Zagyva Dorka: Nem pöckölgetjük a lassítókat

Hatalmasat lépett előre Zagyva Dorka az R-Cup Challenge negyedik fordulóján, Zagyvaróna–Cereden. A 17 éves, autóversenyzés alapjait tanuló lány másodszorra vezetett igazi rally gyorsasági szakaszokon. Többen is segítettek neki a pályafeldolgozásban, de az egyik legértékesebb tapasztalata az volt, hogy nem szabad pöckölgetni a…
Kurtos Robi a piros Mitsubishivel oda-vissza rótta a köröket a Bózsva Pikniken, hogy minél több embernek örömöt okozzanak. A mottójuk az volt, hogy „adni jó”. Milyen volt a bózsvai piknik? - Az autó tökéletesen működött szerencsére, a szervezésben pedig segédkezni szoktam, szóval…

Kurtosék élményautóznak hétvégén…  

Idén sem maradhat ki Kurtos Robiék számára a Bózsva Piknik, és másoknak is nyugodt szívvel ajánlják, hogy látogassanak el a rendezvényre, nem bánják meg. A Bózsva Pikniket sosem hagyjátok ki? - Ez így van, ha nincs valami nagyon életbevágóan más programja a…
Jól sikerült Bátyi Barna és Bacsik Roli kunmadarasi első szereplése, hiszen a fiúk kupákkal gazdagodva zárták a hétvégét a Ladával. Méltó helyen végeztetek Kunmadarason. Igen, végre sikerült elérni, amire már olyan rég vágytunk. Kétszer neveztünk, és így a Lada 1.6 / 1.…

Ez a két lány napja volt…

Tiszák Péter és Tóth József – Yondi igazából nem a baráti versengésre fektette a szombati FRT-n a hangsúlyt, hanem hogy a lányaik…Lara és Luca jól érezzék magukat a Peugeotban. Mindenki vidáman szállt ki az autóból aznap, melyet még kupákkal is megkoronáztak. „Minden…

Bátyiék álma valóra vált…

Ismét 4. helyen végzett az FRT-n a Bátyi Barnabás - Bátyi Róbert duó. Mégis másabb ez a helyezés az eddigieknél, hiszen először ültek a Citroen C2R2-ben és így elsőre elég szép eredmény, ugyanis tizenhárom páros indult a H/4 csoportban. Egy álom vált…

A cél szentesítette az eszközt

Mondhatjuk úgy, hogy Oroszlányban sikeresen teljesítette a maguk által kitűzött feladatot a Somogyi Zoli - Bárdos Peti kettős, hiszen megkapták a versenytől, amiért mentek. Milyen hangulata volt az oroszlányi futamnak? - A rajtceremónia nagyon jól sikerült, fantasztikus feelingje volt annak, hogy ismét…

Kereket oldottak Molnár Pistiék

Tikkasztó meleggel és technikai problémával is küzdött az oroszlányi viadalon Molnár Pisti és Fekete Zsolt. és ismét csalódottan távoztak a versenyről. Hová tűntetek menet közben az oroszlányi futamról? - Olajra léptünk, hiszen megadta újból magát a Mitsubishi. Még pontosan nem tudom, hogy…

Elkaptuk a ritmust Oroszlányban

Végre egy verseny, ahol Hibján Joci és Szurovcsák Pisti kihozhatták magukból és a Peugeot 208 R2-ből a maximumot, és az L2 kategória 1. helyen végeztek. Milyen volt újra az oroszlánban ülni? - Nagyon megérte eljönni az oroszlányi kis versenyre. Kipróbáltunk egy csomó…
A Salgón ült utoljára Hibján Joci a Peugeotban, most azonban annyira hiányát érezte a ralinak, hogy felkérte volt navigátorát, Szurovcsák Pistit, hogy üljön be mellé a nem tervezett oroszlányi futamra. Mi ez a gyors elhatározás így Vértes előtt? - Jött egy hirtelen…
5. oldal / 45

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top