Megint murván - ERC Sibiu Rally, Romania

Az európa-bajnokság második félévének első futama szinte a szomszédban, Romániában kerül megrendezésre. A nevezők száma nem túl magas, a kategória sem túl népes, így csak a 2WD kupán belüli értékelés amiért Kornél és Márk küzdenek a hétvége folyamán  És küzd a csapat is, mert murván mindig akad valami... 

 

A nagy számok törvénye alapján ez a verseny már nem végződhet kieséssel. A belgiumi villanyoszlop, és a veszprémi murvakupac után a lábatlani versenyen     eltört     féltengely miatt történt sorozatban  a harmadik be nem fejezett verseny az LHG Rallye Team számára. A csapat köszöni, megértette, hogy néha ki is kell esni, most már  csak simán végigmennének, ha lehet.

A romániai pályák jellege eltér egy veszprémi gyorstól, és nagyon eltér egy bükfürdői pályaminőségtől. Egyértelmű, hogy az R2-es, 1.6-os, első kerék hajtású Citroen nem a legideálisabb eszköz arra, hogy ezeken a szakaszokon végigkocsizzanak. Persze ez mindegy most, a feladat adott, és ezt fogják teljesíteni. Az EB kétkerekes bajnokságban szerzett pontokat nagyon megdobta a korzikai győzelem (kategória, 2WD, power stage), így a fiúk  jelenleg a második helyen állnak. Ez Belgiumban nem változott, így minden Romániában megszerzett pont jól jöhet az év végi elszámolásnál.

A verseny szervizparkja a Sibiu (Nagyszeben) történelmi belvárosának egyik terén kapott helyet, melyet webkamerán is követni   lehet   –  a      verseny hétvégéjén is. Pénteken hét gyors vár a versenyzőkre, helyi idő szerint 13:00 órakor rajtolnak, hogy valamivel éjfél után fejezzék be a napot. Szombaton megint hét gyorsot kell teljesíteni, ami este hétkor a céldobogóval fejeződik be.  

 

Facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk a fejleményekről.

További információ  rallyeteam@lhg hu vagy 70/772-8307

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top