DYNAMIC RALLY TEAM – 50. Új-Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye 2016, 2016. október 7-9.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Az 50. Mecsek Rallyera úgy érkezett meg a Lángi-Veres páros, hogy mindenképp győzniük kell a kategóriában, ha továbbra is versenyben akarnak maradni a bajnoki címért. A BMW Z4-en ez úttal nem is múlott a teljesítés, a pilóta azonban nem bírta ki anélkül, hogy ne autózott volna egy kicsit a közönség szórakoztatására. Hiszen ahogy hangsúlyozta, a mecseki futamra kilátogatók igazi szurkolók voltak, akik VB hangulatot teremtettek. A Dynamic Rally Team duója így is a 4-es kategória második pozícióját szerezte meg a jubileumi futamon.

 

Lángi Attila: A pénteki napot legszívesebben elfelejteném… Nagyon rosszul látok a sötétben, ráadásul két gyors mumus is volt számunkra, a tavalyi szerencsétlen taktikánk miatt… Azért az igalom most sem maradt el: az első gyors elején volt valami hiba az itinerünkben, aminek majdnem komoly ára lett. Az incidens után el is ment egy kicsit a bátorságom, örömautózás helyett inkább rémálomban volt részem. Kezdésnek ez éles volt, de a második napot már nagyon élveztük.

Autóztunk, ahogy tudtunk, és szerencsére most a technika ördöge is elkerült bennünket. Az első szakaszon nagyon jó idő értünk el, Bútor Robi után a második legjobb kétkerekes páros voltunk. A nap további részében a saját stílusunkban, keresztbe autóztunk, a lehetőségekhez képest szépen és gyorsan. Hiába, nem bírtam megállni, hogy ne koptassam a gumikat és ne szórakoztassam a nézőket, ha már egyszer olyan sokan kint voltak a pálya szélén, és igazi szurkolóként viselkedtek. Érdekes amúgy ez a mecseki közönség, ilyenkor mindenkit elragad a hév…

Igaz, a pontok miatt Rafi előtt kellett volna végeznünk, de a teljesítményünkkel én így is elégedett vagyok. Talán, ha jóval fegyelmezettebbek vagyunk, akkor behozhattuk volna a hátrányunkat a barátunkkal szemben. Elégedett pedig főleg amiatt vagyok, mert az eddig műszaki hibáktól tengő autónk most abszolút tökéletesen viselkedett – nem is kell most hozzányúlnunk a Z4-hez. Meglátjuk, mire lesz ez majd elég Ózdon. De azzal azért tisztában vagyunk, hogy a bajnokság jelenlegi állásán csak egy kiesés változtathat – ezt viszont senkinek sem kívánjuk.

 

Veres Gábor: Az első napi csúszások, várakozások nagyon rányomták a bélyegét a napunkra. Igaz, volt pár részeredményünk, ami bíztató volt, de lehetett volna ez sokkal jobb is, ha nincs ez a káosz este. Szombaton viszont nagyon jól esett az autózás. Kaptunk is visszajelzést több helyről, hogy nem is autóztunk olyan lassan… Mentünk, mentünk, mendegéltünk – egészen a kategória 2. helyezéséig.

Ez az eredmény abszolút reális, azért is mentünk a Mecsekbe, hogy legalább ez meglegyen. A bajnoki címre már csak matematikai esélyünk van, ráadásul az ózdi forduló Rafinak szinte hazai pálya lesz. Mi azért tisztességesen felkészülünk majd a szezonzáróra.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – 42. Kassa Rallye 2016

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 

Nem alakult gondtalanul Lángi Attila felkészülése a 42. Kassa Rallyera. Igaz, a Baranya Kupán rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett a BMW Z4 aszfaltos beállításaival kapcsolatban, de a futamot megelőző héten váratlan műszaki gond lépett fel a kocsinál. Ami pedig ennél is nagyobb fejtörést okozott, az az, hogy navigátorának, Veres Gábornak vissza kellett mondania a részvételt a szlovák futamról. A Dynamic Rally Team pilótája végül egy beugróval teljesíti majd a soron következő ORB fordulót, de örömmel érkezik Kassára, hiszen újra találkozhat majd egy tavaly szerzett kis barátjával.

 

Lángi Attila: Ha a Baranya Kupa előtti felkészülés stresszes volt számunkra, akkor nem is tudok most jelzőket mondani a kassai futam előtti állapotunkra. Az egész azzal kezdődött, hogy a BMW-ben teljesen lemerült az akkumulátor, olyannyira, hogy el sem lehet indítani, illetve már fel sem lehet tölteni. Ez még a kisebbik gond, hiszen alkatrészvásárlással megoldottam a helyzetet. A nagyobbik problémát az jelentette, hogy Gábornak a hét elején vissza kellett mondania a versenyt, munkahelyi elfoglaltságok miatt. Hétfőn és kedden is végigtelefonáltuk a napot, hátha van olyan, akinek kellő tapasztalata van a versenyzéshez, nem idegen tőle a BMW, és rá is ér a hétvégén valamint az azt megelőző felkészülési napokban. Végül Csáki Ricsi volt az, aki el tudta vállalni a beugró szerepét, így vele fogok rajthoz állni a 42. Kassa Rallyen.

A szlovák futamon kétszer már versenyeztem, szép illetve kevésbé szép emlékeim is vannak róla. Két évvel ezelőtt nagyon nyögvenyelősen szerepeltünk, tavaly viszont épphogy lecsúsztunk a kategória első helyéről. Külön öröm számomra, hogy az a kisfiú, akinek a szemüvegét véletlenül eltörtük a kocsink által felvert kavicsokkal, felvette velünk a kapcsolatot, és a családjával együtt meglátogatja majd a csapatunkat a hétvégén. Már nagyon várjuk velük a találkozást, hiszen mindig jó, ha közös élményeket szerezhetünk a nézőkkel.

Csütörtök hajnalban indulunk Kassára, de még a versenyautó nélkül. A futómű-beállításokat végző partnerünk ugyanis csak előtte nap jön vissza a nyaralásból, és csak csütörtök reggel tud dolgozni a BMW-n. Kassán pályabejárással kezdünk, majd pénteken az átvételek után mindössze egy versenyzői felvonulás, shakedown szerepel a programban. Szombaton kora délután rajtolunk, és egészen estig autózunk, 6 gyorsaságit teljesítve. Vasárnap pedig további 7 szakasz vár majd ránk.

Közhelyesnek hangozhat, de az előzmények tükrében a cél most tényleg, de tényleg csak az, hogy célba érjünk, egy totálkárosra nem összetört autóval. A kategóriánkban mindössze négyen leszünk: Rafi mellett még két tehetséges pilóta is rajthoz áll ellenünk. A Nissanokat sötét lovaknak tartom, ahogy hallottam, mindkettőnél motorfejlesztés történt, így kíváncsian várom, mekkora harc alakul majd ki közöttünk. Mindenesetre nagyon örülnék neki, ha nem utolsóként kellene zárnunk a Kassa Rallyet a 4-es kategóriában, és értékes bajnoki pontokkal gazdagodhatnánk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – Int. Baranya Kupa 2016, 2016. augusztus 12-14.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Tét nélkül állt az International Baranya Kupa rajtjába Lángi Attila és Veres Gábor, de így is az abszolút 15., illetve a 9-es kategória 2. helyét szerezték meg. A Dynamic Rally Team párosának az elsődleges célja az volt, hogy próbára tegyék a BMW Z4-t, és a lehető legjobb beállításokat találják meg hozzá. Ez úgy néz ki, sikerült, így maximális felkészültséggel állnak a szeptemberi Kassa Rallye elébe.

 

Lángi Attila: Amiért mentünk, azt teljesítettük: sikeres volt a tesztünk. Ahogy korábban is mondtam, a Székesfehérvár Rallyen megmutatkozott, hogy nem voltak a legjobbak a BMW beállításai, ezért elkezdtünk emelni rajta, de mire jól autóztunk volna, sajnos kiestünk. Láttuk akkor, hogy jó az irány, de nem tudtok pontosan, mi is lenne a legjobb megoldás. Ezért döntöttünk a komlói teszt mellett, ami nagyon hasznos is volt. Voltak nehéz pillanataink, de a nap végére azért kisimult az arcunk, egyre jobb lett a kocsi, és én is sok új dolgot tanultam a megfelelő beállításokat illetően.

Igaz, hogy nagyon nem tudtuk kihez hasonlítani magunkat, hiszen Áron barátunk űrhajó tempót diktált, őt nem tudtuk beérni, mellette pedig két historicos Porsche volt még, amiknek a technikája valamennyire hasonlított a miénkre, de az sem volt az igazi. A Mitropa Kupa nemzetközi mezőnyében volt egy Renault Clio S1600-as, amivel jó kis csatákat vívtunk, az utolsó gyors rajtjába például úgy álltunk oda, hogy 3 másodperc volt közöttünk. Valami azonban történhetett velük az utolsó gyorson, mert zárásként tőlünk több mint 40 másodpercet kaptak, így három pozícióval mögöttünk végeztek.

Annyira előre még nem gondolkoztunk, de még az is lehet, hogy ez a futam nem csak Kassára, de már a Mecsek Rallyera is jó tréning volt. Igaz, van még jó néhány pálya, ami alkothatja a mecseki bajnokit, de az sem kizárt, hogy egy-egy szakasz, akár fordított irányban is, de részét fogja képezni az októberi fordulónak. Egyelőre azonban még a szeptemberi Kassa Rallyera koncentrálunk, ahol szeretnénk méltó ellenfelei lenni a kategóriatársainknak.

 

Veres Gábor: Egy nagyon nehéz és hosszú verseny van a hátunk mögött. Sajnos nekünk ez az időbeosztás nem igazán feküdt, de ennek ellenére egy nagyon jó hangulatú és végre probléma mentes futamot abszolváltunk. Igaz, a sötétben autózás most sem tartozott a kedvenceink közé, és Tőzsér Áront sem tudtuk megszorongatni, de azért úgy gondolom, tisztesen helyt álltunk. Ráadásul Attila és a Z4 viszonyát is rendezni tudtuk.

A fő célt teljesítettük, hiszen egy rendkívül hasznosat tréningeztünk a soron következő Kassa Rallyera. Az a legjobb teszt ugyanis, ahol élesben mérik az eredményedet, és össze kell mérned magad a versenytársakkal. Ezek után remélhetőleg a BMW mumusát megszüntettük, és nagyobb nyugalommal állhatunk majd oda a rajtba. Bízunk benne, hogy Kassán már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy meglegyenek a rendes beállítások, és azon nem kell gondolkoznunk, vajon az autó ott hagy-e bennünket valahol az út szélén. Döntő fontosságú lesz számunkra a szeptemberi futam, mindenképp pontot kell szereznünk, és ezért már az első perctől úgy kellene versenyeznünk, ahogyan azt a Baranya Kupa második felében tettük.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – Int. Baranya Kupa 2016

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Nem a legközelebbi versenyt választotta a Kassa Rallye előtti teszt helyszínéül Lángi Attila. A Dynamic Rally Team pilótája ez úttal Komlón, a Baranya Kupa keretein belül fog rajthoz állni a BMW Z4 M Coupeval. Nem csak a tréning, de a szórakozás és a mecseki mumus legyőzése is a kitűzött célok között szerepel – Lángiék ugyanis eddig sose voltak igazán sikeresek a Mecsekben megrendezett futamokon.

 

Lángi Attila: Nagyon szeretünk autóversenyezni, így nem is biztos, hogy kibírtuk volna azt az időt, amit várni kellett volna autózás nélkül a székesfehérvári és a kassai futam között. Viccet félre téve, a Baranya Kupa az egyik szívem csücske. Nézőként ez volt az a verseny, ahová először kilátogattam, és számos egyéb szép emlék is köt ehhez a rendezvényhez. Ugyanakkor egy igazi mumus is, hiszen ezen a környéken még sohasem sikerült jót mennünk – se a Baranya Kupa, se a Mecsek Rallye keretein belül. Talán majd idén sikerül megtörnünk ezt a balszerencsét.

Feszített tempóban zajlanak majd az események a hétvégén. Péntek reggel utazunk le Komlóra, majd meg is kezdjük a pályabejárást. A szombat délutáni prológot követően kezdjük a versenyzést, éjszakába menően, majd vasárnap reggel folytatjuk kora délutánig. Nagyon bízom benne, hogy nem fog esni, jó lenne már elkoptatni a száraz gumikat, mert azok már nagyon régiek.

Azt megtanultuk Székesfehérváron, hogy soha többé nem megyünk lapos kocsival… Ezen kívül most is több apróságot változtattunk a BMW beállításain, bízva abban, hogy úgy fog muzsikálni, ahogyan azt mi szeretnénk. Szerencse, hogy ez nem lesz tétverseny számunkra, így tudunk majd játszani, próbálgatni az autót. Szégyenkezni mi sem szeretünk az időeredmények miatt, ezért igyekszünk majd megtalálni azt az arany középutat, amikor mi is jól szórakozunk, szórakoztatjuk a nézőket, illetve gyorsan is tudunk menni. Szerettük volna összemérni a tudásunkat az olyan GT versenygépekkel szemben, mint a Porsche vagy a Ford Mustand, amik eredetileg a Mitropa Kupa résztvevői lettek volna, de végül visszamondták a nevezésüket. Tőzsér Áron barátunk viszont szintén színre lép a Baranya Kupán, így alakuljon bárhogy is a versenyhétvége, az biztos, hogy mi jól fogjuk érezni magunkat.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – Székesfehérvár Rallye 2016, 2016. július 29-31.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Mintha a balszerencse áradása üldözné Lángi Attilát és Veres Gábort… A Dynamic Rally Team párosa eddig mindig valamilyen műszaki hiba miatt nem tudta befejezni az éppen aktuális ORB futamot, s ez sajnos most, Székesfehérváron sem volt másképp. Lángiék az 5. gyorsasági szakasz közepén jártak, amikor eltörött az egyik féltengely a BMW Z4 M Coupeban…

 

Lángi Attila: Fogalmam sincs, hogy történhetett, hogy újra a futam feladására kényszerültünk. Vagyis tudom: az év elején vásárolt egyik új féltengelye eltörött a BMW-nek. Csak az előtt állok értetlenül, hogy miért ilyen korán, hiszen az előtte használt alkatrész például több ezer versenykilométert kibírt.

Most is elkövettük azt a hibát, amit három éve mindig, mikor hazajövünk a murvaversenyekről. Átestünk a ló túloldalára, és olyan szinten leültettük az autót, hogy konkrétan kezelhetetlenné vált. Az első kör után állítottunk is a kocsin, 3 centit felemeltük, s rögtön meg is lett az eredménye: a második körben, ugyanazon a pályán, 38 másodperccel jobb időt autóztunk, mint kezdésként. Ha belegondolok, ezt még lehet majd sokkal feljebb is állítani, és akkor még gyorsabbak lehetünk a jövőben. Persze, ennek semmi köze sincs a féltengelytörésnek, az eset valószínűleg mindenhogyan bekövetkezett volna. Ennyi volt neki megírva szerény életéből…

Sajnálom, hogy így alakult, hiszen a második körben már egész jó időket autóztunk. Igaz, a 7 nevezőből végül csak hárman álltunk rajthoz a kategóriában, de azért így is jóízűeket versenyeztünk. Nem bánkódunk azonban sokáig, hiszen jövő hétvégén már a Baranya Kupán van jelenésünk. Teszt jelleggel indulunk el azon a versenyen, amire már az új alkatrészeket is beszereljük a Z4-be. Kíváncsian várom, hogyan fog muzsikálni a technika, illetve mire lesz elég a teljesítményünk az olyan GT versenygépekkel szemben, mint a Porsche vagy a Ford Mustand, amik a Mitropa Kupa résztvevői lesznek. Igyekszünk mindent úgy beállítani, kipróbálni Komlón, hogy aztán teljes erőbedobással szállhassunk harcba a szeptemberi Kassa Rallyen.

 

Veres Gábor: A reggeli, kissé álmosan teljesített szakaszok után már épphogy belelendültünk volna, amikor ez a műszaki probléma beleszólt a versenyzésünkbe. Pedig 100%-ig odatettük magunkat, abszolút ott voltunk fejben is, és még a szervizcsapatnak is megígértük, hogy épségben bevisszük a kocsit a célba… Csalódott vagyok, de ugyanakkor örülök annak, hogy Tőzsér Áron barátunk ilyen jól szerepelt.

Próbáltunk mindent megtenni a hétvégi versenyen, de a technika nem engedte, hogy véghezvigyük a tervünket. Ilyenkor azért sok embernek megfordulna a fejében, van-e értelme folytatni a versenyzést – de persze nekünk nem. Most még megvan a rossz szájíz, hiszen Attila és a csapat is rengeteg időt, pénzt és energiát áldoz arra, hogy sikeresek lehessünk a futamokon, de feladni semmiképpen sem fogjuk.

Összekapjuk magunkat és az autót, jövő hétvégén pedig igyekszünk kiküszöbölni a csorbát a Baranya Kupán. Bízunk benne, hogy a Z4 is partner lesz ebben, s így nem csak magunknak okozhatunk majd örömet, de végre a csapatnak is meghálálhatjuk egy szép helyezéssel az áldozatos munkájukat. Reméljük, hogy amit most Székesfehérváron „elvettek” tőlünk, azt a következő futamon visszakapjuk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – Székesfehérvár Rallye 2016

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Kicsivel több, mint egy hét telt el a 33. Mátrai Hegyiverseny óta, de Lángi Attila már az újabb megmérettetésre készül. Visszatér az ORB mezőnyéhez, hogy harcba szálljon a 4-es kategória bajnoki pontjaiért. Nem lesz azonban könnyű dolga, ugyanis a Székesfehérvár Rallyn már azok a nagy ellenfelei is rajthoz állnak, akik a murvás futamokat kihagyták.

 

Lángi Attila: Úgy érzem, javunkra fog válni Székesfehérváron az, hogy múlt hétvégén elindultunk a Mátrai Hegyiversenyen. Ha esni fog hétvégén, akkor azért, de ha nem, akkor is, ugyanis a szombathelyi és veszprémi murva után újra vissza tudtunk rázódni az aszfalt ritmusába.

A BMW karcolásmentesen megúszta a múltkori „motorcsónak versenyt”, így komolyabb javításokat, változtatásokat nem kellett rajta eszközölnünk a Fejér megyei viadal előtt. Mindössze annyit teszek majd még meg, hogy egy kicsit lejjebb engedem a kocsi hátulját, hogy a megszokott módon tudjuk terelgetni a szakaszokon.

Nem gondolom, hogy az Oroszlány és Pusztavám közötti gyors gondot okozhatna számunkra a hétvégén, a csákberényi azonban feladhatja a leckét. Jóval összetettebb pálya ez, tele ritmusváltásokkal és felhordásokkal, amikre nagyon oda kell majd figyelnünk. A mostani bakonycsernei szakasznak csak a fele lesz ismerős tavalyról, de ahogy emlékszem rá, nagyon tempós és dobálós. Botka Dávid belső kamerás videóját néztem meg erről a gyorsról, de azt kell megállapítanom, hogy egy igazi bátorságpróba, férfimunka lesz a teljesítése – már ha tényleg gyorsan akarunk menni, és nem csak kocsikázni…

Örömmel látjuk, hogy egyre többen vannak a kategóriánkban. Új tagként köszönhetjük Nemerey Ádámot és Hubert Istvánt is, akikkel szintén számolnunk kell majd Székesfehérváron. Persze, mellettük jönnek állandó „ellenfeleink” is, mint például Rafi és Tőzsér Áron, akik biztos most is gyorsan fognak menni… Többesélyesnek gondolom így a kategóriaelsőség sorsát, de örülnék neki, ha mi is érdemben bele tudnánk szólni ennek alakulásába. Sajnálom azonban, hogy kedves versenyzőtársunk, Halmos Gábor most nem vesz részt a küzdelmekben, de megértjük, hiszen most fontosabb feladat vár rá. Apai örömök elé néz, amihez ez úton is szívből gratulálunk! De Mecseken azért találkozunk!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit 

DYNAMIC RALLY TEAM – ISEUM Rallye 2016, Szombathely, 2016. május 20-22.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Egy verseny gömbfej tett keresztbe Lángi Attilának és Veres Gábornak a múlt hétvégi ISEUM Rallyen. A Dynamic Rally Team párosának idő előtt le kellett adnia a menetlevelet, vasárnap pedig csak szuperrally keretében folytathatták a menetelést. Ahogy a navigátor fogalmazott, nincs is rosszabb annál, mint amikor tét nélkül kell versenyezniük, kocsikázniuk. A szurkolóknak azonban így is elég látványt nyújtottak a BMW Z4 M Coupe-val.

 

Lángi Attila: Hamar véget ért a szombat menet számunkra. Rögtön az első gyorsaságin eltörött egy verseny gömbfej az autóban, ami miatt az egyik kerekünk is kitört. Addig azonban nem tudtuk, mi okozta a problémát, amíg le nem jöttünk arról a szakaszról. Aggódtam is, hogy vajon kibírjuk-e addig, vagy mire számítsunk, mi lesz a következő, ami felmondja a szolgálatot a BMW-ben. Pont ezért nem is akartam kockáztatni, és inkább nem mentünk át a következő gyorsra, hanem bementünk a szervizbe, hogy a fiúk orvosolni tudják a hibát. Én értékelésen kívül szívesen folytattam volna a versenyt, mert csak az számított volna, hogy minél többet versenyezhessek, nem pedig a bajnoki pontok. Sajnos a szervezők ezt nem engedélyezték, hiszen a szabály az szabály, ebben teljesen igazuk van.

Így legalább jól kipihentük magunkat a vasárnapi szuperrallyra, ahol ismét alkalmunk adódott arra, hogy megmutassuk magunkat, illetve keresztbe-kasul kocsikázzunk. Sajnos a vasárnapi, első szakasz rögtön etap lett, mert többen is estek-keltek, a továbbiakban viszont igyekeztünk minél látványosabban autózni a közönségnek. Valami azonban továbbra sincs rendben az átbeszélőnkkel, nagyon nehezen tudunk kommunikálni Gáborral az autóban, mert folyamatosan recseg, szakadozik a vétel. A műszaki fennakadások mellett erre is kell majd találnunk valami megoldást, hogy normális körülmények között tudjunk versenyautózni a jövőben.

A hangulat most is jó volt, bár az eredményünk, az utolsó hely nem adhat okot örömre. Miután felsoroltak minket a 3-as kategóriába, így ott nem tudtunk érdemben beleszólni a küzdelmekbe, de ha nincs ez a műszaki probléma, akkor a kétkerekesek között eredményesebbek is lehettünk volna. Na de majd Veszprémben…

 

Veres Gábor: Sajnálatos módon megint egy technikai probléma szólt közbe a hétvégénk során. Az azonban a legrosszabb, ha tét nélkül „versenyzik”, autózik az ember – még akkor is, ha szuperrally keretében kell folytatnia. Mi elég nagy hátrányba is kerültünk a többiekhez képest, ráadásul – mivel nem volt meg a kategóriánk – felsoroltak bennünket a 3-as kategóriába, ahol Mitsubishikkel kellett volna megküzdenünk. Labdába sem tudtunk rúgni ellenük. Persze, a menetelést így is élveztük, de hiányzott az a plusz, amit az vált ki, hogy van tétje a futamunknak.

A szombati gondok után másnap egy nyikkanása sem volt a kocsinak. A második körben elütöttünk egy lassított, ami után furán állt a futómű, de szerencsére ezt is sikerült megcsinálniuk a szervizeseinknek. Befejeztük a versenyt, mi jól szórakoztunk és remélhetőleg jól is szórakoztattuk a közönséget. A 2WD-ben elért 5. pozícióért ráadásul még pontot is kaptunk, ami azért egy kisebb sikernek elkönyvelhető.

Láttuk most is, hogy a Z4 nem való kifejezetten murvára, de igyekeztünk úgy terelgetni, ahogy azt a legjobbnak találtuk ilyen körülmények között. Igaz, az itteni talaj még jó minőségűnek mondható, azonban a nagy esőzések, és a traktorok így is mély nyomokat hagytak rajta, amivel nekünk is meg kellett küzdenünk. A Laktanya utolsó, szlalomos része pedig egyáltalán nem feküdt a BMW-nek. De a legfontosabb az, hogy minden versenyből tanul az ember. Mi itt is sok tapasztalattal gazdagodtunk, amit remélhetőleg fel tudunk majd használni a Veszprém Rallyenk során.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – ISEUM Rallye 2016, Szombathely

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Lángi Attila imádja a murvát – ám a BMZ Z4-e nem igazán van hasonló véleményen. A Dynamic Rally Team pilótája azonban nem hátrált meg az ISEUM Rallye elől: a lehető legjobban készítette fel versenygépét a hétvégi, murvás derbire. A 4-es kategóriából egyedül csak ő vállalta be ezt a szereplést, így még kérdéses, kivel is kell majd megküzdenie a bajnoki pontokért.

 

Lángi Attila: Időt és fáradtságot nem kímélve készülünk a soron következő bajnoki fordulóra, a szombathelyi ISEUM Rallyera. Kedd estére már megvoltunk a BMW felkészítésével, csak pár apróságot kellett még beállítani rajta, hogy murván is bevethető lehessen a gépezet. Persze, lehet, hogy nem lesz a legideálisabb körülmények Szombathelyen ennek a kocsinak, viszont azért vagyunk rallyversenyzők, hogy ahol csak lehetőségünk van rá, autózzunk és szórakoztassunk. Eszetlenül persze én se fogok menni: az ugratónál majd óvatosan veszem az akadályt, de a többinél azért oda fogok rúgni a gázra. Külön pikantériát ad a hétvégi menetelésünknek, hogy semmire sem emlékszem a tavalyi futamból. Lehet, hogy lassan sportágat kellene váltanom, és egy olyat űzni, amiben nem kell tájékozódni… Azért bízom benne, hogy a csütörtöki pályabejárás alkalmával már elő fog jönni néhány emlékem, és nem teljesen vakon fogok odaállni szombat reggel a rajtba.

Mikor beneveztünk, tisztában voltunk azzal, hogy számunkra ez a verseny nem tartogat bajnoki pontokat. Alapoztuk mindezt arra, hogy a BMW-sek közül csak mi fogunk rajthoz állni Szombathelyen, valamint a két Nissanos versenytárs sem lesz jelen hétvégén, így az eredeti tervek szerint felsoroltak volna bennünket a 3-as kategóriába. Most viszont már úgy látszik, az 5-ösben sem lesznek meg annyian, hogy értékelni tudják őket, ezért valószínűleg őket fogják hozzánk, a 4-esbe felsorolni. Ha jól gondoljuk, és így lesz, akkor még arra is lehet esélyünk, hogy pár pontot megcsípjünk a hétvégén. Nem lesz azonban könnyű dolgunk, hiszen Alberti Szabolccsal és Dr. Varga Attilával kell majd megküzdenünk a helyezésekért.

Ennek tükrében a célunk a biztos célba érés és így egy dobogós hely megszerzése lenne a „kategóriánkban”. A realitás talaján maradva, tudjuk, hogy a többiek sokkal jobb technikával rendelkeznek erre a pályára, mint mi, de így sem fogunk feltartott kézzel elrajtolni. Ilyen körülmények között azonban nagyobb az esélye a műszaki problémáknak is, amik ugye nem válogatnak… Alakuljon bárhogyan is, ha épségben be tudjuk kormányozni a Z4-t a célba vasárnap este, akkor már büszkék lehetünk magunkra és a kocsira is. Nagyon sok fog múlni azonban az időjáráson, és a megfelelő gumiválasztáson…

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit 

DYNAMIC RALLY TEAM – HELL 22. Miskolc Rallye, 2016. április 29-30.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Harmadik Miskolc Rallyeján van túl Lángi Attila, de egyik sem alakult úgy, ahogy ő szerette volna. A múlt hétvégi futamon ráadásul halmozottan hátrányos helyzetben volt a BMW-s pilóta, hiszen sem a gumitaktika, sem a beállítások nem voltak ideálisak. A Z4 menetelésének végül egy sziklafal parancsolt megálljt a 8. szakaszon.  

 

Lángi Attila: A minket kísérő miskolci átok nem hogy elmúlt volna, inkább jobban megerősödött a hétvégén. Minden a pénteki gumitaktikával kezdődött. Gáborral sokáig agyaltunk rajta, milyen abroncsokat tegyünk fel a BMW-re. Végül úgy döntöttünk, jobb, ha vizes pályára való gumikat rakunk fel és legrosszabb esetben száraz aszfalton gurulunk végig, mintha fordítva, slick gumikkal esőben menetelnénk. Emellett a futómű-beállításunk is teljesen új volt, amit az egyik, már nem aktív versenytársunk javasolt nekünk – ez úton is köszönjük neki a tanácsot.

Az első gyorsaságin egészen jó időt mentünk, de a folytatásban folyamatosan száradt fel az aszfalt, ami rányomta a bélyegét az eredményünkre is. Ezen kívül volt még néhány nehéz pillanatunk. A mai napig nem tudom, hogyan történhetett például az, hogy a második kör rajtja előtt, az erős félhomályban elfelejtettem felkapcsolni a lámpasort a BMW-n. Mire kijöttünk a szakaszról, korom sötét volt, mi pedig csak tompa fénnyel botoztunk…

Ezek után bizakodva vártuk a másnap reggelt. A kezdés ekkor sem volt rossz, ám a mályinkai szakaszon szereztük egy defektet. Lecsorogtunk a pályáról, de addigra már olyan hátrányba kerültünk a többiekhez képest, amit már lehetetlenség lett volna behozni. Ráadásul időközben a puha difit is leégettük. A sátai rajtba ezért már úgy álltunk oda, hogy a fő cél már inkább a nézők szórakoztatása lesz, nem az életre-halálra autózás. Olyan jó hangulatúra sikerült az a gyorsasági, hogy minden rossz emléket feledtetett.

A fiúk a szervizben visszahangolták a beállításainkat keményebbre, s bíztunk abban, hogy így ugyanolyan jól és látványosan fogunk autózni, mint Sátán. Ám amint elrajtoltunk a 8. szakaszon, ”jó” miskolci szokásunkhoz híven, azonnal kitörtük a bal első kereket. Azt hittem, ott felrobbanok. Meg voltam győződve arról, hogy levettük a rontást a kocsiról azzal, hogy minden alkatrészt kicseréltünk benne gyárira – kivéve a lengéscsillapítókat, amik közül az egyik most eltörött a futóműben. A hangulatunkat egy helyi szurkolócsoport mentette meg, akikkel igazi élvezet és öröm volt a közös versenynézés.

Ezzel a nullázással nagy hátrányba kerültünk a kategóriatársainkkal szemben. Nem is azért vagyok dühös, hogy kiestünk, hanem inkább azért, mert nem volt alkalmunk rendesen tesztelni, kipróbálni a különböző beállításokat. Igyekszek ezen az érzésen minél hamarabb túllendülni, hogy Szombathelyen újra egy jóízűt tudjunk autózni – remélhetőleg sikerrel.

Veres Gábor: Teljesen új beállításokkal és gumitaktikával álltunk oda a hétvégi Miskolc Rallye rajtjába. Mint később kiderült, egyik újításunk sem volt sikeres, ami főleg a változó időjárási körülményeknek volt betudható. Ahogy Attila is kiemelte a futam előtt, a szabályok szerint pénteken nem lehetett az első két kör között gumit cserélni, így a vizes aszfaltra való abroncsokkal kellett teljesítenünk a távot a felszáradó pályákon. A helyzetet tovább nehezítette az, hogy a BMW teljesen máshogy viselkedett az új beállítások hatására, így nem úgy abszolváltuk az első napot, ahogyan azt mi szerettük volna.

Szombatra a szervizcsapatunk áthangolta a kocsit, hogy irányítható és élvezhető legyen – ez úton is nagyon köszönjük a csapat áldozatos munkáját, ők ismét megtettek mindent a sikerért. A 7. sátai gyorson oda is pirítottunk egyet a nézőknek, ami után én alig akartam kiszállni az autóból, annyira tetszett a dolog. A 8. szakaszon, Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között azonban nagyon nem jött ki jól a lépés: az autó oldala hozzáért egy sziklafalhoz, eltört benne a gátló, így mi kiállni kényszerültünk. Sajnálom, hogy nem volt alkalmunk többet menni Miskolcon, hiszen nagyon hálás közönségünk volt, szívesen parádéztunk volna még nekik.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DYNAMIC RALLY TEAM – HELL 22. Miskolc Rallye

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Az elmúlt években nem alakult szerencsésen Lángi Attila miskolci versenyhétvégéje. A Dynamic Rally Team pilótája eddig mindig csak a szuperrally keretein belül tudta teljesíteni a futamot – már ha egyáltalán sikerült átgurulnia a célvonalon. Attila és navigátora, Veres Gábor idén megtörnék ezt az átkot, és rögtön a 4-es kategória elsőségét is kitűzték célul maguk elé.

 

Lángi Attila: Eger után, Miskolc előtt a BMW átesett a szokásos revízión. Komolyabb változtatásokat nem végeztünk a Z4-en, de azért a biztonság kedvéért több, elhasználódott alkatrészt is kicseréltünk benne, hogy végigbírja a miskolci pályákat.

Az eddigi miskolci szerepléseim nem voltak túlzottan sikeresek: rögtön az első nap, vagy adott esetben már a prológon kiestem, és csak szuperrally keretében tudtuk folytatni a küzdelmeket. Éles csatákba így nem tudtunk akkor beleszólni, de nagyon bízom benne, hogy idén ez másképp fog alakulni. Annyi biztos, hogy az idei prológon nem lesz alkalmunk kiesni, hiszen ez úttal a közönségszórakoztató showt gokarttal kell majd teljesíteniük a pilótáknak, a Hell Kart & Event Centerben. Viszont, ha a folytatásban is olyan esős időnk lesz, mint szerdán, akkor sok jóra nem számítok a csütörtök esti programon, ugyanis a gokartpálya fedetlen…

A csütörtöki pályabejárás, valamint az adminisztratív- és technikai átvételek után péntek délután meg is kezdjük a menetelést. Igaz, csupán 5 kilométeresek lesznek ezek a gyorsaságik, de majdnem 90 kilométeres etapok vannak a szakaszok között, így éjszakába fog húzódni a pénteki program. Érdekes lesz számunkra így az első nap, ugyanis hiába szeretek én sötétben vezetni, sajnos még olyannyira sem látok ilyen körülmények között, mint a többiek. A fél tehát a túlélés lesz.

Szombaton már komolyabb, hosszabb szakaszok várnak ránk. Bízom benne, hogy hiba nélkül teljesíteni tudjuk majd a versenyt. Helyezés tekintetében örülnénk, ha meg tudnánk csípni a 4-es kategória első helyét, de mielőtt elkiabálnánk magunkat, számolnunk kell a helyi Nissanos alakulattal, valamint Rafiékkal és Tőzsér Áronékkal is. Nem lesz könnyű meccs, de úgy gondolom, sok múlik majd azon, hogy péntek délután ki milyen gumitaktikát fog választani – ugyanis amit akkor feltesznek, nem lehet majd lecserélni estére, azon kell teljesíteni az első 4 szakaszt.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: www.220volt.hu, www.visualeurope.com, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit 

2. oldal / 8

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top