Simon Csaba: füstbe veszett álom

A Tomracing Motorsport Team versenyzője előbb megnyerte a kvalifikációt, majd autóját törte a negyeddöntőben A festői környezetben lévő Bélkő-hegyen rendezték meg a múlt hétvégén a Drifted Országos Bajnokság harmadik fordulóját, amelyen a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Simon Csaba az ötödik helyen végzett.…

Trackwood – a fogalom

Magyarországon egyetlen olyan drift verseny van, mely mára már fogalommá vált. Egy olyan verseny, melynek neve hallatán nem csak kis hazánkban, hanem egész Európában felkapják a fejüket azok, akik imádják ezt a sportot. Ez a verseny nem más, mint a Trackwood, mely…

Rajt-cél győzelmek

STEFANI Baranya KupaKomló, 2014. augusztus 10. HÍRLEVÉL 20. A STEFANI Baranya Kupa utolsó két gyorsasági szakaszán már szinte mindenki csak a biztos célba érésre koncentrált és próbálta tartani a már megszerzett pozícióját. A Historic mezőnyében senki nem tudta elvenni a győzelmet Váradiéktól…
A hazai rendezésű drift Európa Bajnoki futam első állomását a gyönyörű környezetben lévő Bélkő hegyen rendezték. A magyar versenyzők közül mindössze két pilóta került a legjobb 8 közé, de számukra is ott ért véget a küzdelem, így hétvégén a tököli EB futamon…

Bútor Robi motorhiba miatt búcsúzott

STEFANI Baranya KupaKomló, 2014. augusztus 10. HÍRLEVÉL 15. Maga a versenyzés nem hiányzott Bútor Robi számára, legalábbis ő így gondolta… Reggel azonban, amikor az első-két gyorsot hibátlanul teljesítette, visszatértek a nosztalgikus emlékek. „Azt érzem, hogy a sportnak ez a látványra autózó része…

Elnöki tájékoztató

Eseménydús hónapot követően léptünk át az augusztusi hónapba. Jelentős és sikeres rendezvények részese voltam az elmúlt hónapban. Ezen rendezvényeken meggyőződhettem arról, hogy nagyon gazdag a magyar autósport, köszönhetően versenyzőinknek, tagjainknak, szakembereinknek, önkéntes segítőinknek. Kiemelt rendezvényeinken,Veszprém Rallye, Autocross OB Dömsöd illetve a F1…

„Adrenalinban dús hétvége vár ránk!”

A legjobb négy közé vágyik a Bélkő-hegyen rendezendő bajnoki futamon Radák „Radír” János és Simon Csaba A drift szerelmesei a hétvégén újra randevút adnak egymásnak, mégpedig a festői környezetben lévő Bélkő-hegyen. A Drifted Országos Bajnokság profi ligájának következő futamát ugyanis itt rendezik…

A szerencse forgandó

Sokan kíváncsiak arra, hogy vajon milyen verseny fog hétvégén következni Dankó András és Kaszás Milán számára. Mert ki tudná jobban náluk, hogy a ralihoz egy kis szerencse is kell. Minden második versenyüket félidőben kellett befejezniük technikai probléma miatt. Szorítsunk együtt nekik, hogy…

Kis Ádám: Túrkevén is oda tesszük magunkat!

Kis Ádám Levianus Motorsport.Autocross OB Zóna futam2014.08.10. A hétvégén, Túrkevén fogod a Mitsubishi Colt EVO-t terelgetni a TAX kategóriában. Úgy néz ki, hogy az Európa Bajnoki sorozatból Michele Ottoboni is tiszteletét teszi a versenyen.Tudjuk, hogy két hét múlva Csehországi Prerovban folytatódik az…

Felpörgetve

Telnek-múlnak a hónapok, de Jánosa Ákos és Brunekker Árpád fáradhatatlan, ha a raliról van szó. Egyszerűen nem akarnak, és nem tudnak betelni a kis méregszáknak becézett rettenthetetlennel. Ezerrel készülnek a Baranya Kupára, ahol ismét az R2 mezőnyét fogják boldogítani részvétükkel, és abban…
537. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top