Két magyar bajnoki futam között sem tétlenkedett Kazár Miklós. A bajnoki címvédő ugyanis a veszprémi futam után és a kassai kirándulás előtt a hazai rendezésű sprintversenyen állt rajthoz. A licences kategóriában ezúttal Percze Nándival az oldalán győzött Miki, aki a Lyukóbánya - Parasznya közötti gyorsasági szakaszon egy Mitsubishivel vágott neki a távnak. A Steelvent Miskolc Rallysprinten nyilván nem az eredmény számított, sokkal inkább az, hogy a rendkívül fontos kassai hétvége előtt néhány versenykilométerrel gyarapítsa a tapasztalatát.


- Egy nagyon jól szervezett, remek hangulatú sprintversenyen vagyunk túl - fogalmazott Kazár Miki. - Jó volt látni, hogy az Északi Régióban milyen sokan szeretik ezt a sportágat, hiszen a különböző kategóriákban kiváló csatákat hozott ez a nap. Nekünk valóban az volt a lényeg, hogy valamelyest ráhangolódjunk Kassára. Ahogy közeledik a bajnokság vége, úgy válik minden egyes futam, minden egyes gyorsasági szakasz egyre lényegesebbé. Éppen ezért igyekeztünk kihasználni a hazai versenyt. Fontos volt az is, hogy a nap nagy részében Ollé Sasával csatázhattunk egy jót. Szakadó esőben kezdtünk, aztán ahogy száradt a pálya, úgy változtak, javultak a körülmények is. Az indulók létszámából is kitűnik, hogy a sprintsorozatra nagy igény van, hiszen itt a kisebb költségvetéssel rendelkező versenyzők is bizonyíthatják a képességüket. Remekül éreztük magunkat, mostantól viszont egyértelműen Kassára koncentrálunk. Taktikus és hibátlan versenyzésre lesz szükségünk a következő hétvégén, hogy megőrizzük a vezetésünket az abszolút értékelésben.

 

A Steelvent Miskolc Rallysprinten Kazár Miki és Percze Nándi fölényesen nyerte meg a licences kategóriát, megelőzve a Tőzsér Áron, Szebellédi László, valamint a Juhász Csaba, Juhász Zsolt egységet. A Maximmun Racing Team az előttünk álló napokban már az eredeti felállásban - Szőke Tomival kiegészülve - készül a kassai megmérettetésre, ahol a nevezési lista alapján rendkívül komoly mezőnyben kell ismét bizonyítani.

 

A Steelvent Miskolc Rallysprint végeredménye:

Licence:

 

1. Kazár Miklós, Percze Nándor (Mitsubishi Lancer EVO) 14:11,0

2. Tőzsér Áron, Szebellédi László (BMW M3) +1:35,1

3. Juhász Csaba, Juhász Zsolt (Renault Megane) +1:37,1

4. Büttösi Zsolt, Radványi József (Mitsubishi Lancer EVO VI) +1:41,4

5. Németh "Kisubi" István - Németh "Uborka" István (Lada 2101) +1:43,6

6. Krehlik Nándor, Krehlik Adrienn (Lada 2107) +2:16,8

A László Racing színeiben versenyző Tarr Zsolt és Szabó Gábor páros hónapokkal ezelőtt versenyzett utoljára, de a Steelvent Miskolc Rallysprinten ismét rajthoz álltak. Láthattuk már őket, Opellel, Citroennel, Honda Civikkel és Zsigulival is versenyezni, de most egy Honda Civic Type-R-rel barátkoztak a miskolci szakaszon. Az elmúlt hétvégi élményekről Tarr Zsolt pilótával beszélgettem.


Legutóbb a királdi körgyorson láthatott titeket a nagyközönség versenyezni. Csak nem meguntátok az autósportot?

- Nem, dehogy untuk meg az autóversenyzést, inkább csak arról van szó, hogy sokszor nehéz összehangolni a dolgokat. Kisebb versenyeken azért voltunk, mint Kunmadaras, de az sem tegnap volt, ez igaz. Ettől függetlenül arra törekszünk, hogy minél többször rajthoz tudjunk állni, de már nem akarjuk annyira görcsösen, mint évekkel ezelőtt. Talán kicsit elkényelmesedtünk, és tényleg csak akkor szánjuk rá magunkat, ha tudjuk minden összeállt egy jó versenyhez.


Az elmúlt évek alatt több versenyautót is volt szerencséd kipróbálni. Ez minek köszönhető, keresed az igazit?

- Dehogy keresem. Egyszerűen csak mindig élek az adott lehetőséggel, és mindezt úgy teszem, hogy természetesen számomra is kedvező legyen. De ezt gondolom, senkinek nem kell ecsetelni, hogy nem olyan egyszerű manapság versenyezni. Amikor tudunk, megyünk, amikor nem, akkor meg nem. Az viszont, hogy számos versenyautót kipróbálhattam, annak nagyon örülök. Így történt ez az elmúlt hétvégén is, hiszen végre beülhettem egy Honda Civic Type-R-be, és jól éreztük magunkat belül.


Tesztelésre volt alkalmatok verseny előtt?

- Reméltem, hogy nem kérdezed meg, de ez most nem jött össze – viccelődött Zsolti. Mentünk egy keveset, de ahhoz, hogy eggyé váljunk a Hondával, ahhoz azért kevés volt. Ezt legközelebb majd jobban megszervezzük, amennyiben minden összejön a következő versenyre. Ahhoz, hogy egy futam kerek legyen, szükség van a tesztre, és arra, hogy a beállításokkal tudjunk variálni. A legközelebbi verseny előtt majd erre is sort kerítünk.


A hétvégén volt minden, eső, napsütés, száraz salak, vizes salak, vízátfolyás, minden, ami belefér a raliba. Számotokra hogy záródott a miskolci futam?

- Szerintem mindketten elégedetten távoztunk a versenyről, ugyanis célba értünk, ami ugye ennyi kihagyás után, és egy új autóval, ismeretlen szakaszon, azért valamit csak jelent. A kategóriában is elég versenyző volt, akikkel lehetett csatázni, tehát egy teljesen jó verseny volt. A salakon igaz, hogy kigúvadt szemmel néztem, hogy pont előttünk locsolták fel a pályát, mert a gumik nem arra voltak feltéve, de ezt is megoldottuk. Másnap az esőzés ismét megviccelt minket, és volt ahol azt gondoltam nem férünk el, de valahogy mindig éppen befértünk. Azért volt párszor, hogy reckíroztunk a számunkra teljesen új technikával, de hát azért voltunk ott, hogy megkenjük a száját.


Tervek, következő verseny fejben már megvan?

- Úgy, ahogy mondod, még csak fejben van meg a következő verseny. Talán kicsit gyúrunk Salgóra….kicsit, csak úgy papásan.


Köszönet a támogatóknak!


Szöveg: Tiba Anita

Fotó: PasiFoto.hu

A Steelvent Miskolc Rally múlt hétvégén került megrendezésre, amelyen a Garmin Racing Team legújabb tagjai is bemutatkoztak. Molnár István- Tokaji Tamás páros az újonnan megépült EVO VI-ossal vágott neki a megmérettetésnek, amelyet eredetileg csak tesztnek szántak, de az extrém kupa értékelés abszolút első helye lett belőle.



Molnár István: - Vártam másfél évet arra, hogy ismét versenyautóba ülhessek, és most lett lehetőségem indulni Domonkos Laci, valamint Bosch Péter és szervizcsapata jóvoltából. Az autó nemrégiben lett kész, és mivel mindenképpen Mitsubishivel szerettünk volna menni vártunk az alkalomra.

- Nem ismertük ezt a pályát. A pályabejáráson négyszer-ötször végigmentünk és sikerült jól feldolgozni, csak meg kellett megint szokni, hogy nagyobb autóban ülünk. Nagyon rövid volt a szakasz, három perc körül értünk le rajta, de elsőre tökéletesnek bizonyult. Fantasztikus kanyargós, technikás pálya. Nem volt túlzottan nagy tempó inkább kanyar-kanyar hátán, amely számunkra a legideálisabb. Bár nekem is volt EVO VI-osom, de ez más dimenzió, ez sokkal jobb autó.

- A navigátorom Tokaji Tamás, aki a Rózsa RS futamon történt sérülése ellenére felépülten vissza tudott ülni mellém a gipsz, és csavarok levétele után. Minden elismerésem az övé, hiszen nem maradt benne nyoma a nagy bukásnak és makulátlanul teljesítette a feladatot, nagyon jó mitfárer.

- Az extrém kategória abszolút első helyét sikerült megnyernünk. Nem tudom, hogy hogyan tudtunk ilyen jó eredményt elérni. Szakadt az eső, elég kaotikus körülmények uralkodtak, de a végére kialakult.  Előzetesen nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan fog menni az autó belakása. A navigátorom hibátlan volt, az autó félelmetesen jól működik, jó kedvünk volt, és gumink volt minden körülményre, így hiba nélkül tudtuk le a hétvégét.

- Ez egy próba futam volt számunkra. Az eredeti terveink szerint a Pilisvörösvár Rallye NatuRali 2014

futamon szeretnénk indulni, de addig bármi megtörténhet.


Köszönjük Támogatóinknak!

Juhász Csaba - Juhász Zsolt
CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
STEELVENT MISKOLC RALLY
2014. 08. 23-24.

 

Egy kategória második helyet érő rallysprint verseny után vagy navigátoroddal, Juhász Zsolttal.

 

Szakadó esőben rajtoltatok el kora reggel Parasznyáról Lyukóbánya irányába. Te szereted az esőben való versenyzést. Miként sikerült abszolválni a vizes gyorsot, gyorsokat?
- Imádok esőben vezetni, de most ez nem volt élvezetes. Sajnos nem tudtuk megvágni reggel a gumikat, ezért az első gyorsaságin életveszélyes volt közlekedni a Megane-nal. A második körben is ezeken a gumikon rajtoltunk, akkor már jobb volt a félig felszáradt pályán, sokat is javítottunk az időnkön. A negyedik szakaszon viszont nem működött az A.L.S., ezért itt sok időt veszítettünk. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, tetszett a verseny.

 

A sprint mezőny után engedtek el benneteket Licences versenyzőket. Jelentett-e ez valami előnyt vagy hátrányt számotokra?
- Ezt nem tudom megmondani, mert folyamatosan változott a pálya állapota. Volt, amikor nekünk volt jobb állapotban volt, amikor nekik.

 

Ha vissza lehetne pörgetni az időt, mi az, amit másképpen tennél a versenyen?
- Az biztos, hogy az ötödik szakaszra slickkel mennék ki, nem pedig kopott intermédiával. Talán akkor meg lett volna az első hely a kategóriában. Ez egy kicsit bosszant is, mivel kíváncsi lettem volna, hogy mire lettünk volna képesek száraz pályán új gumikkal.

 

Legközelebb hol indulsz és milyen versenyautóval?
- Szerintem a következő RTE versenyen Salgótarjánban a Megane-nal.

 

Köszönjük Partnereink segítségét!

 

- Hajósi Miklós - 

Bakó Laciék 2010-ben a Miskolc Rallyn, ugyanezen a szakaszon estek be, most viszont elégtételt követelve rótták a pályát oda-vissza. A nem éppen unatkozó Bakó Rally Team a LiveFotó-val karöltve egy online közvetítéssel debütált a versenyen, ami már elsőre is jelesre vizsgázott.



Milyen volt újra Miskolcon versenyezni, hiszen 2010-ben pont ezen a szakaszon ért titeket baleset?

- Nagyon jó volt ott részt venni, ahol utoljára akkor indultunk, amikor sajnos hatalmasat estünk, de a szerencsének köszönhetően megúsztuk karcolásokkal az egészet. Éppen itt volt már az ideje, hogy revansot vegyünk ezzel a szakasszal, mert a bukásunk ellenére is nagyon szeretjük ezeket a gyorsokat. Hál’ Istennek most minden úgy alakult, ahogy vártuk, persze egy-két bakit kivéve.


Milyen bakiról van szó, hiszen végig versenyben voltatok?

- A verseny előtti esőzéseknek, és a reggeli felhőszakadásnak köszönhetően kicsit benéztem a tempót, és az útviszonyokat, ezért nagyon hamar a susnyásban találtuk magunkat. Semmi különösebb problémánk nem adódott, mint hogy felakadt a kis méregzsák alja egy buckára, és se fel, se le, hiába próbáltak segíteni a lelkes nézők. Nem maradt más választásunk, mint megvárni a rescue autót, és ne is kérdezd meg, hogy elkeseredtünk-e, mert felesleges. A válasz nem. Folytattuk a versenyzést, mint ha mi sem történt volna.


Érdekességképpen szolgáltatok a nézők felé a LiveFotó.hu tesztelésével, ami arról szólt, hogy a teljes verseny ideje alatt szinte azonnal felkerültek a képek, és a videók az aktuális helyzetről. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

- A miskolci futam egésze arról szólt számunkra, hogy mind az autót, mind a Jákób Dániel fejében megszületett projektet együtt kivitelezzük, és egyben népszerűsítsük. A visszajelzések szerint attól függetlenül, hogy első alkalomról volt szó, mindenki szuper ötletnek tartotta, hogy ilyen gyorsan minden felkerült a világhálóra. A fotók és a versenyzőkkel készített videók max. 1 perc múlva láthatók voltak a neten mindenki számára. Dani rengeteg gratulációt, és ötletet gyűjtött be a hétvége alkalmával, amit a legközelebbi versenyen is együtt fogunk majd kamatoztatni. Továbbra is a LiveFotó,  vagyis  Daniék mögött állunk, mint főtámogató, mert maximálisan elégedettek voltunk egymással. Köszönjük Jákób Dánielnek és az édesapjának a lehetőséget, és a bizalmat, ami természetesen kölcsönös.


Végül jöjjenek a legfontosabb kérdések. Hogyan éreztétek magatokat? Milyen eredménnyel zártátok a hétvégét, illetve melyik a következő verseny a Bakó Rally Team számára?

- Nagyon jól éreztük magunkat, és örültem, hogy ezen a versenyen Bagó Laci diktálta az ütemet. Elmondása szerint napra pontosan 6 éve navigált nekem, amin meglepődtem, hogy zsigerből vágja az ilyen dátumokat. Pont azt ecseteltük a verseny végén, hogy rég nevettünk már együtt ennyit. Az eredmény szinte másodlagos volt, hiszen végig nagyobb köbcentis autók ellen küzdöttünk, ennek ellenére minden körben szépen javítottunk az időnkön. Ennél többre nem is vágytunk, csupán talán arra, hogy egy-két versenyzőtársunk orra alá borsot törjünk az időnk folyamatos javításával, persze olyan baráti mókázásból. Hogy hová tart a csapat? Komolyan soroljam el? Nem lesz egyszerű, de mondok párat. Román hegyi bajnokság most hétvégén, aztán ugye jön Kassa, majd rá egy hétre Salgó….és egy hét pihi aztán pedig irány a Harghita Rali…úgy nagyjából ennyi az elkövetkezendő időszak a csapat számára. Unatkozni éppen nem fogunk, de nem is szeretünk.


Köszönet a támogatásért!

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Jákób Dániel


László Racing egyesületében, a LiveWire Rally Team csapatában állt rajthoz Erdélyi György – Dredán György páros a hétvégi Steelvent Miskolc Rally-n. A 6 km-es szakasz 6 gyorsaságiját teljesítve fejezték be a versenyt. A reggeli szakadó esőt hőség és napsütés váltotta a második gyorsasági szakasz után.


Az élményekről és friss tapasztalatokról a duó pilótája Erdélyi György számolt be.   

Voltál már valaha salakos pályán? Hogy tetszett a szombati prológ?

Még nem voltam salakos pályán, így ez a hétvége tele volt újdonsággal. Nagyon élveztük Gyurkával a prológot, folyamatosan mondta, hogy nyomjad neki és végére kicsit sok is volt, mert megforogtunk, de a nézők ezt várják, főleg, ha egy Ladával indul a versenyző.

Az előző versenyen motorproblémával küzdöttetek. Hogy vált be Katona Kornél motorja?

A motor az elvárásainknak megfelelően teljesített. Biztos voltam benne, hogy nem lesz probléma, tökéletesen működött. Sajnos most más hibákkal kellett szembenéznünk. Az első két gyorsasági után lecseréltük a kereket slickekre, az eső miatt, nagyon csúszós volt a pálya, az út szélein folyt a víz, így többszörös veszélyeket rejtett magába reggeli pár óra. A 3.-4. gyorsaságin a váltó miatt aggódhattunk. Ezen a felül a főtengely szimering is megadta magát és folyt a kuplungra az olaj, a sperrdifi sem úgy működött, ahogy kellett volna, és gumik sem voltak már 100%-osak, mindennek ellenére Mátrához hasonlóan, itt is végig tudtunk menni a 36 km-en!

Hogy tetszett a pálya, a verseny? Hogy éreztétek magatokat?

Gyurkával minden közös munka buli, ahogy ez is az volt, nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos nekem rövid volt a pálya, ezzel szemben sokat kellett várni, míg újra beülhettünk a kb. 3-4 perces körre. Ez az, ami miatt annyira nem kedvelem a sprinteket, de nem ez volt az utolsó, ahol indultam.

Gondolom az is kihívás volt az ismeretlen pálya mellett, hogy esőben kezdtetek, de utána napsütésben, melegben ért véget a nap.

Igen, sokkal jobb, könnyebb végigmenni a versenyen, ha hasonlóak az útviszonyok. Itt az első kettőnél csúszott a pálya. Miután feltettük a slick gumikat természetesen elállt az eső és csak fenyegettek a felhők, így szikrázó napsütés lett a végére.

Sikerült teljesíteni a terveket?

Igen, hiszen végigértünk!!! Abszolút értékelésben a 23. helyen, kategóriában a 11. helyen végeztünk. Egészen jó eredménynek tartom, a már említett váltó és szimering hibák ellenére.

Említetted, hogy aggódsz a Weber-esek miatt, most így visszagondolva valóban olyan nagy ellenfelek voltak?

Nem értem, hogy indulhattunk mi egy kategóriában a Weber-esekkel, hiszen az ő autójuk 150 lóerős, a miénk csak 110, könnyebb is egy VFTS, mint a miénk, így már alapból nagyobb esélyeik voltak.

Mi lesz a következő állomás?

Terveimben szerepelt, hogy a következő egy újabb sprintverseny a MARB 6. futama, Borsodnádasd – Balaton szakaszon, de ha lehetőség nyílik rá, akkor szeretnénk az AMTOSZ versenyén a Salgó rally-n indulni. Ahogy már említettem, jobban kedvelem azokat a megmérettetéseket, ahol hosszabb a versenypálya, vagy akár több szakasz is van és kevesebb az állás, várakozás.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért!


Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

AS Rallyesport Europe

Steelvent Miskolc Rallysprint, Beszámoló

Ollé Sándor- Czakó Janek
Ford Fiesta S2000

 

Az Országos Bajnokságban noha nyári szünet van versenyzőink most sem ülnek tétlenül, ahogy az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Czakó Janek sem. A veszprémi abszolút győzelem után ismét aszfalton bizonyíthatnak, ezért is fontos volt számukra, hogy kicsit átmozgassák magukat ezen a talajtípuson is.


Ollé Sándor- Czakó Janek:„Sajnos a versenyt beárnyékolta Tyutyu halála, az ő emlékversenye lett, ami mindenki hangulatát megbélyegezte. Nagyon sajnáljuk versenyzőtársunkat, mert személyesen jól ismertük és közel állt hozzánk…

A versenyen különösen fontos volt számunkra, hogy a kassai bajnoki futam előtt teszteljük a gumikat és a futóművet. Veszprémben is nagyon sokat számított a teszt, a futóművünk pontos beállítása, amiből tanulva, elengedhetetlennek tartottuk beiktatni. Meg kellett találnunk mi az az ideális beállítás, keménységű és fajtájú gumi, amivel nemcsak érzésre, hanem időben is gyorsak vagyunk.

A sprint bajnokság futamán ugyanaz a pálya lett kijelölve, amit a rali bajnokságban már megszokhattunk, ezért csak az volt a célunk, hogy a verseny végére másodpercekben is sokat gyorsuljunk. A szombati prológot sikerült megnyernünk, aminek nagyon örültünk, hiszen a magyar bajnok Kazár Mikiékkel álltunk „szemtől-szembe”. Habár csak két tizeddel is, de egy nagyon szoros versenyben sikerült őt megvernünk. Másnap reggel hibáztunk egy kicsit, szerettünk volna gumit tesztelni, de sajnos az időjárás közbeszólt. Végig szakadt az eső, nem tudtuk a gumimelegítőnket üzembe helyezni, ezért hideg abroncsokkal mentünk ki a gyorsasági szakaszra, ezért nagyon sokat veszítettünk. Az intermedia gumi hidegen, nagyon rossz választásnak bizonyult, két gyorsasági után komolyabb hátrányban voltunk, de a következő kört szerencsére megnyertük. Az utolsó szakaszokra azonban a csapat döntése alapján nem mentünk ki, mert a váltóból fura hangok jöttek. Nem szerettük volna kockáztatni a kassai futamot, így technikai hiba miatt kiálltunk.”

Köszönjük támogatóinknak!

További információ: Papp Zsuzsa +36/30-239-5827

5. oldal / 16

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

WRC Hírek

ORB - Rallye 1 Hírek

Háttérkép Ajánló

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top