Vizin nem elégedett, de élvezi a Valais Ralit

Vizin László–Zsiros Gábor, Peugeot 207 Szuper–2000

Valais Rali (október 23–25.) 2. nap

 

Az abszolút 39. helyen áll Vizin László és Zsiros Gábor Peugeot 207 S2000-essel a Valais Rali második napja után. A párosnak majdnem sikerült megtartania tegnapi pozícióját, ám a Caserne gyorsaságin egy körrel kevesebbet mentek, amiért két perc büntetést kaptak. Bár a verseny két napja már lezajlott, a gyorsasági szakaszok távjának több mint a fele hátravan még. Holnap (szombaton) 135 km vár a mezőnyre, ráadásul ezek lesznek az igazán nehéz, technikás, szűk pályák, amelyeken hosszabb-rövidebb murvás betétek is találhatók.

Vizin László: – Jó volt a mai napunk, élveztük a versenyzést, az autó is hibátlanul működött. A hetedik gyorsaságin három és fél kört kellett volna menni, mi nagyon siettünk és két és fél kör után kiálltunk, ami miatt kaptunk két perc büntetést. E nélkül megőriztük volna a tegnapi helyezésünket, de ez van, innen fogunk holnap támadni.

A mai pályák nagyon jó minőségűek voltak, a holnapiak lesznek a keményebbek. Nem annyira tempósak, mint a maiak, viszont technikásak, szűkek, van bennük murvás rész is. És azt sem szabad elfelejteni, hogy hiába versenyzünk már két napja, még nem tartunk a táv felénél sem.

A hó ma már nem nehezítette a dolgunkat, egy-egy kisebb hídon volt deresedés, az árnyékosabb részeken pedig csillogott az aszfalt. Holnapra is jó időt mondanak.

Az eredményről inkább ne kérdezzetek, mert erre nem tudom azt mondani, hogy elégedett vagyok. Holnap megpróbálunk úgy menni, hogy a verseny minden pillanatát élvezzük. Remélem, ez elég lesz hozzá, hogy feljebb kapaszkodjunk.

A VALAIS RALI TOVÁBBI PROGRAMJA:


2014. október 25. szombat

Szerviz D – Martigny, 45 perc, 9:00

GY12Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 1, 16,00 km, 10:10

GY13Bruson (Le Chable - Bruson) 1, 10,15 km, 10:55

GY14Verbier (Lourtier - Verbier) 1, 15,52 km, 11:25

GY15Les Cols (Vens - Le Guercet), 32,13 km, 12:10

Szerviz E – Martigny, 30 perc, 13:35

GY16Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 2, 16,00 km, 14:30

GY17Bruson (Le Chable - Bruson) 2, 10,15 km, 15:15

GY18Verbier (Lourtier - Verbier) 2, 15,52 km,15:45

GY19Col des Planches (Vens - Arbarey) 20,15 km, 16:30

Szerviz F – Martigny, 10 perc, 17:20

Harmadik nap gyorsasági távja: 135,62 km


A verseny teljes gyorsasági távja: 260,20 km

 

A Vizin–Zsiros páros idei versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)

június 19–21. Ypres Rali (Belgium)

szeptember 19–21. Ciprus Rali

október 23–25. Valais Rali (Svájc)


A csapat együttműködő partnerei:

 


További információk: vizinrally.wordpress.com

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top