Kovács Antal és Istovics Gergő is rajthoz állt a MARB déli Régiójának 5. állomásán, a Kisvaszari Rallye Sprinten. A Fordos páros a Licences kategóriában, értékelésen kívül teljesítette, sőt meg is nyerte a baranyai futamot!

 

A kaposvári kettős olyan neveket utasított maga mögé Kisvaszaron, mint Matics Mihály, Hideg Krisztián vagy Ranga László. Épp ezért, Kovács Antal elégedetten értékelt a verseny után:

 

„Előzőleg ugyan nem terveztük, de az októberi versenyeket szemelőt tartva ellátogattunk a szeptember 20.-ai kisvaszari Rallye Sprintre. Szombaton még szép időben megvolt a pályabejárás, illetve az átvételek, de már akkor tudni lehetett, hogy nem ússzuk meg eső nélkül a hétvégét. A kérdés csak az volt, hogy mennyi eső zúdul majd a gyorsaságira. Reggel az első szakaszon állt a víz a pályán és egy olyan, kimondottan sok fényes aszfaltos résszel rendelkező szakaszon, mint Kisvaszar az elég komoly feladat elé állítja az embert!

Ennek ellenére egy stabil menettel kezdtünk, második időt teljesítettünk, csak Matics Misi autózott gyorsabban nálunk. A harmadik-negyedik gyorsra már fölszáradt a pálya, így egyre merészebb féktávokat lehetett venni, próbálgattuk az autó és leginkább a saját határainkat. Ha egy MARB futamon értékelnék a Licences kategóriát, akkor mi nyertük volna meg a versenyt. A mi nevünkhöz fűződik a hétvége legjobb gyorsasági eredménye is, amit az utolsó szakaszon sikerült elérnünk. Az autó teljesen jól működött, sok beállítást kipróbáltunk. Nagyon jó verseny, jó teszt volt a kisvaszari derbi, mert egyharmadát vizes, egyharmadát fél száraz és egyharmadát teljesen száraz pályán teljesítettük. A mostani hétvége optimális felkészülés volt a Porec és a Mecsek Ralikra, illetve az jó érzéssel tölt el, hogy ezt a versenyt mi nyertük meg.”

Kassa Rallye
2015.08.14.



Teljes erőbedobással készül a mai, pénteki kassai bevetésre Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A fiúk a legutóbbi, Veszprém Rallyes második helyezés után ugyancsak a legelőkelőbb helyezéseket célozzák meg a 41. Kassa Rallyen. Friciék jó formában vannak. Ahogyan a Fiesta R5-ös is, amely csodálatosan helyt állt a legutóbbi versenyen. A pilóta és társa mindent elkövetnek, hogy a csapat újra bizonyítson. Pedig a rendkívül technikás, nagy odafigyelést és teljes koncentrációt kívánó kassai futamon nem egyszerű helytállni: rengeteg ritmusváltás, szűk erdei utak jellemzik a szakaszt, amely egyaránt embert és gumiabroncsot próbáló. Pilótának, navigátornak és kocsinak is folyamatosan idomulnia kell a változó körülményekhez: a hol sötét erdei utakon, hol tükörfényes, napsütötte aszfalton autózva. Két évvel ezelőtt a Turán Frigyes -Zsiros Gábor  kettős kitűnően teljesített. Idén is ugyanez ez a cél.



A tesztről készült videó:

 

Köszönjük a Partnereinknek!

 

Nagyon szeretjük a fehérvári versenyszakaszokat és az ottani közönséget is. Minden évben fantasztikus hangulat kíséri az eseményt, remélem, hogy sikerül majd meghálálnunk a szurkolóink támogatását. Rendkívül izgalmas futamra számítunk, és ahogy az időjárást nézzük, a szó szoros értelmében izzani fog a levegő- mondta Frici.

A hétvégi fejér megyei versenyre maximális erőbedobással készültünk, visszanéztük a tavalyi futamot, kielemeztük a hibáinkat és az autó beállításain is igazítottunk. Mivel, most vegyes pályán, aszfalton és murván egyaránt jól kell teljesítenünk, ezért a megfelelő beállítások kulcsfontosságúak- teszi hozzá Zsiros Gabi.

A hétvégi Székesfehérvár Rallye-n a versenyzők 13 gyorsasági szakaszt és több mint 147 kilométert teljesítenek a két nap alatt.

 

A tegnapi balszerencsés kezdet után úgy ültünk be reggel a Fiestába, hogy ma mindent megteszünk a jó versenyzésért, ki kell hozni a mai napból a maximumot

Úgy érezzük, hogy ez sikerült, ugyanis a féltengelytörés okozta lemaradásunkat követően pontszerző helyen zártuk a vas megyei futamot. Vasárnap volt egy gyorsasági szakasz, ahol nyerni is tudtunk, ami az önbizalmunknak nagyon jót tett. Többször végeztünk ezt követően is az élbolyban, úgy érezzük, hogy nincs okunk panaszra. Sajnos egy-egy váratlan malőr mindig becsúszhat, amiről sem a Fiesta, sem mi nem tehetünk, egyszerűen ilyen az autósport. Az első gyorsaságin, szinte azonnal eltört a féltengely, így hatalmas hátrányt szereztünk, mivel megszűnt a négykerék hajtásunk - értékelte az ISEUM Rallye-t Turán Frici.

A szombati versenynapot követően sikerült fejben újra felépíteni magunkat, csak arra összpontosítottunk hogy jól autózzunk és ez meghozta a kívánt eredményt. Hat helyet javítottunk, így ismét pontot gyűjtöttünk.Az egész verseny alatt jól választottuk meg a beállításokat és a Hankook gumik is nagyszerűen teljesítettek a murván. Az ORB-ből még nagyon sok hátra van, egy versenyt lehet dobni is, így lehet, hogy ez lesz majd az. Év végére bármi megtörténhet, mi mindent meg fogunk tenni, hogy előkelő helyen végezzünk az új autóval - tette hozzá Zsiros Gabi.

Az ISEUM Rallye-t Herczig Norbert és Igor Bacigal nyerte. Az ORB következő versenyét Székesfehérvárott rendezik június közepén.

Köszönjük a Partnereinknek!

Mintha semmi sem változott volna a Mikulás Rallye-n az utolsó ORB futamhoz képest, már ami az időjárást illeti. Az eső és az alaposan felázott gyorsasági szakaszok komoly kihívás elé állították a mezőnyt és az MRT öt párosát.


Kovács Antal és Istovics Gergő az abszolút ötödik, Szvatek Zsolt és Török Atilla az abszolút tízedik és a licences kategória kilencedik helyén fejezték be a veszprémi rali dzsemborit. Az Osváth - Farnadi, az ifj. Cseh - Németh és a Vígh - Mohácsi kettősök sajnos feladni kényszerültek a futamot, míg Borbás Szabolcs családi okok miatt nem tudta vállalni a részvételt a Mikulás Rallye-n.

A nehéz időjárási körülmények ellenére Kovács Antal sokkal magabiztosabban és gyorsabban autózott a Mikulás Rallye-n a Ford Fiesta R5-tel, mint egy hétvégével korábban Horvátországban.

„Sajnos az időjárás ismét nem volt kegyes hozzánk. Összességében egy, jó pörgős verseny volt a Mikulás Rallye, mindenféle csúszás nélkül zajlott a futam a mostoha időjárás ellenére is. Az előző hétvégén Horvátországban már mentünk az autóval, hasonlóan sáros körülmények között. Most sokkal kiegyensúlyozottabban versenyeztünk. Talán azért, mert ismerjük a pályákat, és mert tudunk készülni ezekre a tapadási viszonyokra. Az idei évben elég sokat kellett nedves murván menni, és éppen ezért tudtunk ilyen határozottan autózni. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, hisz négy gyorsaságin mentünk ötödik időt, egyszer hatodikak, egyszer pedig negyedikek voltunk és így összességében az ötödik helyen végeztünk. Persze sok van még ebben az autóban, de most tettünk egy nagy lépést előre, sokkal nagyobbat, mint Horvátországban.

Jól választottunk gumit reggel. A Pirelli új K8-as abroncsát tettük fel az autóra, ami a puhánál is puhább keverék és teljesen jó volt ezekre a saras, esős körülményre. Délután se változtattunk ezen, szépen, kalandmentesen célba értünk és ezzel az idei év le is zárult számunkra.”

Szvatek Zsolt esetében a történelem megismételte önmagát. Tavaly a pécsi pilóta csak szenvedett az első körben a rossz gumiválasztásnak köszönhetően és sajnos ez idén sem alakult másként.

„A pénteki teszten sikerült jó beállításokat találnunk, jól hozzám igazítottuk az autót, ezért bizakodva vártuk a vasárnapi versenyt. Használt gumikkal mentünk az első körben, sőt én azt gondoltam, hogy azzal a garnitúrával csináljuk meg az egész versenyt. Sajnos rossz döntést hoztam. Igaz, hogy Pirelli K6-okkal mentünk, kicsit kivágva, de mint kiderült, nagyon nem volt jó a tapadása az első körben, úgyhogy nemhogy az idő nem volt jó, de nem is élveztük, mert rettenetesen nehezen lehetett az autót az úton tartani. Az elő körben megforogtunk, tolattunk, mondhatjuk, hogy elég sok minden történt velünk.

A másik körre a csapat felajánlott négy darab, vadonat új gumit, úgyhogy ezekkel mentünk ki a délutáni szakaszokra. Mondanom sem kell, sokkal jobb volt a tapadás, igaz még ennél is lehetett volna puhább az abroncs, de most erre volt lehetőségünk és ennek is nagyon örültünk.  A második körben már sokkal precízebben tudtunk menni, úgyhogy összességében elégedett vagyok. Célba értünk, ami az elsődleges feladat volt számunkra a Mikulás Rallye-n. A körülmények nagyon nehezek voltak, de ennek ellenére élveztük a versenyt és itt szeretném megköszönni a segítséget a Maricsek Racing Team-nek és a támogatóimnak: Rolatast, Török Klíma, Trucker Security”

A második gyorsasági szakasz után még az abszolút nyolcadik pozíciót foglalta el Osváth Péter, de a harmadik szakaszon hibázott és majd öt percet veszített az összetettben. Mivel a Mikulás Rallye egy tét nélküli verseny, a hatalmas időveszteség miatt a balatonfüredi pilóta feladta a futamot.

„A Mikulás Rallye előtti napokban sokat gondolkoztam azon, hogy elinduljunk-e a versenyen. Folyamatosan néztem az időjárás jelentést és láttam, hogy esőt jósolnak. Az idei évben a Veszprém Rallye-n esett az eső, a Waldviertel Rallye-n szintén és mikor kipróbáltuk a terep-rallye-t, akkor is esős volt az idő.

A sárdagasztáshoz nem volt semmi kedvem, de a tréning alkalmával nem tűnt olyan rossznak a helyzet. Aztán az éjszaka folyamán ismét esett az eső, még jobban szétázott a pálya, rengeteg volt a pocsolya, úgyhogy nem volt egy nagy élmény autózni rajta. Ráadásul a harmadik, Márkó - Jutaspuszta szakaszon még be is csúsztunk. Egy saras fékutat szépen elmértem és becsúsztunk az árokba. Az autó alja fönnakadt és öt perc kellett ahhoz, hogy a nézők kitoljanak onnan. A szakaszt még teljesítettük, de ekkora hátrányban nem láttam értelmét a folytatásnak és inkább kiálltam. Egy nehéz szezonon vagyunk, túl éppen ezért szeretném megköszönni a támogatóinknak és a partnerinknek az egész éves segítséget, találkozunk jövőre!”

 

December 6-7.-e között rendezik meg a 18. Mikulás Rallye-t. A Veszprém környéki futamon a Kovács - Istovics, az Osváth - Farnadi, a Borbás - Csáki, a Szvatek - Török, az ifj. Cseh - Németh és a Vígh - Mohácsi kettősök képviselik a Maricsek Racing Team-et.

A Mikulás Rallye össztávja 227 km, amiből a gyorsasági szakaszok 77 km-t tesznek ki. A Várpalota (11.8 km), a Gyártelep (6 km) és a Kislőtér (21.1 km) szakaszokat kétszer kell majd teljesítenie a mezőnynek. 

A Santa Domenica Rally Show-n használt Ford Fiesta R5-tel indul a Mikulás Rallye-n a Kovács Antal Istovics Gergő kettős. Kovács Anti kedvencei közé tartoznak a veszprémi pályák és reméli, hogy a horvát versennyel ellentétben ezúttal száraz murván autózhatnak majd.

„Mondhatjuk azt, hogy a Santa Domenica Rally Show egy teszt volt a Mikulás Rallye-ra. Veszprémben már jóval komolyabban kell venni a dolgokat, mint ahogy azt tettük Horvátországban. A Mikulás Rallye hiába egy buli verseny, van egy presztízs tétje is.

Nagyon nehéz bepozícionálni magunkat, mert a Mikuláson általában lazábbak a technikai szabályok és, mint ahogy én a korábbi években, úgy sokan nagyobb szűkítővel, vagy szűkítő nélkül mennek majd a Mitsubishikkel, így az R5 akár 150 lóerő hátrányban is lehet. Ha, száraz idő lesz, amire most kicsi az esély, akkor kijöhet az az előny, amit a Fiesta intelligens futóműve nyújt, az, hogy ezt az autót valamennyivel könnyebb úton tartani, mint a Mitsubishit. Rövidebbek a féktávjai és a nedves körülmények között pedig az erőhiány sem akkora hátrány. Azt gondolom, ez egy jó lehetőség lesz arra, hogy megnézzük, hogy hol a helyünk a mezőnyben egy ilyen autóval.”

Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes páros számára hazai verseny a Mikulás Rallye, lévén Balatonfüred egy kőhajításnyira található a Veszprémtől, ráadásul a murvás szakaszok egyébként is fekszenek a Mitsubishis kettősnek. Farnadi Ági épp ezért már nagyon várja a hétvégi futamot.

„Igen, de a Mikulás Rallye-t mi nem gondoljuk egy tétversenynek. Nem is szoktunk hozzányúlni az autóhoz, marad ugyan úgy N csoportos, homológ autó. Szeretnénk kímélni a motort és egyéb alkatrészeket, így ennek fényében nem is várunk nagy eredményt. Általában mosolygós, vigyorgós, feszültségmenetes autózást szoktunk bemutatni, ahol belefér egy kis csúszkálás.

A lényeg az, hogy levezessük az évet. Az a legjobb az egészben, hogy itthon vagyunk, a saját ágyunkban aludhatunk, majd vasárnap reggel elmegyünk játszani egy kicsit. Mondhatom, hogy tényleg játszani, mert nem fogunk életre-halálra menni. Nyilván az embert motiválja az időeredmény is, de ez most abszolút másodlagos. Örülünk, hogy Várpalota szerepel a programban, jó élményeink vannak róla idénről, a Lőtér pedig egy klasszikus! Szeretjük, ismerjük. Lehet, hogy ott navigálnom sem kell, csak élvezni a sebességet!”

Akárcsak Kovács Antal, úgy Borbás Szabolcs és Csáki Richárd is részt vett a Santa Domenica Rally Shown. Ugyan apró hibák még előjöttek a teljesen újjáépített Lancer EVO VII-en, de azokat a szervizcsapat orvosolta, így minden adott ahhoz, hogy a fiúk jól szerepeljenek a Mikulás Rallye-n.

„A hét elején átnéztük az autót, amin kellett, azon módosítottunk és jó alaposan lemostuk! A futómű beállítások maradnak, úgy gondolom, hogy azt jól belőttük Horvátországban. Szeretném, ha ezen a versenyen az autó hibátlanul működne. Az idei évben voltak ugyan részeredményeink, megnyertünk két versenyt, de öt futamon kiestünk technikai hibák miatt, illetve egyszer én hibáztam. Éppen ezért remélem, hogy a Mikulás és a Szilveszter Rallye-k jól sikerülnek, és akkor valamilyen szinten megmentettük az idei szezont. A pályák ismerősek, én nem készülök olyan rettenetesen komolyan, egyrészt a munkahelyi elfoglaltságaim miatt, másrészt felszabadultan szeretnék autózni egyet.”

A Szvatek Zsolt - Török Attila azzal a Mitsubishi Lancer EVO IV/IX-sel vág neki a Mikulás Rallye-nak, amivel az év nagy részében Maricsek Miklós versenyzett.

„A Mecsek Rallye-n már mentünk ezzel az autóval. Akkor ültem benne először és rettenetesen tetszett! Nagyon jól viselkedett, jól fordult aszfalton, klassz volt. Biztosan jó lesz a murván is. Várom már a Mikulás Rallye-t, szeretem ezt a versenyt, szeretek murván menni. Az időeredményekkel nem akarok foglalkozni, persze azért megnézzük őket, de a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat és célba hozzuk az autót. Az eredmény csak másodlagos részünkről, pláne úgy, hogy ebben az évben csak kétszer ültünk versenyautóban.”

Ezúton tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy a 2014-es abszolút magyar rallybajnok páros versenyautója néhány napon keresztül a fővárosban bárki számára megtekinthető. Kazár Miklós és Szőke Tamás R5-ös Ford Fiestaját a Mammut II. bevásárlóközpont szökőkútjánál állították ki, amelyet egészen november 23-ig bárki megnézhet.

A Maximmun Racing Team ezúton is gratulál Herczig Norbertnek az összetett második  és Hadik Andrásnak a harmadik helyezéshez.

A szezonzáró Waldviertel Rallyra tíz pont előnnyel érkezett a Maximmun Racing Team, amit az egynapos verseny során több mint a háromszorosára hizlaltak. Kazár Miki alkalmi navigátorával, Ferencz Ramónnal az oldalán legyőzte a murvás osztrák szakaszokat, ezzel 2012 és 2013 után ismét bajnoki címet szerzett. Az éves elsőség már nagyjából a verseny felénél borítékolható volt, amikor a legnagyobb riválisnak számító Herczig - Bacigál kettős műszaki hiba miatt kénytelen volt föladni a száguldást. Innentől kezdve a tét már egyáltalán nem nyomta a Maximmun Racing Team csapatát, az önfeledt versenyzés pedig egy újabb elsőségben mutatkozott meg. Mikiék keretbe foglalták a 2014-es esztendőt, hiszen a szezonnyitó után megnyerték az esztendő utolsó futamát is. A köztes időszakban pedig taktikus versenyzéssel gyűjtögették a pontokat, ami az újabb összetett bajnoki címhez vezetett.

-         Szeretünk versenyezni, ezért mentünk ki a Waldviertel Rallyra. Még akkor is ott voltunk, ha az eljárás és az alkalmazott szabályok semmilyen formában nem feleltek meg – értékelte az eseményeket az immáron háromszoros abszolút bajnok Kazár Miki. – Tíz pont előnnyel indultunk, amit akár be is oszthattunk volna, de önmagáért beszél, hogy remek versenyzéssel tettük még magabiztosabbá az éves sikerünket. Elég jól feldolgoztuk a pályákat, nagyszerű itinert írtunk és jól helytálltunk a mögöttünk hagyott hétvégén. Mint ahogyan az egész esztendőben. Ettől függetlenül sokkal többet vártam ettől a hétvégétől, továbbra is kitartok a mellett, hogy megaláztak a magyar versenyzőket. Egy amatőr mezőnyben kellett indulnunk, egyetlen rajt sem az időterv szerint alakult, itthon egy rallytúra futamot színvonalasabban szerveznek meg. A verseny közben azonban már csak a feladatunkra koncentráltunk, amit mindenki nagyszerűen látott el. Köszönjük Ramónnak, hogy kisegített minket ebben a helyzetben, hálásak vagyunk érte.

Szőke Tomi munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a szezonzárón, amely korábban nem szerepelt a versenynaptárban. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a bajnoki címet a beugró Ferencz Ramónnal ünnepelhette meg Kazár Miki és a Maximumm Racing Team.

-         Nem volt olyan nagy ünneplés, inkább megérdemelt örömnek nevezném, amit mindenki érzett – tekintett vissza Ferencz Ramón. – Nehéz futamon vagyunk túl, mert esővel és köddel is meg kellett küzdenünk. Az autóban csak a dolgunkkal foglalkoztunk, sikerült kizárni a külső körülményeket. Nekünk teljesen mindegy volt, hogy mi történt Herczigékkel, mi csak szerettünk volna egy jót versenyezni. Ez sikerült, az pedig külön öröm, hogy ez győzelemmel és ezzel együtt bajnoki címmel is párosult.

 

Szőke Tomi külföldről figyelte az eredményeket, nehezen élte meg, hogy nem lehet ott a csapattal az utolsó versenynapon. Ettől függetlenül elégedett az egész évi teljesítménnyel és sokat tanult a hibáiból.

-          Jól kezdtük és jól zártuk az évet, közte pedig taktikusan autóztunk – értékelte a bajnokságot Kazár Miki navigátora. – A WRC után idén ismét egy teljesen új dologba vágtunk bele, amely meghozta a várt eredményt. Az R5-öst meg kellett tanulni, sokat dolgoztunk azért, hogy egymásra hangolódjunk az autóval. Boldog vagyok, mert tavaly megszereztük, idén pedig megtartottuk az 1-es rajtszámot. Szeretnék gratulálni minden olyan párosnak, akik részt vettek a magyar bajnokságban. Az ő teljesítményük is kellett ahhoz, hogy a mi sikerünk ennyire felértékelődjön. Általuk vált színvonalassá a csata, amely bízom benne, hogy a jövőben is így lesz.

 

A Waldviertel Rally (ORB) végeredménye:

 

1.    Kazár Miklós, Ferencz Ramón                 (Ford Fiesta R5) 1:07:46,2

2.    Balogh János, Holczer Dániel         (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +49.5

3.    Rongits Attila, Hannus László         (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +52.4

4.    Hadik András, Kertész Krisztián    (Subaru Impreza) +1:09,0

5.    Matics Mihály, Zejda Viktória        (Mitsubishi Lancer EVO IX) +2:22,6

6.    Osváth Péter, Farnadi Ágnes         (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:25,6

 

Október 25-én rendezték a déli régió rallyesprint bajnokságának a záró futamát, a Grepton Rallye Sprintet. A Magyarhertelend - Orfű - Abaliget szakaszokon megtartott versenyen a Maricsek Racing Team két párosa is elindult.  Nagy Balázs a jól megszokott Suzuki Swift GTi-t állította csatasorba, ám ezúttal Csáki Richárd diktálta az itinert a kaposvári pilótának. A csapat másik párosa, Kovács Antal és Istovics Gergő szolgáltatták az egész verseny legnagyobb durranását, vagyis nem is a fiúk, hanem az álltaluk használt Ford Fiesta R5!

A Kovács - Istovics kettős fokozatosan gyorsult a számukra teljesen újdonságot jelentő technikával, nem is foglalkoztak a többi licences páros eredményével. Anti a verseny másnapján is úgy beszélt az R5-ös Fiestáról, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékbontás után:

„Egy igazi örömszerző játékszer volt ez az R5-ös Ford! Már korábban gondoltunk rá, hogy ki kellene próbálni egy ilyen újabb generációs autót, összehasonlítani egy Mitsubishivel, hogy milyen élményt ad, illetve, hogy hogyan lehet ezzel az autóval menni. Kézenfekvő volt, hogy most próbáljuk ki, mert a Mecsek Rallye után Magyarországon maradt az autó. Adott volt a magyarhertelendi rallyesprint, ezért úgy döntöttünk, hogy eljövünk erre a versenyre. Összességében nagyon jól sikerült minden, nagy kockázatokat nem vállaltunk.

Reggel nedves, csúszós volt az út, ennek megfelelően kicsit megilletődötten álltunk neki az első gyorsoknak, de miután elrajtoltunk, onnantól fogva már rendben volt a dolog. Nem mentünk kifejezetten jó időket, egy olyan szakasz volt, ahol egál közelit autóztunk a két Ranga testvérrel és Hideg Krisztiántól is mindössze 4 másodpercet kaptunk, az már nem volt rossz.

Maga a Fiesta R5 meg többet nyújtott, mint amit vártam volna tőle, mert nagyon intelligens, nagyon gyors, jó rajta a fékhatás. Ezek között a csúszós körülmények között még hideg gumikkal is nagyon jól viselkedett. Összehasonlítva a Mitsubishivel, sokkal nyugodtabb autó. Ugyan nincs olyan végsebessége, mert gyengébb, de sokkal nagyobb a kanyarsebessége, sokkal jobb fékhatással. Szerintem az, aki egy R5-tel gyorsan tud menni, annak gyakorlatilag a kanyarokban meg a féktávokon kell 100 %-ot hozni, a többi részen viszont lassabb. Mégis ez a jövő, most ez a legújabb fejlesztésű versenyautó. Elgondolkozunk azon, hogy lenne-e értelme akkora terheket magunkra venni, hogy egy ilyen autóval versenyezzünk, de ez a jövő zenéje.”

Anti és Gergő a Waldviertel Rally-n a már jól megszokott Lancer EVO VI/IX-sel áll rajthoz. A Mitsubishi új motort kap az osztrák - magyar szezonzáróra, a srácok pedig nagyon várják, hogy újra versenyautóba üljenek.

Miközben Anti a Waldiertel-ről beszélt még mindig azt a mosolyt láttam az arcán, mint amikor a szombati versenyen először begurult a szervizparkba:

„Igen, minden gyorson fülig ért a szánk, nem érdekelt, hogy ki milyen időt ment. Ez tényleg akkora élményt tud adni az embernek, annyira más, mint a Mitsubishi.  Annak idején mentem Subaru WRC-vel és ez az R5-ös autó annál is többet ad, mert akkor az a WRC 5-7 éves technika volt, de ez most a legújabb. Hihetetlen, hogy miket kitalálnak a mostani mérnökök. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt így össze tudtuk hozni, még ha csak egy ilyen rövid versenyre is!”

 

Akár csak legutóbb Zobákon, úgy most is a reggeli nedves szakaszok kedveztek a csapat másik pilótájának, Nagy Balázsnak és a kis Suzukinak.

„Nagyon jó kis versenyen vagyunk túl, tetszettek az új pályák és a rendezés is. Aminek örültem reggel, hogy nedves volt az út, nagyon csúszott. A körülményeknek köszönhetően két szakasz után kategória másodikak voltunk. Sajnos, ahogy kezdett felszáradni a pálya, úgy csúsztunk egyre hátrébb, a negyedik szakasz után negyedikek voltunk, de még viszonylag közel voltak a többiek. Az ötödik gyorson mentünk egy elég jó időt, de az utolsó gyors rajtjában leszakadt a kuplungunk, sajnos nem tudtunk elrajtolni, fel kellett adnunk a versenyt.”

Ezúttal Csáki Richárd ült a zöld-fekete Swift jobb oldalán, ő helyettesítette Istovics Gergőt, aki az R5-ös Fiestában diktált a hétvégén.

„Richárd jó volt, én nagyon meg vagyok vele elégedve. Jó navigátor, szerintem egyre jobban beletanul ebbe a szakmába. Időben mondott mindent, nem késett egyszer sem, szerintem teljesen jól végezte a dolgát. Ahogy kivettem a szavaiból neki is tetszett, ahogy közlekedtünk, remélem, hogy jó élményként marad meg benne ez a verseny.”

Az idei szezon nem úgy alakult a Nagy - Istovics kettős számára, ahogy azt eltervezték. A mostani kieséssel elvesztették a Suzuki Kupa éves értékelésében eddig őrzött harmadik pozíciójukat, de a Magyar Amatőr Rallye Bajnokságban, a 3-as kategóriát tekintve még odaérhetnek a dobogóra.

„Valószínű, hogy egy másik régióba még elmegyünk egy sprint versenyre, hogy a MARB értékelésben visszaszerezzük a második helyünket, az még talán elérhető. Ha minden jól megy a Santa Domenica Rally Shown-n indulunk, oda leadtuk a nevezésünket, meglátjuk, hogy hozza a sors.”

 

Kazár Miki és Szőke Tomi Mecsek Rallys verseny összefoglalóját két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt, hogy mi történt a gyorsasági szakaszokon, másfelől beszélni kell a pályán kívüli eseményekről is. Kezdjük az előbbivel: a Maximmun Racing Team kettőse szinte hibátlan versenyzéssel bizonyított ismét a Mecsek-alján. Tökéletes csapatmunka és technikai háttér jellemezte a mögöttünk hagyott napokat, amely sokáig a vezetéshez is elegendő volt. Az utolsó három szakaszon azonban a legnagyobb rivális fordítani tudott, így végül Mikiék az abszolút értékelés második helyén fejezték be a versenyt.


- Még most is keressük azokat a másodperceket, amelyek megmutatkoztak a különbségben – fogalmazott a 48. Mecsek Rally után Kazár Miki. – Egyáltalán nem kockáztattunk, de keményen harcoltunk azért, hogy ismét győzni tudjunk. Nem sikerült, és továbbra sem tudjuk, hogy miért. Újra és újra leforgatjuk magunkban a gyorsokat, és egyszerűen nem jövünk rá arra, hogy mit és hol hibáztunk. Az utolsó szakasz előtt látszott, hogy elúsztak a győzelmi álmok, ezért akkor már a biztos célba érést tartottuk szem előtt. Az RSB által elfogadott versenynaptár szerint ez volt a szezonzáró, úgyhogy a mi olvasatunkban 10 pont előnnyel ismét megnyertük a bajnokságot. Ez a lényeg.

Pécsett azonban egyetlen pezsgőt sem bontott ki a csapat, Miki és Tomi kettős érzésekkel gurult föl a céldobogóra. Történt ugyanis, hogy a 48. Mecsek Rally nyitó napján bejelentették: még egy futam lesz az ORB-ben, mégpedig novemberben az osztrák Waldviertel Rally, amely egyben a szezonzáró lesz. Az RSB így akarja helyettesíteni az október elején elmaradt Budapest Rallyt. Ez  azonban az RVSZ (Rally Versenyek Szabályai) több pontjával is ellenkezik. Sokak számára még most is érthetetlen, hogy néhány vezető beosztásban lévő ember érdeke miatt az egész szakágnak kell bűnhődnie. Kazár Miki még nem döntött arról, hogy vállalják-e az újabb kihívást, az viszont teljesen biztos, hogy Szőke Tomi nem lesz ott Ausztriában.

- Egyszerűen a munkahelyi elfoglaltságaimmal ezt már végképp nem tudom összeegyeztetni – mondta a navigátor. – Az esztendő elején a kiadott versenynaptár szerint megterveztük az évet. Ilyen csak Magyarországon fordulhat elő, hogy néhányan kényük-kedvük szerint döntenek mindenki felett. Nagyon keserű vagyok, mert normális esetben bajnokként kellett volna hazajönnünk Pécsről, ehelyett csak azt tudom mondani, hogy tíz ponttal még mindig vezetjük a pontversenyt. Azt még nem tudom, mit fogok érezni itthon a Waldviertel alatt, ha egyáltalán ott leszünk. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Mi Pécsett mindent megtettük, apró hibákat vétettünk csupán és nagyon jót versenyeztünk. Mégsem tudtunk ennek az eredménynek örülni, a pályán kívül történt események miatt.

 

Kazár Miki is rendkívül csalódott volt. A Maximmun Racing Team már hosszú hetek óta harcol az igazáért, de úgy tűnik: a döntéshozók semmivel nem törődnek, az akaratukat a szabályokat áthágva is keresztülviszik.

- Több levelet is írtunk már a szövetségbe, de válaszra sem méltatták az egyesületünket – vázolta a jelenlegi helyzetet a bajnoki címvédő. – Még a Mecsek Rally előtt jeleztük, hogy az osztrák szezonzáró törekvései több ponton is megsértik az RVSZ-t. Ahogy másnak, úgy nekünk sem válaszoltak. Olyan emberek döntöttek felettünk, akik egyáltalán nincsenek tisztában a szabályokkal. Van egy rendező, aki összeveszett azzal a rendezővel, aki két évtizede remek versenyekkel „ajándékoz meg” minket. Erre most őt támogatják bármi áron, még úgy is, hogy erre teljesen rámegy a sportág. Még gondolkodunk, hogy mi legyen. Az biztos, hogy Tomi nem tud velünk lenni Ausztriában, tehát jelenleg nincs navigátorom, így pedig még nehezebb. Legjobb belátásunk szerint hozzuk meg a döntésünket, de az biztos, hogy a kialakult helyzet miatt A-Z-ig mindenkit be fogunk perelni. A jogi lépéseket minden szinten meg fogjuk tenni, mert így nem lehet belenyúlni egy bajnokságba. Az én olvasatomban idén is megnyertük a sorozatot, bár vannak, akik másképp, a fehér asztal mellett akarják eldönteni a legfontosabb kérdést.

 

 

A 48. Mecsek Rally (nem hivatalos) végeredménye:

 

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000)                             1:12:16,5

2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)                              +27.1

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4)                     +1:24,0

4. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)                               +1:29,3

5. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000)                                     +1:41,0

6. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer Evo IX R4)                     +2:55,6

2. oldal / 3

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top