Ózd-Salgó Rallye 2018 - Imádjuk!

A nyári szünet után folytatódik az Országos Rallye Bajnokság. Ezúttal Ózd és Salgótarján ad otthont a bajnokság hatodik fordulójának, mely várások környezetében aszfaltos szakaszokat jelöltek ki a rendezők. Szeptember első napjaiban tehát Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád Megye változatos útjain versenyezhet a Turán Motorsport…

Újabb R5-ös Fabia a Korda Racingnél

Tovább gyarapodott a Korda Racing versenyautó flottája, a csapat augusztus utolsó napjaiban vehette át a Skoda Motorsportnál harmadik R5-ösért, egy Skoda Fabiát, melynek bemutatkozására csak néhány napot kell várni. Napjaink egyik legsikeresebb versenyautója nem ismeretlen a csapat számára, hiszen az első fecske…

Hullámvasúton Csehországban

Az ötödik gyorsasági szakaszon kiesett a Barum Ralin a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős, így a cseh verseny volt az európa-bajnoki szereplés során az első olyan futam, ahol nem sikerült eljutniuk a célig. A hétvége pozitívuma, hogy a versenytempó tovább javult,…

Ózd Rally 2018 programja

ORB, ORC: Augusztus 31. (péntek): Adminisztratív átvételek: 7.31-12.00Tiszti Casino, Ózd, Gyár út 4.Technikai átvételek, 8.00 – 12.30Opel Ózd, Ózd Alkotmány út 1. Prológ, Ózd – Városi Stadion, 18.00 Szeptember 1. (szombat): Gyorsasági szakaszok: GY1 – Királdi kör/1, 9.00 (az első autó rajtja)GY2…

Másodszor is Európa-bajnokok

Mostohán kezdődött az Érdi Rallye Team 2018-as szezonja, azonban a nyolc versenyből álló Európa-bajnoki sorozat ötödik állomását követően 2017 után a Mitsubishivel sikeresen megvédték az ERC2 kategória bajnoki címét. Az aktuális csehországi EB futam a maga 210 kilométeres távjával a Budapest központú…

Jön a második félidő!

A Rali Európa-bajnokság hatodik versenyén a legendás Barum Rallyn folytatja a versenyzést Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A MOL Racing Team párosa bár kihagyta az olaszországi fordulót, továbbra is a bajnokság harmadik helyén várja a csehországi futamot. A nagyon gyors aszfaltos pályákon…

Mozgalmas nyári szünet után a Belga Nagydíj következik

Forma-1-es beharangozó Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps augusztus 26. Mozgalmas nyári szünet után… … a Belga Nagydíj következik A forró Magyar Nagydíjat követően hosszú nyári szünet következett a Forma-1-es csapatok számára. Azonban alig telt el pár nap a szezon első felét lezáró hungaroringi tesztelés…
A napokban igen sejtelmes képek és információmorzsák láttak napvilágot Kovács Zsombor háza táján, amik arra engedtek következtetni, hogy valami hatalmas változásra kell számítanunk. Nos, nem is kellett sokat várunk a hírrel, ugyanis a mai napon hivatalosan is bejelentette a magyar versenyző, hogy…
Habár ismerős pályán versenyezett a Hankook Racer Cup mezőnye, mégsem ment gondmentesen a harmadik versenyhétvége két futama. A szlovákiai pályán ugyanis elsőként az aszfaltcsík ismeretlensége okozott némi izgalmat, előzetes információk alapján ugyanis, a pálya egyik leggyorsabb szakaszára a rendezők beépítettek egy lassítót, …

Tanak duplán duplázott

Német Rali riportja augusztus 16-19. Ott Tanak rajta maradt a győztes hullámon a Finn Ralit követően és zsinórban másodszor is behúzta a Német Rali győzelmet. A második helyen a világbajnokságban vezető Thierry Neuville ért célba, ezzel növelte előnyét az egyéni ponttábla élén.…
276. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top