A szórakoztatás volt a cél

Szikrázó napsütés, kellemes nyári idő, remek szervezés, rengeteg néző. Címszavakban így foglalta össze Osváth Péter az augusztus első hétvégéjén megrendezett 1. Zeg Rally Show-s élményeit. A Rally Cafe Média versenyzője murva abroncsokon vitte a vendégeit és arra törekedett, szórakoztassa a nézőket a…

Herczigék győztek – mindenki nyert

Az időeredmények alapján Herczig Norbert és Ferencz Ramón (valamint vendég navigátoraik) teljesítették leggyorsabban az I. ZEG Rally Show távját. A második helyen Turán Frigyes és Bagaméri László ért célba, a harmadik Ollé Sasa és Ollé Rebeka lett. Az esemény legfontosabb gondolata az…

Öt autóval érkezik a Korda Racing

Három szakágból öt versenyautóval jön Zalaegerszegere a Korda Racing. Az R5-ös raliautók mellett a csapat legújabb szerzeménye, a több mint 600 lóerős Ford Focus Supercar is ott lesz a ZEG Rally Show-n. Korda Erik csapatvezetővel beszélgettünk. Öt autóval megyünk Zalaegerszegre. Turán Frici…

Moszkviccsal a ZEG Rallyshow-n

Igazi Historic kuriózumot láthatnak a ZEG Rally Show-ra kilátogató autósportot szeretők, ugyanis Nagy Tamás leporolta az idén 57 éves Moszkvics 403-t. Tamással, a pilótával készült interjúnkat olvashatják. Nyolc gyors vár rád és Halász Szabó Anettára a ZEG Rally Show-n. Utolsó versenyetek óta…

R5-tel „Ladáznak” majd Zalaegerszegen

Rally Showhoz méltó módon szeretne autózni a most először összeülő Vizelli Károly - Holló Barna páros. Vizelli Karcsi versenye nem éppen úgy alakult a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn, ahogy azt tervezték: már az első gyors rajtja előtt kiestek és így a másnapi visszaállás ellenére…

Megjelent a ZEG Rally Show rajtszámos nevezési listája

Igazi raliünnep lesz a ZEG Rally Show! Augusztus 8-án Zalaegerszegen és a ZalaZONE-ban a raliautók minden kategóriája bemutatkozik, a kuriózum WRC csodáktól a Trabantig. A licences versenyzők mellett az amatőrök is megmutatják magukat, lesznek Ladák is szép számmal, sőt már a három…

Cigány is autóba ül a ZEG Rally Shown

Akit egy picit és érdekel a rali, az tudja, hogy Varga Zoltánnal, vagy ahogy mindenki ismeri Cigánnyal, Cigivel nehéz beszélgetni. Nem azért mert szűkszavú lenne. Dehogy is! Azért mert beszél. Folyamatosan. Hallgatni pedig élmény. Amikor a ZEG Rally Show kapcsán felhívtuk, hogy…
Jobbkor nem is jöhetett volna Herczig Norbertnek és Ferenc Ramónnak a ZEG Rally Show, két héttel a fantasztikus olaszországi ERC harmadik helyük után találkozhatnak a hazai szurkolókkal. Fordítva is igaz az előbbi megállapítás, Norbiék tökéletesen időzítették ezt a remek eredményt, mert így…
Több mint tíz Dakar-menő is indul a jövő hétvégén, már 17. alkalommal megrendezendő HunGarian Baján A világot sújtó Covid-járvány miatt egy év szünet után rendezik meg augusztus 6-tól 8-ig hazánk egyetlen terep-rallye Világkupa-viadalát, a HunGarian Baját. A színvonal rendkívül magas lesz, hiszen…

Győzelemmel felérő harmadik hely Rómában

Harmadik lett a Rally di Roma Capitale-n Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ezzel megszerezték harmadik ERC dobogós helyezésüket. A rali Európa-bajnokság idei harmadik versenyén magabiztos autózással szombat reggeltől vasárnap délutánig a negyedik helyen állt a SKODA Rally Team Hungaria párosa, majd az…
151. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top