Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. március 15.

 

A Forma-1 legfiatalabb pilótájaként szombaton rajtelsőséget szerző Kimi Antonelli győzelemre váltotta időmérős sikerét és vasárnap az első helyre hozta célba a Mercedest. Csapattársa, George Russell sokat szenvedett autójával szombaton, s az Ausztrál Nagydíj győztese végül a második helyen gurult be. A bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné lett, aki első dobogós helyezését szerezte meg a Ferrarival. 

 

„Nem találok szavakat. Sírni fogok, hogy őszinte legyek. Nagy köszönet a csapatnak, segítettek abban, hogy elérjem az álmomat.” – nyilatkozta elérzékenyülve minden idők második legfiatalabb Forma-1-es győztese, aki a 2025-ös Kínai Nagydíj után (ahol nyolcadik lett), most is megnyerte „A Nap Pilótája” címet. 

 

Különleges hétvége volt ez a mostani, hiszen idén is ez volt a szezon első sprinthétvégéje. Pénteken rendezték a sprintkvalifikációt és szombaton a főverseny időmérője előtt a sprintfutamot. A sprintet George Russell nyerte meg a Ferrari két pilótája, Charles Leclerc és Lewis Hamilton előtt. Régen lehettünk szemtanúi ilyen eredménynek. Az idén eddig két legerősebb csapat a sprintet is dominálta.

 

Hűvös tavaszi időjárás és csordultig teli lelátók fogadták a Forma-1-es mezőnyt Kínában. Nem is olyan régen még gyér látogatottsága volt a Forma-1-es versenyeknek a távol-keleti országban. Ez mára megváltozott. A Forma-1 népszerűsége mindent elsöpör, s ez ezen a helyszínen sincs másként. Izgalmas, előzésekkel tarkított verseny szemtanúi lehettek mindazok, akik vasárnap reggel szemmel követték a szezon második futamát. 

 

A rajt rendhagyóan alakult. Úgy volt, hogy a két McLaren-pilóta, valamint Alexander Albon és Gabriel Bortoleto is a bokszutcából rajtol el, de végül egyikőjük sem gurult pályára. A két McLaren más-más probléma miatt nem indult el. Norris autóját el se lehetett indítani, míg Oscar Piastri autója elektronikai meghibásodások miatt nem tudott rajthoz állni. Utóbbinak ez különösen fájhatott, hiszen idén még egyáltalán nem tudott versenyezni, révén Ausztráliában a rajtrácsra tartva törte össze autóját annak meghibásodása miatt. Szokatlan, hogy ilyen sokan nem értek célba, bár egy új érában talán ez sem meglepő. Sok autó még gyerekbetegségektől szenved, időre van szükség ezen gondok orvoslásához. 

 

A Ferrarik ismét nagyon jó rajtot vettek és nagy előzéseket hajtottak végre mindjárt az első kanyartól kezdve. Nem is olyan rossz attól a csapattól, amelynek a pilótáit egy évvel ezelőtt kizárták erről a nagydíjról autóik szabálytalansága miatt. Sűrű előzések szemtanúi lehettünk a verseny első részében a Ferrari és Mercedes pilóták között, sőt a Ferrari két pilótája között. A ferrarisok nagyjából a verseny feléig tudták tartani a tempót a csillagosokkal. Utána elléptek tőlük a Mercedes pilótái és megállíthatatlanul vonultak a célig.

 

Oliver Bearman a Haastól nagyszerű teljesítményt tett le ismét az asztalra. A fiatal brit pilóta az ötödik lett Charles Leclerc mögött. Mindkét Alpine pilóta pontszerző helyen ért célba. Pierre Gasly a hatodik, míg Franco Colapinto a tizedik lett. Liam Lawson hetedik helyével a legjobban teljesítő pilóta lett a Red Bull családból. Csapattársa, Arvid Lindblad a 12. helyezett lett, míg az anyacsapatnál a nagyon elégedetlen Max Verstappen nagyon rossz rajtot követően autója műszaki meghibásodása miatt feladta a futamot. Isack Hadjar viszont pontszerző lett nyolcadikként.

 

A Williams nagyon rosszul kezdte az évet, s Kínában Alexander Albon autója hidraulikájának meghibásodása miatt nem is tudott rajthoz állni. Carlos Sainz ezzel szemben megmentette a helyzetet, hiszen a spanyol végül a pontszerző kilencedik helyezést húzta be. 

 

A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva (2026. március 29.) folytatódik a nem túl távoli Japánban. Egy kis pihenőt jelent ezt a Forma-1-eseknek a hirtelen adódott hosszabb tavaszi szünet előtt. 

 

A szombati nap végére hozta meg döntését a Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), s törölte az áprilisi két közel-keleti futamot, a Bahreini és a Szaúd-Arábiai Nagydíjat a közel-keleti konfliktusra hivatkozva. Új versenyhelyszínt nem jelentettek be a két törölt futam helyett, így jelenleg úgy néz ki, hogy 22 fordulós lesz a 2026-os Forma-1-es versenynaptár.



2026-os Forma-1-es Kínai Nagydíj eredménye

 

  1. Kimi Antonelli Mercedes 1:33.15.607
  2. George Russell Mercedes + 5.515
  3. Lewis Hamilton Ferrari + 25.267
  4. Charles Leclerc Ferrari + 28.894
  5. Oliver Bearman Haas + 57.268
  6. Pierre Gasly Alpine + 59.647
  7. Liam Lawson Racing Bulls + 1:20.588
  8. Isack Hadjar Red Bull + 1:27.247

9 Carlos Sainz Williams + 1 kör

  1. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
  2. Nico Hülkenberg Audi + 1 kör
  3. Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
  4. Valtteri Bottas Cadillac + 1 kör
  5. Esteban Ocon Haas + 1 kör
  6. Sergio Perez Cadillac + 1 kör
  7. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
  8. Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
  9. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
  10. Oscar Piastri McLaren Nem indult el
  11. Lando Norris McLaren Nem indult el
  12. Gabriel Bortoleto Audi Nem indult el
  13. Alexander Albon Williams Nem indult el

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. George Russell 51 pont
  2. Kimi Antonelli 47 pont
  3. Charles Leclerc 34 pont
  4. Lewis Hamilton 33 pont
  5. Oliver Bearman 17 pont
  6. Lando Norris 15 pont
  7. Pierre Gasly 9 pont
  8. Max Verstappen 8 pont
  9. Liam Lawson 8 pont
  10. Arvid Lindblad 4 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 98 pont
  2. Ferrari 67 pont
  3. McLaren 18 pont
  4. Haas 17 pont
  5. Red Bull 12 pont
  6. Racing Bulls 12 pont
  7. Alpine 10 pont
  8. Audi 2 pont
  9. Williams 2 pont
  10. Cadillac 0 pont
  11. Aston Martin 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. április 21.

 

 

A Forma-1 a hétvégén olyan helyszínre érkezik, ahol 2019 óta nem járt. A koronavírusos években Kínában ugyanis nem rendeztek Forma-1-es futamot, most meg rátesznek egy lapáttal, hiszen mindjárt sprintfutammal indítanak a sanghaji pályán. 2019-ben emlékezetes futam zajlott Kínában, a Forma-1 ezredik nagydíja. A jubileumi futamot Lewis Hamilton nyerte az akkor még domináns Mercedes volánja mögött.

 

Fernando Alonso már biztosan nem fogja elfoglalni jövőre Lewis Hamilton ülését a Mercedesnél. Bár szó volt róla, hogy a veterán spanyol is esélyes lehet arra, hogy George Russell csapattársa legyen, a 42 éves pilóta 2026 végéig még biztosan az Aston egyik méregzöld autóját vezeti majd. Carlos Sainzről közben olyan hírek röppentek fel, hogy ő lehet a befutó Toto Wolffnál, már ami a következő egy-két évet illeti. Mint ismeretes az osztrák csapatfőnök a saját nevelésű Andrea Kimi Antonellit nem szeretné elveszíteni, mint annak idején Max Verstappent. Amíg a fiatal olasz nem lesz kész a Forma-1 kihívásaira, addig szükségük van egy tapasztalt pilótára Russell mellé.

 

Mekkorát fordult a világ 2019 óta! Ezt akkor látjuk, amikor megnézzük, hogy hogyan alakult az az év. A Mercedes pilótái az azévi 21 futamból hatot kivéve mindet megnyerték. Jól mutatja az akkori erőviszonyokat, hogy abban az évben Max Verstappen mindössze három futamon győzedelmeskedett, rajta és Hamiltonon kívül még Charles Leclerc és Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

 

A jelenlegi mezőnyből négy pilóta soha nem versenyzett a kínai pályán. Juki Cunoda, Oscar Piastri, Logan Sargeant és a helyi hős, Guanyu Zhou, aki először állhat rajthoz hazai rajongói előtt, akikből várhatóan nem is lesznek kevesen. Teltházas futam várható a hétvégén.

 

Négy éven keresztül nem rendeztek Forma-1-es futamot a kínai pályán, ezért is furcsa, hogy nem a megszokott hétvégi programmal térnek vissza Sanghajba, hanem mindjárt az idei első sprintfutamot is megrendezik a távol-keleti aszfaltcsíkon. Több pilóta emiatt hangot is adott nemtetszésének. Elmondásuk szerint jó lett volna, ha lett volna lehetőségük ismét hozzászokni ehhez a pályához, a sprinttel pedig egyel kevesebb gyakorlási lehetőségük van. Nyilván a rendezők érdeke volt, hogy ennyi kihagyás után valami naggyal nyissanak, s ezért hajlandóak voltak mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a sprintlehetőség miatt. A pilóták dolgát az is nehezíti, hogy a sanghaji pálya az eltelt időben néhány változáson esett át, amibe beletartozik egy új aszfaltréteg felhúzása a pályára és néhány problémás bukkanó finomítása is. 


Fotó: AmberPR

Nagy csönd volt az elmúlt időszakban a Red Bull háza táján, s bár a Horner-sztori újabb fordulatához érkezik azzal, hogy a történetben résztvevő női munkatárs bíróságra viszi az ügyet, a csapat szemmel láthatóan nem rendült meg, s ugyanolyan nagy hatékonysággal dolgozik és ér el eredményeket. Mivel ennyire domináns a csapat, a hétvégén sem várható más, mint Max Verstappen sikere.

 

Érdemes szót ejteni a Williamsről. Nem indult jól az év a brit csapat számára. Két tartalékautó nem állt a csapat rendelkezésére a szezonnyitó versenyeken és persze pilótái törték az autókat. Emiatt Melbourne-ben nem tudott rajthoz állni Logan Sargeant. James Vowles csapatfőnök elmondása szerint nem tudnak lépést tartani a pótalkatrészek gyártásával, miközben a háttérben fejlesztéseket folytatnak. Ezek a visszaesések sajnos hatással lehetnek a csapat későbbi teljesítményére. 

 

A 2025-ös Forma-1-es versenynaptár is megérkezett a Kínai Nagydíj előtt. Jövőre március közepén Ausztráliában nyit a szezon és márciusban a Ramadán miatt nem rendeznek arab országban futamot. Ausztráliát Kína és Japán követi a sorban, majd ezután következnek az arab-öbölbeli futamok. A Magyar Nagydíjra augusztus első hétvégéjén kerül sor és ismét tőlünk mennek nyaralni egy hónapra a Forma-1-esek. A 24 futamos szezon december 7.-én zárul a tradicionális Abu-dzabi Nagydíjjal. 

 

S hogy kik fognak rajthoz állni a jövő évi rajtrácsokon? Pilótamozgás már idén is várható, különösen annak fényében, hogy Daniel Ricciardo mit tud letenni az asztalra a hétvégén, Kínában.

 

A verseny és a pálya

 

A kínai pályát Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját. 

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 21.-én helyi idő szerint 15.00-kor (nálunk reggel 9.00-kor) veszi kezdetét. 

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből!), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2019-ben Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a futamot. A brit pilóta ideje 1:32:06.350 volt. A második helyezett Valtteri Bottas (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.

 

Forrás: Facebook.com/amberprkft

Forma-1-es beharangozó

Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. április 14.

 

 

A Forma-1 1950 óta íródó történelmének mérföldkövéhez érkezik el a hétvégén. A Kínai Nagydíj lesz ugyanis az ezredik futam, amelyet nagy ünneplés, csinnadratta kísér majd. A jubileumi futamgyőzelem minden Forma-1-es pilóta álma lehet. A legelső Forma-1-es nagydíjat Silverstone-ban Giuseppe Farina nyerte egy Alfa Romeóval, vajon ki nyeri az ezrediket?

 

A szezon a várakozásoknak megfelelően indult, az erőviszonyok nem sokat változtak a tavalyi szezonhoz képest. Ami viszont új volt Bahreinben, az a Ferrari újoncának, Charles Leclercnek a kitűnő szereplése volt. Ez egyeseknek meglepetést okozott, de sokakban inkább beigazolódni látszott az a megérzés, hogy a monacói nagy tetteket fog még végrehajtani az autóversenyzés csúcsának számító bajnokságsorozatban. Ha a Ferrari technikája nem adja meg magát, a monacói tehetség személyében egy új győztest üdvözölhettünk volna a dobogón. S bár a morális győztes végül is a 21 éves pilóta volt, mégis Lewis Hamilton vihette haza a bahreini győztes trófeát.

 

A Ferrari kitűnő szereplése a riválisok figyelmét is felkeltette. Mindenki egyöntetű véleménye szerint a maranellói istálló klasszisokkal jobb formát mutatott, mint a többiek. A Mercedesnél ennél tovább mentek. A német Auto Motor und Sportnak nyilatkozó Mercedes-mérnök elmondta, a Ferrari motorteljesítménye jobb, mint a tavalyi volt, pedig már az is meglepetést keltett akkor az ellenfelek körében.


Fotó: Amber PR

A Haasnál és az Alfa Rómeónál nem láttak ekkora különbséget Bahreinben, pedig a Ferrarinak ugyanolyan motorral kell ellátnia a tőle motort vásárló csapatokat, mint amilyeneket ő maga is használ. Kérdés, hogy ha nem a motorból, akkor miből ered ez a teljesítménybeli különbség? Bármiből is, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselőinek látogatására lehet hamarosan számíthatnak a maranellóiak.  

 

A Mercedes azért várhatóan nem fog a kardjába dőlni Kínában. A statisztikák szerint jó esélye van a jubileumi futamgyőzelemre. Az utóbbi évek nagy részében ugyanis Mercedes motorral futó autók értek be a kínai célba elsőként. 2010 óta egyedül 2013-ban – amikor Fernando Alonso nyert a Ferrarival - és 2018-ban – amikor Daniel Ricciardo győzedelmeskedett a Red Bullal - nem sikerült hazavinnie a márkának a győztes trófeát a távol-keleti pályáról.

 

Sebastian Vettel nehéz helyzetben lesz a hétvégén. Lewis Hamilton ötször állhatott fel a kínai dobogó tetejére, s ferraris csapattársa is kitűnő formában van. Itt lenne az ideje megmutatnia a németnek, hogy mire is képes. Bahreinben megint hibázott – ami az elmúlt évet is beleszámítva már a sokadik volt - s végül csak az ötödik lett. A győzelmet kellene megcéloznia a 31 éves pilótának, de az nehéz mutatvány lesz.

 

Vettelnél jobban már csak Daniel Ricciardo szenvedett Bahreinben. A 2018-as kínai verseny győztese teljesen más helyzetben van, mint tavaly ilyenkor. S ezen nincs is mit csodálkozni. Élvonalbeli csapatát cserélte le egy középszerű istállóért. Ennek pedig az eredménye az, hogy az első két futam egyikén sem sikerült célba érnie, s nagyon küszködött már azért is, hogy felvegye csapattársa, Nico Hülkenberg tempóját.

 

A bahreini futam nagyon érdekesen alakult és az izgalmas versenyekért rajongó szurkolók is elégedettek lehettek. Kínában pedig még jobb futam várható, hiszen ott inkább jellemző a sok kerék-kerék elleni csata, köszönhetően a szélesebb pálya adottságainak. Időjárás tekintetében azonban egy kicsit nehézkesebb ez a helyszín. Változékony időjárás és esőzések jellemzőek ebben a térségben. Az időjósok szerint ezúttal pénteken és szombaton napos idő lesz, s inkább vasárnapra várható esőzés. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan autóra van szükség, amely különböző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasztásánál is főhet a csapatvezetők feje. Ezúttal is nagy hangsúly helyeződik az abroncsokra, hiszen a hőmérséklet itt általában alacsony (15-20 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat.


Fotó: Amber PR

A verseny és a pálya

 

A kínai pályát, mint megannyi új vagy viszonylag új pályát, a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját.

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 14.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk reggel 8.10-kor) veszi kezdetét.

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2018-ban Daniel Ricciardo (Red Bull) nyerte meg a futamot. Az ausztrál pilóta ideje 1:35:36.380 volt. A második helyezett Valtteri Bottas (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen (Ferrari) ért célba.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR

Kínai Forma-1-es Nagydíj, Sanghaj
versenyriport
2018. április 15.

 

Daniel Ricciardo megtáltosodott a Kínai Nagydíj versenynapján, begyűjtötte Forma-1-es pályafutása hatodik győzelmét. A szombaton turbóproblémákkal küzdő ausztrál pilóta a hatodik helyről rajtolva szerezte meg a Red Bull idei első győzelmét. A második helyen a nagyon frusztrált Valtteri Bottas ért célba, miközben a bronzérmes helyen Kimi Raikkönent üdvözölhetjük, Ausztrália után újra.

 

Felemás érzelmekkel zárja ezt a napot a Red Bull. Miközben nagyon örülhet az év végén lejáró szerződéssel rendelkező Daniel Ricciardo meseszép győzelmének, addig ifjú titánja, Max Verstappen messze nem nyújtott kiemelkedőt. A szezon első két futamát pocsék helyezéssel záró osztrák csapat rendkívül örülhet ennek a győzelemnek, hiszen Sebastian Vettel és a Ferrari mellett más eddig nem rúghatott labdába. A bahreini dupla nullázás után jól jön mind az első és mind az ötödik helyezésekért járó pont a repülő bikák számára.

 

Az idei szezonban az eddigi összes győzelem megszerzésében nagy szerepet játszott a csapatok kitűnő stratégiája. Ez nem volt másként Daniel Ricciardo győzelme esetén sem, aki 20 körrel a verseny vége előtt száguldott fel a hatodik helyről az élre. Merész előzések, megfelelő gumiválasztás, gyors bokszbeállások és a biztonsági autós fázis segítették útján az ausztrált, aki nem hagyhatta ki a cipőből pezsgőzés általa teremtett hagyományát a kínai dobogón sem.


Fotó: Amber PR

„Mikor észrevettem, hogy jó tempóban haladok, nem engedtem ki a győzelmet a kezeim közül. Tudom, minden eddigi győzelmemet hasonló körülmények között szereztem meg. Őrület és nagy élvezet volt. A tegnapi események után úgy gondoltam, hogy a mezőny végéről rajtolok. A csapat jutalmat kapott, hogy az időmérőn elindulhattam, de ez a legnagyobb jutalom.” – szögezte le a hatalmas mosolyú pilóta.

 

A biztonsági autós fázisban mindkét Red Bull kijött friss gumikért, miközben ezt a lehetőséget a Ferrari és a Mercedes is kihagyta. Ezáltal Valtteri Bottas és Sebastian Vettel is elesett a győzelmi lehetőségétől. A biztonsági autót a két Toro Rosso pilóta, Pierre Gasly és Brendon Hartley balesete miatt kellett pályára küldeni. A fiatal francia merész előzésbe kezdett, de összeakadt csapattársával, ami miatt rengeteg törmelék került a pályára.

 

A 36. körben ismét elindulhatott a versenyzés, s ez volt a fordulópont a futamon. A frissebb, lágy gumikon hajtó Red Bullok ekkor húztak bele, s ekkor kezdte meg Ricciardo az előtte haladók kielőzését. Miközben az ausztrál szép manőverekkel egyre feljebb került, addig Verstappennek nem ment olyan jól a versenyzés. Mi több, Sebastian Vettel óvatlan előzésébe kezdett, egymáshoz ért a két autó, mindketten megpördültek, s ez vetett véget végleg a rajelsőként induló Vettel győzelmi, vagy akár dobogós esélyeinek.

 

Verstappen tíz másodperces büntetést kapott, s bár vissza is esett a mezőnyben, Vettel sokkal jobban. Raikkönen, Hamilton és még Nico Hülkenberg is ki tudta előzni a ferraris pilótát a tempóvesztés következtében. Bár a szombati eredmények láttán egyértelmű Ferrari-győzelem volt várható vasárnapra, ekkorra bizonyossá vált, hogy Vettel nem hogy triplázni nem fog, de valószínűleg dobogóra se fog állni.

 

A második helyért ádáz harc folyt a két finn pilóta, Bottas és Raikkönen között. Végül a Mercedes pilótája lett e küzdelem győztese, bár később Bottas nem volt virágos jókedvében. Egy ideig vezette a futamot, s lehet egy ideig már a zsebében is érezte a győzelmet.


Fotó: Amber PR

Lewis Hamiltonról meglepően kevés szó esett. Csöndes versenyt futott a brit és Verstappen büntetését követően szerezte meg a negyedik helyezést. Mivel azonban Sebastian Vettel csak nyolcadikként futott célba, Hamilton csökkenteni tudta hátrányát Vettelhez képest az egyéni ponttáblán. Jelenleg kilenc pont a különbség közöttük.

 

Nico Hülkenberg hatodik lett a Renault-val, s Fernando Alonso, Vettelt a pályáról kitolva, ért célba hetedikként, s tolta le a ferrarist a nyolcadik helyre. Carlos Sainz kilencedik helyével tette a Renault-ót dupla pontszerzővé. Az első tizet a Haas pilótája, Kevin Magnussen zárja. A versenyből csak Brendon Hartley kényszerült kiállni.

 

A jó idő elérkezett végre Európába is, s a csapatok is visszaköltöznek a vén kontinensre április végén. Ezúttal rendhagyó módon az Azeri Nagydíjjal veszi kezdetét a szezon európai része. Itt immár harmadjára áll a mezőny rajthoz két hét múlva (2018. április 29.). Tavaly Daniel Ricciardo nyerte meg ezt a futamot, s mostani sikerén felbuzdulva ráhajthat az ausztrál egy újabb győzelemre. Azért a Mercedes és a Ferrari sem fog csendben ülni a babérjain.



2018-as Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Daniel Ricciardo Red Bull 1:35:36.380
  2. Valtteri Bottas Mercedes + 8.894
  3. Kimi Raikkönen Ferrari + 9.637
  4. Lewis Hamilton Mercedes + 16.985
  5. Max Verstappen Red Bull + 20.436
  6. Nico Hülkenberg Renault + 21.052
  7. Fernando Alonso McLaren + 30.639
  8. Sebastian Vettel Ferrari + 35.286
  9. Carlos Sainz Renault + 35.763
  10. Kevin Magnussen Haas + 39.594
  11. Esteban Ocon Force India + 44.050
  12. Sergio Perez Force India + 44.725
  13. Stoffel Vandoorne McLaren + 49.373
  14. Lance Stroll Williams + 55.490
  15. Szergej Szirotkin Williams + 58.241
  16. Marcus Ericsson Sauber +1:02.604
  17. Romain Grosjean Haas +1:05.296
  18. Pierre Gasly Toro Rosso +1:06.330
  19. Charles LecLerc Sauber +1:22.575
  20. Brendon Hartley Toro Rosso Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye a Kínai Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Sebastian Vettel 54 pont
  2. Lewis Hamilton 45 pont
  3. Valtteri Bottas 40 pont
  4. Daniel Ricciardo 37 pont
  5. Kimi Raikkönen 30 pont
  6. Fernando Alonso 22 pont
  7. Nico Hülkenberg 22 pont
  8. Max Verstappen 18 pont
  9. Pierre Gasly 12 pont
  10. Kevin Magnussen 11 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 85 pont
  2. Ferrari 84 pont
  3. Red Bull 55 pont
  4. McLaren 28 pont
  5. Renault 25 pont
  6. Toro Rosso 12 pont
  7. Haas 11 pont
  8. Sauber  2 pont
  9. Force India  1 pont
  10. Williams  0 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top