Ollé: cél az élmezőny

Sejthető volt, hogy Ollé Sasát az idei évben is a S2000-es Ford Fiestával láthatjuk, ám változások azért náluk is lesznek. Szerették volna Orfűn kezdeni az évet, ám hogy az autó teljes felújításával végezni tudnak-e addig, az egyelőre még kérdéses. Hogyan várjátok a…

Kazár: Belevágnak az új kalandba

Amikor eldőlt, hogy a magyar rally bajnokságban idén nem engedélyezik a WRC-k indulását,világossá vált a címvédő párosnak, hogy váltaniuk kell. Kazár Miki és Szőke Tomi, a Maximmun Racing Team kettőse , rengeteg lehetőség közül végül egy Ford Fiesta R5 mellett döntött. Igy…

Matics: Az sem biztos, ami már elmúlt!

Matics Misivel beszélgettem, aki szerint az sem biztos, ami már elmúlt, de azért néhány tervét, célját mégis elárulta. Továbbra is idehaza láthatjuk versenyezni, de aki nem éri be a Mitsubishi-s produkciójával, az a Rally Legenden majd a VFTS-sel is láthatja. Mi lesz…

Idén milyen tempóban?

Herczig Norbiék a jól bevált dolgokon nem változtatnak, minden marad a régiben és bíznak abban, hogy a tavalyi tempót tartani tudják, és jó eséllyel küzdhetnek most is az elsőségért, elsőként a március végi, 20. Vredestein Miskolc Rallye-n. Mi lesz a 2014-ben veletek,…

Ezt így nagyon nehéz

Van, akinél könnyen és változatlanul kezdődik az év, van, akinél még mindig nagy a bizonytalanság. Trencsényi Józseffel beszélgettem, aki hiába kezdte időben szövögetni a terveket a 2014-es évre, mégsem állt össze a kép, hiszen olyan nagy a bizonytalanság a hazai bajnokságot illetően,…
Szûk három hét múlva Kazár Miki számára hazai körülmények között indul az idei rallybajnokság. Ezzel egyszersmind azt is eldõlt, hogy az elmúlt két esztendõ abszolút bajnoka – a külföldi lehetõségek ellenére – 2014-ben is a magyarországi gyorsaságikat koptatja majd. A gyõztes csapaton…

Turi Tomi: Kár, hogy nincs WRC

Amíg a legtöbb élmezőnybeli páros hangot adott tavaly év végén annak, hogy újra WRC-k nélküli mezőnyben küzdhessenek a bajnoki pontokért, addig Turi Tomi ezt igencsak sajnálja. Most úgy tűnik, hogy összeállhat neki is az évad, Orfűn pedig már egy Mitsubishivel láthatják őket…

Új autóval ismét itthon

Botka Dávidék a Mikulás Rallye-n próbálták ki először a S2000-es Peugeot-t, ám az idei évben a bajnokság összes futamán rajthoz állnak vele. Kezdésként elrobognak a brassói futamra, aztán Miskolcon folytatják. Remélik, hogy hamar belejönnek, és az első helyért is harcba tudnak szállni…
A 20. Vredestein Miskolc Rally programja: A 20. Vredestein Miskolc Rally programja (ORB, Szlovák bajnokság) Március 28. (péntek): Prológ, Népkerti salakmotor stadion, 16:00 (csökkenő rajtszám szerint, az első autó rajtja) Március 29. (szombat): GY1 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/1 17:20 GY2 - Lillafüred…

Miskolcon startol a raliszezon

Péntek prológ, szombat Bükk - Nem titkolózunk ezzel kapcsolatban, mind a versenyzők, mind pedig a nézők előtt ismert a menetrend – nyilatkozta kérdésünkre Adamovits Márk, a 20. Vredestein Miskolc Rally főszervezője. – Három napos lesz a nyitó futam, amely pénteken délután a…
164. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top