Idén augusztusban lesz a Diósgyőr Rally

Tavasz helyett nyár végén, augusztus 28-30-án kerül megrendezésre az Országos Rally Bajnokságban a Diósgyőr Rally.


„Szerettük volna tavasszal, március végén megrendezni a versenyt, de tavaly december közepén az RSB határozattal tette véglegessé, hogy az eredetileg bejelentett időpontunkban a Veszprém Rally élvez előnyt.  Szerettünk volna ragaszkodni a március végi időponthoz, mert a támogatóinknak, együttműködő partnereinknek  -önkormányzatok, erdészeti- és szakhatóságok, stb.- is ez az időpont felelt volna meg, de a rallyt szerető helyi közönség miatt, hogy ne maradjon el a verseny, elfogadtuk az RSB döntését.” – mondta Jacsó Tibor, a ÉMAM Zrt. vezérigazgatója, a futam eddigi rendezője.

„Ezután áttekintettük a megvalósításhoz szükséges lehetőségeinket, egyeztettünk a szakhatóságokkal, és végül augusztus utolsó hétvégéjére adtuk be a versenyrendezési igényünket, melyet ezúttal az RSB elfogadott.  Az ÉMAM Zrt. eddig három Diósgyőr- és két Zemplén Rallyt rendezett, amelyekkel visszatért a rally a térségbe és amely mind a versenyzők, mint a nézők tetszését elnyerték. Reményeink szerint ez 2026-ban sem lesz másképp. ” – fejezte be Jacsó Tibor. 
 
További részletek
 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top