A foglalkozás elérte a célját

Meglepően jónak titulálta a múlt heti futamon az új Fordot Jánosa Ákos és Rubóczky Attila. Még egy óvatos kis tesztelés a Salgó előtt, azt hadd szóljon az idei csata. „Teszt jelleggel mentünk Domaházán, annak megfelelt a verseny, hiszen versenytempóban akartuk a Ford…

Élményekkel gazdagodtak Hibjánék

Lassan összeszokik a Hibján Joci – Szollár Csabi páros a Peugeot 208 R2-vel, legalábbis a domaházi második hely ezt mutatja. A srácok a továbbiakban is a fokozatosságra törekednek majd. Megmozgattátok magatokat és a verdát? - Ahogy terveztük, úgy alakult a verseny, ami…

Az első gyorsot behúztuk

Az első gyorsot megnyerték Dudás Gergőék, aztán sokáig harmadik helyen voltak. Integra Group Rally Dudás Gergő - Tóth Zsolt 2020.06.20-21. Domaháza - Zabar Rodeo Speed Car Kft. Végeredményben a negyedik helyen zárták Tóth Zsolt navigátorral az Integra Group Rally licences kategóriáját. „Benéztem…
Az East Motorsport Kft párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila már az első idei tesztversenyén letette a névjegyét a kemény R5-ös mezőnyben. Sűrűre sikerült a programotok júniusban, hiszen a hónap közepéig két versenyen is részt vettetek. Az első verseny inkább kocsikázás volt…
Domaháza–Zabar Rally, 2020. június 21. Kiválóan mutatkozott be éles körülmények között Dudás Gergő és Tóth Zsolt a Skoda Fabia R5-tel. A Clone Rally Team párosa a Domaháza–Zabar Rallyn megnyerte az első gyorsasági szakaszt, végül pedig a licences kategória negyedik helyén végzett. Az…

Újra itt van a nagy csapat

A zempléni futamon már együtt rótta Jánosa Ákos és Rubóczky Attila a kilométereket, és most ismét folytatják a közös versenyzést. Hétvégén Domaházán már az új Ford Fiesta R2-vel debütálnak. „Próbáltam jól viselni az elmúlt időszakot, igaz én csak kicsit vettem vissza a…

Feltöltődünk a hétvégi futamon

Már nagyon várta Hibján Joci és Szollár Csabi, hogy újra elinduljon a ralis élet. Ezért szombaton és vasárnap a Zabar-Domaháza szakaszán fognak oda-vissza autókázni. Hogyan éltétek meg a kényszerpihenőt? - Az én életem nem vette ki annyira a részét a COVID-ból. Szerencsére…
2020.06.16. – Komló, KisvaszarSophiaNET Kisvaszar Rally a DIGISTAR Kupáért Alsómocsolád – Kisvaszar. Ezen a klasszikus pályán indulhatott el az idei rali szezon. A Gulf Racing Hungary csapatának, Velenczei Ádámnak és Szőke Tamásnak ez volt az első közös versenye és egyből győzelemnek örülhetett…

Végre!

Azt hiszem a címben szereplő szó jellemzett mindenkit a Kisvaszar Rallye-val kapcsolatban, ahol a csapatvezető Várkonyi Szabolcson kívül minden Ritmus ASE által támogatott pilóta rajthoz állt. Sokat tesztelt Turán Frici, Klausz Kristóf és Vizelli Karcsi is, de igazából a legtöbbet az ér,…
Második helyen végzett a kisvaszari tesztversenyen a Turán Motorsport párosa Turán Frigyes és Bagaméri László egy rendhagyó versennyel nyitotta meg a raliidényt, az összeszokott páros ugyanis a mecseki, Rally3-as Kisvaszar Rally-n tesztelhette hétvégén az új Volkswagen Polo R5-öt. A fiúk a tesztversenyt…
7. oldal / 45

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top