Ogier győzelme vb elsőséget ér

Chile Rali riportja

  1. szeptember 11-14.

 

 

Sebastien Ogier belehúzott és Paraguay után Chilében is az első helyre kormányozta célba Toyotáját. A francia szezonbeli ötödik győzelmével az egyéni ponttábla élére ugrott. Elfyn Evans alig 11 másodperc lemaradással lett második a ralin és hosszú idő óta a világbajnoki tabellán is. A bronzérmes helyre Adrien Fourmaux állhatott fel. 

 

„Pont így akartuk. Ez a hétvége még a paraguayinál is nehezebb volt. Többet kellett harcolnunk, reggelente volt egy kis problémám azzal, hogy nehezen keltem, de végül elégedettek vagyunk az eredménnyel. Boldog vagyok és várom, hogy aszfaltra váltsunk.” - nyilatkozta Ogier, akinek még három versenyen kell megőriznie elsőségét, ha be szeretné gyűjteni kilencedik rali világbajnoki címét. És miért ne szeretné? Főként, hogy a következő ralin, a Közép-Európa Ralin, ő rajtol elsőként, ami aszfaltos felületen előnyt biztosít a francia számára. 

 

Nem csak Ogier győzelme figyelemreméltó, hanem a Toyotáé is, amely az idei szezonban a tizedik volt és ezzel végleg elhúzott a gyártói ponttábla élén a Hyundai előtt. A japán gyártónak – ha megnyeri -  ez lesz zsinórban az ötödik vb címe. A Toyota ráadásul beírta nevét a Rali Világbajnokság történelemkönyvébe is, hiszen összesen 103 győzelmével a legsikeresebb gyártóvá lépett elő. 

 

A Hyundai pedig mindent beleadott Dél-Amerikában a siker érdekében. Két héttel ezelőtt Paraguayban inkább visszaléptették (a negyedik helytől, hogy sebességváltó alkatrészeket cserélhessenek az autójában a Chile Ralira) a most harmadik helyen befutó és legjobban teljesítő Hyundai-pilótát, aki ezt egy dobogós hellyel hálálta meg. A francia az első nap még a ralit is vezette, de végül a harmadik helyen futott célba Evans mögött és harmadik idei dobogós helyezését gyűjtötte be (mindhárom bronzérmes hely).

 

A címvédő Thierry Neuville ért célba negyedikként, de nagyon mérges volt, hogy bár úgy érezte jól megy, mégsem látszott ez meg az eredményén. Csapattársa, Ott Tanak az élről esett ki még pénteken autójának motormeghibásodása miatt. S bár az észt újraindult, csak egy pontot tudott gyűjteni, mivel a másik motorral is problémái voltak. 

 

Sami Pajari mögött ért célba hatodikként Kalle Rovanpera, aki így az egyéni ponttábla harmadik helyére esett vissza. A fiatal finn az első nap során nekicsapta autóját az út szélének és akkor megsérültek az abroncsai, s ez az egész versenyére kihatott. 

 

Takamoto Katsuta és Gregoire Munster ért célba a hetedik és nyolcadik helyen. Az első tizet a WRC2 koronát megnyerő Oliver Solberg és Nyikolaj Griazsin zárja. A fiatal svéd utóbbi orra elől csente el a vb címet. Joggal mondhatjuk, hogy ezt a dicsőséget nagyon megérdemelte Petter Solberg fia. 

 

Egy hosszabb szünet következik, s Európában folytatódik majd a Rali Világbajnokság. A murvás sorozat után a Közép-Európa Rali (CER) aszfaltútjain folytatja a mezőny 2025. október 16-19.-én. A CER központja Passauban lesz, de a mezőny Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság útjain mérkőzik majd meg egymással.

 

2025-ös Chile Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) GR Yaris Rally1 2:55:42,1
  2. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 2:55:53,1
  3. Adrien Fourmaux (FRA) i20 N Rally1 2:56:28,6
  4. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 2:56:41,1
  5. Sami Pajari (FIN) GR Yaris Rally1 2:56:45,5
  6. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 2:57:17,8
  7. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 2:57:56,1
  8. Gregoire Munster (LUX) Puma Rally1 2:58:26,2
  9. Oliver Solberg (SWE) GR Yaris Rally2 3:04:00,7
  10. Nyikolaj Griazsin (BUL) Fabia RS Rally2 3:04:41,1

 

A világbajnokság állása a Chile Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 224 pont
  2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 222 pont
  3. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 203 pont
  4. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 181 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 166 pont
  6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 94 pont
  7. Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 86 pont
  8. Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT 70 pont
  9. Oliver Solberg (NOR) Toyota Racing WRT2 60 pont
  10. Gregoire Munster (LUX) M-Sport WRT 25 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 572 pont
  2. Hyundai WRT 447 pont
  3. M-Sport Ford WRT 157 pont
  4. Toyota Racing WRT2 111 pont

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top