A fal mágnesként vonzotta az autókat

A Magyar Profi Drift Bajnokság I. fordulója ismét rengeteg izgalmat hozott nemcsak a nézők, hanem a versenyzők számára is. Egy kicsit összefogtak az elemek a pilótákkal szemben, hiszen megviccelt mindenkit az időjárás, mókázott párszor a technika ördöge is és mindehhez még ott…

Ilyen a technikai sport…

A technika ördöge kibabrált a Zabar – Domaháza szakaszon először rajthoz álló versenyzőpárossal, Prigyeni „Tiszák” Péterrel és Furák Ádámmal. Sajnos 3 gyors után fel kellett adniuk a küzdelmet, mert jelentősen rosszabb eredménnyel teljesítettek, mint ahogy kellett volna. Kezdjük először is a szombati…
Kedves Csaba! Tizenhárom gyors vár rátok és a Hondára a 22. Miskolc Rallye-n. Pénteken a Felsőnyárád – Sajókaza, és a Parasznya-Lyukóbánya szakaszokat kell teljesíteni 2-2 alkalommal. Mindkettő rövid gyors, szinte mire megmelegszik a gumi célba is értek. Mit lehet kihozni az első…

Nagy Futam majális

Sztárversenyzők testközelből Forma 1-es autók, rali autók, versenykamionok, motorok, sőt még légiparádé is várja május 1-jén a Nagy Futamra látogatókat. Kevés olyan motorsport rendezvény létezik, ahol a szurkolók ennyire közel kerülhetnek kedvenceikhez, a négykerekűek szakágából igazi kuriózumokkal készülnek a rendezők. A Kamion…

Szeretnénk minél jobb helyezést elérni!

Miskolc Rallye 2016 Nedecki László - Kovács GézaLada VFTS - HBRK ASE Interjú Nedecki László autóversenyzővel a Miskolc Rally előtt. Tizenhárom gyors vár rátok a 22. Miskolc Rallye-n. Pénteken a Felsőnyárád - Sajókaza szakaszon mentek négyszer. Ez alig hat kilométeres gyors, mire…
Kipróbálhatta már az idei Európa-bajnokságra épített új versenyautóját a Tomracing Motorsport driftversenyzője A tavalyi, meglehetősen balszerencsés szezont követően ismét reménykedhet abban a drift háromszoros Európa-bajnoka, Kerényi Ádám, hogy negyedszer is visszajuthat a csúcsra. A Tomracing Motorsport versenyzőjének ugyanis nemcsak elkészült az új…

Rosberg vs. Hamilton

Forma-1-es beharangozó Orosz Nagydíj, Szocsi május 1. Az idei Forma-1-es versenyszezonban több újdonság is fogad minket a maratoni hosszúság mellett. Kezdve mindjárt a hétvégi Orosz Nagydíjjal, amely az eddig megszokott őszi időpont helyett átkerült tavaszra. Ezzel alig fél éve volt az orosz…
Az M-Sport külföldi mérnöke segítette az új Ford Fiesta R5-ös beállításában a négyszeres abszolút bajnok rallye-versenyzőjét és navigátorát a hétvégi tesztjükön A 2016-os bajnoki szezonnyitón, az Eger Rallye-n dobogós helyen zárt Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A korábbi négyszeres abszolút bajnok már…

Paddon első győzelmét szerzi

Argentin Rali riportja április 21-24. Hayden Paddonról mindig is tudható volt, hogy egy nagyon tehetséges pilóta, aki egyszer csak áttör a mezőnyön és megmutatja, hogy mire is képes. Ez a pillanat ezen a hétvégén érkezett el, hiszen az új-zélandi pilóta megszerezte ralis…
Hideg volt, esett az eső és fújt a szél, ennek ellenére 35.000 ember tombolt a Hungaroringen (a két nap alatt pedig összesen 43 ezren szurkoltak a magyar F1-es pályán). Az első futam után ugyan néhányan szomorúan hazaindultak (miután Michelisz Norbert autója elfüstölt…
414. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top