Kazár Miki és Szőke Tomi úgy készült, hogy Pécsett föltehetik a koronát az idei esztendő teljesítményére. Aztán nem sokkal a rajt előtt kiderült, hogy novemberben a Waldvierter Rally lesz a szezonzáró, az RSB így pótolja az október elején elmaradt Budapest Rallyt. A Maximmun Racing Team kettőse azonban a most hétvégi futammal foglalkozik, hiszen kilenc aszfaltos gyorsasági vár rájuk a Mecsekben.


- Most nem törődhetünk a pályán kívüli eseményekkel, amikor egy nagyon fontos feladat előtt állunk – szögezte le rögtön Kazár Miki, aki a Mecsek Rally előtt vezeti az abszolút értékelést. Csak és kizárólag a pécsi hétvégére koncentrálunk, mert most ez a legfontosabb. Tizenhét pont előnyt gyűjtöttünk össze az eddigi négy versenyhétvégén, ezt kell beosztanunk. Az évkönyvekben és a sportág történetében mindig a bajnokot jegyzik meg, ezért most az összetett elsőség a legfontosabb. Éppen ezért taktikusan és ésszel kell nyomni a gázpedált. Továbbra is Herczigék a legnagyobb ellenfelünk, rájuk kell figyelnünk annak szellemében, hogy egy futammal mégiscsak megtolták a bajnoki naptárat. Az a lényeg, hogy a végelszámoláskor legyen okunk a pezsgőzésre. 

A tavalyi bajnokavatót Pécsett tartotta meg a Maximmun Racing Team, de emlékezetes bukás is színesítette a csapat történelmét a Mecsek-alján. A bajnoki címvédő most abban bízik, hogy pozitív érzésekkel zárhatják az kilenc gyorsasági szakaszt. Szőke Tomi azonban keserűen vette tudomásul a Waldvierter Rally naptárba helyezését, mert munkahelyi elfoglaltság miatt azon a versenyen nem lehet jelen.

- Nekem tényleg ez lesz az utolsó futamom ebben az esztendőben - kesergett Kazár Miki navigátora. - Amikor elkészült a versenynaptár, akkor ehhez igazítottam a munkahelyi elfoglaltságaimat is, október közepe után már nem terveztem rallyversenyt. Még minden nagyon friss, nem beszéltünk arról, hogy a szezonzárón ki ül majd a helyemen. Most csak és kizárólag Pécsre koncentrálunk, mert szeretnénk olyan eredményt elérni, ami a záró hétvége előtt esélyt teremt a címvédésre. A saját tempónkban fogunk versenyezni, meglátjuk mi lesz a végén. Nyilván Herczigék szereplését is figyeljük, ennek függvényében alakulhat a mi taktikánk az előttünk álló két napban. 

Kazár Miki kellemes és kevésbé szép emlékeket is őriz a Mecsekkel kapcsolatban, most abban bízik, hogy pozitív élményekkel zárhatják a nagy hagyományokkal rendelkező, 48. Mecsek Rallyt.

- Ezeken a gyorsokon ültem először pilótaként versenyautóban, ezért természetesen továbbra is közel állnak a szívemhez – tekintett vissza Kazár Miklós. – Az autó teljes mértékben fel van készítve, én is és Tomi is rendkívül motiváltan várja a rajtot.  Óriási és kisebb totálkárt is elszenvedtünk már ezen a környéken, de bízunk benne, hogy ezúttal nem kell hasonlóan tartani. Gyorsak leszünk, de nem szabad ész nélkül közlekedni. Egy rövidebb nyitó nap után szombaton várható a nagyobb terhelés, de nem tűnik vészesen soknak a táv. 25 pontot lehet szerezni, 17 az előnyünk. Matematikailag akár Pécsett is bajnokok lehetünk, de erre azért kicsi az esély, úgyhogy továbbra is az éves összetett tartjuk szem előtt. Egy izgalmas és jó versenyt várok, mert Pécsett mindig az szokott lenni.

 

A 48. Mecsek Rally időterve:

 

Október 17. (péntek):

GY1 – Pécs Pogány Airport/1, 17.00

GY2 – Árpádtető, 17.43

GY3 – Pécs Pogány Airport/2, 20.10

 

Október 18. (szombat)

GY4 – Hetvehely/1, 11.48

GY5 – Orfű/1, 12.46

GY6 – Zobák/1, 14.24

GY7 – Hetvehely/2, 16.42

GY8 – Orfű/2, 17.40

GY9 – Zobák/2, 18.48

 

Az ORB állása 4 futamot követően:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás             (Ford Fiesta R5) 72 pont

2. Herczig Norbert, Bacigál Igor           (Skoda Fabia S2000) 55 pont

3. Ollé Sándor, Tóth Zsolt                       (Ford Fiesta S2000) 41 pont

4. Krózser Menyhért, Papp György    (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont

5. Botka Dávid, Mihalik Péter               (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont

6. Spitzmüller Csaba, Laczkó László    (Mitsubishi Lancer EVO X R4) 29  pont

A Veszprém Rally mostanában mindig egy kicsit nehézkesen alakul Kazár Mikiék számára. Két éve egy defekt miatt a győzelem csúszott ki a kezükből, tavaly pedig computer hiba miatt állt meg a versenyautó még a rajt előtt. Ehhez képest a mostani negyedik hely és a Power Stage-en szerzett plusz három pont után, akár elégedettek is lehetnének. Ráadásul a riválisok közül többen is nulláztak, így a sártengeres, vizes, néhol poros gyorsokon bezsebelt tizenhárom pont, többet is érhet, mint gondolnánk.

- Túl vagyunk rajta, és most ez a lényeg - mondta Kazár Miki. - Nagyon izgalmas volt a verseny, mert előző nap leszakadt az ég. Ismét mi mentünk elől, nyomvonal nélkül gázoltunk át az óriási pocsolyákon. Nem tudtuk, hogy mekkora és milyen mély tócsák várnak ránk. Rengeteg problémánk volt, de ezúttal mi nem hibáztunk. Másnap ugratók utáni felütések miatt kétszer is megállt a kormányszervónk, de szerencsére gyakran alkarozom, így bírtam a gyűrődést. Ezután viszont ezeken a részeken nagyon óvatosan mentünk át, közel sem értük el azt a sebességet, amit kellett volna. Ismét sokat tanultunk, például azt, hogy adott esetben jobban járunk, ha lassabban közlekedünk, de beérünk a célba, mintsem eredménytelenül kockáztatnánk. A mellékelt ábra mutatja, hogy ezúttal ez a taktika volt kifizetődő. 

Tavaly a bajnokság felénél három pont volt az előnye Kazár Mikiéknek, most jóval nagyobb a különbség az üldözőkkel szemben. Ebből a szempontból óriásit léptek előre Veszprémben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan már nem csupán az adott versenyt, hanem az éves összetettet is szem előtt tartották.

- Alaposan meg kellett dolgozni ezért az eredményért - tette hozzá Szőke Tomi. - Nyilván bíztunk a jobb helyezésben, de ezt a tizenhárom pontot is nagyon megbecsüljük. Sokat, nagyon sokat érhet még ez az eredmény. Az élmezőnyből több páros is kiesett a kilenc gyorsasági során, ami nekünk sem volt problémamentes, de távol álljon tőlünk a panaszkodás. Természetesen gratulálunk Ollé Sasáéknak, az előttünk végzett további párosoknak és valamennyi célba érkezett egységnek. Kemény, nagyon kemény futamon vagyunk túl, az eddig megszerzett 53 pontunkra pedig tovább építhetünk a bajnokság második felében. 

Kazár Miki szerint az eddig megszerzett előnyük jelentős, de ez nem azt jelenti, hogy a hátralévő versenyeken hátra lehet dőlni.

- Ilyet soha nem tennénk, de a taktikus, ésszel történő versenyzés kerülhet előtérbe - folytatta a bajnoki címvédő. - Sok van még hátra ahhoz, hogy kényelmesek legyünk, viszont a tavalyi állapotokhoz képest jóval nagyobb különbséggel vezetünk. Veszprémmel kapcsolatban egyébként többen is azt mondták, hogy szerencsénk volt. Én nem így látom, inkább balszerencsének nevezném. Meghibásodott a kormányszervónk, eltört a féltengelyünk, hadakoztunk a gumiválasztással. Egy tökéletes gyorsaságink volt Vigántpetendnél, azt megnyertük. Nyilván a legnagyobb riválisok kiestek, ebből a szempontból jól alakult számunkra a verseny. A legfontosabb, hogy mi nem hibáztunk és tizenhárom értékes ponttal zártunk, és egy lépéssel közelebb kerültünk az álmunkhoz. :))

 

A 21. Veszprém Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 1:10:44,9

2. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +14.1

3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Peugeot 208 T16 R5) +29,7

4. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) +1:36,0

5. Trencsényi József, Verba Gábor (Ford Fiesta R5) +1:53,6

6. Matics Mihály, Zejda Viktória (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +2:10,5

Kazár Miki és Szőke Tomi röviddel a szezonnyitó 20. Vredestein Miskolc Rally előtt ismét tesztelt. Sáta és Borsodbóta között próbálták ki az új R5-ös Ford Fiestat. A tavalyi abszolút bajnok páros óvatosan fogalmaz az esztendő első versenye előtt, hiszen a megtett néhány tesztkilométertől függetlenül egy teljesen új irányt vesz a pályafutásuk. Azt most még nem tudni, hogy az R5-ös technikával mennyire lesznek versenyképesek, de természetesen optimistán várják a hazai rendezésű versenyt.

- Külsőre és belsőre is nagyon tetszik az R5-ös Fiesta - osztotta meg első élményeit Kazár Miki. - Mentünk már vele néhány kilométert, ám ettől sokkal több kell ahhoz, hogy teljesen összebarátkozzunk. A legújabb fejlesztésű technikáról beszélünk, kiváló a futóműve, viszont motorikusan sokkal gyengébb, mint a tavalyi Citroen Xsara WRC. Nincs benne aktív hajtás, ezért többet kell vele gázfékezni, sokkal inkább lendületből kell vezetni ezt az autót. A végsebességek között is óriási a különbség: a Citroennél el lehetett érni a 225 kilométer/órát, most viszont 175-nél kiakad a mutató. Érdeklődve várom, hogy mire leszünk képesek, arról most még nem tudok nyilatkozni, hogy miként tudom majd átadni az R5-ös teljesítményét az útra.

Ugyanakkor nagyon könnyű vezetni - tette hozzá Kazár Miki. - Az R5-ös technika a jövő útjának számít a magyar párosok esetében is, ezért mindenképpen megtartják a fokozatosság elvét. A pilóta szerint sem előnyük, sem hátrányuk nem lesz az S2000-es riválisokkal szemben, az aktuális forma dönthet a párosok között az előttünk álló hétvégén.

- Izgatottan várjuk a rajtot - mondta Szőke Tomi. - Egy rendkívül hasznos teszten vagyunk túl, ahol az autót remekül beállította a csapat. Még nekünk kell alkalmazkodnunk az R5-ös stílusához, ami egészen más, mint a tavalyi autónk. Hiszem, hogy jó irányt vesz a közös pályafutásunk, és olyan eredményesek lehetünk, mint 2013-ban. Lépésről-lépésre kell haladnunk, hogy minden szempontból összebarátkozzunk egymással.

Ettől függetlenül Kazár Miki és Szőke Tomi ismét az élmezőnybe vágyik. Nem is lehet más céljuk, minthogy a Beppo Harrach féle csapattal a hátuk mögött megint komolyan számolni kelljen velük. Az biztos: a 20. Vredestein Miskolc Rally első néhány gyorsaságija után kiderül, hogy mit mutatnak az eredmények.

 

- A magyar bajnokságban ez egy ütőképes autó lesz - jelentette ki Kazár Miki. - Az a lényeg, hogy a lehető leghamarabb hozzászokjunk, és magunkévá tegyük a stílusát. Magyar bajnoknak lenni először nagyszerű érzés. Nekem ez már abszolútban kétszer megadatott, tavaly pedig Tomi is átélhette mindezt. Most számunkra nem ez az elsődleges. Elindulunk egy úton, amelyre a többiektől hamarabb léptünk rá. Amennyiben jövőre többen is váltani fognak, akkor mi már egy esztendő előnyben leszünk. Addig azonban még nagyon sokat kell dolgoznunk, mert azért szeretnénk idén is a hírnevünkhöz méltó teljesítményt letenni az asztalra. Már most hétvégén, Miskolcon is.

 

 

A 20. Vredestein Miskolc Rally időterve:

Március 28. (péntek):

Adminisztratív és technikai átvételek, 08.00-13.30:

Miskolc Autóház Kft. (Audi és Volkswagen szalon)

Miskolc, Lórántffy Zs. u 30/A.

Prológ, Népkerti salakmotor stadion, 16.00 (csökkenő rajtszám szerint, az első autó rajtja)

 

Március 29. (szombat):

GY1 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/1                   17.20

GY2 - Lillafüred - Mályinka/1                                    17.48

GY3 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/2          20.16

GY4 - Lillafüred - Mályinka/2                                    20.45

GY5 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/3          22.18

Szervizpark: Miskolc Autóház

 

Március 30. (vasárnap):

GY6 - Lyukóbánya - Parasznya/1                            9.43

GY7 - Kánó - Ragály/1                                              10.34

GY8 - Sajómercse - Sáta/1                                                11.27

GY9 - Lyukóbánya - Parasznya/2                                     13.45

GY10 -  Kánó - Ragály/2                                           14.36

GY11 -  Sajómercse - Sáta/2                                   15.25

Céldobogó, Miskolc Városház tér,                           17.30

Szervizpark: DVTK stadion

 

 

Amikor eldőlt, hogy a magyar rally bajnokságban idén nem engedélyezik a WRC-k indulását,világossá vált a címvédő párosnak, hogy váltaniuk kell. Kazár Miki és Szőke Tomi, a Maximmun Racing Team kettőse , rengeteg lehetőség közül végül egy Ford Fiesta R5 mellett döntött. Igy vágnak neki az idei ORB valamennyi futamának. Az új technika egyszersmind az ismeretlenséget is magában hordozza, ami a nehézségek mellett izgalmat és kihívást vált ki mindenkiből.

- Ez egy mélyvíz, talán így lehet leginkább jellemezni a jelenlegi helyzetet - fogalmazott Kazár Miki. - Mi is támogattuk, hogy idén ne legyenek WRC-k a magyar bajnokságban, így ugyanis sokkal szorosabb és izgalmasabb versenyeket láthatnak majd a nézők. Nagyon bízom benne, hogy a legjobbak között mi is ott leszünk majd, bár nagyon sokat kell tanulnunk. Máshogy kell vezetni az R5-öst, mint a WRC -t. Az viszont tény, hogy az R4-es ellenfeleink előttünk járnak, hiszen nekik több éves tapasztalatuk van ezzel a technikával kapcsolatban, mi pedig most kezdjük el gyűjteni ezeket. A közönség viszont mindig az újdonságokra, az érdekességekre kíváncsi, reméljük így lesz ez most is és nagy lesz az autó iránti érdeklődés. Lehet, hogy nem lesz elég semmire, de az ellenkezője is elképzelhető. Aki ismer minket az tudja, hogy rajtunk semmi nem múlhat. Mindent elkövetünk azért, hogy a nevünkhöz méltó teljesítményt tegyünk le ismét az asztalra.

Kazár Miki úgy gondolja, hogy az S2000-es ellenfelekkel föl tudják majd venni a harcot, mert az R5-ös Ford Fiesta kanyarsebessége elvileg nagyobb. Az RRC-s kocsik azonban gyorsabbak, ám a technikai sportokban bármi előfordulhat. Szőke Tomi szerint egy új időszámítás kezdődik az életükben, ami egyaránt lehet sikerekben és kudarcokban gazdag....

- Miki újra átélhette a bajnoki cím érzését, tavaly végre ez nekem is megadatott - tekintett vissza az előző szezonra Szőke Tomi. - Most viszont újra kell tanulni mindent. Új autó, új stílus, viszont a csapatunk továbbra is a régi. Ugyanazokkal az irányunkban elkötelezett gárdával dolgozunk, akik hozzásegítettek minket a tavalyi sikerhez. Mindenki lelkes, készül és izgatott a szezonnyitó előtt. Számomra az R5-össel kapcsolatban a biztosítékot Beppo Harrach jelenti, aki jól ismeri a magyar viszonyokat, pályákat, ő fog segíteni nekünk. Végig visszük ezt a projektet, mert hiszünk az irányban és hiszünk magunkban.

A Maximmun Racing Team kettőse szerint a WRC után meg kell szokni a kisebb végsebességet, az viszont egy óriási pozitívum, hogy egy vadonat új, nullkilométeres autóban, a legújabb fejlesztésű technikában ülhetnek. A tavalyi gumiszállítójuk is megmaradt: a párost minden futamon Pirelli abroncsok repítik majd a cél felé, amelyet az autogumiplaza biztosít a számukra.

- Negyven lóerővel gyengébb az autó, kisebb a turbónyomás és más vezetési stílust igényel - sorolta Kazár Miki. - Van azonban számos tényező, ami az R5-ös mellett szól. Első érzésre egy R4-esnek felel meg, ám biztos, hogy a közeljövőben az ízlésünkre tudjuk majd formálni. Igyekszünk a lehető legtöbb tesztkilométert beletenni az autóba, mielőtt megkezdődik a 2014-es bajnokság. Összességében jó a kocsi, a rutinunk megvan, Tomi pedig nagyszerűen navigál. Ott szeretnénk lenni ismét az élmezőnyben, a technika adott, a többi rajtunk fog múlni.

3. oldal / 3

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top