AS Rallyesport Europe
Kassa Rallye, Beszámoló
Ollé Sasa- Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000
Sajnos továbbra sincs szerencséje az AS Rallyesport Europe versenypárosának, Ollé Sándornak és Tóth Zsoltnak. Az Országos Bajnokság szlovákiai futamán a CEZ Kupa keretein belül indult a Ford Fiesta S2000-et irányító kettős, amin az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan –egyedül tavaly tört meg az átok- most sem sikerült meglátnia a célt.
Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Nagyon szomorúak vagyunk, hogy a szlovákiai pech-sorozat, idén újra kísértett minket, ismét egy technikai probléma miatt kellett búcsúznunk már rögtön a verseny elején. Sajnos a szerencsétlen széria nemcsak ezen a megméretetésen kísért minket, az egész évünk erről szól…
A Kassa Rallye hozta a formáját itt nincs szerencsénk, a nyitó gyorsasági rajtjánál valamiért az első differenciálmű összeragadt és megrepedt a váza. Igaz végigmentünk a gyorsaságin, de folyamatosan hallottuk, hogy csattog a difink mindenegyes váltásnál, így pedig nem mertünk gyorsan menni. Az első szakasz után elfolyt az összes olaj a váltóból és a differenciálműből és kiálltunk. A következő gyorsaságit már nem bírta volna ki, mert a váltó megragad, így a szervizünk segítségével visszamentünk a szervizparkba és leadtuk a menetlevelünket. Az a legelkeserítőbb, hogy igazából egyetlen egy gyorsaságit sem mentünk hibátlanul. Ahogy láttam ez a verseny nemcsak nekünk sikerült balul, szinte a fél mezőny idejekorán búcsúzott.
Nagyon jók ezek az szakaszok, igazi rali pályák, ez most egy technikai hiba volt, sajnáljuk, hogy nem tudtunk végigmenni ezen a remek futamon. Ebben az évben nagyon sok műszaki problémánk volt, ami szintén még az egri bukásunkra vezethető vissza. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy megrepednek dolgok –valószínűleg volt egy mikro repedés a differenciálmű házán-, és a nagy terhelés miatt elő is jött. Azt lehet mondani, hogy ha az autón kicseréljük a váltót, szinte az egész Fiesta teljesen új lesz.
Hogy hogyan tovább, mint ahogy azt a verseny előtt is mondtam a jövő zenéje… Most ülünk majd le megbeszélni!”
További információ: Papp Zsuzsa +36-30-239-5827





























