Ismét a technika ördöge állította komoly kihívások elé Kiss Pál Tamást, aki a döntőben kormányszervó nélkül versenyezve állhatott fel a dobogó legalsó fokára az Országos Rallycross Bajnokság harmadik versenyhétvégéjén, Máriapócson. Szombaton és vasárnap még minden a terv szerint ment. Tomi ott folytatta,…

Szabó Krisztián: Újabb Eb-döntő

Kétarcú hétvégét zárt Belgiumban, a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság második fordulóján Szabó Krisztián. A Super1600-as kategória 24 fős mezőnyében érintett magyar pilóta kevés tiszta futamot tudott teljesíteni, ám – jó tempójának és küzdeni tudásának köszönhetően – a sok nehézség ellenére végül mégis…

Szabó Krisztián teljes szezont fut a ralikrossz Eb-n

Az kétszeres junior, illetve egyszeres felnőtt autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián idén versenysorozatot vált, és egyszerre két vasat tart majd a tűzben. Az amerikai Champ Truck World Series mellett az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság futamain is elindul. A 22 éves magyar sportoló tehát a…

Behúzta idei első győzelmét Kiss Pál Tamás

Mesébe illően sikerült Kiss Pál Tamás hazai ralikrosszos debütálása, hiszen a korábbi formaautós versenyző szinte végig hibátlan versenyzést bemutatva diadalmaskodott Máriapócson, ahol az elmúlt hétvégén rendezték az Országos Rallycross Bajnokság idei második fordulóját. A 23 éves pilóta már az első vasárnapi szabadedzés…

Kiss Pál Tamás új szakágban versenyez 2015-ben

KISS PÁL TAMÁS KARRIERJE NAGY FORDULATOT VETT, A MISKOLCI PILÓTA ELSŐSORBAN HAZAI PÁLYÁN VERSENYEZ MAJD EBBEN A SZEZONBAN. AZ UTÓBBI ÉVEK MEGHATÁROZÓ MAGYAR FORMAAUTÓS TEHETSÉGE SZAKÁGAT VÁLT, ÉS A MAGYAR ORSZÁGOS RALLYCROSS BAJNOKSÁGBAN ÁLL RAJTHOZ AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ IDÉNYBEN. A jelenleg 23…

Szabó Krisztián a ChampTruck Világsorozatban

A háromszoros aurókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián sportágat vált, és az idén az USA-ban frissen elinduló kamionos bajnokság, a ChampTruck World Series futamain fog rajthoz állni egy Volvo VNL670-es típusú versenykamionnal, a Truck Race Team USA színeiben. Az új sorozat az FIA Kamion…

Szabó Krisztián és az arab dűnék

December 12-én először vizitált Ázsiában az autókrossz, és a sportág legújabb térhódítása magyarok főszereplésével zajlott. Többek között kétszeres junior és egyszeres felnőtt autókrossz Európa-bajnokunk, Szabó Krisztián is meghódította az Emirates Motorplexet és a szomszédos dűnéket magyar építésű vasszöcskéjével. Az Egyesült Arab Emirátusokban…

Bánkuti új Citroen DS3-ast épít 2016-ra

Bár még alig ért véget a 2014-es versenyszezon, semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy a csapatok műhelyében már réges-régen megkezdődött a következő idényre való felkészülés. Sőt, vannak, akik hosszabb távra terveznek, és párhuzamosan már 2016-ra és az azt követő évekre is készülnek.…
Lewis Hamilton, Jenson Button és Petter Solberg: mindhárman világbajnokok és mindhárman a legeslegjobbak közé tartoznak abban a sportágban, amit űznek. Ugyanez igaz Szabó Krisztiánra is, aki az autókrosszban a juniorok és a felnőttek között is a csúcsot jelentő Európa-bajnoki címig vitte, mielőtt…

Bánkuti: Szépen csillogó ezüst

A Bánkuti MotorSport pilótája, Bánkuti Gábor immár húsz éve versenyez a ralikrosszban, és kilenc magyar bajnoki címmel, megannyi bajnoki 2. és 3. hellyel a háta mögött jól tudja, az autósportban bizony egy-egy bajnoki ezüstéremért sokszor jobban meg kell dolgozni, mint egy aranyért.…
26. oldal / 31

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top