Lengyelországban   is esett

Hiába tűntek a lengyel murvás pályák jobb minőségűnek, mint Romániában, a folyamatos eső azonban igen rossz állapotokat teremtett a verseny hétvégéjére. A viszonyok még a pályabejárás rendjét is felborították. Ezek ismeretében Csucsu taktikusan, beosztással kezdett az első napon, ám az autó mégsem…

Elfogadta olimpiai sportként a NOB az autósportot

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a kétéves ideiglenes elismerés leteltével elfogadta olimpiai sportként az autósportot. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) honlapján olvasható közlemény szerint a NOB végrehajtó bizottsága a múlt kedden, Buenos Airesben zárult ülésén hozta meg a döntést, figyelembe véve az…

Mégis lesz Budapest Rally!!!

A Sportok házában a mai napon rendezett RSB ülésen bejelentették, hogy a korábban törlésre kerülő Budapest Rallyt mégis megrendezik. Így hosszú kihagyás után ismét lesz Országos Rally Bajnokság forduló Budapesten. Amit eddig tudni lehet, hogy a rajtceremónia a Vajdahunyad váránál lesz. A…

Vác Rally 2013 - Prológ, Nevezések

Már nagyon vártuk és most végre szombaton indul az őrület… Gyere el te is a váci Esze Tamás Laktanyába délután 3 órakor! Hogy mi vár Rád?!? Egy fergeteges prológ a IV. Peugeot PM Vác Rally kezdéseként közel 200 autó fogja a közönség…

Végső Összecsapás

Az idei év utolsó nagyszabású autós rendezvénye következik most hétvégén a tököli reptéren. A drift, gymkhana és a gyorsulási szakág Országos Bajnokságának végső megmérettetésén több mint 100 versenyző fogja összemérni tudását. A kétnapos eseményen igazi kuriózumként egy ezer lóerős dragtor munkagépet is…

Újabb megmérettetés a Vác ralin

A Hétvégén rendezik meg a 2013-as évi Rali Túra bajnokság hatodik futamát Vác és környékén. Riport Kondella Péter autóversenyzővel, a IV. PM Peugeot Vác Rali előtt. Már kategória és csoport bajnokként érkeztek a versenyre. Gondolom azért odaléptek a gázra és győzelemmel koronázzátok…

Ez a verseny nekünk a kánaán lesz

Beszélgetés Lángi Attila autóversenyzővel a IV. PM Peugeot Vác Rally előtt. Kassa után a Vác Ralin indulsz hű navigátoroddal Csimpikével. Mivel a két verseny között kevés idő telt el, mennyire volt hasznos a felkészülésben Csimpikével a Kassa Rallye? - A felkészülésünk egy…

Eger Drift - új egri csillagok születtek

Heves megye szívében, Eger belvárosában több ezer ember nézte végig, hogy milyen egy újkori csata. Gyalogság helyett itt a harci szekereken volt a hangsúly, szurok helyett csak a gumifüst állhatott egy-egy ellenfél közé. Az ellenség most nem az Oszmán Birodalom volt, hanem…

Egy olimpiai bajnok is közreműködik a váci kórház...

Egy olimpiai bajnok is közreműködik a váci kórház megsegítésében Tatabányán már sikert aratott, legközelebb pedig Vácott szeretne mosolyt csalni a helyi kórház kis betegeinek arcára a RALLYcafé All Stars autó. A Rali Túra Egylet záró futamán, a szeptember 21-22-ei IV. Peugeot PM…

Turi Tomi: Csak a 2. gyorsig jutottak…

Idén másodszor az ORB versenysorozat 4. futamán, a Kassa Rallye-n állt rajthoz a Speed Rally Team versenyzőpárosa Turi Tamás és Somogyi Pál. Sajnálatos módon, hamar véget ért számukra a verseny, ami inkább egy szerencsétlennek köszönhető, mint a felkészületlenségnek. A szombati pályabejárásra valóban…
613. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top