A Livewire Team rally vonalát erősítő Bertus Balázs a 2016. szeptember 17-18 között megrendezésre kerülő Salgó 2016 a Grepton Kupáért névre keresztelt versenyen áll rajthoz a már jól megszokott navigátorával, Lovász Tiborral. A szombati napot a rendezők látvány jegyében egy belvárosi prológgal…

Szingapúr, az egyetlen teljesen éjszakai futam

Forma-1-es beharangozó Szingapúri Nagydíj, Marina Bay szeptember 18. Két hete Monzában befejeződött a Forma-1-es szezon európai része, s a most hétvégi futammal kezdődik az Európán kívüli futamok sora. Erőltetett menet következik, hiszen már szeptembert írunk, de még hét futam van hátra november…
Az FRT.hu Kupa, hatodik, szeptember 11-ei állomásán a negyedik abszolút sikerét könyvelhette el Vincze Marci és navigátora Szauter Zita. A Mitsubishis kettős a népes, 72 párost számláló mezőnyben ezúttal is magabiztos győzelmet aratott, hisz minden körben ők teljesítették a legrövidebb idő alatt…

Ez a győzelem örökre emlékezetes marad!

Kassa-rali – Peugeot Total Hungária Rallye Team Erre a versenyre emlékezni fognak, amíg élnek. Ifjabb Tóth János és Szőke Tamás reményvesztetten, és bal hátsó defekttel érkezett meg az utolsó szakasz céljába a Kassa-ralin (a gyorsaságinak öt másodperces vezetés birtokában vágott neki), majd…

Wirtmann Szlovéniában is győzni szeretne

Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort Mk I Idei negyedik Közép-Európai Zónakupa (CEZ) futamán vesz részt a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros Szlovéniában, a Nova Gorica Ralin áll rajthoz,…
A Pro Racers párosa címvédőként érkezik, és győzelemmel távozna a Kassa Rallye-ról Újabb állomásához érkezett a hazai rallye bajnokság, hiszen a hétvégén, Kassán száguldhatnak a pontokért a versenyzők. A Pro Racers duója, Kazár Miklós és Ferencz Ramón végre-valahára az új fejlesztésű M-Sport…

Mumus verseny

TMC Rallysport Kft. Kassa Rallye 2016, Beharangozó Ollé Sándor- Czakó-Budai AnnamáriaFord Fiesta S2000 Egy komoly tesztet követően tér vissza az Országos Rallye Bajnokság soron következő állomására, Kassára a TMC Rallysport Kft. versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária. A próbálkozások ellenére a Ford…

A 42. KASSA RALLY PÁLYÁI LELEPLEZVE

A 42. Kassa Rally versenyzőire a két napos nehéz verseny alatt 13 gyorsasági szakasz vár. Szombaton, szeptember 10-én a versenyzőpárosokra összesen 272,4 km össztáv, melyből a 6 gyorsasági szakaszon összesen 70,80 km táv teljesítendő. Vasárnap pedig 352,05 km össztáv vár a mezőnyre,…

A 42. KASSA RALLYT 14 R5 AUTÓ MUTATKOZIK BE!

Fel sem tűnt és a 41. Kassa Rally-tól már eltelt több mint egy év. Ugyanúgy mint a múlt éven, most is a Szlovák Bajnokság utolsó futama lesz , és ezzel eldől majd kik lesznek az abszolút Szlovák Bajnokok. A versenyre 107 verseny…

Új felállásban, változatlan céllal!

42.Rallye Kosice 2016-előzetes Ahogy azt az elmúlt néhány évben megszokhattuk a magyar mezőny szeptemberben Szlovákiában vendégszerepel. Idén sincs ez másként, így a 2016-os rally bajnokság 6. fordulóját ismét Kassa és környékén rendezik. Ez a futam mindig komoly kihívást jelent minden indulónak, hiszen…
387. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top