Az egész évben csak keveset versenyző Tarr Zsolt – Ökrös Zoltán duón egyáltalán nem látszott meg a kihagyott időszak. A Szilveszter Rally idén is arra volt jó számukra, hogy bebizonyítsák, hogy van helyük a raliban, akkor is, ha nem mindig tudnak indulni. Elégtétel volt számukra a kategória 2. hely, és ennek fényében csodálatos hétvégét hagytak maguk mögött, és bizakodva várják a következő szezont.

 

Kevés versenykilométer van mögöttetek, és most mégis nagyon jól autóztatok a Ringen, hiszen a H3 kategória 2. helye lett a tiétek. Hogy van ez, kérem szépen?

- Tényleg elég keveset sikerült idén versenyezni, de azt gondolom, hogy ez nem csak arról szól. A futam előtti izgalom annyira megdobja az ember agyát, hogy szinte nem is foglalkozik vele, hogy most egy, kettő…vagy több versenyt ment idén. Ilyenkor egyetlen egy dolog lebeg az ember szeme előtt, mégpedig az, hogy megmérettesse magát. Mi is így tettük ezt másokhoz hasonlóan, és mondhatom nagyon jó volt ilyen népes mezőny ellen csatázni. Tehát mi vidáman zártuk a Szilveszter Rallyt.

 

A verseny előtt azt mondtad, hogy haverok még nem, de spanok már talán vagytok a Citroen C2R2-vel. Most mi a szitu?

- Alakul, alakul. Jó úton járunk, hogy barátok legyünk ezzel a kis kezes báránnyal. Talán elértük most a span helyett a haveri fokozatot, és már csak egy lépcsőfok választ el attól, hogy barátnak tekintsem. ☺

 

Volt visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy közel olyan látványos volt a C2-vel való autózás, mint egy hátsókerekessel?

- Igen, a szájhagyomány útján terjedő híreket nyugodtan el lehet hinni, aki esetleg nem látta volna, mert igaz, hogy egy elsőkerekes autóról beszélünk, mégis lehet vele úgy autózni, hogy az látványos legyen. Én hiszek abban, amit a nézők mondanak…és örülök, hogy így tudtunk vele menni. Jó kis gép ez, el kell végre hinni, vagy ki kell próbálni.

 

Összefoglalva milyen volt a Szilveszter Rally?

- Röviden, fantasztikus. De gondolom ez kevés így. Tehát mivel már negyedik alkalommal teljesítettük ezt az év végi kis versenyt, és minden évben nagyon várjuk, most sem volt semmi csalódás. Ami ilyenkor is fontos, az az, hogy az autóban, a boxban és végig jó hangulat legyen. Ez is megvolt. Amitől kicsit tartottam az az időjárás okozta bohóckodás, de a rendezőség kézben tartotta a dolgokat a pályával kapcsolatban. Volt ahol megforogtunk, később javítottunk. Volt ahol spórolósra vettük a figurát, de napközben ezt is korrigáltuk, és kicsit jobban belehúztunk. És így alakult ki ezzel az adok-kapok sztorival a kategória 2. hely, aminek nagyon örülünk, és nagyon jól éreztük magunkat végig. Egy igazán klassz verseny volt, és ezért kapnék az alkalmon, hogy megköszönjem a Bakó Rally Teamnek az egész hétvégi talpalásukat, illetve a lehetőséget a reklámpartnereinknek a László Racing Kft. jóvoltából.

 

Köszönet a támogatásért:

Cleantech Service Kft.; Medipost Kft.; Citroen Orbán; Folkem Kft.; Ju-Fo Kft.; László Racing; KZ Invest Kft.; Zsoldi és Társa Kft.; Omega Transz Kft.; Marketing & Média One; Hauser; Stone Dragon Kft.; Grundig Beko; Formula; Targo Trans Kft.; Olajszer-Tech Kft;

 

Szöveg: Tiba Anita






Már a teszten pörgés volt a méregzsákokkal. Vass Gergő és Fekete Ödön oda-vissza köröztek, és autóztatták a támogatókat, gyerekeket, és aki kíváncsi volt a méregzsákra. Majd másnap megtörtént a pályabejárás, és hétfőn kipihenten és izgatottan álltak a rajthoz, és a lendületük egész napra kitartott. Szó mi szó, elégedetten távoztak a Szilveszter Rallyról, azt kapták, amire számítottak. Egy nagyszerű versenyt.

 

Tudom, hogy az első gyors után az első mondatod az volt, hogy "Hollywoodi mosoly, Monte Carloban"...ennyire happy volt minden?

-  Nagyon izgultam az időjárás miatt, egész nap az eget és a versenytársakat figyeltem, hogy ki milyen gumival vág neki a szakasznak. A pálya bizonyos részeit sokkal jobban megtiszteltük az esti szakaszon, mint kellett volna, de értelmetlenek gondoltuk a sötétben felesleges kockázatot vállalni. Sokat kell még gyakorolni az autóval, hogy igazán jól sikerüljenek az első gyorsok. Volt, amikor úgy éreztük rossz időt mentünk, és akkor kicsit elszontyolodtunk, de mikor kiderült, hogy benéztük, mert elég jól mentünk, na akkor volt ez fotózkodás a boxban…tudod a Hollywoodi Mosoly, Monte Carloban. ☺ De minden viccnek a fele igaz. ☺

 

Ödön először navigált neked, és először is ült a C2-ben. Megvolt az összhang?

-  Az összhanggal nem volt gond, Ödön korábban már több ízben diktált különféle autókban. A pályabejárás során sikerült a közös hangot megtalálni, nagyon jó itinert írtunk, ami végig jól működött a verseny során. A korábbi verseny tapasztalataiból tanulva sikerült ezt is fejleszteni, így a futam során önmagunkhoz képest folyamatosan gyorsultunk. Ezúton is szeretném neki megköszönni a maximális segítséget. Valamint Ödön számára körülbelül akkora élmény volt egy ilyen autóban ülni, mint nekem még mindig. Tetszett neki is.

A jelmondatod a "No stressz" volt. Betartottad?

-  Van még mit fejleszteni ezen a stressz kérdésen. Picit túlizgultam a dolgokat, és akkor nyugodtam mindig meg, mikor a versenyautóval elindultunk a következő szakaszra. Nagyon sokat tanultam a két napban. Sikerült ismét egy jó kis versenykilométer adagot gyűjteni, teljesen más pályán, mint a korábbiak. Más útviszonyokban, és más körülmények között. Maximalista vagyok, az élet minden területén, ezért nem vagyok elégedett magammal, bár a csapat szerint jól haladunk lépésről lépésre. Összességében nagyon jól sikerült Laciékkal mindent megszervezni, tehát kezdünk összeszokni, és azt gondolom ez is nagymértékben, és pozitív irányba befolyásolja a fejlődésünket. Tudod ez olyan, mint a vizsgadrukk, mikor elérkezik az idő, egy csapásra elmúlik az izgalom…és csak az számít, hogy jók legyünk.

 

Milyen szavakkal tudnád jellemezni a versenyt, a navigátorodat, a szervizeseket, a Bakó Rally Teamet...vagy úgy ámblokk a Szilveszter Rallyt?

-  A verseny szerintem nagyon jól szervezett, pörgős, nívós megmérettetés volt. A szervezők ismét kitettek magukért, nagyon gördülékenyen, és az időtervnek megfelelően zajlott minden. A rali egy csapatsport, ahol a pilóta már csak tereli az autót a megfelelő úton, és megbízik a navigátorában, én pont ezt tettem, köszi Ödön. Ezért ezúton szeretném megköszönni a szervizes srácoknak, hogy egy tökéletesen felkészített és beállított autóval indulhattunk, Bakó Lacinak a sok tanácsot és a folyamatos koordinációt. A Bakó Rally Team maximális hozzáállása és segítsége mellett sikerült nagyobb hibáktól mentesen célba érnünk. Külön köszönet Apkó Andrisnak a sok tanácsért.

 

Köszönet a támogatóknak:

CQSZ Europe Kft.; AuTóthMosó Kft.; L + L 2006 Kft.; Bakó Rally Team; Mad985Photo

 

Szöveg: Tiba Anita

 

Reménykedett a Bakó Rally Team a Szilveszter Rallyn, hogy a képlet a fejben már jól összeállt, és szerencséjük is volt, mert tényleg minden a tervek szerint haladt. A méregzsákokat tesztelték, autóztatás megtörtént, mindenki elégedett volt mindennel, és mind a négy Citroen C2R2 célba ért. Hogy mi mást kérhetett volna Bakó Laci csapatvezető?! Szerintem semmit, de elmondja ő a véleményét.

 

A verseny előtt beszélgettünk arról, hogy lesz-e pánik?

- Na, kérlek szépen, mint ahogy mondtam a futam előtt, a végén már többet tudok mondani. És lám, tényleg így van. Ha emlékeztek azt mondtam kicsit több alsógatyával készülünk a versenyre, ha berosálnánk a sok teendő miatt, de ha hiszitek, ha nem, nem volt rá szükség. ☺ Ez nem azt jelenti, hogy most arcoskodunk, hogy milyen király volt minden, mert azért kicsit összekapta magát mindenki, és rohadtul elfáradtunk estére…de várjál csak, ettől függetlenül minden király volt. Megcsináltuk, és ez überkirály érzés volt, és még most is az.

 

Akkor ez azt jelenti, hogy a koordinálás egyben volt, és minden versenyzőpáros elégedetten távozott?

- Ez azért nem ilyen egyszerű, hogy igen és kész. Azért nem, mert volt, hogy a csapat összes tagja más irányba szaladt, gumiztatni, újra gumiztatni…visszagumiztatni, de tőlünk telhetően teljesítettük a rali párosaink összes kívánságát. Ilyen ez a popszakma. ☺ Napközben jólesően elfáradt mindenki, este egy jó csapat buliban vettünk részt, ahol kicsit leeresztettünk, majd pár óra pihenést követően újra felspanoltuk magunkat. Szóval szerintem a körülményekhez képest megoldottuk a problémákat, és mindenki tudta a dolgát. Néha annyi ember volt a boxban, hogy azt sem tudtuk ki kivel van, de nagyon jól alakult tényleg minden.

A verseny előtt azt üzented a srácoknak, hogy annyi a dolguk, hogy nyomják neki…megtették? Elégedett vagy a méregzsákokkal, és a versenyzőkkel?

- A srácok gondolom nem attól féltek, hogy be lettek fenyítve, hogy nyomni kell nekik…bár ki tudja. Nem...dehogy. Egyszerűen négy olyan párosról beszélünk, akik szerintem mind maximalisták és a lehető legjobbat akarták kihozni magukból, ami szerintem sikerült is, mivel akik először ültek a C2-ben is odatették magukat. Minket mindig büszkeséggel tölt el már az is, mikor egy pilóta és navigátora vidáman és elégedetten szállnak ki az autóból, mert az már fél öröm…a többi meg rajtuk múlik a következő gyorson. De szerencsére, ahogy észrevettük a nagy sürgés-forgás közepette mindenki így érkezett be a boxba…vigyorogva. Úgyhogy természetesen elégedett vagyok az autókkal, és a srácokkal is. Ügyesek voltak…de hát én tudtam ezt. ☺

Az idei évet lezártátok ti is. 2015-ben folyt. köv.?

- Igen, jól mondod. Mi is, és a versenyzőink is már ezerrel a 2015-ös évre koncentrálunk. Jövőre is a lehető legtöbb versenyen szeretnénk megmérettetni magunkat, autóinkat, és versenyzőinket, és ehhez még van pár hónap, hogy mindenki összekapja magát…és indulhat újból a mandula. Addig is Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek, és találkozunk hamarosan.

 

Köszönet a támogatásért:

OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd;.

 

Szöveg és fotó: Tiba Anita



Van egy fiatalember, akit mindenki Szandró néven ismer. Persze tudjuk, hogy a becsületes neve Bődi Sándor, de ritkán használjuk. Elsőre úgy volt, hogy nem tudnak indulni a Szilveszter Rallyn, de megoldódott, úgyhogy azt üzeni mindenkinek, hogy „Nyugodtan őrüljetek meg a pálya szélén, és csápoljatok nekem és Gyökös Janinak”. Sanyi ennél többet is mondott a verseny előtt…na lássuk mit is.

 

Szandró, melyik versenyen mentél utoljára?

- Sziasztok! Köszönöm a kérdést, utoljára a debreceni salakmotor pályán megrendezett autós körversenyen rajtoltam el. Ebben az évben nem sikerült komolyabb versenyen indulnom, mert lett egy főnököm a „kicsi maci”, aki diktálja az iramot. ☺ Ő nem más, mint a drága kisfiam, aki azonnal főnök lett, ahogy megszületett, de ezt mi nem bánjuk cseppet sem.

 

Apa lettél, megkomolyodtál...öregszel is...és hamarosan a "kis Szandró" veszi át a helyedet. Így van?

-  Igen, apa lettem imádom a kicsi fiamat. Nem komolyodtam meg, ugyanolyan hülye vagyok, mint voltam ☺. Nem öregszek ☺, bár vannak ősz hajszálaim. Remélem, hogy a kis Szandró átveszi a helyem, ezért nem eladó a Lada.

 

Majdnem úgy alakult, hogy nem sikerül Gyökös Jani haveroddal rajthoz állni a Szilveszter Rallyn, szerinted hiányoztál volna az "odáigvagyokazsiguliért" fanoknak? 

-  Minket is majdnem szét@@szott az ideg, mikor kiderült, hogy nem mehetünk, de hála nektek (Bakó Rally Team és Tiba Anita), mégis csak sikerül rajthoz állni Gyökös Jani haverommal. Szerintem hiányoztunk volna a mocskosoknak, mert mi azért megyünk, hogy ezeket a fanokat kiszolgáljuk a mottónk a „keresztbemenís”.

 

Gondolom a szokásos dolgokat lehet tőletek várni…semmi házi pálinka, semmi keresztbe menés…egyszóval semmi buli? Na, ki vele, mire számíthatnak a nézők!

-  Hp-t viszünk rendesen, az összes gumit leforgatjuk, és ott is elfordítjuk, ahol nem lehet. Köszi, Puszi, HP… SÖR… SZANDRÓ ☺☺☺ és akkor szerintem így meg is leszünk.

 

Köszönet a támogatásért:

Polc Impex Kft.; Bakó Rally Team; OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; László Racing Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Jákob Dániel

Idén sajnos csak keveset rótta a pályákat Tarr Zsolt, de a Szilveszter Rallyt ő sem akarta elengedni. Már év elején tudta, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is menni fog rajta. Mindent úgy alakított, hogy indulni tudjanak, a Citroen C2R2-vel, és így is lesz. Ökrös Zoli haverja pedig bolond lett volna nemet mondani a navigálási lehetőségre. Tarr Zsolt elmondja miért ment idén keveset, és mik a jövőbeni terveik.

 

Pár futamon megmutattátok idén magatokat, de azért már régen láttunk, miért pont a Szilveszter Rallyt nem tudtátok elengedni?

- Igen sajnos akarva, vagy akaratlanul is így alakult az idei évünk, de még azt sem mondhatom, hogy túlzottan bánjuk. Amiért nem kellett izgulnunk, az az egész éves kínlódás a versenyekkel kapcsolatban, hogy mikor lesz megrendezve, vagy egyáltalán meg lesz-e rendezve. Nem kell itt a rizsa, az emberek ebbe egy idő után belefáradnak, és más fontosabb dolgokat helyeznek előtérbe. Ilyen például a munka és a család. Idén erről szólt a fáma, és igazából ennyi az oka. A Szilveszter Rallyt pedig nem szívesen engedtük volna azért el, mert csak egy úgymond „tétnélküli” versenyről beszélünk, és ezt nem kell kiforgatni, csak úgy érteni, ahogy mondom. Nekünk legalábbis idén nem volt tét ennyi rajtolás után. Szóval mi szeretjük ezt a hangulatot, ha hideg van, ha esik, ha fúj…meg hát mi úgyis az autóba ülünk. ☺

 

Viszont amit már lassan kötünk hozzátok is, az a Citroen C2R2. Haverok lettetek a géppel, hogy ismét ezzel vágtok neki?

- Ennyi közös verseny után én még nem hívom havernak a kis méregzsákot, de azért jó spanok vagyunk. Alázatos kis gépezet, és én szeretem, ha egy autó azt csinálja, amire én gondolok, hogy csinálni fogja. Egyben, rendben…kell ennél több?! Jobb lenne, ha te sem kérdezgetnél inkább, hanem beülnél egyszer és tudnád a választ magadtól. ☺ Oké, tudom elsőkerekes és nem mindig olyan látványos, mint más autók, de mi megkedveltük és ennyi.

 

Melyikkel C2 lesz az áldozat, ezen a „bulifutamon”?

- Na, ez viszont szuper kérdés, mert nagyon nagy megtiszteltetés ért minket a Bakó Rally Team részéről, ugyanis a legújabb Citroennel vágunk neki a csatának, amit már ki is próbáltunk, és minden nagyzolás nélkül mondhatom, hogy már az is feledhetetlen élmény volt. A navigátorom meg még úgysem navigált C2-ben, úgyhogy a régi barátságot ápolni kell, ezért most megkapja ezt is…mert azért vannak a jó barátok. Remélem nem fog elájulni már az elején a gyönyörtől, mert tudattam azért vele, hogy időre megyünk attól függetlenül, hogy ő még nem ült ilyenben. Szóval az új vasat kapjuk a csapattól, aminek tényleg nagyon örülünk…köszi Bakó Laci.

 

Köszönjük a támogatóinknak, hogy megtiszteltek bizalmukkal, és ezúton kívánunk nekik és mindenkinek Boldog Karácsonyt.

 

Köszönet a támogatásért:

Cleantech Service Kft.; Medipost Kft.; Citroen Orbán; Folkem Kft.; Ju-Fo Kft.; László Racing; KZ Invest Kft.; Zsoldi és Társa Kft.; Omega Transz Kft.; Marketing & Média One; Hauser; Stone Dragon Kft.; Grundig Beko; Formula; Targo Trans Kft.; Olajszer-Tech Kft;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Jákób Dániel




Tudom, hogy „ha”-val nem kezdünk mondatot, de akkor is. Ha méregzsákokról beszélünk, az akkor csakis a Bakó Rally Team lehet. De, hogy jön ez a Szilveszter Rallyhoz? Jaj, hát úgy, hogy ők is ott lesznek, és nem egy, nem kettő, hanem négy méregzsákkal. Jól hallottad…vagyis olvastad, néggyel. Hogy számítanak-e káoszra, fennforgásra, vagy egyéb dolgokra a verseny alatt, erről Bakó Laci csapatvezetővel beszélgettem.

 

Laci itt az utolsó versenyetek idén, és ti nem hogy visszább vennétek, hanem egyre többet vállaltok be. Nem féltek, hogy összecsapnak a fejetek felett a hullámok?

- Én most úgy gondolom, hogy majd a végén tudok többet mondani, de így elöljáróban annyit, hogy viszünk a szervizesekkel kicsit több alsógatyát, hogy ha pánik van, legyen csere. Viccelek, persze, hogy viccelek, de amúgy most őszintén azt mondom, hogy mi ennek a hajtásnak örülünk, mert egyre több a visszajelzés, hogy működünk, és jól működünk. Próbálunk minden igényt tökéletesen kielégíteni, és ez így lesz a Szilveszter Rallyn is, még így is, hogy négy autónk fog menni. A kihívásoknak meg kell felelni, és mi bízunk benne, hogy meg tudjuk csinálni.

 

Hogy fog működni szerinted a logisztika ennyi autóval, és ennyi versenyzőpárossal?

-  Erre tök egyszerű a válaszom. Az első gondolatunk az volt, hogy ha nem kéne az utolsó utáni feneket is kinyalni egy engedélyhez, akkor egy jó Bakó Rally Team disznótoros kóstoló lett volna ott a szervizben, és minden kilátogató rájárhatott volna, mint a jó kútra. De tudod, hát biztos jártál már disznótorban. Na, ebből annyi maradt, hogy lesz bográcsban főzött virsli és forralt bor, fatálasok, házi pálinka és szerintem még sok „folyadék”, mert ugye jönnek a támogatók, és akárhogy is mondják mások, ez már csak egy buli verseny lesz sokak számára. Persze a versenyzők szigorúan csak szombaton a csapat bulinkon, és majd a verseny végén nasizhatnak, de ők választották a versenyt ezekre a napokra…nem?! Úgyhogy a kérdésedre válaszolva, ott leszünk, ahol a legnagyobb lesz a hangzavar, tőlünk és az autóinktól egyaránt. A logisztikáról ennyit.

 

Kicsit komolyabbra fordítva a szót, neked mik lesznek az elvárásaid a verseny végére, az autóktól és esetleg a versenyzőitektől?

- A komolyságot hagyjuk ☺, az nem a mi asztalunk most. Hiszen tudod, hogy minden viccnek a fele igaz. Szóval, ajánlom a srácoknak, hogy nagyon tegyék oda magukat a méregzsákokkal, és csatázzanak úgy, ahogy illik, mert már idén többen is megmutatták, hogy megy ez a „kis szarnak” titulált autó. A másik, hogy ha egy két alkatrész elmarad, mert versenyben van valamelyik párosunk…hagyják a picsába, nyomják neki, majd jó lesz valamelyik fannak a pálya szélén, vagy ha nem kell nekik, majd behozzák a szervizbe nekünk egy forralt borért cserébe. Tudod, ilyen az adok-kapok. Úgyhogy most mondom utoljára Jánosa-Brunekker, Vass-Fekete, Szabó-Borsfai, Tarr-Ökrös, hogy szemetek a pályán, és sok sikert mindenkinek.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni minden támogatónknak a bizalmát, és Boldog Karácsonyt kívánunk nekik és mindenkinek.

 

Köszönet a támogatásért:

OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd;.

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: bakoteam.hu

 

Év végén már mindenki azt gondolná, hogy az ünnepek, meg egyebek a fontosak, de úgy látszik Jánosa Ákos és Brunekker Árpi számára a kettő nem zárja ki egymást. Ők lerendezik a karácsony után és a szilveszteri buli előtt a saját kis dzsemborijukat, és akkor lesznek elégedettek a 2014-es évvel.

 

„Tudom, hogy lehetne már ilyenkor pihenni is otthon egy karfás fotelben papásan, de azok nem mi lennénk. Amúgy meg mi Árpival a 2009-es Szilveszter Rallyn mentünk először, és hát megmondom őszintén, hogy ez már nálunk rituálénak számít. Igaz, hogy egész évben szerencsére sokat tudtunk menni, de valamiért nekünk szükségünk van erre a kis buli versenyre…meg hát a csapat se lustuljon el. ☺ Ez a háromnapos muri méltó lezárása lesz, reméljük az idei szezonnak. A teszten a támogatóinkat fogjuk autóztatni, mert ez az időszak sokaknak megfelel, és már nagyon kíváncsiak a kis méregzsákra. Este pedig egy kis „lazulós csapat bulival” készülünk a Bakó Rally Team számára, hogy megköszönjük az egész éves munkájukat. Hétfőn pedig „frissen és üdén” rajthoz állunk Árpival, és még így befejezésképpen bízunk benne, hogy még itt is tanulni fogunk valamit, mint ahogy egész évben nagyon sokat tanultunk. A verseny az számunkra itt is verseny lesz, ehhez népes kategória állt össze, de mindenképpen más lesz a feelingje, mert valamiért másképp fogja már fel ezt a futamot az ember, mint máskor. A havazás az megviccelne minket, ha mégis lenne…de sebaj, jöjjön az a dzsembori.” – válaszolta Ákos izgatottan.

 

Az egész éves pörgés megmaradt Ákosnál és Árpinál, egyszóval még most sem bírnak nyugodtan ülni a sejhajukon, De az vesse rájuk az első követ, aki nem érti meg ezeket a fanatikus srácokat…ugye, hogy nincs olyan.

„A haverom nagyon jól elmondott már előttem mindent, mert az első randink anno, tényleg a Szilveszter Rallyn volt, és hát azóta ha akarna sem tudna kirakni a kocsiból. Ami pánikra okot adhat az esetleg az, hogy a meteorológusok ijesztgetnek minket a hóval a verseny idejére, de tudjuk, hogy csak néha-néha találják el, hogy mi is lesz. De, ha mégis úgy adódna, akkor majd autózunk csak úgy spontán, legalább megtanulunk elsőkerekessel hó autózni is. Mert az oké, hogy ez olyan buli, fanta, haverok verseny általában, de mi valamiért mindig vérszemet kapunk menet közben, és hajt a vérünk, hogy minél előrébb végezzünk. Ha össze akarnám így verseny előtt foglalni a Szilveszter Rallyt, akkor első nap a támogatóké, de már az este a miénk, mert a csapat bulin biztosan lesz egy kis ereszd el a hajamat, és másnap kérem szépen újra komolyság és versenykész állapotban fogtok minket látni…legalábbis ezek a tervek. ☺ Minden úgy fog történni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.” – humorizált Árpi már tőle megszokottan.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónknak az egész éves bizalmat, és Kellemes Ünnepek kívánunk mindenkinek.

 

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; MaGreen Kft - Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó - FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó;



Szöveg: Tiba Anita

 

 

Pécsen még egy EVO VI-tal mentek Kurtos Robiék, de a Szilveszter Rallyn már egy EVO IX-cet tesztelnek a következő évre. A navigátora egy ideje nem ült autóban, de ezt nem hagyhatja ki, mert régi álma volt László Pistinek, hogy egy ilyen autóban diktálja a tempót. Úgyhogy Robi és Pisti az új paripával vág neki a szezon utolsó futamának. De hogy hogyan is jött ez az év végi váltás, Kurtos Robi elmondja nekünk.

 

A bajnokságot hogy sikerült zárnotok idén, hogy nem mentetek az osztrák versenyre?

- Én úgy számolgattam, hogy 4. vagy 5. helyen végeztünk idén, de az MNASZ nem hivatalos végeredmény listájában a 16. géposztályba 3. helyen szerepel a nevünk. Hogy ez az eredmény fog-e még változni vagy sem, nem tudjuk, de ha nem, akkor nagyon örülünk neki.

 

A Mecsek Rally óta nem ültetek autóban, viszont most már nem is abban fogtok, hisz lecserélted az EVO VI-ot egy IX-esre. Miért?

- Pécsen, amikor kiállni kényszerültünk, akkor olyan rossz érzés volt, hogy már megint kiestünk, hogy elgondolkodtam rajta, hogy eladom. Igazából nem görcsöltem túl, hogy mindenképpen lecseréljem, de jött egy olyan alkalom, ami kicsit elgondolkodtatott, és hát addig forogtak a kerekek, míg megvalósult a csere. Persze előtte azért próbálgattam, mentem vele, és végül megegyeztünk. Mindig szerettem volna egy kilencessel menni, de álomnak azért nem mondanám, inkább a véletlenek döntöttek itt. Úgy is mondhatnám, hogy szembejött velem a lehetőség, és mivel sok gondunk volt a másikkal, ez segített a végső elhatározásban. Bízom benne, hogy jó döntés volt.

Minden évben támogatókat szoktatok autóztatni ezen a versenyen. Most viszont László Pisti ül majd a J1-ben. Miért?

- Igen, tényleg így szokott lenni, de idén mégsem. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy mégis csak egy új autóval fogunk menni, és benne van a pakliban, hogy bármi történhet vele menet közben, bár ne történjen, de előre látóak vagyunk. Az pedig, hogy kijönnek a támogatók és valami nem úgy alakul, az nem lenne jó semmiképpen. Tehát úgy gondolom jobb az, ha most tesztelem az autót a következő szezonra, és majd amikor már biztosan tudjuk, hogy oké a kocsi, akkor bepótoljuk majd a támogatók autóztatását. A történet szebbik fele pedig az, hogy mégis csak egy álmot fogok teljesíteni. ☺ László Pisti haveromnak nagy álma volt egy EVO IX-ben navigálni, és hát akkor most megkapja, mégis csak karácsony környékén leszünk még.

 

Robi, mi a végszó a Szilveszter Rally előtt?

- Próbálgatjuk, tanulgatjuk az új szerzeményt, álmot tejesítek, és persze mindezt jó hangulatban, szeretnénk méltóan lezárni a szezont. Valamint ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónak az egész éves bizalmat, és Békés Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek.



Köszönjük a támogatást:

Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Újszőlőskert Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Korloy Inc. Cutting Tools , KZ Invest Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Szemán Ádám



Az izgalom, hogy összejön-e számukra ez a verseny a végsőkig húzódott, de szerencsére a sok segítő embernek köszönhetően a lehető legjobban alakult minden, amiért nagyon hálás Vass Gergő. Sokat jelent számukra, hogy ott lehetnek a Szilveszter Rallyn, mert ez már alapozás a következő évre. Igaz, hogy most egy alkalmi navigátorral, Fekete Ödönnel fog indulni, nem a 2015-ben egész évre tervezett Tóth Sanyival, de jövőre mindent bepótolnak majd együtt.

 

A lábatlani sprinten nagyon odatettétek magatokat az "ismerkedős" versenyen, most is tét nélküli lesz az autózás, és csak a jókedv fog számítani?

-  A lábatlani verseny abszolút az ismerkedés jegyében telt. Minden új volt, egy régóta dédelgetett álmot sikerült valóra váltani. Karcmentes volt az autó a futam végén, ez volt a legfőbb cél. A versenyt inkább egy tesztnek nevezném, mert az utolsó gyorsra kezdtünk köszönő viszonyba kerülni az autóval. A Szilveszter Rallyn a legnépesebb kategóriában indulunk, és úgy gondolom továbbra is a cél az autóval való ismerkedés, és a legjobban alkalmazkodni az időjárás viszontagságaihoz,  és nagyon jóízűt autózni. Az idő és a helyezés még mindig sokadik szempont. 

 

A Szilveszter Rallyt a "No stressz" fogja jellemezni...és újra együtt ti, a Bakó Rally Team és a Citroen C2R2?

-  A jelmondat tökéletes, ráhúzható a két napra. A verseny előtt sikerült pár napot igazán idegeskedni, tehát az ünnep alatt teljes mértékben már csak a pihenésen, és a szellemi felkészülésen lesz a hangsúly. Nem titok vannak közös terveink a 2015-ös évre a Bakó Laci által irányított Bakó Rally Teammel, így a Lábatlanon elkezdett közös munkát szeretnénk kölcsönösen folytatni. Szombaton elutazunk már a verseny helyszínére, hogy igazán rá tudjunk hangolódni az előttünk álló feladatra. 

A pálya nem lesz ismeretlen, mert már mentetek...szeretitek ezt a versenyt?

-  Tavaly év végét sikerült a Szilveszter Rallyval zárnunk, akkor még öcsémmel. A kettőnk közös rali szeretete megmaradt azóta is, de ő a versenyfotózás fele indult, én maradtam a versenyzésnél. A pálya évek óta minimális változtatásokkal, de ugyanaz. Vannak nagyon csalós és izgalmas részei, de vannak tempósabb részek is. Összességében egy nagyon jó felkészülési versenynek tekintem, első napon lesz sötét, lámpasorral, az időjárás jelentéseket elnézve elképzelhető, hogy havazásban, másnap pedig csúszós, jeges részekre számítunk. A csapat egy remekül felkészített autót, és rengeteg szakmai segítséget ad az évzáróra is nekünk a további tanuláshoz, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.

 

Szilveszteri hangulatot fogtok teremteni a kocsiban, és a boxban a csapattal?

-   A csapat részéről biztosított a jó hangulat, és a vidám évzárás, ezt már volt szerencsénk megtapasztalni. Ez az autóban is jelen lesz. 2015-ben szeretnék komolyan foglalkozni a versenyzéssel, ezért a gyorsaságikon "munka" lesz, de előtte és utána a jókedv, és mosolygás alap felállás. Szeretnék külön köszönetet mondani négy személynek, akik az utolsó utáni pillanatban lehetővé tették, hogy rajthoz állhassunk! Párom, Tóth Sándor, Bakó Laci és Tiba Anita nélkül kicsit más szájízzel záródott volna az év, de az Ő segítségükkel ott lehetünk a rajtnál! Valamint ezúton szeretném megköszönni a támogatóinknak, hogy bizalmat adtak számunkra és Boldog Karácsonyt kívánni nekik, és mindenkinek.

 

Köszönet a támogatóknak:

CQSZ Europe Kft.; AuTóthMosó Kft.; L + L 2006 Kft.; Bakó Rally Team; Mad985Photo

 

Szöveg: Tiba Anita

Tudták, hogy egy nagy álom fog megvalósulni, a lábatlani sprintversenyen, de arra még ők sem gondoltak, hogy ekkora élménnyel zárják a hétvégét. Vass Gergely és Lukácsi Ákos szája fültől-fülig ért, mert még maguk sem hitték, hogy mi történik velük. Minden úgy sikerült számukra, ahogy eltervezték, mert, ahogy Gergő mondani szokta, „úgy kell történnie”!

 

Túl vagytok a hétvégén. Ügyesen, okosan, megfontoltan versenyeztetek a lábatlani sprint versenyen?

- Talán az utolsó jelzővel kezdeném, megfontoltan. Sajnos nem sikerült szombaton ismerkedni az autóval, idő hiányában, így maradt a vasárnapi első gyorsasági. A rajtvárakozóban leállították a startoltatást, mert egy versenyzőpáros esett egy nagyot, így ez rátett még egy lapáttal, hogy nagyon óvatosan kezdjük az első etapot. A gyorsasági sajátossága, hogy folyamatosan változik az út minősége, és a sok lassítónak köszönhetően elég nehezen éreztünk rá a féktávokra. A második gyorsasági szakasz után már volt egy kis fogalmunk az autó viselkedéséről. Bakó Laci folyamatosan pumpálta belénk az információkat, tanácsokat az autóról. Az utolsó két gyorsasági már igazán tetszett. Magunkhoz képest folyamatosan gyorsultunk, a féktávok egyre jobbak lettek, és ami a legfontosabb, hogy karc és hiba nélkül célba értünk a H1-es kategória negyedik helyén.  

 

Mennyire volt "kezes bárány" a kis méregzsáknak titulált Citroen?

- Az autó hihetetlen élmény! A váltó hibátlan és nagyon kezes, a futóművet sikerült Laciéknak nagyon jól a pályára állítani, a fékhatás eszméletlen.  A verseny végére kezdtük megszokni, hogy az autó átmegy mindenen, a lassítók előtti féktávok kezdtek rövidülni, és a tempó is folyamatosan nőt. Nem néztük az időket, nem is lett volna értelme, mert ezt az egész versenyt egy tesztnek szántuk. A lényeg, hogy gyűjtöttünk 40 versenykilométert, az autó karcmentes, és már van fogalmunk arról, hogy mit is jelent egy ilyen jól felkészített igazi versenyautóval abszolválni egy gyorsasági szakaszt, illetve egy komplett versenyt.

 

Hangulat, verseny, csapat hozzáállása megfelelő volt?

-   A balesetnek köszönhetően sajnos másfél óra csúszással indult a verseny. Erről nem tehet senki, ez benne van mindig a pakliban. Utána viszont egy nagyon pörgős, és jól megszervezett verseny volt, csúszások nélkül. A pálya nagyon jó választás volt nekünk, mert itt volt mindenféle útminőség, tempós, lassabb rész, szintkülönbségekkel. A csapat nagyon segítőkész volt mindenben, tapasztalataikat és tudásukat folyamatosan megosztották velünk. A hangulat a szervizben, és az autóban is nagyon jó volt, élveztük a verseny minden pillanatát. 

 

A „nulladik” versenyetek után mit gondolsz most a 2015-ös évről. Van Citroen szerelem?

-   A hétvége egy több éves álom megvalósulása volt. Tisztában voltunk vele, hogy nem kis feladat egy ilyen autóval közlekedni egy versenyen, de az volt a cél, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk és megnézzük, hogy mennyire van realitása a terveinknek az autóval. Összességében nagyon elégedettek vagyunk mindennel, a feladat teljesítve, emészteni kell a dolgot. Az tény, hogy igazán gyorsan tudjunk menni az autóval egy esetleges "igazi" rali versenyen, véleményem szerint szükség van még legalább 2 - 3 rali sprintre. Vannak tervek, folynak az egyeztetések, de egy biztos, ha versenyzés, akkor Citroen C2R2! :)

 

Köszönet a támogatóknak!

 

 

Szöveg: Tiba Anita

3. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top