Bútor Robi is azon neves pilóták közé tartozik, akik habár szögre akasztották a bukósisakjukat, vannak versenyek, amin muszáj indulniuk, a Mikulás Rallye ezen futamok közé tartozik. Visszavonulása óta is hatalmas szurkolótáborral büszkélkedhet, szinte vonzza a nézőket, hétvégi tesztjére is sokan kilátogattak, ami…
2021.11.22. – Összefoglaló Év elején egy nagy eséssel indítottak, ezt vitték magukkal versenyeken keresztül. A tempón még lehet javítani, de idén a balszerencse is beült utasként Velenczei Ádám és Igor Bacigál közé a Gulf Racing Hungary párosához. A szécsényi pilóta nincs elkeseredve,…

Hamilton első a versenyen, második a világbajnokságban

Katari Nagydíj, Losail International Circuit november 21. Lewis Hamilton Brazíliát követően Katarban is az első helyen ért célba a Mercedes volánja mögött. Max Verstappen büntetését követően a hetedik helyről vágott neki a futamnak és a második helyen futott célba. A „Nap Versenyzőjének”…
Tunézia Desert Challenge 2021 november 6–13. Három szakaszt is megnyert Fazekas Károly, Baráth Ferenc és Fábián András Scania P 4x4-gyel a Tunézia Desert Challenge kamionos értékelésében. A versenyt egészen a hetedik szakaszig vezették, amelynek a rajtja és a célja is a Csillagok…

Harmadik hely a Vörös katlanban

Pál Krisztián 2021 utolsó rallycross versenyén vett részt, a nyirádi Vörös katlanban. Őt kérdezem a verseny után. Öt Hybrid RX autó vágott neki a kétnapos küzdelemnek. Hogy sikerült a verseny előtti felkészülés?- A Rabócsi Ringi verseny után, biztonsági ok miatt minden autó…

Gőzerővel készülnek a Mikulásra 

Oroszlány után az FRT-n csapott a lecsóba Molnár Pisti a Mitsubishivel, ami azóta átesett egy revízión. A Mikulás Ralin pedig ki más, mint Novák Balázs pattan be mellé a „jobbegybe”, hogy megmutassák kik a legények a murván. Hogy keveredtetek az FRT-re? -…

Bátyiék álma valóra vált…

Ismét 4. helyen végzett az FRT-n a Bátyi Barnabás - Bátyi Róbert duó. Mégis másabb ez a helyezés az eddigieknél, hiszen először ültek a Citroen C2R2-ben és így elsőre elég szép eredmény, ugyanis tizenhárom páros indult a H/4 csoportban. Egy álom vált…

Ogier behúzta a nyolcadik vb címet is

Monza Rali riportja november 19-21. Ahogyan várható volt, Sebastien Ogier vasárnapi győzelmével nyolcadik világbajnoki ralicímét is megszerezte a WRC-korszak utolsó szezonának utolsó versenyén, Olaszországban. Elfyn Evansnek déjá vous érzése lehet azután, hogy ismét az utolsó ralin esett el első vb címének megszerzésének…

Új pálya, régi harc

Forma-1-es beharangozó Katari Nagydíj, Losail International Circuit november 21. Hosszú, háromhétvégés menet ér véget ezen a hétvégén az Ausztrál Nagydíj helyére beugró újonccal, Katarral. A Losail pálya számára nem újdonság a késhegyre menő harc, csakhogy eddig a gyorsasági motorosok küzdöttek meg itt.…

Monzában minden eldől

Rali Világbajnokság, Monza Rali beharangozó november 19-21. 2020-hoz hasonlóan Japán helyett Olaszországban zárul a világbajnokság a hétvégén. Monza a koronavírus járványnak köszönhetően került be tavaly a Rali Világbajnokság versenynaptárába, s idén is amiatt rendezik meg a szezon legutolsó versenyét itt. Spanyolországban nem…
137. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top