Ollé Sasa: Teljesítve

Az egyik szeme sír, a másik pedig nevet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának, Ollé Sasának és Czakó-Budai Annamáriának. A Ford Fiesta S2000-rel versenyzőpáros sorsa már az első körben megpecsételődni látszott, de nem adta fel és végül az abszolút hatodik helyen zárta az…

Krózser: Váltó, felni, felni

MHH Rally Team, Budapest Rali Két gyorsasági szakasz adatott meg Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek a Budapest Ralin. Az MHH Rally Team párosának Subaru Impreza WRC-jében az első gyorsaságin a váltó elektronikája bolondult meg, a másodikon pedig két felnit is eltörtek. Az…

Ez sajnos benne van…

Snela Rally Team – Budapest Rallye beszámoló Komoly felkészüléssel várta a Snela Rally Team párosa Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás a hosszú szünet után visszatérő Budapest Rallye-t. A műjégpályán megtartott látványos prológot több ezer ember nézte végig és a 10-es rajtszámmal induló…

Erre már lehet építkezni!

Maxx Race Team – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Küzdelmes hétvégéje volt Kiss Viktornak és Percze Nándornak a TAXI4 Budapest Rallyen. A Maxx Race Team versenyzői minden pillanatát élvezték a bajnoki…
A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek…

Igazi rallykalandok sikerrel fűszerezve

DYNAMIC RALLY TEAM – TAXI4 Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” alakulat háza táján volt izgalom bőven a múlt hétvégi, TAXI4 Budapest Rallyen. A Dynamic Rally Team…

A részsikerekre lehet alapozni

A középső körben jól ment, az eleje és a vége azonban felejtős volt az elmúlt hétvégén ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának. A Maximmun Racing Team párosa az ORB idei ötödik futamán abszolútban a tizenharmadik helyen zárt, a hármas kategóriában pedig az…

Defekt előtt – Defekt után

Az idei Budapest Rallye legnagyobb vesztesei a Herczig-Bacigál páros. A SKODA Fabia Super2000-es versenyautójukkal hiába hozták az előírt 9 gyorsasági szakaszból 8 szakaszon az abszolút 2. helyet, egy defekt miatt mégis elúszott a dobogó. A hétvégéről Herczig Norbertet kérdeztük: Számunkra nagyon jól…

Somogy megye büszkeségei

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Megjárták a hadak útját a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, de minden erőfeszítésért kárpótolta Kovács Antalt és Istovics Gergőt a Budapest Rallyen elért eredményük.…

Budapesti siker után   olasz utazás

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi A Maricsek Racing Team csapatát Merencsics Árpád és Varga Sándor képviselte a Budapest Rallye historic mezőnyében. A nagyatádi pilóta és segítője kicsit spórolósra vette…
168. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top