A Bakó Rally Team elég nagy kihívás előtt áll a rali-túra váci futamát tekintve. A Citroen C2R2 alkatrészei az utolsó percben érkeztek meg, és jelenleg is versenyt futnak az idővel. Viszont újdonság, hogy bővült a team, Jánosa Ákos és Brunekker Árpád személyével. A csapat összes párosa izgatottan várja már a hétvégi utolsó túra futamát. Bakó László csapatvezetőt a változásokról, és a készülődésről kérdeztem.



Erdélyi Gyurit és Növényi Norbertet Tatabányán, viszont titeket a szlovák-magyar Kassa Rallyn is láthattak a nézők. Kivel mi történt a két versenyen?

- Gyuriék célba értek Tatabányán, és további pontokkal gazdagodtak. Nekünk viszont a motorban eltört a szeleprugó, és ezt ott nem tudtuk orvosolni, ezért kiállni kényszerültünk. Három gyorsaságit tudtunk autózni, és emiatt visszaestünk a bajnokság második helyére. A kassai versenyre „bérbe vettük” a másik autó motorját, alkatrész hiánya miatt. Végül is jól tettük, hogy indultunk, mert kárpótolt valamilyen szinten minket, az A/6 kategória 3. helye Tatabánya után. Így az ORB-ben négy futam után a 3. helyen állunk jelenleg.


Azóta megérkeztek az alkatrészek, és mindkét Citroen C2R2 versenyautó készen áll a váci futamra?

- Először is helyesbítenélek, mert nem kettő, hanem mostantól három versenyautónk áll a rajtvonalhoz. De erről majd kicsit később. Szóval kemény egy napja megérkeztek az alkatrészek, és azóta a srácok non-stop melóznak, hogy ne az utolsó percben essünk be az átvételekre. Amúgy igazából a háromból csak az enyém kakukktojás, de a többi már indulásra kész.


Mit lehet tudni a csapat új felállásáról? Illetve mi az, amiben még változás történt nálatok?

- Erdélyi György és Növényi Norbert mellett, csapatunkban üdvözölhetjük Jánosa  Ákost és Brunekker Árpádot, akik a harmadik Citoenünket fogják majd hajtani. Túl vagyunk egy egész napos tréningen, amit a Rabócsi Ringen ejtettünk meg. Ákoséknak nagyon tetszett az autó, és ezt követően döntöttek úgy, hogy kipróbálják élesben is a Váci Rali-Túra Bajnokság utolsó futamán. A szervizcsapatnak is bővült a feladatköre, de nem csak Ákosék miatt, hanem mert több felkérésünk érkezett más versenyautók szervizelésére. Ennek mi eleget teszünk, ami azt jelenti, hogy Vácon hét autó szervizelése lesz a feladatunk.

Biztosan vannak elvárásaid akkor az utolsó versennyel, illetve a „méregzsákokkal” kapcsolatban. Milyen eredményekre számítanak a csapatod versenyzői, és te magad?

- Bízunk benne, hogy mindenki elégedett lesz mindvégig a verseny alatt velünk, és az esetlegesen felmerülő problémákat el tudjuk időben hárítani. A két helyi érdekeltségű párostól sokat várunk, hiszen ez azért számukra mégis csak „hazai” pálya. Reméljük, hogy az idei év legjobb eredményét érik majd el. Erre azonban nekünk is szükségünk van, mert szeretnénk idén is megnyerni a bajnokságot.


Mit üzennél a támogatóidnak, a csapattársaidnak és a szervizes srácoknak?

- Először is köszönöm az egész éves bizalmat a támogatóimnak, hogy az eddigi összes versenyen rajthoz állhattunk az ő segítségükkel. A csapattársaimnak kívánok egy jó nagy kalappal, és tudjátok…jobb láb a gázon, bal meg a jobbon. A verseny jelenlegi állása természetesen nagyban a szervizes fiúk érdeme is, ezért nekik is hálás köszönetemet küldöm.


Szöveg: Tiba Anita

Hosszú négy napnak nézett elébe a Bakó Rally Team, de az eredmények láttán mondhatjuk, megérte. A csütörtök óta Kassán lévő csapat kicsit félve érkezett meg, de végül bejöttek a számításaik. A cél annyi volt, hogy a dobogóra állhassanak, és ez megtörtént.

 

Hogy megérte-e a 39. Kassa Rally előtt tréningezni? Vagy, hogy mennyire is voltak nehezek a pályák? Nem kell találgatni, mert Bakó László minden kérdésemre választ adott!

 

A tatabányai rali-túra versenyen nem voltatok túl szerencsések, melyet követően tréninggel készültetek a következő ORB futamra. Megérte rááldozni az időt és az energiát?

- Igen megérte a tréningbe fektetett idő, hiszen minden autóban töltött óra, vagy akár nap, közelebb is hozhatja számunkra az év végi jó helyezéseket. Aki figyelemmel kíséri a csapat idei teljesítményét, az nemigen mondhatja azt, hogy minden csak úgy az ölünkbe hullik. Igen megdolgozunk érte, mert még nincs vége se a Rali-Túra Bajnokságnak, sem a Magyar Országos Rally Bajnokságnak. Ami számunkra azt jelenti, hogy nem ülhetünk tétlenül.

 

Négy napot töltöttetek Kassán. Pályabejárás, átvételek, és egyéb finomságok vártak rátok a magyar-szlovák közös versenyen. Mennyire voltál szigorú magadhoz, és a navigátorodhoz?

- Olyannyira voltam kegyetlen magammal és Szabival is az első napon, hogy ténylegesen kihasználtuk a tréningre adott időkorlátot, és még este nyolckor indultunk el az utolsó Gejzíri pályára. Igaz, hogy már sötét volt, de mindenképpen le szerettük volna ellenőrizni a felírt itinerünket. Az átvételek viszont, úgy zajlottak, mint egy „rutin műtét”…persze külföldön.

 

Mi tetszett, vagy éppen mi nem tetszett a 39. Kassa Rallyn?

- Először is a pozitív tapasztalatokat osztanám meg veled. Fantasztikus pályák voltak, attól függetlenül, hogy a szlovák raliversenyzők szerint is a legnehezebb verseny, a Kassa Rally. Mégis attól volt jó, hogy nem a megszokott, már-már fejből idézett itinert kellett követni, hanem erős koncentrációra volt szükség. Minden volt, ami a ralit érdekessé teszi. A szűk dobálós részektől kezdve teljesen a széles tempósig, vagyis éppen olyan volt, amit mi szeretünk. A kellemes dolgok közé tartozik az is, hogy attól függetlenül, hogy sajnálatos módon számos versenyző kiesett, vagy éppenséggel beesett, nem volt csúszás, nem kellett órákig várni a tűző napon. A szervezés tőlünk biztos jelest kapott.

 

Milyen eredménnyel tértetek haza, és jelenleg hogy álltok az ORB-ban?

- A tervet teljesítettük, hisz hoztunk kupát. De még így is, két versennyel a bajnokság vége előtt a 4. helyen állunk, az A/6-os kategóriában. Ami annyit jelent, hogy a legközelebbi Budapest Rallyn ismét oda kell tennünk magunkat.

                                                                   

A fent említett verseny előtt hol láthatjuk még a csapatot?

- Két hét múlva már a Vác Rali-Túra Bajnokságára fogunk koncentrálni. Ez lesz idén az utolsó lehetőségünk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan egy jót bulizhassunk, mint dobogósok a díjátadón.

 

A Bakó Rally Team legközelebb a Vác Rali-Túra Bajnokságon indul szeptember 21-22-én.

                                                                                                                                  

Szöveg: Tiba Anita

Senki nem gondolta, hogy az egész éjszakát végig kell autózni, és reggel lesz vége az első napnak, de ezt is ki kellett próbálni egyszer.

Hosszú hétvégének nézett elébe a Bakó Rally Team csapata, a Borsod megyei versenyen, hiszen két bajnokságban is helyt kellett állni a versenyzőinknek.

A RTE bajnokságban érdekelt Növényi Norbert – Erdélyi György páros az ózdi pályákon, míg a Bakó László – Tóth Szabolcs kettős a Rally OB. futamán állt rajthoz.

Ez a felállás nagy próbatétel elé állította a szervizcsapatot is, hiszen mint utólag kiderült, ezt a hétvégét alvás nélkül töltötték.

A kétfele szakadt csapat pénteken kezdte a versenyhétvégét, mivel a rendezők erre a napra tették a pályabejárást, valamint a rali túrának a minimum vizsgáját.

A verseny szombaton mindkét bajnokság résztvevőinek prológgal kezdődött, a miskolci salakarénában illetve a ózdi salakmotor pályán.

Ezt a külön próbát sikerült minden gond nélkül megnyerni, így ez egy kis önbizalmat jelentett a csapatnak. Szombaton 6 gyorsasági várt mindenkire, amit már sötétben kellett teljesíteni. A Bükkszentkereszti pályán minden körben sikerült jó időket autózni Lacinak, de a Mályinka- Lillafüredi gyors kívülálló okok miatt nem hozta a várt eredményt.

Ez a gyorsasági a hosszával meghatározó szerepet töltött be a verseny alatt, a csapat ezt nem tudta kihasználni, mert minden körben utolérték az előttük haladó párost, akit csak nehezen tudtak megelőzni a pálya szűk vonalvezetése és az éjszaka miatt.

Így maradt a javítási lehetőség vasárnapra, hiszen reggel fél 5-kor ért be az autó az ózdi gyűjtőbe. Ekkor kellett elfoglalni a szervizparkot is a rali túrás csapatoknak és mivel itt is érdekelt volt a team, a szervizcsapat alvás nélkül áttelepült Ózdra.

Gyuri és Norbi gond nélkül autózott végig egész nap, csak egy saját hibát sikerült összeszedni, amikor a Királdi körgyorson egy körrel kevesebbet mentek, és ezért kaptak 5 perc büntetést. Ezt a hibát leszámolva sikeresnek mondhatják magukat, hiszen az első éles kategória debütálásuk jól sikerült, és 7. helyen végeztek.

Bakó Laciék ahol abbahagyták az éjszakai gyorsokat, úgy folytatták a vasárnapot és üldözőbe vették az előttük álló párost, akiken sikerült 13s-ot hozni a Sátai gyorsaságin.

Sajnos a vége előtt ők is hibáztak, és szintén a Királdi gyorson bő 2 percet időztek. Ezzel visszacsúsztak a 4. helyre 16 másodperccel lemaradva.

Egy pálya volt még hátra, és ezen kellett behozni a lemaradásukat, mely sikerült is és a végén 0,3 másodperccel lettek 3.-ak.

A hétvége tükrében elmondhatjuk, hogy minden jól alakult, és eredményes versenyt zártunk, bár végig harcban volt a csapat a 2-3 helyért, de most nem nekünk jött ki a lépés.

A következő verseny a Tótkomlósi városi verseny lesz, majd a Román OB következő futama Kolozsvár, és a RTE Salgótarjáni megmérettetése.

Bővebb információk videók a versenyről : www.facebook.hu / Bakó Rally Team

Szép eredménnyel zárult a Timis Rally a Bakó Rally Team számára, bár az első napon kiállni kényszerültek, de a végén mégis megnyerték a kategóriát.

Az Egerben történt kiesés után, a csapat úgy döntött, hogy hamar ki kell autóznunk a rossz hangulatot magunkból. Ezért még vasárnap a verseny végén felvettük a kapcsolatot a Román OB futam szervezőivel és a kinti csapatunkkal ahol már tavaly is versenyeztünk.

Nem kellett sokat kérni őket, hogy rajthoz tudunk e állni, a szerdán kezdődő futamon, ugyanis már hétfőn rajta voltunk a nevezési listán, és megvolt a rajtszámunk a kinti papírjaink, ami szükséges az induláshoz. A Román szervezők és a versenyzői összekötő csak dicséretet kaphatnak tőlünk, hiszen mindent megszerveztek részünkre, hogy ott tudjunk lenni a versenyükön.

Így történt, hogy szerda reggel már az itinert vettük fel a Lugoj-i versenyirodán, ahol megkaptuk a kötelező matricánkat, és a licenszeinket is.

A pályák nem voltak ismeretlenek számunkra, hiszen tavaly már versenyeztünk rajtuk, igaz volt 2 új gyors, de azok felírása sem okozott nagy gondot, hiszen egymás után 2 km összekötő szakasszal követték egymást.

Csütörtökön az átvételek rugalmasan zajlottak, hiszen mi választottuk az időpontot mikor szeretnénk sorra kerülni.

Pénteken reggel került sor a tesztre, ahol egy gyors szakaszon lehetett beállítani az autót a helyi pályákra, amik szinte autópálya minőségűek voltak.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a majdnem egy hét kint tartózkodásunk alatt nem találkoztunk annyi gödörrel, kátyúval, mint Debrecen belvárosában 1 km alatt!

Péntek délután indult az első nap 8 szakasszal, melynek az utolsó része egy városi pálya volt.

Egy elektromos probléma( csatlakozó ) miatt, sajnos mi búcsúzni kényszerültünk a küzdelmekből a 2. gyorsasági rajtjában ahol az autó leállt, és nem akart beindulni. Mivel csak tolással tudtuk elhagyni a rajt helyét, így kizárásra kerültünk a versenyből.

A kizárásunkat rögzítő vezető sportbíró, még a helyszínen egy telefonálás után, bejegyezte a Super Rally igényünket is, így a szervizparkba visszatérve és a csatlakozó kijavítása után még a mezőny beérkezése előtt biztos volt, hogy rajthoz állunk szombaton, és értékelnek is minket a kategóriában.

A Román versenyző barátainktól tudtuk meg, hogy este már az interneten rajta volt a másnapi rajtlista, ahol nem a mezőny végére, hanem rendesen az erőviszonyoknak megfelelően soroltak be minket.

Szombaton így talán még nagyobb kedvvel vágtunk neki a 6 szakasznak, aminek az utolsó pályája szintén egy városi gyors volt, csak ez már Temesváron.

A szombati nap remek volt számunkra, hiszen a kétkerekesek között volt olyan gyors ahol 2. időt is tudtunk autózni, és 45 induló közül az abszolút 15. helyen végeztünk.

A Temesvári verseny után hazatérve megkezdtük a felkészülést a Miskolc rallyra, ahol szeretnénk ezt a remek formánkat hozni, és végre felszabadultan magunknak tudjunk autózni, a jó eredményt tartva a szemünk előtt!

www.bakoteam.hu

7. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top