Turán Frigyes a dagonyázós Zemplén ura!

Turán Frigyes és Bacigál Igor sikerével ért véget a HUMDA Országos Rally Bajnokság szezonzárója. A TippmixPRO Zemplén Rallyn a Skodás egység a tíz gyorsaságiból hatot megnyernyert, de harmadiktól rosszabb szakasz eredménye egyszer sem volt. Turán végül több mint két és fél perccel…
Japán Rali riportja november 6-9. Közel a 2025-ös Rali Világbajnokság vége, s a Japán Rali után úgy néz ki, hogy az idén debütáló Szaúd-Arábia Ralin dől majd el, kinek a fejére kerül az idei vb korona. Sebastien Ogier megrázta magát és a…

Rajt Szerencsen, kezdődik a szezonzáró

Kompakt program, aszfaltos és murvás útburkolaton zajló verseny, ami a résztvevők és a közönség számára is különleges élményt ígér. Ezt kínálja a HUMDA Országos Rally Bajnokság záró futama, amelyet péntektől vasárnapig Szerencs központtal rendeznek meg. Az esemény felvezető sajtótájékoztatóját a Rákóczi várban…
A Horváth Rallye ASE három versenyzőpárossal vág neki az idei szezon utolsó futamának, a Zemplén Rally-nak, ahol a csapat több kategóriában is bajnoki esélyekkel áll rajthoz. A hétvégi verseny így nemcsak az idény lezárása, hanem komoly tétet hordozó összecsapás is a bajnoki…
Elérkeztünk az Országos Rallye Bajnokság 2025-ös szezonjának záró állomásához, a Zemplén Rally-hoz, amelynek központja Szerencsen, a régi cukorgyár területén lesz. Tavaly már jártunk ezen a helyszínen, most pedig ismét erős csapattal állunk rajthoz. „A nevezési listából is látszik, hogy az év végére…

Bodolai, Deák: előre a dobogóért

Óriási lehetőség kapujában áll Bodolai László és Deák Attila. A HUMDA Országos Rally Bajnokságban ugyan az abszolút elsőség kérdése eldőlt, ugyanakkor a szezonzárón még késhegyre menő harc várható a további dobogós helyezésékért. Ebben a csatában aktív szerepe lesz Bodolaiéknak, akik támadó szerepben…
Az autósport izgalma, a versenyek szabályossága és tisztasága nemcsak a pályán zajló küzdelmen és a technikai ellenőrzéseken múlik. A háttérben dolgozó sportfelügyelők biztosítják, hogy minden esemény a szabályoknak megfelelően és a sportszerűség jegyében kerüljön lebonyolításra. Feladatuk a nemzeti és nemzetközi szabályok, a…

Esőáztatta sprintes hétvége?

Forma-1-es beharangozó Sao Paulói Nagydíj, Interlagos november 9. Az őszi szünetet követően a Forma-1-es mezőny Brazíliába utazik a szezon ötödik sprintes hétvégéjére. Mexikóban Lando Norris az egyéni ponttábla élére állt, de a brit még soha nem győzedelmeskedett az Interlagos versenypályán. Max Verstappen…

Európai aszfalt után ázsiain harcolnak

Rali Világbajnokság, Japán Rali beharangozó november 6-9. Sokéves kihagyás után a Japán Rali 2022-ben visszakerült a világbajnokság versenynaptárába. Nem is akárhová, hanem mindjárt szezonzáró raliként. Idén viszont nem az utolsó megmérettetése lesz az évnek. Helyét a most debütáló Szaúd-Arábia Rali veszi át.…

A magyar autósport láthatatlan hősei 2.

Az MNASZ technikai ellenőrök bemutatása Az autósportban a sebesség és a technikai tudás kéz a kézben jár. Míg a versenyzők a pályán küzdenek, a háttérben egy másik, ugyanolyan fontos csapat dolgozik: a technikai ellenőrök. Ők biztosítják, hogy minden jármű megfeleljen a szabályoknak,…
18. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top