DYNAMIC RALLY TEAM – Baranya Kupa 2013

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


A júniusi RTE futamon, a Salgó MIDEX Rallyen láthattuk utoljára a kifinomult formavilágú BMW Z4 M Coupet Lángi Attila és Toma József „Csimpike” kezei között. A Dynamic Rally Team versenyzői önként nullázták a Veszprém Rallyt, hiszen meg akarták óvni a versenygépet az autógyilkos murvától. A fiúknak így elég idejük volt arra, hogy kipihenjék magukat, és újult erővel vágjanak neki a bajnoki folytatásnak. Ehhez pedig kiváló felkészülési lehetőséget nyújt majd az augusztusi 24-25-ei Baranya Kupa.


Lángi Attila: A szeptemberi Kassa Rallye előtt kicsit újra össze kellene barátkoznunk a BMW-vel, hiszen legutóbb a Salgó Rallyen ültünk benne – az viszont nem tegnap volt. Felkészülés szempontjából jó lett volna a múlt hétvégi, tatabányai RTE futam is, viszont a novemberi Mecsek Rallye miatt ideálisabb választás volt a mostani Baranya Kupa. Tavaly már elindultunk ennek a versenynek a keretein belül, a sprintesek mezőnyében, s már akkor nagyon meg is tetszettek az ottani pályák. Biztos vagyok tehát benne, hogy most is egy fantasztikus rendezvény részesei leszünk.

A BMW Z4 M Coupe már harcra készen várja a komlói megmérettetést. A Veszprém Rallyen nem indultunk el vele, hiszen túlságosan féltettük az autógyilkos murvás szakaszoktól. Ő azonban nem pihent annyit, mint mi, hiszen egyik barátunk az FRT Kupában állt vele rajthoz – ahonnan azonban sajnos nem jött haza épségben. Gatyába kellett ráznunk a technikát, már a futóművet is újra az aszfaltra hangoltuk, amiért köszönettel tartozunk a Montus Futómű Szerviznek!

Nagyon várom a futamot és izgulok, hogy tisztességesen helytálljunk a híres mecseki pályákon. Úgy érzem, mindenre fel vagyunk készülve, és minden adott ahhoz, hogy végre jól szerepeljünk. A célunk most is csak annyi, hogy jól érezzük magunkat és mindent kihozzunk a BMW-ből.


Toma József „Csimpike”: Hosszú volt a szünet a legutóbbi versenyünk óta, én viszont egy percet sem unatkoztam, hiszen más csapatoknál szervizeltem, külföldi futamokon. A Baranya Kupával még nem igazán kezdtünk el foglalkozni, majd csak közvetlenül a verseny előtt fogunk ráhangolódni, felkészülni a menetelésre. Versenyeztünk már ezeken a pályákon, mindkettőnknek nagyon tetszettek az itteni szakaszok, ezért biztosak vagyunk benne, hogy most is nagyon jó lesz rendezvény Komlón.

Pénteken utazunk le a helyszínre, ahol terveink szerint még aznap részt is veszünk majd egy Hankook gumiteszten, majd pedig tréningezünk, amíg csak lehet. A BMW-t maximálisan felkészítettük, már csak magunkból kell kihozni minél többet. A hétvégén kipróbálunk majd egy újfajta pályafelírást, s bízunk benne, hogy azzal pontosabbak, sikeresebbek leszünk. Az elvárásaim szerint pedig az M2 kategória első három helyezettje közé várnám magunkat.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, vagyaim.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM –Salgó MIDEX Rallye 2013, 2013. június 15-16.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

Salgótarjánban is hatalmas sikert aratott a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó által vezérelt versenygép. Az újonnan épített BMW Z4 M Coupe-nak mára egy igazi rajongó tábora alakult, s kitörő örömmel, szurkolással fogadják a szakaszok mellett. A Dynamic Rally Team párosa most is próbált a nézők kedvére tenni – hol szándékosan, hol akaratukon kívül. De a fő céljuk most is az volt, hogy tanuljanak, fejlődjenek, és egyre versenyképesebbek legyenek.

Lángi Attila: A kocsi célba ért a hétvégi futamon, így már megérdemelt egy örömünnepet! A szereplésünk most sem volt tökéletes, de nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, és haladunk előre.

A prológon látványosan autóztunk, pozitív visszajelzéseket kaptunk a nézőktől, akik szó szerint őrjöngtek a pálya szélén. Több hibát is vétettünk a versenynap folyamán, többek között lassítókat taroltunk, kikéstünk az időellenőrzőből, és egy olajfolton is megcsúsztunk, aminek végeredményeképp teljesen keresztbe álltunk – ekkor egy kicsit meg is ijedtünk. A ceredi gyorsot – a tavalyihoz hasonlóan – most sem sikerült tökéletesen abszolválnunk. Próbálgattuk a beállításokat, de mivel nem találtuk meg a megfelelő alternatívát, ezért az autó sem szerette azt a szakaszt. Mikor gyorsan próbáltunk menni, akkor az időeredményeink egyáltalán nem tükrözték ezt a törekvésünket, másszor pedig, ha lazábbra vettük a figurát, csak keresztbe közlekedett a BMW. A nézők ennek biztos örültek, mi viszont kevésbé, hiszen most nem ezt tűztük ki magunk elé célul.

Habár az első körben még csak tapogatóztunk, a másodikra kezdtük felvenni a salgói pályák ritmusát. A gyorsabb körhöz hozzájárult az is, hogy Turán Friciéktől új Hankook gumikat kaptunk, s emellett jó tanácsokkal is elláttak bennünket. Ez úton is szeretnénk megköszönni nekik a sok segítséget! Határozottan segítették a haladásunkat, szakemberek álltak a rendelkezésünkre és minden kérdésünkre készséggel válaszoltak. A harmadik körre jól beállítottunk mindent, s habár az időket tekintve nem voltunk jobbak magunkhoz képest, azért éreztük, hogy sokkal ritmusosabban autóztunk. Bízunk benne, hogy a folytatásban is egyre gyorsabban, versenyképesebben fogunk szerepelni.


Toma József „Csimpike”: Rendkívül jó versenyhétvége volt az egész csapat számára a Salgó MIDEX Rallye. Egyrészt azért, mert az időjárás kegyes volt hozzánk, másrészt pedig, mert egy kitűnőt autóztunk, talán mondhatjuk azt is, hogy az idei év legjobbját. Habár az eredményünkről nem tudunk beszámolni – hiszen még most sem tudjuk, pontosan melyik kategóriába soroltak minket, és azon belül hol végeztünk –, a hangulat töretlen volt, és haladunk a fejlődés útján. Az autó beállításai mellett új, Turán Friciék által az országba hozott Hankook gumikat is volt alkalmunk kipróbálni. A visszajelzések onnan is jók voltak, s amennyiben lehetőségünk lesz rá, a jövőben más keverékeket is tesztelnénk. Végig nevettük az egész versenyt, már amikor volt bennünk szusz hozzá. A tikkasztó meleg minket is eléggé megviselt, de a jó kedvünket ez egyáltalán nem befolyásolta.

A versenynap szinte eseménytelen volt számunkra, egyedül az utolsó gyorsaságin történtek érdekességek. Jóhiszeműen meggyorsítottuk az utánunk lévők haladását azzal, hogy egymás után két lassítót is lesöpörtünk a pályáról. Egyszerűen nem fértünk be közéjük, de még mindig nem értjük, mi volt ennek az oka. Próbáltuk kielemezni az esetet a belső felvételekből, de valami technikai malőr folytán pont az a rész hiányzott a szalagról. Persze ez is csak velünk történhet meg…

A szokásos módon, mindenkinek nagyon tetszett az autónk. Már azt is észrevettük, hogy a nézők különböző videókat raktak fel rólunk a közösségi portálokra, és a szakaszok mellett pedig szabályszerűen várnak bennünket, kitörő örömmel fogadják az érkezésünket. Már egy kisebb rajongói táborunk is alakult, a hétvégén több autogramot is kiosztottunk. Ezek a visszajelzések erősítenek meg bennünket mindig abban, hogy jó és szép munkát végeztünk, érdemes volt ennyi időt és energiát belefektetni a Z4 megépítésébe.

A folytatást illetően, a Veszprém Rallye kimarad számunkra, mert féltjük a BMW-t a murván. Az RTE következő állomása, a Lábatlan-Nyergesújfalu Rallye lehet, hogy belefér majd a versenynaptárunkba, de az eredeti tervek szerint legközelebb a szeptemberi Kassa Rallyen fogunk rajthoz állni, ismét az ORB mezőnyében.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NanoEnergizer (www.nanoenergizer.eu), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, vagyaim.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További képek a Salgó Rallyról: http://pirirc.hu/index.php/salgo-rally-2013-rte

DYNAMIC RALLY TEAM – MIDEX Salgó Rallye 2013

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


Az Országos Rally Bajnokság után visszatér az RTE mezőnyéhez a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó. A Dynamic Rally Team párosa a hétvégén Salgótarjánban mutatja be az újonnan épített BMW Z4 M Coupe versenyautójukat. A versenyzők mindenre felkészültek, s szeretnének revansot venni a tavalyi sikertelen ceredi szereplésért a salgói szakaszokon.


Lángi Attila: Tavaly már volt alkalmunk rajthoz állni a salgói szakaszokon. A kazári gyorson volt a legelső közös versenyünk Csimpivel, ezért kellemes emlékek kapcsolódnak hozzá. Cereden is koptattuk az aszfaltot, de akkor egy kis csalódottsággal a szívemben tértem haza. Úgy érzem, nagyon sokat benne hagytunk akkor abban a versenyben, lehettünk volna jobbak is. Az volt az első olyan futam, ahol a kategóriatársakkal szemben már fel tudtuk venni a kesztyűt, de nem mutattuk meg igazán, mire is vagyunk képesek. Már akkor elhatároztam, hogy ha legközelebb megrendezésre kerül itt egy futam, ott a helyem! Most eljött az idő, hogy revansot vehessünk Cereden! Emiatt ki is merem jelenteni, hogy a MIDEX Salgó Rallye 2013 az a verseny, amit idén a legjobban várok, gőzerővel készülök rá – attól függetlenül, hogy nem ORB futam lesz.

A cél csak annyi lenne, hogy mosolyogva szálljunk ki az autóból minden gyorsasági után. Ugyanakkor azért a versenyzés szelleme is megvan bennünk: nem szeretnének elmaradni a BMW-sektől, jó lenne kicsit csatázni a tavalyi ellenfelekkel. Ehhez azonban arra is nagy szükségünk lesz, hogy a kocsi most már tényleg mindenféle hiba nélkül abszolválja a szakaszokat. Megfenyegettem a Z4-t, hogy most már illene jól viselkednie! A váltót teljesen átalakítottuk, s a hétvége előtt még tréningezni is elmegyünk. Szombaton pedig egy teljesen új itinert fogunk készíteni, mert a tavalyi annyira rosszul sikerült, hogy már a helyszínen kidobtuk. Úgy érzem, most már semmi sem jöhet közbe technikailag, mindenre fel vagyunk készülve, megtettük a szükséges megelőzési lépéseket.

Toma József „Csimpike”: Az ORB után a hétvégén visszatérünk az RTE mezőnyéhez. Ennek több oka is van. A Z4-t nem lehet murvára vinni, át kellene építeni ahhoz, hogy Veszprémben rajthoz tudjunk állni vele – de őszintén szólva nem is szeretnénk kitenni a „gyilkos pályák” áldozatául a versenyautót. Mivel Veszprém kimarad, nagy kényszerpihenő várt volna ránk a következő első osztályú fordulóig, ezért döntöttünk úgy, hogy elindulunk a Salgó Rallyen, ami amúgy is a szívünk csücske.

Többször is versenyeztem már ezeken a pályákon, és Attilával is volt már alkalmunk együtt menni a salgói szakaszokon. Mindig is nagyon tetszettek az utak, különösképpen a ceredi. De talán ezzel az érzésemmel nem is vagyok egyedül a rallyversenyzők körében. Kanyar kanyar hátán, technikás és tempós részek váltják egymást, folyamatosan történik valami – igazi rallypálya, ahol egy perced sincs unatkozni. Kazár és Domaháza sem lesz ismeretlen – utóbbi nem egy „nagykaland pálya”, de a közepén lévő csikicsukis részre azért igencsak oda kell majd figyelnünk.

A cél a szórakozás, de közben az időket is néznénk, hogy a többiekhez képest mire vagyunk képesek. Sok olyan versenyző indul majd a futamon, akinek hazai pálya lesz a Salgó Rallye, valamint több kiváló versenygép is rajthoz fog állni, akikhez viszonyítva érdemes lesz nézni az eredményünket. Kicsit bulinak szánjuk ezt a versenyt, de a munkát azért komolyan fogjuk venni!



Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NanoEnergizer (www.nanoenergizer.eu), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, vagyaim.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Lángi Attila, bő lére - hadd rotyogjon - engedett, Salgó Midex Rali-s beharangozónak szánt, élményszámba menő szösszenetei.

Miskolc után irány a Salgó Rali, ismét láthatunk benneteket a gyönyörű Z4 M-el csapatni.


Régi pilótaként, mesélnél az addigi emlékeidről a Salgó Rally-val kapcsolatban?

- Először is régi pilótaként ez a második évem a "nagy újrakezdés" óta a rallyban. Régebben pedig soha nem jártam Salgó Rallyn versenyzőként, de nézőként többször megfordultam a pályák szélén. Még a mai napig megborzongok hogy a 90-es években micsoda hangulatú, versenyzőkből és főleg nézőkből óriási tábor volt ezeken a hihetetlen hangulatú versenyeken. Mondhatnám ha rally, akkor nekem a Salgó és a Mecsek jelentette a legkiválóbb versenyeket.


Tavaly mintegy unaloműzésként pont azSRT által rendezett VIZSLÁS - KAZÁR- SALGÓTARJÁN versenyen indultunk először "fák közötti" versenyen és a csapatunkkal együtt feledhetetlen élményekben volt részünk.

Már az első gyorsasági céljában mikor felhívtuk a szervizt hogy még! élünk! Hihetetlen jókedvet hoztunk a körülöttünk lévő versenyzőknek azzal, hogy az akkor még nem túl tapasztalt szerelőink (na nem Bedő Ákosról van szó) felgyújtották a szervizpark egy részét, és Ákosunk ezt olyan nagy nevetés közben mondta el a kihangosított telefonon, hogy az amúgy meglévő kezdeti feszültségek teljesen megszűntek.

Ezután neveztek el minket Lángilovagoknak.

De ez a verseny volt az ami végérvényessé tette hogy rallyzni fogunk.

Nagyon jó volt egy olyan pályán menni, amin már sokszor jártam nézőként, és nagyon szép emlékeket ébresztett bennem.

A CERED - ZAGYVARÓNA gyorsaságin is SRT-s szervezés alatt mentünk tavaly.

Hihetetlen volt látni azt a sok lelkes nézőt akik kilátogattak a pályára.

Sivatagi forróságban mentünk a pályán, a verseny végén azonnal megbeszéltük Csimpikével, hogy a következő alkalommal ha lesz itt verseny mindenképp visszalátogatunk.

Ennek most jött el az ideje!

A szememben ez a legszebb pálya amin eddig mentem. Mondjuk ebbe beletartozik valószínűleg hogy tavaly ez volt az első igazán nagyszabású versenyünk ahol a nevezési listán igazán komoly nevek is szerepeltek és nagyon sok versenyző mérette meg magát.

A DOMAHÁZA-ZABAR gyorsot eddig csak videón láttam, érdekes pályának ígérkezik.

Gyakorlatilag mi 2013-ban, az ORB mezőnyét erősítjük, vagyis inkább gyengítjük. Most viszont az RTE sorozatban próbáljuk meg, hogy csapat a Z4, és mivel ez csak abszolút örömautózás, ezért biztos hogy a műszaki problémák amik az előző két versenyen sújtottak most távolról elkerülnek minket.

Majd amilyen jó fejek a bajnokságunkban jönnek vissza hozzánk. De a viccet félretéve szeretnénk kicsit megmutatni az embereknek hogy mit is sikerül összehozni egy ilyen autóval a pályán.

Hihetetlenül örülnék ha végre tudnánk futni egy 100%-os versenyt.

Azt hiszem hogy mi mindent megtettünk és teszünk a jó szereplésért, de 2013 egyenlőre egy mumus év nekünk.

A PROLÓG-on tavaly a Cered-i verseny keretein belül már mentünk, sok lelkes szurkoló közt nagyon szépen kocsizva kéne teljesíteni, lehetőleg minden kanyart a lehető legjobban keresztben, ügyelve a fix tereptárgyak hátsó lökhárítóhoz való minimális távolságának szigorú betartására!

Komolyabban: a nézőknek is jár egy kis öröm. Az autó 300 lóerő feletti teljesítménye, hátsókerék hajtása és az igen erősre feszített sperdifi valószínűleg partnerként fog viselkedni ennek megvalósításában. Már csak arra kell figyelni hogy mutatványozás közben nehogy megsérüljön az autó mert akkor a versenynek vége. Pedig már nagyon szeretnénk mi is jó kedvűen befejezni egy versenyt. Mindent egybevetve nagyon-nagyon várom már a Salgótarján környéki pályákat, a közvetlen jóbarátokat, akik a környéken laknak, a barátként viselkedő rallyszerető helyieket.

És felszólítom a Z4-et hogy fejezze be a rakoncátlankodást és végre betört lóként viselkedjen. Mert nem szeretnék semmilyen apró kellemetlenséget eltűrni a részéről. Idáig mindig egy nagyon pici apróságon múlt hogy rendben legyen, de a következmények nagyon hatványozottan jelentkeztek. Reméljük az idő is kegyes lesz hozzánk! És akkor nem kell mással törődni csak nyomni a gázt. Navigátorom, Csimpike is felfokozott hangulatban várja a versenyt, főleg hogy a jobb ajtó helyett beszereztünk egy másik tartalékot, így már semmi akadálya hogy odakoccintsam egy fához ha véletlenül a rajtot követő 3. másodpercben megjegyezné hogy "jaj de jól vezetsz", mint ahogy Miskolcon tette.

Egyébként valószínűsíthető hogy mivel ez egy nagyon jó hangulatú versenynek ígérkezik számunkra, rekordszámú "beszólással" fogja emelni az esemény fényét, és okoz majd ezzel jókedvet a belső felvételeinket otthon megtekintőknek. Persze csak ha ezen a versenyen sikerül majd az egyetlen feladatára koncentrálva elindítani a kamerát! :-)

ui: bocsi Csimpi de ezt muszály volt, Bazsi köszi a medencetakarítást! :)

Ezúton is köszönjük a csapatunknak, hogy támogatnak minket, bíznak bennünk! Ákos, Öcsi, Csiki, Bélus, Dodi, a telemetriáért felelős Gaga, sajtósunk Balázs és hoszteszünk Niki + mindannyiunk családja KÖSZI hogy velünk vagytok!

Köszönet a támogatóinknak!


- Hajósi Miklós -

www.csapassunk.hu


DYNAMIC RALLY TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally, 2013. május 11-12.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

Nem volt egyszerű versenyhétvégéje a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” párosnak. A BMW Z4 M Coupe-nál előjött gyermekbetegségeket a soron következő bajnoki fordulóra orvosolták a Dynamic Rally Team versenyzői, ám Fortuna olykor még így is fricskát tört az orruk alá. A kezdeti gondok ellenére azonban mosollyal az arcukon tértek haza Lángiék, akiknek Miskolc egy ok miatt mindenképp a szívükbe lopta magát: itt értek célba először első osztályú futamon.

Lángi Attila: Nehéz versenyünk volt a Miskolc Rally alkalmával. Csütörtök éjjel utaztunk el, pénteken pedig a pályabejárással folytattuk a programunkat. A kellemetlenségek azonban már a hétvége elején felütötték a fejüket. Gépátvételnél újra szétment a BMW kormányszervója, amit péntek éjjel még javítanunk kellett. A verseny kezdete előtt tettünk egy próbakört a kocsival, hogy rendben van a szervó, ekkor azonban előbb a váltó, majd a kuplung esett szét. Ott kezdett lefagyni az arcomról a mosoly, már majdnem elindultam haza Miskolcról…

Kínlódva teljesítettük a prológot, majd nekivágtunk az éjszakai gyorsasági szakaszoknak, amik olyan gyászosra sikerültek, hogy sok szót nem is érdemelnek. Az előző, egész éjszakás menetelés után nagyon fáradtak voltunk vasárnap. Ment a matekozás, hiszen a percről percre változó időjárás mellett jól meg kellett gondolni, milyen gumikkal menjünk ki a pályára. Izgalmakban ekkor is bőven volt részünk. Királdra vágott slickekkel mentünk ki, ami elég érdekesen viselkedett a kissé még vizes talajon, valamint egy lassítót is elkaptunk, ami megdobott minket az úton. Sátán sem maradtunk ki a jóból: száraz körülmények között rajtoltunk, de alig mentünk néhány métert, leszakadt az eső, majd pedig a jég kezdte el verni az autónkat. A 9. gyors körül kezdődött számunkra az igazi verseny, akkor már az időeredményeink is kielégítőek voltak, tudtuk tartani a tempót a másik két BMW-s versenyzővel.

A kocsi tehát már megmutatta, hogy van mit keresnie ebben a mezőnyben, csak nekünk kell átgondolnunk, hogy hogyan tudjuk a benne lévő teljesítményt érvényre juttatni. Valamennyit biztos vezetéstechnikailag is fejlődnünk kell, de talán ami ennél is fontosabb, az a jó itiner-felírás lenne. Összességében elégedett vagyok, hiszen célba értünk, és teljesítettünk egy ORB futamot! Kicsit össze kell szednünk magunkat és bátorságot gyűjteni, s akkor a jövőben a BMW-s ellenfeleinkkel szemben versenyképesek lehetünk, s jó csatákat vívhatunk velük.

Toma József „Csimpike”: Jól éreztük magunkat a hétvégén, kellemesen elfáradtunk. A szombati napról nem sokat tudok elmondani, nem sikerült úgy, ahogy azt elterveztük. Attilának még újdonság volt, hogy éjszakai gyorsaságit kell teljesíteni, ennek ellenére tetszettek nekünk is az első napi szakaszok. Ez úton is elnézést kérek a nézőktől, amiért nem azt nyújtottuk, amit ígértünk!

Vasárnap már jóval összeszedettebbek voltunk, és ennek megfelelően próbáltunk is úgy autózni, ahogy ettől a kocsitól elvárható lenne. Parádét másnap se tudtunk nyújtani a közönségnek, mivel az időjárás eléggé megtréfálta a mezőnyt. A sátai gyorson például szárazon rajtoltunk, és jégeső kíséretében gurultunk át a célvonalon. Nagyon oda kellett figyelnünk így a menetelésünkre, ami eléggé érdekesre és kalandosra sikerült ilyen szélsőséges körülmények között. A vasárnapi részeredményeink mérvadóak lehetnek számunkra, habár még mindig nagyon sok maradt benn a BMW-ben. Most volt az első alkalom, hogy a versenygépünk úgy működött, ahogy kell, problémamentesen – bár azért még mindig rakoncátlankodott egy-két apróság. Ezeket viszont már át lehet lépni, mondhatjuk, hogy már látjuk a fényt az alagút végén! Egy lépéssel előrébb vagyunk, hiszen pontos visszajelzést kaptunk az autó teljesítményéről és magunkról is, be tudjuk lőni, hogy a 12-es géposztályban és az S csoportban körülbelül hol lenne a helyünk.

Habár Egerben is rengeteg mindent megtudtunk a BMW működéséről, az csak negatív tapasztalattal társult. Miskolcon viszont szereztünk olyan értékelhető kilométereket, ami alapján azt kell, hogy mondjam, hogy ez az autó kiváló társunk lesz majd a jövőben, a bajnokság további részében.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NanoEnergizer (www.nanoenergizer.eu), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Riport Lángi Attila autóversenyzővel a Miskolc rally után.

Érdeklődnék, hogy is jött be nektek és a Béjemvének a hétvégi Rallye?

- Nekünk is meg a béjemvének is bejött a Miskolc rally, habár nem feltétlen a Mályinkai részre gyártották, de egész jól megbirkózott volna a feladattal, ha Én is lehetővé teszem ezt a számára. Ha valaki megnézi az időket akkor látható hogy az első napi teljesítményünkről nem nagyon kell beszélni, és mivel egy 200 évre titkosított napról van szó, nem is tehetem meg. Épp ezért inkább azt mondanám hogy csütörtöktől vasárnapig sikerült összesen 8 órát aludnunk, aminek a nagyobb részét vasárnap reggel. Nem kifogásként mert mi voltunk azok akik nem aludtak, és nekünk kellett volna úgy érkezni hogy ezt meg tudjuk tenni, tehát a hiba csak a miénk, de hát ezek a technikai sportok már csak ilyenek! De nem szomorkodunk mert a kocsi végigment, minden pontja átment az első éles teszten, jól viselkedik, egyedül annyi baja volt hogy a kuplung nem emel ki fordulaton de hála a jó égnek nem szinkronos a váltó!

A prológon hogy éreztétek magatokat?

- A prológról mivel a titkosított nap része nem nyilatkozhatok! Maradjunk annyiban hogy jól elb@sztuk. Mindenféle kedv nélkül odaálltunk és többet mentünk füvön mint salakon. A szombati nehéz nap után ami gyakorlatilag folyamatos szerelésből állt. Én már lélekben hazafelé tartottam. Aztán megittunk 10-10 energiaitalt és felkészültnek nyilvánítottuk magunkat az éjszakai gyorsokra. Nagyon remélem hogy a Lillafüred-Mályinka szakaszra lesz még lehetőségünk visszalátogatni mert tudom hogy páran furcsán néznek majd rám de nekem nagyon tetszett!

Azzal együtt is hogy a teljesítményünk kritikán aluli volt.

A Bükkszentlászlói gyorson tavaly már versenyeztünk, nekem az is nagyon tetszik. De essünk túl a szombaton.

Vasárnapra sikerült aludni egy 4 órát, úgyhogy igazán kipihenten vághattunk neki az utolsó 4 gyorsaságinak. A szervizben még gyorsan vágtak egy minimális mintát a szárazra való gumira ahol nagy derültséget okozott Bedő Ákosunk (KSpeed Motorsport) azzal hogy szinkrongumivágásban igencsak leiskolázta szintén tapasztalt padavanját. Az első Királdi körgyorson még soha nem mentünk, az első körön még ismerkedtünk a helyenként vizes, idegen pálya adottságaival. Itt már közelebb volt az időeredményünk a két másik BMW idejéhez, de még mindig volt lemaradás. A következő Sátai gyorsaságin aztán megtörtént amit nagyon nem vártunk és leszakadt az ég. Jégesőben teljesítettük a gyorsasági 2/3-át, és párától tejfehér üveggel a felét. Nem kellett itt sem jó időeredményre számítani, örültünk hogy beértünk időre a szervizbe, akkora víz volt mindenhol. Szervizeseinknek külön köszönet hogy a kb 5 cm mély hideg vízbe is nagy lendülettel feküdtek be a kocsi alá hogy ismét versenyképessé tegyék. Intermedia gumit raktunk fel és nekivágtunk a két utolsó gyorsaságinak. Itt már sikerült azokat az időket autózni mint a többi BMW-snek, így igazolódni látszik a Z4 projekt életképessége. Sokat kell még fejlődnünk, keveset kell még az autón is fejleszteni, de látjuk az irányt, úgyhogy innentől már nem nagyon számítunk ilyen felemás szereplésre. Az ORB-n teljesen kezdőként a második napi szereplésünket elfogadhatónak mondanám, az első nap pedig titkosítva van, arról nem mondhatok semmit. De igazság szerint nagyon nem szeretnénk elfogadhatóan versenyezni úgyhogy minden téren sokat kell fejlődnünk a következő rajtig! Például sokkal kevesebbet és később fékezni, de nem úgy mint a 2. körgyorson mikor 6.-ban érkeztünk meg a lassítóhoz és kicsit későn fékezve leúsztattuk az autót a lassító kijáratába. Mindjárt jó hangulatba keveredtünk!

A sok néző, mennyire tuningolt benneteket?

- A Miskolc környéki versenyeknek mindig jó hangulata van, olyan érzésünk van, hogy itt kivétel nélkül mindenki rallyőrült, kivétel nélkül mindenhol örültek nekünk. A pályán pedig komoly közönséggel találkoztunk akiknek külön köszönet jár hiszen nagyban befolyásolja a mi szereplésünket is lelkes szurkolásuk.

Legközelebb hol indultok?

- Nagyon jó lenne ha az RTE sorozat következő állomásán is ilyen sok lelkes szurkoló lenne hiszen az igazi régi nagybetűs rally-pályákra mindenképpen elmegyünk (remélem nem marad el). Aztán a Z4 következő ORB-s fellépése a szintén jó hangulatú Baranya kupa lesz. Nagyon jó lenne valahogy menni Veszprémben, én gyakorlatilag aszfalt nélkül nőttem fel (autós értelemben) jó lenne látni hogyan is állunk 20 évvel később. De ez még egyenlőre nagyon képlékeny, a Z4 biztos nem lesz murvára eresztve, a régi autónk "csak" rally2-ben felel meg, még azt sem tudom hogy az Én licencem oda jó-e, illetve mehetek-e ott. de ha igen akkor szerintem ránézünk mi erre a Veszprémre is!

Köszönjük Támogatóink segítségét!

Támogatóink: NANOENERGIZER.EU,

Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED motorsport, MCG Europe Kft, MPOWER Kft , Pro Complex Security, Janódob Kft, NONSTOPGUMISZERVIZ.HU, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tatto, bmwtuning.hu,keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

DYNAMIC RALLY TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

Balszerencsés debütálása után ismét csatasorba jelentkezik a BMW Z4 M Coupe. A kifinomult formavilágú, megnyerő külsejű versenygépet Lángi Attila és Toma József „Csimpike” fogja terelgetni a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn. A Dynamic Rally Team versenyzői a gyermekbetegségeket már orvosolták „kis kedvencükön”, így komoly bizonyítási vággyal vágnak neki a soron következő megmérettetésre. A bizonyítási vágy azonban nem az eredményekre, sokkal inkább a nézők illetve a saját maguk szórakoztatására vonatkozik.

Lángi Attila: Nagy várakozással és izgalommal tekintek a 19. Miskolc Rally elé. Mivel Egerben nem sikerült jól a debütálásunk az új autóval, most mindenképp szeretnénk kárpótolni a nézőket egy látványos és eredményes autózással. A frissen épített BMW Z4 M Coupe-n több gyermekbetegség is kijött a szezonnyitón. A futómű, a váltó és a kormányszervó problémákat is orvosoltuk, emellett pedig még egy-két kisebb átalakítást is eszközöltünk a kocsin, s így végre nem úgy néz ki, mintha épp a Dakaron készülne elindulni. Nem tudtuk sokat próbálgatni az autót, de úgy néz ki, hogy most már a versenygépen semmi sem fog múlni. Tökéletesen beállítottuk, s minden eshetőségre fel vagyunk készülve. Már csak magunkból kell majd kihozni a maximumot.

Nem szoktam, de most egy kicsit izgulok a verseny miatt. Még nem volt alkalmam vak sötétben vezetni, versenykörülmények között, így bőven lesz okunk az izgalomra. Egerben az első kiesésük pont az esti gyors előtt volt, így egyáltalán nincs tapasztalatunk, ráadásul most első ízben 6 szakaszt is napnyugta után kell teljesítenünk. A lámpát már kipróbáltuk, remélem, a pályán is a segítségünkre lesz majd, emellett igyekszünk jóval pontosabb itinert is írni, azonosítási pontokkal.

Attól függetlenül, hogy az ORB mezőnyében indulunk, nekünk még ugyanolyan szórakozás lesz ez a verseny is, mint az eddigiek. Miskolc és Szendrő is egy igazán buli jellegű futam szokott lenni, és ez számunkra most sem lesz másként. A célunk az, hogy célba kormányozzuk a BMW Z4-t, látványt nyújtsunk a nézőknek és szórakozzunk.

Toma József „Csimpike”: Mindketten jártunk már Miskolcon, bár nem ugyanezeken a pályákon. Királd és Sáta régi ismerősnek számít, viszont a Lillafüred-Mályinka szakasz teljesen új lesz. Pluszban nehezíti majd a dolgukat, hogy sötétben kell teljesítenünk az ismeretlen gyorsaságikat. Felvételeket már néztünk róla, nem rossz pálya, izgalmakban és meglepetésekben bőven lesz majd részünk rajta. A helyszínen pedig majd meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle.

Sokat foglalkoztunk Eger után az autóval, a gyermekbetegségeit mára sikerült orvosolnunk. Tesztelgettük, próbálgattuk, úgy néz ki, már minden rendben van vele, s remélem, Miskolcon már támadni is tudunk majd vele. Nagyon jó indulatú kocsi ez a Z4-es BMW, ennél jobb, sportolásra alkalmas versenygépet el se tudnék képzelni magunknak.

Csütörtök este utazunk el Miskolcra, majd pénteken pályabejárás és tréning, szombaton pedig az éles verseny szerepel a programunkban. Mindketten igyekszünk majd kihozni a legjobbat magunkból és az autóból is. Akárcsak tavaly, most is csak az lebeg a szemünk előtt, hogy szórakozzunk, szórakoztassunk, és lehetőség szerint az autóhoz méltó helyen zárjuk a borsodi viadalt.


Partnereinknek köszönjük a támogatást: NanoEnergizer (www.nanoenergizer.eu), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Riport Lángi Attila autóversenyzővel.

- Az Eger Rallyn technikai gondokkal küzdöttetek. Sikerült-e felderíteni és helyre állítani a keletkezett problémákat?

- A futómű problémánk, a módosított alkatrészek beszerelésével már az Eger rally első szervizén végérvényesen megoldódott. A váltó sebességben ragadása nagyrészt az Én hibám volt, mivel szervo nélkül teljesítettük az összes gyorsaságit, és már gyakorlatilag nem éreztem semmimet, így sikerült addig "keverni a betont", míg valami elmebeteg pozícióba húztam a váltókart! De a GEARBOX.HU csapata elvileg bolondbiztossá tette a váltót, úgyhogy ilyesmire se számítunk hogy bennragadna sebességben. A kormányszervó az már kérdésesebb, habár ott minden alkatrész vadonatúj, de a tesztelések során ott még tapasztaltunk bizonytalanságot amit egy jelentősen nagyobb szervótartály beépítésével próbálunk meg megoldani. De igazság szerint még mindig úgy vagyunk vele, hogy egy ilyen autónak nem szabadna semmilyen műszaki hibával küszködni úgyhogy bizakodóak vagyunk.

- Anno mentetek a mostani Miskolc Rally pályáin? Ha igen hogy tetszett? Illetve a mostani mennyire jön be?

- Miskolcon voltunk már RTE versenyen, Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt elvileg elejétől végéig megvolt, a Sátai gyors az nekünk még hosszabb volt mint a mostani lesz, de a Lillafüred-Mályinka és a Királd semmilyen szinten nem ismert számomra.

- Elég nagy szurkoló táborral rendelkeztek, miképp élitek ezt meg?

- Azt nem tudjuk mekkora szurkoló táborral rendelkezünk, de az biztos hogy mivel rajtunk nincs teljesítési kényszer, ezért ezt az egész versenyzést a barátainknak és a nézőknek ajánljuk ki, mi pedig attól leszünk boldogak ha mindenki jól fogja érezni magát a versenyen. Mi gyakorlatilag ugyanazzal a közismert "őrültséggel" vágunk neki a versenynek, amit ha valaki látott tőlünk tavalyi belsőkamerás felvételt akkor egy kicsit átérezhet velünk! Minden verseny valamilyen sztori köré épül, már várjuk, hogy a 2013-as Miskolc Rally milyen témát ad nekünk, mivel ez mindig csak ott derül ki! De egy BIZTOS, BÁRMI is történik mi nagyon jó hangulattal fogunk versenyezni, és nagyon fogunk örülni mindenkinek, akiktől kikapunk, akiknél gyorsabbak leszünk, azoknak a nézőknek akik szemmel láthatóan szeretnek és ha lenne ilyen akkor azoknak is akik nem szívlelnek minket. Mi játszani mentünk és megyünk minden versenyre!

- Az elöl morog hátul kapar BMW Z4 M-etekkel volt-e lehetőség tesztelni a Rally előtt?

- Sok tesztet nem sikerült ismét nyélbeütni, de van bennünk néhány utcai kilométer szigorúan a közlekedési szabályokat betartva.

- Milyen eredménnyel lennétek kibékülve?

- Legfőbbképp jó lenne már átgurulni egy ORB-s verseny céldobogóján. Ha ez sikerülne akkor (ha nem csak begurulunk a célba egy ronccsal) jó lenne látni hogy a hasonló autókkal indulókhoz képest mennyire vagyunk elmaradva, vagy esetleg.............. Más kategóriával nem méricskéljük magunkat gyakorlatilag amikor átjöttünk az RTE ből már akkor várható volt hogy ennyire erős mezőnyben nem lesz annyi kupával mérhető sikerélményünk, de majd nézegetjük a régieket!

Minden versenyzőnek sok sikert a nézőknek pedig feledhetetlen élményt kívánunk a csapatunk és támogatóink nevében is!

Támogatóink: NANOENERGIZER.EU, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED motorsport, MCG Europe Kft, MPOWER Kft , Pro Complex Security, Janódob Kft, NONSTOPGUMISZERVIZ.HU, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tatto, bmwtuning.hu,keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Lángi Attila - Toma József.

Dynamic Rallye Team SE, BMW Z4 M.

A Miskolc Rallye előtt faggatom a két mókamestert, a BMW Z4 M-mel versenyző fiúkat.

Az Egri debütálás után miként készültök fel Miskolcra?


Lángi Attila:

- Jobban! Nagyon szeretnénk, hogy az autónknak semmi féle problémája nem lenne, hisz nem vagyunk hozzászokva a technikai hibákhoz.
A BMW Z4 egy tökéletes autó, ezzel együtt minden pontja fejlesztett, épített.
Ilyes formában elkerülhetetlen, hogy apróbb problémák ne merüljenek fel.
Hiszünk abban, hogy mindent kijavítottunk a Miskolci futamra.
Biztos vagyok abban, ha nem hozná az autó az eredményt, akkor az csak a mi hibánk lenne.
Megpróbálunk annyit tesztelni, hogy összeszokjunk a Z4 M-el.
A régi BMW E36 325i után óriási lépés ez számunkra, hogy egy ízig-vérig versenyautóval csapathatunk, egy profi mezőnyben, az ORB-ben.

A 2012-es versenyzésedhez képest óriási ugrás az ORB-ben indulni.
Miképp éled ezt meg? Mivel másabb ez mint az eddig versenyeid?

- Az én szemszögömből nem jelentős a különbség. A távok hosszabbak és fárasztóbbak. A költségek nagyobbak, de hála a Főszponzoromnak Nano Energizer-nek ez nem okoz problémát. Szeretném ezt ugyanolyan játékosan venni ahogy eddig is tettük. Nagyon profi csapat támogat bennünket, akik Bedő Ákos kivételével nem a Rally világából érkeztek. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt az évet is sikerrel zárjuk mint a 2012-est. Szeretnénk magunkat megmérettetni külföldön is. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a feltételek adottak is.


Navigátorként mennyivel nagyobb kihívás a Z4 M az előző BMW-hez képes?

Toma József:
- Sokkal kevesebbet tudunk röhögni a gyorsokon, mert eddig a Lúdas Matyit is tudtam olvasni a nagy a kasztniban, most pedig a Füles újságot is nehézkesen lapozgatom, mert szűken vagyunk a bömösben.
A viccet félre téve, mivel ORB-ről beszélünk a navigátor feladata jóval több odafigyelést igényel és Attila elvárásai is magasabbak mint a tavalyi évben.

A BMW Z4 M-el, hogy milyen a versenyzés az Egerben nem derült ki igazán,
de a Miskolc előtti teszten, remélem minden kifog derülni, így Miskolcon 100%-osan fogom végezni a munkámat.

Az eddigi navigátor pályafutásodról egy pár gondolatot, ha lehetne.


- A navigátori pályafutásom az a véletlen műve, elsősorban szerelőként dolgoztam, dolgozok a versenyeken. Hobbiként egy barátommal kezdtünk el szlalomozni és ez hozta szintén egy baráti felkérésre a navigálást.
Rali túra, Mikulás Rally, Szilveszter Rally, Rally2-es versenyeken diktáltam az Itinert. Simon Gábor BMW 318 IS, Antus Károly 2107 TDI, Velenczei Ádám Oplel Corsa, Mitsubishi EVO IX, és neves pilóták mellett is ülhettem különböző teszteken. Igyekszem a pilóta mentális állapotát fenntartani az eredményes versenyzéshez.


Találkozunk a fiúkkal Május 11-12-én a Miskolc Rally-n!

Köszönet a Támogatóknak: Nano Energizer,

Blue16 Gépjárművédelem, nonstopgumiszerviz.hu, Pro Comlex Security Kft, Opera-Garden Hotel & Apartments, MCG Europe Kft, Janó Dob Kft,

Yakuza Tattoo, aluhegesztes.hu, Fullfol Kft, Kspeed Motorsport, MPOWER Kft.

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

8. oldal / 8

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top