Hivatalos honlap: Az Élményosztó napon a Talmácsi Motorsport és az Autó + Motor + Sport Expo szervezői jóvoltából a gyerekek két keréken is kipróbálhatják a száguldást a Talmácsi Motorsuli kis mobilpályáján. Ráadásként az a kis versenyző aki az itt kézhez kapott szórólapot…
A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek…

Váradi és a Mercedes első győzelme

Országos Historic Ralibajnokság 5. futam Budapest Rali, 2013. október 4–5. Második historic raliversenyén abszolút első helyet szerzett a Váradi–Laboncz kettős Mercedes 124 CE-vel a Budapest Ralin, amely egyben a rendkívül szimpatikus páros pályafutása első raligyőzelme volt. A második helyen a Wirtmann–Barna kettős…

Igazi rallykalandok sikerrel fűszerezve

DYNAMIC RALLY TEAM – TAXI4 Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” alakulat háza táján volt izgalom bőven a múlt hétvégi, TAXI4 Budapest Rallyen. A Dynamic Rally Team…

A részsikerekre lehet alapozni

A középső körben jól ment, az eleje és a vége azonban felejtős volt az elmúlt hétvégén ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának. A Maximmun Racing Team párosa az ORB idei ötödik futamán abszolútban a tizenharmadik helyen zárt, a hármas kategóriában pedig az…

Zsírpapa győzelemmel debütált historicban

Zsíros Imre–Erdélyi László, Lada VFTS 1,6 Hajdú Gábor–Diós Dániel, Lada VFTS 1,9 Budapest Rali Győzelemmel debütált Zsíros Imre és Erdélyi László a historic rali szakágban, miután Lada VFTS-sel megnyerték a Budapest Rali R1-es kategóriáját, a historic abszolút értékelésben pedig harmadikok lettek. Zsírpapa…

„Meghatározó élmény marad!”

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Magyar Bence – Mohácsi László, Suzuki Swift Az RTE bajnokságát leváltva a hétvégén a Rallye 2 mezőnyében teljesített örömautózást a Magyar Bence-Mohácsi László alakulat. A Maricsek Racing Team versenyzői tisztességesen helyt álltak…

Defekt előtt – Defekt után

Az idei Budapest Rallye legnagyobb vesztesei a Herczig-Bacigál páros. A SKODA Fabia Super2000-es versenyautójukkal hiába hozták az előírt 9 gyorsasági szakaszból 8 szakaszon az abszolút 2. helyet, egy defekt miatt mégis elúszott a dobogó. A hétvégéről Herczig Norbertet kérdeztük: Számunkra nagyon jól…

Vége az RTE-nek?

Azt már megszokhattunk, hogy minden évben nagy ígéretek, változások következnek be a Magyar Rali életében. Öröm volt viszont látni a közkedvelt WRC autókat, azért ezek valamelyest javítottak az imádott sportunk helyzetén. Az elmúlt években egyre népszerűbb amatőr sprint versenyekkel azonban már más…

Somogy megye büszkeségei

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Megjárták a hadak útját a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, de minden erőfeszítésért kárpótolta Kovács Antalt és Istovics Gergőt a Budapest Rallyen elért eredményük.…
604. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top