• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Még így sem lehet haragudni a kocsira…

HIDEG RALLY TEAM – Croatia Rally, Porec, 2015. október 2-3.

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Előre látták, hogy nem lesz gyerekjáték a poreci bajnoki forduló, de a jelentkező feladatokat sorra jól oldotta meg a 42. Croatia Rallyn a Hideg Krisztián – Kerék István duó. A Mitsubishi Lancer Evo IX-essel induló alakulat habár álmosan kezdett, az első nap végére az abszolút harmadik helyet szerezte meg, majd a szombati nap folyamán már előrelépett a második pozícióba, amit folyamatosan meg is erősített magának Juraj Sebaljjal szemben. A technika ördöge azonban most közbeszólt: Hidegék a 9. szakaszon, hajtásprobléma miatt feladták a küzdelmeket.

 

Hideg Krisztián: Elég lassan, álmosan kezdtünk a versenyen, de az első kört követően hamar megtaláltuk és felvettük a ritmust. A felhordásos pályákon nyújtott teljesítményünk az első nap után az abszolút harmadik helyre volt elegendő. Szombaton folytatódtak a küzdelmek, ezúttal viszont már vizes szakaszokon, ami nagyon tetszett és feküdt is nekünk. Nagyon jó időket autóztunk, és ezt a szintet a második körben is tartani tudtuk úgy, hogy időközben felszáradt az aszfalt, de a Mitsubishin még mindig a vizes abroncsok voltak. A magyar pályákkal szemben itt arra kellett figyelni, hogy minél ügyesebben, ésszel oldjuk meg az előttünk álló feladatokat, ami sikerült is, hiszen volt olyan is, hogy abszolútban gyorsaságit nyertünk.

Nem volt azonban szerencsénk a folytatásban: habár végig kézben tartottuk az irányítást, a technika ördöge mégis belebújt az autóba. A 9. gyorson összeakadt valami a hajtásban, és azután se előre, se hátra nem ment tovább az autó. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez a szakasz olyan részén történt velünk, ahol gond nélkül félre tudtunk állni, így nem akadályoztuk a többiek versenyét. A kocsira azonban így sem haragudhatunk, hiszen az idei szezonban ez volt az első alkalom, hogy műszaki hiba miatt kellett kiállnunk a versenyből. A Mitsubishi azonban így is 90%-os, és már keressük a következő alkalmat, amikor bizonyíthatunk vele.

 

Kerék István: Első ránézésre elég félelmetesnek és ijesztőnek tűntek a poreci versenypályák. Sikerült azonban jól feldolgoznunk a kijelölt szakaszokat, és mire sor került az éles küzdelmekre, nagyon élvezetes volt az autózás a gyorsaságikon. Igaz, az S2000-eseknek és az R5-ösöknek sokkal jobban fekszenek az effajta pályák, de azért körről körre mi is egyre jobb időket tudtunk abszolválni a Mitsubishivel. Az ellenfeleink is nagyon jól szerepeltek, ám úgy érzem, komoly nyomást még sem helyeztek ránk, könnyedén hozni tudtuk volna az abszolút értékelés valamelyik dobogós helyezését. Egyetlen dolgot sajnálok abban, hogy ki kellett állnunk: azt, hogy rengeteg munkánk volt ebben a versenyben, de most mégsem tudtuk végigcsinálni azt, amit elkezdtünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Szerviz, Finlux, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Floren Cosmetics Kft., Moltech Kft., Eu-Roll Kft., Gumi Pont Kft., Aszú Étterem

Sajtófőnök: Horváth Judit 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top