gyorsulni. Első két forduló nevezési listája alapján az mondható, hogy egy A döntős helyezés talán elvárható tőlem és az autótól.
Ha ezt tudjuk teljesíteni, akkor a kitűzött célokat tudjuk teljesíteni.
Sajnálatos módon, az EB helyszínéül szolgáló pályákon, kettőt leszámítva nem mentünk még, így mindenképpen hátrányban leszünk az évek óta ezeken versenyző pilótákkal szemben.

Az egészen biztos, hogy a szervizcsapatom és jómagam mindent megfogunk tenni, hogy méltóképpen képviseljük hazánkat!
Köszönjük a Támogatók segítségét!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu