Ismét felemás érzések!

Gyakorlatilag megismétlődött a Boldogkő Rallye eredménye a Ritmus ASE által támogatott versenyzők számára. Klausz Kristóf és Csányi Botond 5., Turán Frici-Bagaméri Laci pedig kiesett a versenyből pár első napi pontot megszerezve, de sokkal több volt ebben a versenyben is számukra, nagyon pechesek…
A verseny feladása nem a kenyere Hibján Jocinak és Szollár Csabinak, a kitartó viadal annál inkább. Az Ózd-Eger Ralin a szlogenjük az volt…”mit nekünk defektek”. Megint belecsaptatok a „defektlecsóba”? - Igen. Ennek ellenére jól, de viccesen kezdődött az ózdi versenyünk is. Megint…

Kurtosék elkapták a fonalat

Óvatosan rajtolt el az Ózd-Eger futamon Kurtos Robi és Fridrik Gergő, de aztán ráéreztek a versenyzés édes ízére. Olyannyira, hogy a Production Cup 1. helyét kapták a harcért cserébe. Bejött a fordított terv végre? - Az elképzelésünk az volt, hogy majd most…
Több mint tíz év kihagyás után tavaly októberben ült újra rallycross autóba ifj. Kiss László. A korábbi kétszeres bajnok visszatérése nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen az első szabadedzéstől kezdve magabiztosan versenyzett Máriapócson és a verseny végén a dobogó legmagasabb fokára állhatott…

Baja Satu Mare - előzetes 1. rés

Először lesz hivatalos magyar tereprallye bajnoki futam a június első hétvégéjén megrendezendő Baja Satu Mare Embert és gépet egyaránt próbára tevő 300 kilométer vár a versenyzőkre Szatmárnémetiben Két múlva – június 4-től 5-ig – folytatódik a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, ráadásul…

Sima győzelem komoly megpróbáltatásokkal

Közel négy perc előnnyel nyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti az Országos Historic Rallybajnokság második futamát, az Ózd–Salgó Rallyt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így két futam után két győzelemmel vezeti az abszolút és a D csoport értékelését is. Meglehetősen…

Újra ismert terepen a ralisok

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó május 20-23. A januári Monacói Rali után az idei negyedik verseny során értünk el egy ismét ismert helyszínre, Portugáliába. Bár 2019-ben a koronavírus járvány miatt elmaradt ez a rali, idén biztos helye van a versenynaptárban. Az első…

Kihagyhatatlan, tavaly mégsem volt

Forma-1-es beharangozó Monacói Nagydíj, Monte-Carlo május 23. 2020-ban egy nagy sorozat szakadt meg azzal, hogy a koronavírus járvány miatt nem lehetett megrendezni májusban a Monacói Forma-1-es Nagydíjat. 1950 óta ugyanis minden évben rendeztek Forma-1-es futamot Monaco utcáin. Ez az egyik legkedveltebb és…
Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett. A női páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen ért célba úgy, hogy többször is második-harmadik…
Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László (Peugeot 208 Rally4) – Ózd–Eger rali Kifejezetten hosszú, a folyamatosan változó időjárás miatt kimerítő, ugyanakkor élvezetes versenyen van túl a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős, amely az idénynyitón aratott győzelme után az Ózd–Eger ralit a második helyen zárta…
164. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top