DYNAMIC RALLY TEAM – 20. Vredestein Miskolc Rallye, 2014. március 30.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


Meggyűlt a baja a miskolci pályákkal és a versenyautójukkal a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” párosnak. A Dynamic Rally Team színeiben induló BMW Z4 gépük alig akart az aszfalton maradni, szinte mindig felette „repkedett”. Attilának komoly erőfeszítésébe került, hogy az úton tudja tartani a kocsit. Számukra a 20. Vredestein Miskolc Rally nem is emiatt, hanem egy lengőkar törése miatt ért véget.


Lángi Attila: Nagy lendülettel vágtunk neki az idénynyitó, 20. Vredestein Miskolc Rallynak. A programunk azzal kezdődött volna, hogy új itinert készítünk a kijelölt szakaszokból – ez azonban nem nagyon valósult meg. Főleg az ismeretlen Kánó-Ragály gyorsasági feldolgozására összpontosítottunk, valamint igyekeztünk felmérni a sátai szakaszt is, hiszen jelen esetben egy másik oldalát mutatta nekünk, mint amit eddig ismertünk. Parasznya tavalyelőtti felírása annyira nem volt ideális most nekünk, hogy a pályabejáráson, már az 5. kanyar után mondtam a navigátoromnak, hogy ezt kezdjük el elölről, és egy másik itinert dolgozzunk ki rá.

Az éjszakai gyorsaságiktól nagyon tartottunk, de összességében nem volt annyira szörnyű a teljesítésük – habár nekem végig halálfélelmem volt, hiszen nem látok jól a sötétben. A nehézségi fokot tovább tetézte azt is, hogy nem a megfelelő módon volt beállítva a lámpasorunk. Lényeg, hogy lejutottunk a bükkszentlászlói és mályinkai gyorsokról, s problémáktól mentesen készülhettünk a másnapi menetelésre.

Óvatosan kezdtük a vasárnapot, de a kánói szakasz kifogott rajtunk. Tudni kell a Z4-ről, hogy egy pályaautó futóműve van benne, így Kánó-Ragály között egyfolytában a levegőben volt a kocsi. Nagyon izgultunk, hogy vajon ezt a helyzetet hogyan tudjuk majd megoldani, de végül sikeresen értünk le a célba. Sáta azonban megpecsételte a sorsunkat. Épphogy elrajtoltunk a gyorson, felkapcsoltunk az 5. sebességi fokozatba, mikor az egyik balos kanyarban kettétörött a jobb első lengőkar. Ott az egész autó bebicsaklott, drifteltünk egyet mire sikerült megint egyenesbe hoznunk a BMW-t. Kerestünk egy helyet, ahol sportszerűn (mert ezen a hétvégén hallottunk olyan versenytársunkról, akit megbüntette „sportszerűtlensége miatt), a többieket nem zavarva félre tudtunk állni. Eközben a jobb első kerék, amit a karosszéria támasztott, szétszakadt és szépen megrongálta az autó elejét. Így tehát a futam feladására kényszerültünk, s az anyagi kár is jelentős.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani szervizcsapatunk áldozatos munkájáért, különös tekintettel Bedő Ákoséra és Dodinkéra. Ők ugyanis hegynek felfelé, a szükséges alkatrészeket és szerszámokat hozva sétáltak fel 3 kilométert a rajttól, ahol nekünk sikerült megállnunk. Az autót ezután üzemképes állapotba hozták, majd ismét 3 kilométert sétáltak vissza a rajthoz. Sportteljesítményük így jelentősen meghaladta a miénket ezen a hétvégén!

Összességében azonban ismét egy jó hangulatú versenyhétvégénk volt, s rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Legközelebb az április 12-13-ai Cered-Zagyvaróna sprinten fogunk rajthoz állni, hogy kamatoztassuk a megszerzett tudásunkat és, hogy ne essünk ki nagyon a ritmusból a következő ORB fordulóig.  


Toma József „Csimpike”: Szerencsétlenül kezdődött a versenyhétvége, hiszen a prológon történt baleset miatt jókora csúszással tudtunk mi is elindulni. A helyszínelés miatt több órát kellett várni, míg újra elengedték a mezőnyt, közben pedig ketyegett az óra, ami a péntek este 10-ig engedélyezett pályabejárást számlálta vissza. A szervezők korrekt módon oldották ezt meg: hajnali 2-ig kitolták a tréning idejét, ami nekünk nagy segítség volt. Nem pihentünk sokat, hiszen másnap kora reggel folytattuk a szakaszok feldolgozását, majd késő délután már a rajtra készülődtünk.

A pályák nem leptek meg igazán, nagyjából azt nyújtották, amire számítottam is. A Z4 ellenben rendesen próbára tett minket. A futómű beállításán úgy látszik, nagyon félrenyúltunk, mert a kocsi szinte mindig az út felett „repült”, Attilának nagyon sokat kellett dolgoznia azon, hogy az aszfalton tudja tartani. Vasárnap folytatódtak a kalandjaik a miskolci erdőben: Lyukóbánya esetében számítottunk a kihordásokra – amik meg is voltak –, Kánó-Ragály viszont egy igazi mumus volt. Sokat szenvedtünk azzal a szakasszal, alig tudtunk az úton maradni, még árokba is csúsztunk. Ahogy visszanéztem a videókat erről a részről, nem csak mi, de az egész BMW szakosztály tiszteletét tette abban az árokban. Öröm az ürömben, hogy legalább egy kis látványt nyújthattunk az ott lévő rengeteg nézőnek. A 8. szakaszon való elrajtolás után, 600 méterre eltörött a lengőkar a kocsiban, így félre kellett állnunk és leadtuk a menetlevelet.

Sajnáljuk, hogy így alakult a verseny, de valamelyest kárpótolt minket az, hogy a BMW Z4-t ugyanolyan nagy érdeklődéssel várták, illetve hogy ilyen sok ember látogatott ki a rendezvényre.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – 20. Vredestein Miskolc Rallye

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


A 2013-as Szilveszter Rallyen igazi bulihangulatot produkált, s most is hű maradna a jó hangulatú, látványos és szórakoztató autózáshoz a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” kettős. A Dynamic Rally Team versenyzői már az utolsó simításokat végzik a közönség-kedvenc BMW Z4 M Coupe-n, hogy a szezonnyitó 20. Vredestein Miskolc Rallyn csatasorba tudjanak jelentkezni. A tavalyi tanulóév után, idén már az eredményre is mennének a jó hangulatú kocsikázás mellett.  


Lángi Attila: Teljesen átgondolt és összeépített autóval várjuk a szezonnyitót, a 20. Vredestein Miskolc Rallyt. A felkészítése során észlelt motorhibát kijavítottuk, akárcsak a kuplungot, ami időközben mondta fel a szolgálatot. Egy jó kemény, pattogós, igazi pályára való kocsi lett a BMW-ből, ami viszont nem biztos, hogy ideális lesz a borsodi pályákhoz.

A hétvégi program már csütörtök reggel elkezdődik, hiszen akkor utazunk el Miskolcra. Még aznap feldolgozzuk a pályákat, amihez egy új itiner-felírási módszert fogunk alkalmazni. Összességében nézve még mindig újoncoknak számítunk a mezőnyben, a tapasztalatok gazdagodásával mi és a technikáink is folyamatosan változnak. Ezért évről évre új itinert írunk, más információkat gyűjtünk be a szakaszokról, máshogy állunk neki a futamoknak. Sokkal lelkesebben és tapasztaltabban.

A miskolci pályák igazán izgalmasnak ígérkeznek, de az éjszakai szakaszokkal még mindig nem szimpatizálok – ugyanis gyakorlatilag vak vagyok a sötétben. Az az egy vigasztal csak, hogy mindenkinek ugyanazon körülmények között kell majd helytállnia, így egyenlő esélyeink lesznek a sötétben is. Kulcskérdése lesz tehát a szombat estének, hogy hogyan tudjuk majd beállítani a lámpasorunkat.

A tavalyi szezonunk egy tanuló év volt a BMW-vel. A pécsi évadzáróra állt össze a kocsi technikailag és velünk is – csak a műszaki hiba hátráltatott bennünket. Ott azonban már láttuk a fényt az alagút végén, megbizonyosodtunk róla, hogy lehet a Z4-gyel gyorsan menni, ami lelkileg is feltöltött minket az idei évre. Másrészről viszont most sincs nagyon összehasonlítási alapunk az első osztályban, maximum az első kerekesekkel tudjuk majd felvenni a versenyt. Örülök, hogy Rafi barátom ismét rajthoz áll, így lesz kihez mérnem magamat, valamint rally2 mezőnyének eredményeit is figyelemmel fogjuk kísérni. Szeretném felmérni, hol tartunk, és miben kell még fejlődnünk. A célunk pedig, hogy jókedvűen és végre gyorsan autózzunk. Aztán majd meglátjuk, mi valósul meg belőle…

Toma József „Csimpike”: Zajlanak még azelőkészületek, nagy szaladgálás van így az utolsó napokban is, amit a munkával is elég nehéz összeegyeztetni. A rengeteg tennivaló ellenére azonban nagyon várjuk már a versenyt. Kíváncsi leszek arra, mi vár majd ott ránk, hiszen a téli szünet alatt szabálymódosítások és személycserék is történtek a szövetségben. Annak viszont nagyon örülök, hogy lett saját kategóriánk, s abban sem egyedül fogunk versenyezni, hanem jónéhány ellenféllel összemérhetjük majd a sebességünket.

Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt nagyon újat nem tud majd nekünk mutatni – óvatos, tapogatózás versenyzést kell majd azokon a pályákon folytatnunk, hiszen mire mi a mezőny végével odaérünk, már nem lesz út előttünk. Mályinka egy szenzációs szakasz, bár tavaly nekünk ez volt a fő mumusunk – nagyon remélem, hogy idén már sokat fogunk rajta gyorsulni, és hibamentesen tudjuk majd teljesíteni. Kánó-Ragályon csak nézőként vettem eddig részt, s csak csekély információt tudtam szerezni róla nagyon régi belső felvételekből. Talán a legnehezebb része lesz a versenynek, de csütörtökön, a hivatalosan teszten úgyis lehull a lepel róla.

Miskolcon a célunk a célba érkezés, s nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog viselkedni az autó, tudunk-e majd ténylegesen gyorsulni vele. Az évre nézve vsizont nem szeretnék találgatásokba belemenni, ami a helyezéseket illeti, de elsődlegesen azt tartanánk majd szem előtt, hogy ugyanolyan jó hangulatban teljesítsük a futamokat, mint tavaly.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


DYNAMIC RALLY TEAM – Szilveszter Rallye, 2013. december 28-29.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


Egy kis bolondozásért, jó kedvért most sem kellett a szomszédba menniük a Lángi Lovagoknak. A 15. Szilveszter Rallyen a BMW Z4 tulajdonos Lángi Attila és Toma József „Csimpike” is rajthoz állt, s a tőlük megszokott jó hangulatot prezentálták. A szervizparkban hősök kísérgették őket – rajtoltatásuknál Batman is segédkezett –, a pályán pedig a driftelésre hangolt BMW-jükkel szórakoztatták a nagyérdeműt. S habár az időeredményeket nem nézték, végül a 239 indulóból az abszolút 36. helyen végzett a duó.  


Lángi Attila: Túléltük és nagyon jól szórakoztunk a hétvégi Szilveszter Rallyen. Az esti szakasszal nem volt különösebb problémánk, jól fel tudtuk dolgozni, hiszen már autóztunk sötétben. Nagyobb merészséget követelt a vasárnap reggeli két gyorsasági, amiket a nagy ködben kellett teljesítenünk. Fokozta a helyzet nehézségét, hogy rossz gumikkal vágtunk neki a menetelésnek, össze-visszacsúszkáltunk a vizes aszfalton, s még a szélvédőnk is bepárásodott – szinte vakon tapogatóztunk az aszfalton. A második körre már előrelátóak voltunk: bekapcsoltuk az autóban a ventillátort, viszont annak a hőmérsékletét nem tudtuk állítgatni, így végig fújta ránk a forró levegőt. Mi tehát egyáltalán nem fáztunk…

Direkt erre az alkalomra máshogy állíttattuk be a BMW Z4 futóművét, hogy többet és látványosabban tudjunk vele driftelni. Eleinte fura volt, de viszonylag hamar megszoktuk, hogy kicsit másképp viselkedik a kocsi a szokásosnál. A féktávoknál eléggé bizonytalanok voltunk, hiszen volt, hogy nem ért le az autó kereke, de szerencsére mindenféle fennakadás, nagyobb kaland nélkül megúsztuk az esetet. A végére pedig már abszolút keresztbe-kasul, csak a nézők szórakoztatására autóztunk, s ennek meg is lett a sikere.

A csapatunk sátra táján most is a szokásos jó hangulat uralkodott, akárcsak a többi versenyen. Szilveszter Rallyehoz és szokásainkhoz híven, most sem maradhatott el tőlünk a bohóckodás. Míg a pályán keresztbe autóztunk, addig a szervizparkban a szervizeseink különböző jelmezeket öltöttek magukra, s azzal szórakoztatták a kilátogatókat. Hihetetlen volt számomra, hogy ilyen szép számban jelentek meg nézők a Hungaroringen. Őszintén szólva én sokkal kevesebb érdeklődőre számítottam, de nagyon szívet melengető látvány volt ez a nagy tömeg, akikkel egy méltó évzárás volt a hétvégi futam!


Toma József „Csimpike”: Rendkívül élveztük a Szilveszter Rallyet, s abszolút sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. A Z4 nagyon jól viselkedett egész hétvégén, és nem gátolt meg minket abban, hogy a nézőket és önmagunkat és szórakoztassuk az évadzáró jamboree-n. Úgy érzem, hatalmas sikert is arattunk. Rengeteg ember jött oda hozzánk a szervizparkban, s fotózkodtak a kocsival, ami még mindig egy kuriózumnak számít, s remélhetőleg az is marad még egy jó darabig. Szervizcsapatunk tagjai hősökké váltak: a hétvége folyamán minket erősített Batman, Télapó, Káosz Kapitány és Tyúkember is. Én stílusosan lovagnak öltöztem a szombat esti programhoz – hűen a „Lángi Lovagok” nevünkhöz.

Összességében tehát egy fantasztikus hangulatú, viszonylag pörgős évzárónk volt, amit megkoronázott a megszámlálhatatlan néző kint léte. Jó volt látni, hogy a rallynak még mindig van kereslete itthon is, s talán nem olyan reménytelen a helyzet, mint amilyennek néha látszik.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani partnereinknek és szurkolóinknak, valamint a szervizcsapatnak és családunk tagjainak, hogy az egész szezonban mellettünk álltak és segítették a versenyzésünket! Jövőre ugyancsak az első osztályban tervezzük a szereplésünket, ám most színvonalasabb, komolyabb és eredményesebb munka, felkészülés mellett.


A Lángi Lovagok ezúton kívánnak minden szurkolójuknak, partnerüknek Boldog, Rallyban Gazdag Új Esztendőt!


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


DYNAMIC RALLY TEAM – Szilveszter Rallye

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


Azt gondolná az ember, hogy lehetetlen lesz felülmúlni a tavalyi, tűzijátékos meglepetést, amit a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó okozott a Szilveszter Rallyera kilátogatóknak. A Dynamic Rally Team párosa azonban megpróbál hasonlóan emlékezetes produkciót, látványt nyújtani az idei szezonzáró nézőseregének. A BMW Z4 M Coupe még karácsony előtt egy kis átépítésen esik át, hogy a december 28-29-ei futamon egyenesen ne, csak keresztbe tudjon közlekedni…


Lángi Attila: Mivel a Szilveszter Rallye arról szól, hogy mindenki konfettit dobálva, sípot fújva szórakozik, ezért talán nincs is olyan induló, aki figyelné az időeredményeket. Mi sem tesszük majd ezt! Olyannyira nem, hogy karácsony előtt még bejelentettük futóműveshez a Z4-t, s driftautós beállításokat kértünk rá. A hátsó kerekeit egyenesre, míg az elsőket – amennyire fizikailag csak lehetséges – befelé fogják állítani. Ilyet se csináltunk még, s pont ezért külön figyelmet kell majd fordítani arra, hogyan írjuk fel az itinert, hogy jól és látványosan adja majd ki magát egy-egy kanyar.

Szeretném, ha most végre tényleg semmi baja nem lenne a BMW-nek – erre pedig minden esély meg is van. A Mecsek Rallyn minden tekintetben jól viselkedett az autó – csak a váltókar maradt a kezemben. Ezt a problémát azonban mostanra orvosoltuk: mondhatni betonba öntöttük a váltókart, így az eltöréséhez csoda kellene, s ha ez mégis sikerül, akkor már tényleg nagy a baj…

Megkérnénk a pálya szélén álló fákat, hogy ha arra járunk, ugorjanak minél messzebbre! Nem szeretnénk ugyanis megismételni a tavalyi incidenst, hogy fának megyünk… Szeretnénk örömet okozni a kilátogató nézőknek, a szervizcsapatnak és magunknak is, s bízunk benne, hogy ehhez az időjárás is hozzájárul majd azzal, hogy ténylegesen úgy fog alakulni, ahogy az előrejelzés mutatja.

Toma József „Csimpike”: Nagyon jó verseny előtt állunk – már ha nevezhetjük annak, de inkább egy év végi jamboree lesz a Szilveszter Rallye a rallytársadalomnak. A pályák nyomvonala az utóbbi években igazán jók voltak, és a nézőknek is igencsak kedveznek, hiszen sokat láthatnak a futamból, az autókból. A pályarajzot már megnéztem, a ring belső körön lesz némi változtatás a korábbi évekhez képest, de biztos vagyok benne, hogy így is nagy élményt fog nyújtani mind a kilátogatóknak, mind az indulóknak.

Nekünk csak jól jött, hogy nem a Szilveszter Rallyehoz méltó időjárás fog uralkodni idén a Hungaroringen, hiszen így mi is részt tudunk venni a szezonzárón. A kocsit a Mecsek Rally után rendbe raktuk, így készen áll arra, hogy most is egy jó hangulatú és élményekben gazdag autózáshoz segítsen minket. Kifejezetten csak a nézők és önmagunk szórakoztatása miatt fogunk elrajtolni, s örülnék neki, ha a gumi időnként füstölne a Z4 alatt…

Nagyon meglepő számomra, hogy rekordszámú nevező gyűlt össze erre a futamra, de egyben örülök is ennek. Az idei lesz a 15. alkalom, hogy megrendezik a Szilveszter Rallyet, s ennél méltóbb megünneplése nem is lehetne ennek az eseménynek, mint hogy 249 páros – köztük több külföldi – fogja koptatni az aszfaltot a Hungaroringen.


A Lángi Lovagok ezúton kívánnak minden szurkolójuknak, partnerüknek Békés és Boldog Karácsonyi Ünnepeket!


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Dynamic Rally Team - 47. Mecsek Rallye. 2013.11.08-09.

Lángi Attila - Toma József. BMW Z4 M


Sikeresen átgurultatok a Céldobogón Csimpikével és a BMW Z4M Cupe-val szombat este a Pécsi Széchenyi téren.


Viszont ez nem volt ugyan zökkenő mentes. Mi is történt a szombati napon?

- Ez nagyon nem volt zökkenőmentes! Szombat reggel viszonylag nagy lendülettel indultunk el az aznapi első gyorsaságin, itt már a gumiválasztásunk is megfelelő volt, de sajnos a jó eredményhez szükség lett volna egy titán váltókarra, mert ismét eltört, és ez most olyan vastagsággal bír rendelkezni, hogy sajnos nem tudunk nagyobb mérettel operálni, el kell gondolkoznunk valami erősebb anyagban. Sajnos ez az időnkön is meglátszott, kicsivel több mint 4 és fél gyorsaságit teljesítettünk 5.-ben, meg sajnos túl látványosan sem tudtunk menni, pedig nagyon megérdemelték volna a nézők, ismét megleptek szeretetükkel és szurkolásukkal, ami nagyon jól esett. Mondhatni a szombati napon ezért érdemes volt végigtolni a verdát!!


A pénteki két gyors, hogy tetszett nektek? Mennyire sikerült a gumiválasztás?

- A péntek esti 2 gyorsasági a teljesen elrontott gumiválasztással együtt is elég jól sikerült, nagyon jó időket autóztunk annak ellenére is, hogy az 1.8 bar-os kezdőnyomásunk a sok csúszkálásnak köszönhetően 3.1 bar-ra ugrott fel, hihetetlenül elmelegedett a gumi, mindenképpen sokat tanultunk a jövő évre!

A rajt és célceremónián a sok kilátogató szurkoló, néző mennyire dobta fel a napotokat, estéteket?

- Alapjában véve harmadszor versenyzek a mecsekben, de ahányszor csak tehetem annyiszor fogok ide eljönni, mert valami hihetetlen hangulata van, és az autóból úgy tűnik hozzáértő közönséggel találkozunk a pálya szélén. Öröm itt lenni és látni milyen sokan szeretik a Rally-t.


A szervizparkba beérkezés után, mennyire van idő rákészülni a következő gyorsra?

- A versenyre itthon kell(ene) felkészülni, ha ez nem sikerül akkor már késő kapkodni. Az Én szememben a szerviz arról szól hogy ellenőrizzük sokadszor is amit jól tudunk hogy mindent meghúztunk-e, de ilyen szervizünk még nem volt, mindig közbejön valami a technika kiforratlansága miatt. De egyre közelebb vagyunk egy mosolygós szélvédőtörölgetős szervizcsapathoz!!


Hogy értékeled így a verseny után a 47. Mecsek Rally-n való szerepléseteket?

- Sajnos bármennyire szerettünk volna nem sikerült jó eredményt elérnünk, az igen jó részeredmények kevesek ahhoz hogy elégedettek lehessünk. Viszont az autó versenyképessége határozottan javult. Nem titok, így elmondom elemeztem hasonló autóval versenyző társaink belső kamerás felvételeit és megállapíthatjuk hogy egy kiegyensúlyozott jó versenyzéssel technikai malőr nélkül meglepetést lehetne okozni ezzel a vassal szinte mindenkinek (2WD)! Reméljük jövőre sokkal versenyképesebb lesz a csapat! De kezdésnek ez sem rossz!!

Az idén hol találkozhatnak veletek és a BMW Z4M-mel a szurkolók?

- Remélem Szilveszter Rally-n el tudunk indulni, ehhez az kell hogy ne legyen 25 cm hó, sajnos nem vagyunk felkészülve kis fékkel ami elfér a 15-ös kerék alatt! De ha 18-as téligumi elviszi mindenképpen ott leszünk és a tavalyi tüzijáték után mindenképpen megpróbálunk majd show-t csinálni!


Támogatóink segítségét köszönjük!



- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu


További képek a versenyről: Kattints a képekre!

DYNAMIC RALLY TEAM – 47. Mecsek Rallye, 2013. november 8-9.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


Megjárta már a mecseki dombokat a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó által kormányzott BMW Z4, de a hétvégén újra a baranyai szerpentineken száguldozott. A Dynamic Rally Team alakulata a 47. Mecsek Rallyet sem hagyhatta ki, ahol esélyünk volt arra, hogy akár az S csoport év végi bronzérmét is bezsebeljék. A technika ördöge azonban most is közbeszólt… Pedig már azt hitték, hogy semmi műszaki probléma nem állhatja útjukat.


Lángi Attila: Habár tartottam a mecseki, éjszakai gyorsaságiktól, magunkhoz képest mégis elég jó idővel abszolváltuk a pénteki pályákat. Lehetett volna ez jobb is, ha nem gumizzuk el magunkat, de azért így is meg voltunk elégedve az eredményünkkel, kezdésnek megfelelő volt.

Szombat délelőtt, a folytatásban viszont bekövetkezett az, amiben biztos voltam, hogy nem történhet meg. Kassa után, idén már másodszor jártunk úgy, hogy menet közben eltörött a továbbfejlesztett váltókar a BMW-ben. A helyzet erősségét fokozta az, hogy miközben tolta fel a váltót az 5. sebességi fokozatba, nem akadt be a megfelelő helyre, így összeakadt a váltó. Igazi izgalmak vártak ránk azután, mikor például Mecsekpölöskénél, dobnak felfelé kellett elrajtolnunk ötödikben… Bíztunk benne, hogy a szervizben ki tudják javítani a hibát, s a futam végét egy kis drifttel meg tudjuk fűszerezni a nézők számára, de sajnos reménytelennek látszott a dolog. Törött váltókarral mentünk tehát ki a maradék két gyorsra, ahol azonban figyelnünk kellett a mögöttünk jövőkre, hogy elengedjük őket, hiszen ők még komoly csatát folytattak a bajnoki pontokért, helyezésekért.

Nehéz volt számomra feldolgozni ezt a versenyt, hiszen a balszerencse sorra kísér minket minden futamon. Ez nem az én versenyem volt, de még összességében, ebből a szezonból sem tudok olyan futamot mondani, ahol minden összeállt volna, és kitapasztaltuk volna azt, mire is vagyunk képesek valójában.

Az idén még lehet, hogy rajthoz állunk a Szilveszter Rallyen – de ott is csak akkor, ha 18-as téligumival teljesíthetjük a futamot. Addig is a november 15-17-ei Autó-Motor-Sport Expón lesz megtekinthető a BMW Z4, utána pedig gőzerővel készülünk a 2014-es versenyszezonra.

Toma József „Csimpike”: Végigértünk, de sajnos nagy izgalmak, kalandok nem történtek velünk a gyorsasági szakaszokon.

Pénteken igazán jó hangulatban álltunk rajthoz, de miután lejöttünk a pályáról, nem volt őszinte a mosolyunk. Rendkívül rossz volt a gumiválasztásunk, már az első gyors 5. kilométerénél annyira elmelegedett az abroncs, hogy szinte leolvadt a felniről. Emiatt nagyon csúszkált az autó, nehéz volt kordában tartani, de szerencsére Attila uralni tudta a helyzetet. Ha másra nem is, tapasztalatszerzésre jó volt az a nap, hiszen még mi is csak ismerkedünk az új Hankook gumikkal. Ennek ellenére jó hangulatban autóztunk, s néhol igencsak látványosra sikeredett egy-egy kanyar bevétele.

Szombaton – magunkhoz mérten – fitten álltunk rajthoz. Véleményem szerint elég jó tempót tudtunk diktálni, hibátlanul vettük az akadályokat – ám a technika most is megmakacsolta magát. A harmadik szakasz 5. kilométerénél eltörött a váltókar, s ötödik sebességi fokozatban maradt a váltó. Elsődlegesen az volt a tervünk, hogy abszolváljuk a hátralévő gyorsokat, s ha kell, a hátunkon vigyük be a BMW-t a szervizparkba, hogy ott orvosolni tudják a problémát. Hiába raktunk azonban be új váltókart, a váltó nem akart megmozdulni. Jobbnak láttuk, ha visszaállítjuk az „eredeti” állapot: abszolút váltókar nélkül gurultunk ki a maradék két szakasz rajtjába, s ötödik sebességben teljesítettük a hátralévő kilométereket. Ha nagyon lassan is, de célba értünk, ami így számunkra nem csak a versenyen, de az év végén is a 4. pozíciót hozta meg az S csoportban és a 12-es géposztályban.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


További képek a versenyről: Kattints a képekre!

DYNAMIC RALLY TEAM – 47. Mecsek Rallye

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


A Vác Rally óta küzdenek a betegséggel a Dynamic Rally Team versenyzői. Lángi Attila és Toma József „Csimpike” sikeresen abszolválta a TAXI4 Budapest Rallyt, s most újabb kihívás elé néznek: a 47. Mecsek Rallye elé. A fiúk ismerősek már ezen a terepen, bár elmondásuk szerint mindig tartogatnak újdonságokat a szakaszok – főleg az esti, farönkökkel övezett gyorsaságik.


Lángi Attila: A Vác Rally óta betegséggel küszködök, és még mindig nem lábaltam ki ebből a vírusból. A helyzetet nehezíti az, hogy Csimpi is lebetegedett. A munka azonban nem áll meg, hiszen készülni kell a hétvégi, 47. Mecsek Rallyera.

Lényegi változtatást nem eszközöltünk az autón – a Budapest Rally óta csak annyit tettünk a BMW-vel, hogy minden alkatrészét megerősítettük. Így már 1.000 %-ig biztos vagyok abban, hogy végig fog menni a soron következő versenyen. Bármilyen körülmény is adódjon a futam során, a gépkülönlegességünk egyben, sikeresen fogja teljesíteni a kijelölt távot. Már csak a lámpasort kell beállítanunk, hiszen főszerepe lesz a hétvégén, ugyanis három gyorsaságit sötétben, egyet pedig félhomályban kell majd teljesítenünk. Igazi kihívás lesz számomra az esti szakaszok abszolválása, hiszen nem igazán látok sötétben. De mindenkinek ugyanez lesz a feladata, úgyhogy mi is megoldjuk majd a legjobb tudásunk szerint.

A célunk csak annyi, hogy túléljük az erős és veszélyes szakaszokon való menetelést. Komoly felkészülést igényel ez tőlünk, az úton lévő rönkökre pedig külön oda kell majd figyelnünk, nehogy úgy járjunk, mint Turán Frici 2011-ben.

Toma József „Csimpike”: Szerencsére már lábalok kifelé belőle a betegségből, s remélem, hogy ez a verseny kezdésére teljesen el fog múlni. Voltunk már lent Pécsett, átvettük az itinert, és elkezdtük a pályák feldolgozását. A kocsival minden rendben, már csak egy kis lámpaállítás van hátra, s utána csomagolhatunk.

Mecsek Rallyen az éjszaka igazán trükkös lesz, a farönkös gyorsaságikon nagyon oda kell majd figyelni. Többen elvesztek már abban a csatában – s még elég sokan el is fognak. Árpádtető egy klasszikus szakasznak számít, nem gondolom, hogy az nyújthatna nekünk meglepetéseket, bár sosem lehet tudni. A hetvehelyi gyors nappal sem unalmas, kíváncsian várom, hogy sötétedés után milyen élményt fog nyújtani.

Nincsenek komoly céljaim a versenyhétvégére nézve – az egyetlen fontos dolog számomra az lenne, hogy egy jóízűt autózzunk, kellemes hangulatban. Ha pedig ezt eredményesen tesszük, az csak külön öröm lesz, mondhatni hab a tortán.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dynamic Rally Team - 47. Mecsek Rallye. 2013.11.08-09.

Lángi Attila - Toma József. BMW Z4 M


Riport Lángi Attila autóversenyzővel a 47. Mecsek Rallye előtt.



2013 november elején rendezik meg a Mecsek rally-t.

Ahol te, ha jól tudom egy ráncbaszedett (Ribanc nevű) autóval fogsz rajthoz állni hűséges nyavigátorddal Csimpikével.

- Igen, egy minden pontjában átgondolt, szerkezetileg többszörösen túlbiztosított autóval állunk rajthoz, amin még azokat a pontokat is átértékeltük, átszerkesztettük amelyekkel SOHA nem volt probléma még. A "hölgy" nevéről még nem tudok nyilatkozni, de mivel már mindjárt 9 hónapja rója a pályákat, mecsekre mindenképp el lesz nevezve, mert a sértődöttségéből adódott széteséseinek még a lehetőségét is szeretnénk elkerülni! A ribanc név biztosan nem végleges, már csak a szalonképtelensége miatt sem. 


Mit is tudhatunk a megújult BMW Z4M-ről? Miért is volt rá szükség?

- Az első futóműben átkerült a "gyári" helyére a stabilizátor bekötő, a hátsó futóműnek meg lett hosszabbítva az útja, nagyon sok pont lett leerősítve, köztük olyan dolgok is, amikkel sose gondoltam hogy foglalkozni kell, de a Lábatlan - Bajna szakaszon lévő ugratón kimozdult a helyéről a motor, ami miatt a motortartó konzol jelentős átalakításon esett át, kiesett a hűtő, aminek a gyári fém tartókonzolja szintén meg lett erősítve, emeltünk kb 1,5 cm-t a hasmagasságon és jelentősen puhítottunk a lengéscsillapítókon, amitől sokkal kezesebb lett a járgány úgy hogy a sima úton elérhető kanyartempónk nem romlott, viszont ha dobálós gödrös szakaszon nézzük sokkal szebben oldja meg a problémákat. Most talán először érződik komoly változás az autó stabilitásán, nem is értem miért nem az elején szórakoztunk ezzel, de hát késve lett kész a szezonra az autó, és sok más dologgal kellett még foglalkoznunk. Tehát egy rövid mondatban leírva: a változtatások szükségessé váltak a gyorsuló tempó miatt, és azért hogy minden körülmények között mi vezessük az autót, ne csak ő utaztasson minket. Ez nagyon fontos mert így bátrabban tudunk menni, hogy nem az úton maradás a cél, hanem a gyors közlekedés a versenyen!

Pénteken kettő és vasárnap 5 gyors vár majd rátok. Ismerő vagy ismeretlen pályák ezek számotokra és hány pályabejárásból lehet majd jól felírni?

- Péntek két esti  gyors, vasárnap a vége is lehet hogy belenyúlik a sötétbe. Lámpákra és azok helyes beállítására igen nagy szükségünk lesz! A pályák nem annyira ismerősek, van olyan amin, vagy egy részén már mentünk, de én köztudottan rossz vagyok a pályákra emlékezésből, úgyhogy egy tökéletes közeli itiner megírása a cél, és akkor nem lehet baj! Ha valahol olyan dolog kerül bele ami nem megoldható a felírás szerint, akkor még ha simán megoldódik is, biztosan jelentős bizalomvesztést okoz, Az pedig rányomja a bélyegét a tempónkra! Tehát annyiszor megyünk majd a gyorsokon ahányszor csak lehetőségünk lesz rá, és időnk engedi.


A gyorsasági szakaszok mellett etap is  lesz bőven. Ez mennyire általános?  Sok vagy kevés az etap vagy a gyors kilométere?

- Gyorsaságiból 139,45 km egészen átlagosnak mondható és a 412,14 km össztáv is úgy gondolom teljesen elfogadható. Mondjuk én jobban örülnék ha a verseny kilométer több lenne, de tudom hogy ez nagyon jó verseny lesz egy felejthetetlen szurkolótáborral megfűszerezve, mert mikor errefelé versenyzünk mindig nagy hangulat van a pályák szélén ( is ). Remélem most is olyan sokan lesznek a hideg idő ellenére is!


Híres szakaszokon lesznek a gyorsok, mint Mecsekpölöske, Árpádtető. Vannak-e emlékeitek ezekről a gyorsokról? Akár más versenyzők által.

- A híres szakaszokból semmilyen emlékem nincs, mint mondtam biztos, hogy egy részükön már versenyeztem, volt amin nézőként voltam a 90-es évek elején, de kb. ennyi.

Ha már egyben a vas, akkor mi is a cél ezen a versenyen?

- Ha a technika engedi, amiben 1000% biztos vagyok, akkor mindenképpen szeretnék jól menni, jó lenne már megfelelő helyén menni az autóval, amire most már minden esély meg is van, meg hát a 2014 év miatt ennek már nagyon itt volna az ideje! Semmiképpen nem szeretnénk fejleszteni télen, már csak egy darabokra szedéses revízióban és fényezgetésekben gondolkozok. Úgyhogy egy jó autóval nagyon tisztes helytállás a cél. Ennek a versenynek lesz egy két olyan szakasza ahol igen jó csúcssebességet lehet produkálni, kíváncsian várjuk mire lesz ez elég. Mindenesetre mi már nagyon várjuk!



Támogatóink segítségét köszönjük!

NANO-IT-AUTO ( www.nanoitauto.com ), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED motorsport, MCG Europe Kft, MPOWER Kft , Pro Complex Security, Janódob Kft, NONSTOPGUMISZERVIZ.HU, Opera Garden Hotel & Apartments,  vagyaim.hu, Yakuza Tatto, Montus futóműszervíz, bmwtuning.hukeramiafekbetet.hu, AMSOIL.hu, gearbox.hu csapata, .


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

DYNAMIC RALLY TEAM – TAXI4 Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

 

A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” alakulat háza táján volt izgalom bőven a múlt hétvégi, TAXI4 Budapest Rallyen. A Dynamic Rally Team párosa hiába készítette fel most is maximálisan a BMW Z4 M Coupet a bajnoki fordulóra, a technika ördöge ismét megtréfálta őket. A fiúk azonban fricskát törtek az orra alá, s sikeresen kormányozták be csodajárgányukat a célba. Teljesítményük az S csoport és a 12-es géposztály harmadik helyét hozta meg számukra, mellyel közös pályafutásuk eddigi legjobb eredményét érték el.

 

Lángi Attila: Izgalmas és eseménydús hétvégén vagyunk túl. Pénteken felkészültem rá – miután külső szemlélőként végignéztem egy-két szereplést –, hogy csúszni fog a pálya a prológon, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire… Ráadásul csak egy kört mehettünk, így mire megszoktuk volna a tükörjég-állapotot, már le is kellett jönnünk a pályáról. Pedig lehetett volna ez jobb, látványosabb is ezzel a hátsókerekes autóval…

Szombaton már kezdődhetett élesben a menetelés. Nem csak nem ismeretlen szakaszok vártak ránk, de azt se tudtuk, mire számíthatunk az erdei utakon, mennyire lesznek azok felhordásosak. Óvatosan csináltuk végig az első két gyorsaságit, majd jött a Lábatlan-Bajna rész, amin viszont már versenyeztünk. Ott sikerült az ugratónál érdekesen leérkeznünk, aminek következtében elmozdult néhány alkatrész a BMW-ben. Megrepedezett az újonnan rendbe rakott lengőkar, s zörgő hátsó difivel érkeztünk meg az első kör utáni szervizparkba. A problémát orvosolták a szervizeseink, viszont 200 forintot se tettünk volna arra, hogy ez az autó le fog érni a következő szakaszon. Ennek ellenére, még sikeresen abszolvált hat gyorsaságit.

Nagyon jó verseny volt, gödrös, dobálós és egyben kiszámíthatatlan. Végül nem fogott ki rajtunk a Budapest Rallye, s célba kormányoztuk a BMW Z4-t, ami az S csoportban és a 12-es géposztályban is a harmadik helyet jelentette számunkra. Az örömünk mellé most munka is társul, hiszen már gőzerővel dolgozunk azon, hogy a soron következő, novemberi Mecsek Rallyn újra egy 100%-osan felkészített kocsival tudjunk rajthoz állni.

 

Toma József „Csimpike”: Nagyon jól éreztem magamat a Budapest Rallyen, igazán jó rendezvény volt! Egy bánatom van csak a prológgal kapcsolatban. A rajtdobogó festői környezetben, a Vajdahunyad váránál volt, ám négy darab fotóson kívül más nem volt jelen. Szerencsétlenül jött ez ki, hiszen a nézőktől sem lehet elvárni, hogy két helyszín között futkossanak.

A pilisi gyorsaságik nagyon izgalmas nyomvonalú, ritmusos szakaszok voltak – bár elsőre azért elég ijesztőnek tűnt. A lábatlan-bajnai rész viszont megszokott volt, bár Attila ebből az irányból még azt nem abszolválta. Igen melós volt a pályák feldolgozása, hiszen teljesen új és nehéz szakaszokról volt szó, ráadásul az időnk is igen szoros volt erre. Az első körben sikerült egy igen látványosat ugratnunk, ami után nem is értettük, hogyan tudtuk bevenni a soron következő bal kanyart, hiszen a pilótám gyakorlatilag folyamatosan egyenesen tartotta a kormányt. Szerencsére itt is elkerült minket a baj, bár a kocsit rendesen megviselte az eset. A difi úgy döntött, hogy meg akar szökni a Z4-ből, de a szervizeseink végül meggyőzték, hogy jó helyen van, és most az a feladata, hogy segítsen bennünket a Budapest Rallye abszolválásában. Az átbeszélővel is történt valami, Attila nem hallotta, mit diktálok neki, így a végén kiabálnom kellett, hogy tudjunk kommunikálni. Végül kiküzdöttük magunknak a sikert, s a dobogóig vittük a csodajárgányunkat.

Iszonyatosan elfáradtam a verseny végére, teljesen lemerültek az elemeim, annyira dolgos és kalandos volt az elmúlt hétvége. Viszont minden pillanatát élveztem! Rally volt a javából!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További képek a versenyről: Kattints ide!

DYNAMIC RALLY TEAM – Budapest Rally 2013

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


A Vác Rallyn már az első gyorsasági szakaszt követően a futam feladására kényszerült a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” páros. A Dynamic Rally Team versenyzői már maximálisan felkészítették a BMW Z4 M Coupe-t, hogy az október 4-5-ei Budapest Rallyen probléma nélkül végigérjenek. A fiúk dolgát azonban betegség nehezíti, de mégis lelkesen készülnek a soron következő fordulóra.


Lángi Attila: Igen rövidre sikeredett számunkra a váci RTE futam, ezért nagyon várjuk, hogy ismét autóba ülhessünk és bizonyíthassunk – főleg, hogy a következő állomás, a Budapest Rallye hazai pálya lesz számunkra. A Z4 már összeállt, a hegesztőspecialistánk helyre tette a Vácott keletkezett károkat, aminek következtében került néhány plusz kiló vas a kocsiba. Nagyon bízunk benne, hogy most minden rendben lesz, bár azt már megállapítottuk, hogy a két hátsó lengéscsillapítónk hosszú a BMW-hez. A kicseréléséhez szükséges alkatrészeket már megrendeltük, hogy ha Budapestre nem is, de Mecsekre legyen egy tökéletes állapotban lévő versenyautónk. Már csak egy futómű-beállításra kell elvinnünk a csodajárgányt, és teljesen készen vagyunk. Végre nem az utolsó pillanatban fejezzük be a munkát, így rákészülhetünk a csütörtöki pályabejárásra, majd az éles menetelésre.

A lábatlani gyorsaságiról már lehet tudni, hogy a program részét fogja alkotni – tavaly autóztunk már rajta, az volt az első RTE versenyünk. Visegrád, Szentendre és Esztergom környékén viszont sokat motoroztam, ezért titkon imádkozom, hogy ismerősek legyenek azok a szakaszokat, amiket kijelölnek számunkra a rendezők. Ezeken az utakon több százszor végigmentem már, a fejemben vannak, így ha bekerülne a menetrendbe, végre a mi rendszerük is egyensúlyba kerülne – már elhinném azt, amit a navigátorom diktál.

Estünk-keltünk többször is, mióta elkezdődött a 2013-as szezon, viszont úgy érezzük, hogy magunkra találtunk, és a kocsi is jó állapotban van ahhoz, hogy egy jóízűt autózzunk a hétvégén. A dolgunkat megnehezíti, hogy én Kassa óta betegséggel küszködök, de a célunkat most sem adjuk fel: célba akarunk érni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


6. oldal / 8

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top